„A viharban bőrig ázva, szivárványra várva…” – Minden rendben LESZ, de mi VAN most bennünk?

Szerző: | 2020. 04. 22. |

A közösségi oldalakon sokat láthattuk az eredetileg Olaszországból induló #mindenrendbenlesz hashtag-et, ami mára igazi jelszóvá nőtte ki magát, ébren tartva a reményt, hogy a járvány okozta nehéz helyzet véget ér egyszer. A #mindenrendbenlesz szimbóluma pedig a szivárvány, egy szép és kedves jelkép, tele színekkel és élettel.

Mindeközben…

Krízisben vagyunk. Összecsaptak a fejünk felett a hullámok. Derült égből villámcsapásként érkezett, viharos helyzet, amiben most vagyunk. Közben mintha sötétben bolyonganánk, vagy köd telepedett volna az elménkre. Felkapott a forgószél, és fogalmunk sincs, hol fog letenni.

Tudjuk, persze tudjuk, hogy minden vihar elcsendesedik egyszer, de egyáltalán nem biztos, hogy bennünk van a hiba, ha ez a jelen helyzetben egyáltalán nem vigasztal minket.

Túláradó érzelmek

Mit is élünk át jelenleg? A koronavírus-járvány fenekestől felforgatta mindannyiunk életét. Hirtelen és drasztikus változásokat okozva, amiben csak kapkodjuk a fejünket.

Sodródunk az árral, miközben bennünk is kavarognak az érzések és gondolatok. A járványügyi intézkedések miatt életterünk is szűkebbé vált. Beszűkült az időperspektíva is, hiszen annyira elborítanak a jelenünk problémái, hogy nem marad másra erőnk és figyelmünk. Ezért lehet sokunknak az az élménye, hogy nem látunk tovább az elkövetkező (pár) napnál vagy akár óránál – a körülmények bármelyik pillanatban változhatnak.

Azt élhetjük meg, hogy egyre szűkebbé válik az a biztonsági zóna, amiben megpihenhetünk, vagy csak úgy létezhetünk. Egyre kisebb az a tér (fizikailag és lelkileg), amit átlátunk, kontrollálni tudunk.

Ebben a nagy bizonytalanságban és feszültségben a stresszre adott természetes reakció lehet a cselekvés, amelyre gyakran érezhetünk akár egymásnak ellentmondó késztetéseket. Lehet, hogy egyszerre szeretnénk harcolni, menekülni, túláradó érzelmeink és viharzó gondolataink azonban meg is béníthatnak bennünket. Az érzéseink és belső késztetéseink kontrollálatlanul, egyik pillanatról a másikra, szinte a semmiből jelentkezhetnek. Mint napsütéses időben a viharfelhők.

Minden érzés egyszerre?

A jelenlegi krízishelyzetben teljesen rendben van, ha szorongunk, aggódunk a jövőnk miatt, saját vagy a számunkra fontos személyek egészségéért. Érthető, ha szomorúak, frusztráltak vagy dühösek vagyunk, mert kényszerűen le kellett mondanunk dolgokról.

Ahogy az is teljesen rendben van, ha a következő pillanatban mindezeknek helyét az öröm vagy a megkönnyebbülés érzése veszi át, mert például nem nekünk kell meghoznunk bizonyos nehéz döntéseket – legyen szó munkahelyváltásról vagy arról, hogy nem kell bejárnunk dolgozni.

Esetleg reménykedés van bennünk, hiszen a változások valami újat hozhatnak számunkra. Az is lehet, hogy egyik pillanatban valami megmagyarázhatatlan nyugalom vagy a hála érzése járja át a lelkünket, majd hirtelen, minden átmenet nélkül egy légüres térben érezzük magunkat.

Összességében az üresség, az „elérzéstelenedés” és a túláradó érzés-cunami között minden elképzelhető. Úgy érezhetjük, tehetetlenek vagyunk mind a helyzet, mind érzelmeink hatalma felett.

Az érzéseinkkel együtt az életünk is irányíthatatlanná vált…

…mint a tavasz

Amikor az időjárásról, szép, vagy épp rossz, barátságtalan időről beszélünk, valójában az érzelmeinkről, de legalábbis az aktuális hangulatunkról beszélünk. Ösztönösen keressük belső világunk leképeződéseit a külvilágban. Az érzelmeinkről alkotott párbeszédre pedig remek lehetőséget jelenthetnek az aktuális meteorológiai jelenségek, hiszen a legtöbbünk számára valamilyen formában érzékelhetők, de legalábbis leírhatók. Az időjárásról való kommunikáció is társadalmilag elfogadott.

Viszont az érzéseinkről beszélni, az már egy másik helyzet…

„Nincs most itt időnk nyavalygásra, munka van, feladat van”. „Ne sírj, attól nem lesz jobb”. „Ezen felesleges dühöngened, nem ér annyit”.Engedd el…” „Minek ezen hisztizni?” „Viselkedj úgy, mint egy felnőtt, nem vagy már gyerek!” „Nem beszélünk inkább valami másról…?”

Ezeket az érzelmeket el- és megtagadó mondatok kártékonyak, és teljesen érthető, ha ebben a kitett, napról napra változó helyzetben rosszul érintenek minket.

Ezért is lenne fontos tudatosítani, hogy hiába próbáljuk, vagy próbálja a környezetünk eltagadni, érezni, sokféleképpen érezni ugyanolyan természetes, mint a tavaszi változékony időjárás. Utóbbi a természet, előbbi pedig a biológiai rendszerünk része, ha tetszik, ha nem.

Ragaszkodunk ahhoz, ami nem működik

Hogy hogyan reagálunk a kitörő viharra, az attól is függ, van-e tapasztalatunk arról, hogy meddig tart és milyen intenzív lehet egy vihar? Milyen hatásai lehetnek az életünkre? Hogyan lehet védekezni ellene?

Jelenleg egy nem várt krízis közepén vagyunk. Azonban a krízisek akkor is megviselnek minket, ha számítunk rájuk. Az ilyenkor átélt stressz kezelésére mindenkinek vannak bevált módszerei. Krízis esetén automatikusan ezekhez nyúlunk. Hiszen nincsen kapacitásunk arra, hogy a megváltozott helyzetben, hirtelen új készségeket vegyünk elő és gyakoroljunk be.

Ezért az egyik legnagyobb, láthatatlan nehézséget az okozhatja, ha a stresszel való megküzdésben mindenáron ezeket az „egyutas” megoldásokat erőltetjük, tartósan ragaszkodunk ahhoz, ami már láthatóan, érezhetően nem működik.

Megadni magunkat a természet erejének…

Előfordulhat, hogy ebben a helyzetben jobban tesszük, ha erőlködés, és a korábbi megküzdési stratégiáink forszírozása helyett megadjuk magunkat az érzéseinknek – vagyis a biológiai természetünk erejének. Ez is lehet tudatos döntés, ami véletlenül sem egyenlő azzal, hogy belenyugszunk a helyzetünk megváltoztathatatlanságába. Éppen ellenkezőleg.

Ahelyett, hogy az energiánkat a rajtunk kívül álló körülmények (mint amilyen az időjárás…) megváltoztatására fordítjuk, próbáljuk meg inkább arra irányítani a figyelmünket, ami bennünk zajlik. Az itt és most-ban. Ennek az első lépése, hogy elfogadjuk: nem látunk előre, csak arra láthatunk rá, ami van: a jelenünkre, az aktuális érzéseinkre.

Többet segíthet, ha egy pillanatra megállunk, és tudatosítjuk: minden, amit érzünk ebben a krízishelyzetben, rendben van. Így adhatunk egy kis időt és teret az érzéseinknek. Aztán majd később, vagy lehet, hogy éppen ez által megérkezik az erő is a tettekhez.

„Rosszul vagy, de jól működsz”

Egy előadásában hallottam Pál Feri fenti szavait a krízisről, amit inkább úgy módosítanék, hogy „Rosszul vagy és jól működsz.” Ahogy a különböző időjárási jelenségek sem jók vagy rosszak – az érzelmeinknek, akár negatívak, akár pozitívak, helye, funkciója van az életünkben. A testünkből érkeznek, és nem mi döntünk a létezésükről. Az időjárás is folyamatosan változik. Ugyanígy az érzelmeink.

Érzelmeink válaszreakciók a stresszre. Szükségünk van rájuk, hogy megfelelőképpen tudjunk reagálni a helyzetre. Azzal, ha közel engedjük magunkhoz az érzéseinket, hagyjuk, hogy tegyék a dolgukat, majd továbbengedjük őket, igazából magunknak segítünk.

Az elnyomásukra tett erőfeszítésektől hamarabb kimerülhetünk, a meg nem élt érzelmeink pedig olykor a testünk jelzéseivel kiabálnak, hogy vegyük őket észre.

Az érzelmeink megismeréséhez azonban szükség van egy bizonyos szintű biztonsági állapotra. Amikor az életünkért küzdünk, aktuálisan veszélyeknek vagyunk kitéve, az nem az az állapot. Olyan ez, mintha a villámcsapásokat próbálnánk megfigyelni a nyílt mezőről. Egy biztonságos helyről, és ha a vihar kellő távolságban van, szép látványt nyújthatnak izgalmas és egyedi mintázatukkal. De ha a villámok a közvetlen közelünkben csapkodnak, akkor nem valószínű, hogy szívesen gyönyörködünk bennük…

Krízisben lehet cél a perspektíva tágítása, az érzelmi beszűkültség oldása, vagyis az, hogy picit eltávolítsuk magunktól a körülöttünk csapkodó villámokat. Ennek egyik módja lehet, ha tudatosítjuk mindazt, ami a biztonsági zónánkból és tartalékainkból (még) megvan. Ha ezekre rálátunk, a nézőpontunk is tágulni fog, és így egyre szélesebbre tárjuk azt a képzeletbeli ablakot, amin keresztül a friss levegővel egyre több ingert és élményt engedünk be az életünkbe. Mert elbírunk velük.

Viszont abban, hogy ezeket a terheket könnyebben viseljük, segíteni tud, ha meg tudjuk nevezni az érzelmeinket. Minél inkább tisztában vagyunk azok lehetséges üzeneteivel, annál inkább megismerhetjük a viselkedésünk hátterében húzódó késztetéseinket. És ahogy a szivárvány színei, akár az egymással ellentétes érzelmeink is harmonikusan megférhetnek bennünk, és ki is egészíthetik egymást.

Lássuk, mit üzenhetnek az érzelmeink a jelenlegi krízisben!

A félelmünk segíthet, hogy védelmet, biztonságot találjunk a veszély elől.

A szorongásunk óvatosságra, körültekintésre int, segít felkészülni a nehéz helyzetekre.

A veszteségben átélt szomorúságunk rámutat, hogy kik és mik igazán fontosak számunkra.

Az örömünk szintén ebben segít, és megerősít abban, hogy érdemes élni az apró pillanatokért.

A dühünk energiát ad arra, hogy megharcoljunk egy nehézséggel, a célunkért, az igazunkért.

Az izgatottságunk szintén aktivitásra késztet.

A bizonytalanságunk pedig arra, hogy gyűjtsünk össze minél több támogató erőforrást.

A büszkeségünk megerősít abban, hogy érdemes megdolgozni a sikerért.

A hiányaink miatti frusztrációnk rávilágíthat, hogy mire is van szükségünk az adott pillanatban.

A hálánk abban segít, hogy köszönetet mondjunk azért, ha megkaptuk, amire szükségünk van.

A zavarodottságunk lehet annak a jelzése, hogy túl sok hatás ért minket, és érdemes egy dologra fókuszálnunk.

A türelmetlenségünk arra inthet, hogy bár nyitottak vagyunk a változásra, el kell fogadnunk, hogy talán még nem érkezett el a mi időnk.

Az aggodalmunk segíthet megfogalmazni, hogy jót akarunk azoknak, akiket szeretünk – beleértve magunkat.

A tehetetlenségünk azt üzenheti, hogy álljunk meg, ne küzdjünk feleslegesen, inkább tartalékoljunk energiáinkat.

A kiszolgáltatottságunk segíthet meglátni, hogy nem vagyunk egyedül, lehet és érdemes segítséget kérni.

A felébredő bizalmunk pedig abban segít, hogy merjük vállalni a sebezhetőségünket, és ezzel közelebb kerülhetünk másokhoz.

„Örökké nem eshet”

Tarthatunk attól, ha közel engedjük magunkhoz az érzelmeinket, sosem mennek el. Azonban ahogy “örökké nem eshet”, emócióink is átmenetiek. Beengedünk egy érzést, vendégeskedik egy ideig, majd jön helyette egy másik. Ahogyan a felhők úsznak az égen.

Ha megengedjünk magunknak, hogy érezzük az érzéseinket, akkor már tudunk velük valamit kezdeni.

Nem feltétlenül kell őket megfejtenünk, ahogy a légköri jelenségeket, az esőt, a napsütést sem, viszont egy biztonságos helyről élvezhetjük a szivárványt.

Készülhetünk arra, hogy a jelenlegi vihar hosszú lesz, nehéz lesz, és egyszer vége lesz. Addig sem vagyunk egyedül. Ott lehetünk magunknak. Ha ez megvan, és rátaláltunk erre a biztonságos perspektívára, akkor már könnyebben támogathatunk másokat is.

#mindenrendbenlesz

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.



LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Horváth Gabriella
Horváth Gabriella pszichológus, művészetterapeuta. A JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány és a Tetris Terápiás Központ munkatársa. A változásban éli meg az állandóságot. A természetből merít energiát és inspirációt. Szereti, ha a dolgok színe és fonákja is látszik – hiszen így teljes a kép.

Pin It on Pinterest

Share This