Advertisement

Az önismeret útját járva egyre többen jutunk el addig a gondolatig, hogy egyedül nem megy tovább, segítségre van szükségünk a lelki egészségünk helyreállításához, vagy éppen megőrzéséhez. És ezzel biztosan nem vagyunk egyedül: a statisztikák szerint átlagosan minden ötödik ember, akit ismerünk, bármely adott pillanatban küzdhet valamilyen, a mentális egészségét veszélyeztető problémával.

Lehet, hogy ezt olvasva rögtön fel is rémlik bennünk egy családtagunk, barátunk vagy kollégánk arca, akiről már régóta gondoljuk: talán érdemes lenne szakemberhez fordulnia. De hogyan beszélhetnénk vele erről? Mit tegyünk, vagy mit mondjunk, ami segíthetne számára elindulni a gyógyulás útján?

Csak nyugodtan!

A fenti kérdések bárki számára fejtörést okozhatnak, hiszen a legtöbb, lelki egészséggel kapcsolatos probléma komoly szakértelmet kíván, és könnyen nehéz helyzetbe hozhatja azokat, akik az illető környezetében egyre növekvő aggodalommal követik végig a kialakulását vagy súlyosbodását. Éppen ezért – ha úgy érezzük, egy szerettünknek segítségre lenne szüksége – nagyon fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat.

Az, ha fejben villámgyorsan felcímkézzük valakinek a problémáját, és azonnal a lehető legrosszabb végkifejleteken kezdünk rágódni, oda vezethet, hogy amikor megpróbálunk vele beszélgetni a kialakult helyzetről, ő túlságosan intenzívnek, erőszakosnak érzékeli a beavatkozásunkat, és egyszerűen elhárítja magától a problémát, és a kéretlen jótanácsokat.

Ezért a legjobb, ha ilyenkor időt hagyunk magunknak, hogy végiggondolhassuk, milyen tüneteket, jeleket tapasztalunk, milyen természetű kapcsolatban állunk vele, és a lehető legnagyobb türelemmel és nyugalommal tervezzük meg, mi lehet a következő lépés.

Olvass utána!

Sok száz, mentális egészséget érintő probléma létezik, ezért ha úgy gyanítjuk, egy számunkra fontos ember is érintett lehet valamelyikben, érdemes kicsit utánaolvasni a témának. Nem szabad elfelejtenünk: a mi dolgunk ebben a helyzetben nem az, hogy pontos és szakszerű diagnózist állítsunk fel – hagyjuk ezt meg a szakembereknek. Azonban külső szemlélőként számos olyan dolgot megfigyelhetünk, ami segíthet abban, hogy felhívjuk a szerettünk figyelmét a segítségkérés fontosságára.

Észrevehetjük, ha a másiknak hirtelen megváltoznak az alvással, étkezéssel, mindennapokkal kapcsolatos szokásai. Lehet, hogy számára nem is tűnik fel, hogy nehezebben koncentrál a feladataira, munkájára, ami szintén arra utalhat, hogy valami nincs rendben.

Megfigyelhetjük azt is, ha gyakran változik, esetleg szélsőséges kilengéseket mutat a hangulata – és még sorolhatnánk. A lényeg, hogy ha megfelelő forrásokból (és itt hangsúlyoznánk, hogy ezeknek a megválasztása mekkora felelősséggel jár) gyűjtünk információt arról, mire utalhatnak a szerettünk viselkedésének, szokásainak változásai, lehetővé tesszük, hogy körültekintően és felkészülten beszélgethessünk majd vele ezekről.

A nagy beszélgetés

Ha úgy érezzük, eljött annak a bizonyos beszélgetésnek az ideje, Shainna Ali mentálhigiénés szakember szerint az alábbi pontokat érdemes szem előtt tartanunk:

  • Tisztázzuk a szándékainkat – magunkban!
    Előfordulhat, hogy a szerettünk viselkedése, tünetei olyan erős nyomást gyakorolnak ránk, hogy a beszélgetés könnyen szemrehányások tömegébe torkollhatna, aminek a végén követelnénk, szinte utasítanánk, hogy keressen fel szakembert. Ezt azért is igyekeznünk kell elkerülni, mert…
  • Lehet, hogy ő nem érzi úgy, hogy gond van.
    … könnyen lehet, hogy mi vagyunk az elsők, akik észrevették a problémát – talán előbb, mint ő maga. Ám még ha a másik észre is vette, hogy nehézségei vannak, az sem feltétlenül jelenti azt, hogy készen áll arra, hogy segítséget kérjen.
  • Nem “tartozik” nekünk semmivel.
    A lelki egészségről beszélgetni nem könnyű. Különösen, ha arra próbáljuk felhívni valakinek a figyelmét, hogy az övével valami gond lehet, hiszen joggal teheti fel a kérdést: hogyan tudhatnánk többet róla, mint ő saját magáról? Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy elutasításba ütközünk – és nagyon fontos, hogy ezt készek legyünk elfogadni.

A legjobb, ha már a beszélgetés előtt tudatosítjuk magunkban: a másik nem “tartozik” nekünk azzal, hogy a gyógyulás útjára lép. Abból, hogy felhívjuk a figyelmét a problémára, nem következik egyenesen, hogy csak a mi kedvünkért segítséget is kér – lehet, hogy számára ez egy hosszabb folyamat lesz. Tartsuk tiszteletben, ha nem áll készen a beszélgetésre; esetleg jelezhetjük neki, hogy ha később meggondolná magát, mi szívesen meghallgatjuk.

  • Nem biztos, hogy mindent meg szeretne osztani.
    Ha mégsem ütközünk visszautasításba, és a másik megnyílik előttünk, vegyük figyelembe, hogy bizonyos részleteket talán nem szívesen osztana meg velünk. Ha érintettek is vagyunk a problémában, például mert együtt dolgozunk, vagy közös háztartásban élünk, a másiknak akkor is lehetnek olyan érzései, gondolatai, amikről nem szeretne beszélni – legalábbis nem velünk.
  • Kérdezzünk, de nem akárhogy!
    Ahhoz, hogy a beszélgetésben megértő légkört teremthessünk, fontos, hogy sokat kérdezzünk, és figyelmesen hallgassuk a válaszokat. Nem mindegy azonban, hogy hogyan tesszük mindezt. Annak érdekében, hogy a kérdéseink ne kíváncsiskodásnak, faggatózásnak hassanak, figyeljünk, hogy elsősorban arra irányuljanak, hogyan segíthetnénk mi a gyógyulás folyamatában. Fontos, hogy a másik ne érezze úgy, hogy ki akarjuk venni a kezéből a saját élete feletti kontrollt.

Hogyan hallgassam?

Általában is, de egy lelki egészségről szóló beszélgetésben különösen lényeges, hogyan hallgatjuk a másikat, és hogyan reflektálunk mindarra, amit megoszt velünk. Egy ilyen párbeszéd során nagyon kell figyelnünk arra, hogy – még ha a legjobb szándékkal is tennénk – nehogy elnyomjuk a beszélgetőtársunkat.

Bár úgy érezhetjük, ezzel bizalmas légkört teremthetünk, ne kezdjük el mesélni, hogy mi is éreztünk, tapasztaltunk már hasonlót, esetleg azt, hogy ismerünk valakit, akinek hasonló tünetek után milyen szépen kialakult az élete…

Ez egyrészt azért nem jó ötlet, mert minden eset egyedi, és könnyen lehet, hogy lelki problémákkal küzdő szerettünkre egyáltalán nem jellemző az, amit mi vagy mások hasonló helyzetben tapasztaltunk. Másrészt azért, mert azt a benyomást kelthetjük, hogy mindaz, amit átél, egyáltalán nem olyan “nagy ügy”, és segítségkérés helyett akár azt is fontolóra veheti, hogy kivárja, amíg magától rendeződik a helyzet – ami a legtöbb esetben sajnos nem történik meg. A beszélgetés során ezért hallgassuk a másikat annyira figyelmesen és megértően, ahogy csak tudjuk, és ne feledjük: itt és most csakis ő, és az ő érzései és tapasztalatai számítanak.

Támogatás – határokkal!

Az egyik legjobb mód tehát arra, hogy segítséget nyújtsunk egy ilyen helyzetben az, ha megkérdezzük, mit tehetünk azért, hogy a másik jobban érezze magát. A segítségnyújtásnak azonban vannak bizonyos határai: annak ellenére, hogy mi hívjuk fel a szerettünk figyelmét a problémára, megoldani már nem a mi dolgunk. Nagyon fontos, hogy a saját lelki egészségünk érdekében ne lényegüljünk át ilyenkor terapeutává vagy más szakemberré; ismerjük a saját, és a kapcsolatunk határait, és figyeljünk arra, hogy meg is tartsuk őket.

A saját határaink szempontjából tudatában kell lennünk annak, hogy segítséget nyújtani valakinek, aki mentális egészségi problémákkal küzd, érzelmileg nagyon megterhelő lehet. Legyünk mindig tisztában ezzel, és ennek fényében igyekezzünk kialakítani azokat a módokat, ahogyan támogathatjuk a másikat anélkül, hogy annak a saját lelki egészségünk látná kárát. Ez nem jelenti azt, hogy miután segítettünk szerettünknek a gyógyulás útjára lépni, elengedjük a kezét és magára hagyjuk, hiszen sokféle módon állhatunk mellette azt követően is, hogy szakemberhez fordult.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről!

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest