Egy kirakó, ami nem akar összeállni – Élet a mozaikcsaládban

Négy nagymama, két anyuka, minimum három karácsony, és legalább nyolc testvér – de abból csak kettő édes. Persze mindet egyformán szeretjük, vagy éppen utáljuk. Aki közvetve vagy közvetlenül részese, vagy valaha részese volt egy ilyen keszekusza rendszernek, az jól tudja: mozaikcsaládban élni nem egyszerű. De nem lehetetlen!

A mozaik- vagy patchwork családok azok a családok, ahol vagy az egyik, vagy másik, vagy netán mindkét fél már válás után, gyermekekkel érkezik az új kapcsolatba, tehát az új család a különböző családrészek összeolvadásából jön létre. Jellegzetessége, hogy nincs két egyforma mintázat, minden család egyedi, ugyanakkor besorolhatóak az alábbi típusokba:

1. Pótanyás család: a férfinek van egy vérszerinti gyermeke és az apa új társa lesz a pótanya.
2. Pótapás család: a nőnek van egy gyermeke és az új társa lesz a pótapa.
3. Összetett mozaikcsalád: a nő is és a férfi is hoz gyermeket az új kapcsolatba.
4. Mozaikcsalád közös gyermekkel: ha az előző kapcsolatokból származó gyerekek mellett közös gyerekek is születnek az új kapcsolatban.
5. Részidős mozaikcsalád: A korábbi kapcsolatból származó gyerekek a különélő szülővel és annak új párjával csak meghatározott időben élnek együtt.

A mozaikcsaládokra jellemző, hogy az egyik szülő csak adott időtartamban él együtt a gyerekekkel, akik ingáznak a két „családrendszer” között. Emiatt a családban betöltött szerepek nem egyértelműek, ami gyakran akadályozza a családi harmónia kialakulását. Éppen ezért fontos, hogy ezeket a szerepeket és a szabályokat újradefiniáljuk, amivel jelentősen megnőhet az esélye annak, hogy a mozaikcsaládban kialakuljon a vágyott családi harmónia.

Ennek a harmóniának a kialakulását sokszor megnehezíti, hogy az egyik szülőnek általában csak limitált idő áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a szülői funkciókat elláthassa, beszélgessen, együtt lehessen a gyermekével – ami egy egészen új helyzet az eddigiekhez képest.

A hétköznapi esték helyett csupán egy hétvége jelentősen megszabdalja a nevelésre fordítható időt. Ilyenkor érzik a hétvégi szülők azt, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás.

Zárt rendszer VS nyitott rendszer

A mozaikcsaládokban a kapcsolatok keszekuszák, hiszen a rendszer nyitott, nem úgy, mint a klasszikus családmodell esetén, ahol a rendszer zárt, és mindenkinek jól körülírható és lehatárolható a szerepe.
Ezeken túl még ott van egy – a válás és veszteség – generálta érzelmi állapot, amivel a családtagoknak meg kell küzdeniük. Sokszor éppen ezért az érzelmi kötődés is nehezebben alakul ki az új kapcsolatokban, hiszen a családtagok félnek az újabb veszteségtől. Sokszor azt érzik a gyerekek, hogy ha egy stabil család – amit a szülőkkel alkottak – szét tudott esni, akkor hogyan bízhatnak a szüleik felbukkanó új kapcsolataiban „megkapott” pótszülőkben?

A helyzetet nehezíti még, hogy ha egy pótszülő lép be egyik, másik vagy mindkét oldalon, akkor a kívülről belépő tagnak a kapcsolat elején meg kell küzdenie a már kialakult családi szokásrendszerrel, az exfeleség vagy férj „jelenlétével”, és azzal is, hogy nemcsak róla, az új társról, illetve az induló kapcsolatról szól ez az időszak. Hiszen ezt az időszakot nagyon sok olyan családi feladat is tarkítja, ami nem kedvez az induló kapcsolat burjánzásának, ilyen például a másik szülővel való kapcsolattartás, a közös szülői feladatok ellátása.

Mi lesz a gyerekekkel?

A gyerekeknek sem egyszerű a helyzetük, hiszen két életközösséghez tartoznak, mindkét helyen meg kell tanulniuk „otthon lenni”, sőt, a két élettér sűrű váltakozása is próbára teszi őket és az alkalmazkodóképességüket. Sok esetben két egészen elérő családi kultúrában kell helyt állniuk.

Luca, aki 14 éves, ezt így fogalmazta meg egy ülésen: „Amikor elmegyek egy hétvégére apáékhoz, akkor először furcsán érzem magam. De kis idő alatt megszokom az ottani légkört és akkor már nagyon jó ott lenni. Sokat beszélgetünk, mindig finom ebéd van, amit apa párja főz. Olyankor nagyon meghitt minden. Mindig együtt étkezünk és közben sokat beszélgetünk és nevetünk. Anyáéknál más. Mindenki szalad, sokszor vagyok egyedül. Anyáékkal is szeretek lenni, de ott egészen másként élünk. Filmezünk, színházba járunk, de keveset tudunk egymás dolgairól, mert nem beszélgetünk.

Akkor nehéz, amikor egyik helyről a másikba csöppenek. Ilyenkor nagyon feszültté válok, nehezen tudok hirtelen egy egész más ritmust felvenni.”

Nehézség még a mozaikcsaládok szerveződésében, hogy új tagokkal bővül a család, a határok nem élesek, ebből fakadóan nem egyértelmű, hogy ki tartozik bele a családba, kinek mi a szerepe és feladata.
Zoli, 16 éves kamasz fiú mondta egy alkalommal: „Oké, itt az anyukám gyereke vagyok, de ki nekem az élettársa, amikor él az apám? Hogyan viszonyuljak hozzá? Az biztos, hogy nem az apám. Akkor a haveromnak tekintsem? Na ne… ez elég gáz.”

Mozaikcsalád születik

De talán érthetőbbé válik ez a folyamat, ha felvázolom, milyen szakaszokon keresztül születik meg az új család, a mozaikcsalád.

1. Búcsú az eddigi családmodelltől. Miután egy pár eldöntötte, hogy véglegesen szétválnak, akkor egyiküknek mindenképpen költöznie kell és emellett mindkettőjüknek fel kell dolgoznia válással együtt járó érzelmi folyamatokkal. Ilyenkor kihívásokkal teli, de fontos feladat külön választani a szülői szerepet a társ szerepétől. A közös szülői szerepvállalás megmarad, de a társi szerep lezárul, ami azzal is jár, hogy meg kell tanulni egyedül döntéseket hozni. Ebben a rendkívül sérülékeny szakaszban ne feledkezzünk meg a gyerekekről! Meséljük el, beszélgessünk velük arról, hogy mi történik a családban. Ehhez nagyon sok erő kell, hiszen a szülőkhöz hasonlóan neki is el kell búcsúznia a régi családtól. Ez tulajdonképpen egy gyászfolyamat, aminek eredménye a lezárás.

2. Újradefiniálás különélő családként. Ez a fázis arról szól, hogy az egyedül maradt szülők egy új életet alakítanak ki, átszervezik a mindennapjaikat, hiszen akár együtt maradtak a gyerekekkel, akár külön élnek tőlük, mindenképpen új feladatok bukkannak fel mindkettejük életében, amit egyedül kell megoldaniuk. A szülőknek a párkapcsolati célok helyett egyéni célokat kell meghatározniuk. Ez a gyermekkel együtt élő szülőknek általában nehezebb, hiszen a szülői szerepüket aktívabban élik meg.

3. Új párkapcsolat és mozaikcsalád kialakítása. Az egyedülálló szülők ismét egy új, közös háztartást alapítanak, a családban megjelenik egy új felnőtt és esetleg új gyerekek is. Ahhoz, hogy minden családtag idővel jól érezhesse magát a családban, egy új családi menetrend kialakítására van szükség.

Nehézség ebben az időben, hogy a család folyamatos változásban van és lehetséges, hogy egyes családtagok kuszának érzik mindezt. A gyerekek nem tudják, hogyan viszonyuljanak az új társhoz, ki is ő a számukra, hol van helye az ő kis életükben?

Sokszor a volt házastárs féltékeny egy felbukkanó új kapcsolatra, lehetséges, hogy viták és veszekedések tarkítják a mindennapokat. Ilyenkor fontos lehet, hogy mindenki végiggondolja a saját szerepét a családban.

A határok is mozgolódnak, sokszor fordul elő határsértés. Például az új pótanya át akarja venni az édesanya szerepét, pedig a szülői szerepet nem neki kellene képviselnie. A különélő szülőnek a szülői szerepét kell átdefiniálnia, hiszen legtöbbször részidős szülővé válik, tehát sokkal kevesebb időt tölt majd a gyermekével. Ez a szakasz arról szól, hogy a létrejövő mozaikcsaládban szép lassan mindenkinek meg kell találnia a helyét és el kell fogadnia azt, hogy minden családtagnak megvan a saját feladata.

Ennek érdekében a mozaikcsalád tagjainak fontos tisztában lenniük azzal, hogy egy hosszantartó folyamatban vannak benne, aminek csakis az eredménye lehet a létrejövő családi harmónia. Mivel a klasszikus családban leosztott konvencionális szerepminták itt felborulnak, nem lehet úgy működni és úgy tenni, mintha természetes család lennének, mintha semmi nem változott volna, és minden ugyanúgy menne tovább.
Ami még nagy nehézség, hogy nem a család már kialakult viselkedésrepertoárján belül történik a változás, hanem maga a viselkedésrepertoár változik (Watzlawik, 1974). Tehát amikor a család krízist él át a változás folyamán, akkor a családtagoknak mindig olyan helyzettel kell megküzdeniük, amikre még esetleg nincs meg a megküzdési stratégiájuk.

Hogyan lehet ezt átvészelni?

Talán az ismertetett szakaszokból érezhető, hogy a család minden tagja nagyon nagy változáson megy keresztül a válástól az új család megalapításáig. Ez egy hosszan tartó folyamat, ami egyediségéből adódóan mindig tartogat meglepetéseket.

Mivel segíthetünk, hogy a „mi családunk” érzése kialakuljon a „te családod” és az „én családom” helyett?

• A mozaikcsaládban nagyszerű lehetőséget adnak például a közös étkezések a családi beszélgetésre. Ha kíváncsiak vagyunk a másikra – kérdezünk és a válaszokra is teljes odaadással figyelünk – akkor mindenkit jó érzés tölt el.
• A közös időtöltések, az aktivitás, a sport és játékprogramok is sok információt rejtenek magukban. Hiszen látjuk, hogyan működnek a gyerekek, kitartóak vagy sem, hogyan segítik egymást, vagy éppen hogyan küzdenek. A családtagok megismerését segítik a közösen eltöltött aktív órák.
• Fontos a pozitív hozzáállás, a nyitottság és az elfogadás. Ha nem elvárásokat támasztunk a gyerekek felé, hanem megpróbáljuk megismerni őket és az értékeiket felfedezni, akkor ezt ők is érezni fogják és nyitottabbá, konstruktívabbakká válnak.
• Az új szülőpáros, tehát az eredeti szülő és az új párja, a pótszülő közötti őszinte kommunikációnak azért van jelentősége, mert fontos, hogy mindenki elmondhassa a kétségeit, bizonytalanságait, vagy egyéb érzéseit és társától megerősítést kaphasson. Ez erősíti a párkapcsolatot és segít a szerepek tisztázásában.
• A külön élettér kialakítása azért fontos, mert néha egyes családtagok úgy érzik, hogy vissza kell vonulniuk a privát térbe. Ne akarjuk egy szobába rakni a két külön családból érkező gyereket azzal a felkiáltással, hogy majd összeszoknak. Nekik is szükségük van az elkülönülés lehetőségére, és nagy valószínűséggel egyébként is nehezen viselik az éppen változásban lévő családot.
• Fontos, hogy az új társ kapjon egy teljesen új szerepet, ne akarjuk rátestálni a volt feleség vagy férj szerepét, mert a gyermek lojalitása révén ezt nem fogja elfogadni.
• Adjunk időt a gyerekeknek arra, hogy kialakuljanak az érzelmeik és ez semmiképpen sem elvárás legyen a részünkről, mert az ellenkezőjét érjük el vele!
• A gyerekekkel ne üzengessünk a másik szülőnek, mert ezzel őt is megterheljük érzelmileg, de legjobb esetben is félreértés lesz belőle. Inkább alakítsunk ki egy olyan kapcsolatot egymás között, amiben az őszinte kommunikációnak van helye.
• Ne akarjunk a párunk exével versenyezni, hogy ki szereti jobban a gyermekeket! Az eredeti szülő se keljen versenyre a volt párjával, mert ebből a gyerekek elhalmozása, túlféltése fog kisülni és nem egy jó irányba fejlődő szeretetkapcsolat.
• Végül, ne szégyelljünk külső segítséget kérni pszichológustól, család- és párterapeutától, ha úgy érezzük, hogy nem boldogulunk a családi egység kialakításával. Mert bizony van az úgy, hogy egyszerűen nem megy. Ilyen esetben és egy külső segítő által sokat tanulhatunk önmagunkról, a párkapcsolatunkról és a kis családunkról is.

Fotó: itt, itt és itt