Nick Vujicic 5 gondolata arról, miért ne add fel soha

Nick Vujicic-t, a karok és lábak nélkül született motivációs trénert és előadót nem csupán a kedvessége és a humora miatt kedvelik annyian világszerte, hanem azért is, mert nála kevesebben tudnak igazán hitelesen mesélni arról, milyen egy hihetetlenül nehéz helyzetből is a lehető legjobbat kihozni. Összegyűjtöttük nektek néhány gondolatát arról, hogyan lehet a legnehezebb pillanatokban megtalálni a motivációt, a reményt.

1. „Nem baj, ha nem vagy olyan, mint mindenki más.”

Nick Vujicic az előadásaiban gyakran mesél arról, hogy szerb menekült szülők gyermekeként Ausztráliában született, jelenleg pedig Amerikában él ázsiai származású feleségével és két kisfiukkal, így jól tudja, milyen érzés másnak lenni.

Nyolcévesen a szülei minden reggel ezekkel a szavakkal indították útnak az iskolába: „Ne feledd, hogy különleges vagy!  Mi szeretünk.” Nick azonban ekkor még nem akart mást, mint hogy ő is olyan legyen, mint a többi gyerek. Az iskolában csúfolták és bántották a külseje miatt, ami annyira elkeserítette, hogy tízéves korában öngyilkosságot kísérelt meg. A szülei iránt érzett szeretete volt az, ami az utolsó pillanatban visszatartotta, és visszaadta számára a reményt. Ahogy azóta többször megfogalmazta: ha úgy érezzük, „kilógunk” a többi ember közül, gondoljunk arra, hogy talán éppen ez tesz majd minket különlegessé.

2. „Ott is lehet remény, ahol elsőre nem látszik”

„Hányan kezdtétek ma úgy a napot, hogy: ‘De jó, vannak karjaim és lábaim, ez lesz életem legboldogabb napja!’?” – kérdezi Nick előadásaiban a közönségtől. Természetesen ilyenkor senki nem jelentkezik. Nick gyakran hangsúlyozza, hogy még egy olyan reménytelennek látszó helyzetből is születhetnek jó dolgok, mint amikor valakinek minden végtagja hiányzik.

Miután gyerekként kénytelen volt elfogadni az állapotát, és a vele járó iskolai gúnyolódást, ráébredt, hogy a legnehezebb időkben is találhatunk reményt, ha van egy stabil jövőképünk, amiért küzdhetünk.

3. „Légy valaki számára a csoda!”

Nick Vujicic előadói karrierje tizenhét éves korában indult útjára. Meglepő módon nem a szülei bátorították: középiskolája gondnoka biztatta, hogy mondja el minél több embernek a történetét, és emeljen szót az iskolai bántalmazás ellen. Eleinte vonakodott eleget tenni a kérésnek, végül azonban kötélnek állt. Iskolai előadása váratlan sikert hozott, és ráébresztette, mivel szeretne foglalkozni a jövőben. Ahogy Nick fogalmazott: „A gondnokunk nem volt befolyásos ember, nem keresett sok pénzt, számomra mégis egy csoda volt, mert hitt bennem. Ő a példa arra, hogy még ha nem is vagy a legcsodálatosabb helyzetben, mindig lehetsz valaki számára az a bizonyos csoda, amire szüksége van. Te mikor bátorítottál valakit arra legutóbb, hogy kövesse az álmait?”

4. „Kudarc ért, kudarc lennél te magad is?”

Nick előadói pályája azonban nem indult zökkenőmentesen. Ötvenkét iskola utasította vissza, amikor érdeklődött, előadhat-e náluk az iskolai erőszak témájában. Az ötvenharmadik iskolában végül öt percet kapott a beszédre, amelyen mindössze tíz diák vett részt. A kudarc annyira elkeserítette, hogy soha többé nem akart előadóként próbálkozni. Másnap reggel azonban megcsörrent a telefonja, és egy kétségbeesett iskolai dolgozó a vonal másik végén arra kérte, minél hamarabb látogasson el hozzájuk, és beszélgessen a diákokkal az iskolai erőszak okairól és következményeiről.

„Kudarcot vallottál? Persze, senkinek sem sikerülhet minden. De te magad is egy kudarc lennél emiatt? Dehogy! Ha kudarcot vallottál, újra kell próbálkoznod, ennyi az egész. Tessék, be is bizonyítom: leugrom erről az emelvényről egy hátraszaltóval, majd vissza is mászom rá. Mehet? Rendben, csak vicceltem, dehogy ugrom le. A végén még eltörném a karomat vagy valami.” – tréfálkozik Nick egyik előadásában. Majd komolyra fordítva a szót hozzáteszi:

„A lényeg, hogy bármekkorát buksz, mindig fel lehet állni. Mindenből talpra lehet állni.”

5. „Legyél te magad a változás!”

Nick Vujicic a kezdeti elutasítások után már 61 országban járt. Videói és előadásai segítségével csaknem félmilliárd emberrel osztotta meg a történeteit. Sikeres, boldog és teljes életet él, mivel a szülei gyerekkora óta fontosnak tartották, hogy úgy neveljék, tudja, bármire képes. Sportolhatott, iskolába járhatott a többi gyerekkel együtt, de, mint ő maga meséli, egyetemre már nem kerülhetett volna egy nonprofit szervezet segítsége nélkül, akik biztosították számára egy állandó ápoló jelenlétét. Éppen ezért hangsúlyozza előadásaiban:

„Segítenünk kell egymásnak, szükségünk van a másikra. Ha szomorú vagy, depressziós, valójában arra vársz, hogy valami megváltozzon. Legyél te magad ez a változás; változtass, tedd át a fókuszt önmagadról valakire, akinek segíthetsz! A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi, fontosabb a másiknál. Pedig minden ember egyformán értékes, és nagyszerű, úgy, ahogy van.”

Fotó: itt és itt