„Az egész a tésztával kezdődött” – az igazi szépség valahol a filterek mögött van

Szerző: | 2017. 07. 01. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 5 perc

Május végén azt mondtuk: fotózzunk le minden nap valami szépet. Persze hogy örültem – én, aki percekig tudok csodálni egy szépen beeső fénysugarat, egy puha cicatalpat, egy érdekes formájú felhőt. Minden pillanatban van valami apró szépség, amit érdemes felfedezni. Hát hajrá!

Tudok én szépet fotózni?

Az örömöt aztán hamar beárnyékolta az aggodalom. Rengeteg munkával, és egy jogsiszerzéssel a nyakamon hogy lesz nekem időm keresgélni, fotózni? Nem kifejezetten az az időszak ez, amikor lelassulok, és észreveszem magam körül a szépséget. Ráadásul kicsit úgy éreztem magam, mint a hálagyakorlatok közben, amikor napról napra próbálunk találni valamit, amiért hálásak lehetünk: három dolog még csak-csak eszünkbe jut, de idő kell, amíg belejövünk, hogy napról napra felismerjük, miért vagyunk még hálásak.

Ha a szépségre gondoltam, nekem a művészien fotózott ég ugrott be, virágok, épületek képei… Hogy készíthetnék én hasonlót?

Aztán jött a tészta.

Megmentő metélt

A tészta – pontosabban a cérnametélt – úgy került az én „mindennapvalamiszép” történetembe, hogy én készítettem, mint ahogy gyerekkoromtól kezdve mindig, ha anyukámmal vagyok. Régi, klasszikus tésztanyújtónk van, még jóval a születésem előttről, és egy másik, ami cérnametéltté változtatja a felszeletelt, megszárított tésztát. Tény, hogy jóval macerásabb ez a megoldás, mint belezúdítani egy zacskó bolti tésztát a forró vízbe, én mégis ragaszkodom ehhez a hagyományhoz, amióta az eszemet tudom.

Gyúrtam hát, nyújtottam, tekertem, szeleteltem, szárítottam, újra tekertem (mondtam, hogy nem egyszerű), és a kész művet szemlélve az jutott eszembe: olyan szép. Nem egy tökéletesen kiszámított pillanatban lekapott napfelkelte, vagy egy díszes barokk lakóház. De szép. És már nyúltam is a telefonom után, és fotóztam. Majd másnap, és harmadnap is. Persze, akkor már nem a tésztát.

Mindennapvalamitökéletlen

Nem gondosan beállított képeket készítettem ebben a hónapban, inkább az volt a fontos, hogy magát a pillanatot, az érzést rögzítsem, nem az, hogy megtaláljam a legtökéletesebb szöget, amiből a legjobban mutatna az aznapi szépség. Nem is szerkesztettem a kész fotókat. Azt hiszem, sokszor túl magasan van az ingerküszöbünk, ha a szépségről van szó. Akár magunkról, akár valami másról készítünk képet, ha nem hibátlan, segít a vágás, a filterek – a tökéletesnél kevesebbet nem fogadhatunk el, hiszen arra kevesebb like érkezik… Pedig (szerintem) az igazi szépség valahol a filterek mögött rejtőzik.

Túl a harmincon

A harminc nap alatt összesen hatvanhárom képet készítettem. Voltak napok, amikor egyszerűen muszáj volt többet. Akad közöttük frissen ültetett virág az erkélyen, szép felhő, cicatalp (nyilván); de az igazi kedvenceim azok, amik mellett elrohantam volna, ha nincs a kihívás.

Egy vasajtó, amire virágszirmok tapadtak a viharban; egy emberke formájú kilincs, összehajló fák egy kis utcában. Csupa-csupa szép, a maga egyszerű valóságában; itt van körülöttünk, csak az a dolgunk, hogy észrevegyük.

Nem könnyű, én tudom. De megéri. Harminc nap alatt nem a tökéletes szépséget tanultam meg megmutatni, hanem a szépség tökéletességét észrevenni. Ez a különbség talán a legfontosabb.

A #mindennapvalamiszep a Pszichoforyou 30 napos kihívása, amelynek lényege, hogy minden nap lefotózunk valami szépet, és azt #mindennapvalamiszep hashtaggel megosztjuk az Instagram oldalunkon. A szerkesztőség tagjainak tapasztalatairól szóló beszámolókat folyamatosan olvashatjátok a Pszichoforyou-n. Ha ezek alapján kedvet kaptok, akkor gyertek, csatlakozzatok ti is: mutassuk meg együtt, hogy minden napban lehet találni valami szépet! A kihíváshoz eddig csatlakozó olvasóink csodaszép fotóit itt tudjátok megnézni.

Fotó: itt és itt

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This