„Nagy fordulatok helyett tartós, belülről jövő késztetés” – Mi minden segíthet a változásban?

Az önismerettel aktívan foglalkozók – nem csak a szakemberek, hanem bárki, aki saját lelkét, működését szemléli – talán mind egyetértenek abban, hogy ha valami változik bennünk vagy körülöttünk, az nem mindig kényelmes folyamat. Amikor februári témánknak a változást választottuk, tudtuk, hogy az ahhoz szükséges kapaszkodókról is érdemes szót ejteni. Épp ezért arról kérdeztük Olvasóinkat, hogy mi segít nekik a változásban. A beérkező levelekből kiviláglik: sokan vannak, akik nem a fenyegető kiszámíthatatlant, hanem a növekedés bőséges forrását fedezik fel az átalakulásban. Következzen tehát a már megszokott, havi közös cikk – ezúttal a változásról.

Tavasz, nyár, ősz, tél. Egy, tíz, harminckét gyertya a tortán. Szülői ház, kolesz, albérlet, összebútorozás. Vidékről városba, itthonról külföldre, alkalmazotti létből vállalkozásba, egészségből betegségbe, párkapcsolatból egyedüllétbe – vagy épp visszafelé. A múló időnek és a természeti folyamatoknak köszönhetően a változás tulajdonképpen az az alapközeg, amiben éljük az életünket. Beleszületünk, mondhatni. Mégis gyakran kapálózunk, tiltakozunk ellene. Mintha újra és újra meg kellene ismerkednünk vele, mintha minduntalan emlékeztetni kellene magunkat arra, hogy a változás nem jó vagy rossz, hanem van. Sőt, valamelyest mi is részt vállalhatunk az alakításában: a változás lehet olyan sodrás is, amelynek mi szabjuk meg az irányát.

Ez utóbbi gondolat adta a februári olvasói levelek többségének alapját. Felemelő volt tapasztalni, hogy a véleményüket megosztók nem elsősorban a kiszolgáltatottságra és az ismeretlentől való félelemre asszociálnak, hanem arra, hogy mi az, amitől a változás lelki fejlődésünk hajtóereje. Hogy a változás katalizátor, éltető, s egyben érlelő erő. Hogy a változás voltaképpen mozgósítja azt, akik valójában vagyunk.

„Helló, én a változás vagyok, legfőbb tulajdonságom az állandóság”

László levele csupán néhány sorból állt, de találó mondatai a változásról minket is kizökkentettek a közhelyek világából. Szerinte az az ember, aki tudatosítja, hogy mindenképp érik majd változások, és természetesnek fogadja el azokat, sikeresebben küzd meg velük. „Az életben fontosnak tartom a változást, azaz pontosabban a fejlődést, a haladást előre. Egy mondásom szerint az erős, aki fogékony a változásokra, hiszen ez állandó” – írta.

Amikor magunk szeretnénk változást előidézni, annak többféle motivációja is lehet – a bökkenő csupán annyi, hogy olykor nehezen tudjuk ezeket beazonosítani.

„Nem tudom megfogalmazni pontosan, mi ez a belső késztetés, ami arra sarkall engem, hogy változtassak folyamatosan azon, ami nem működik, vagy nem jó nekem. A kíváncsiság, új dolgokat felfedezni, megismerni, melyekből építhetem a személyiségem? A félelem, hogy ne álljak egy helyben, és haladjak az életben? Hogy ne ugyanazokat a rossz köröket járjam, mint régebben? A vágy, hogy jobb emberré váljak, hogy tanuljak? Nem tudom”

– vallott erről levelében László.

A változásra sarkalló, egyben azt segítő tényezők közül Dávid említett még két nagyon fontosat: a példát és a(z akár a más példája nyomán sajáttá váló) belső késztetést.

„Nálam a változásban sokat segít, ha olyan mintákat látok egy rokonszenves, hiteles ismerősömben, amelyek nekem nincsenek meg, de tetszenek.

Egyféle tanulási görbe indul meg ilyenkor, ismerkedés a mintával, az új működéssel, míg végül tényleg részemmé, belülről jövővé tud válni.

Nagy fordulatok helyett inkább tartós, belülről jövő késztetés és motiváltság okozza a változást nálam” – foglalta össze frappánsan Dávid.

Nem mindegy az irány, no meg hogy ki a kapitány…

Tömör, de lényeges megállapítás volt Olgáé, aki arra hívta fel a figyelmet: nagy-nagy nyugalmat adhat a változások közepette, ha meg vagyunk győződve róla, hogy a kívánt „végkifejlet” felé haladunk.

„Nekem az segít a változásban, ha azt érzem, hogy a körülöttem lévő emberek vagy helyzet fölfelé húz, fejleszt” – fogalmazott.

Egy komplett önismereti utazást jelentett Katalin levele, akinek gondolatmenetét bátran fölírnánk receptre mindenkinek. Sokunk visszatérő tapasztalatát fogalmazta meg azzal, amikor azt írta: a változás megindulásában gyakran tagadhatatlanul sokat segít a külső kényszer. De ő bölcsen hozzátette azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a körülmények viharában magunknál tudjuk tartani a „kormánykereket”, és képesek vagyunk a nekünk valóban kedvező irányban tartani az események alakulását. Leveléből az is kiderül, hogy az előre tervezés és a változásra való spontán reagálás között nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Íme Katalin vallomása:

„Általában nagyon gondosan elemzem, és súlyozom a helyzetet, ami változásra késztet, vagy éppen kényszerít (…) De…. közben agyon aggódom magam, szorongok, nem alszom, újratervezek és újratervezek. Millió és egyezer szempontot veszek figyelembe, hogyan érinti a környezetemet, kinek lesz ettől nehezebb, vagy mennyivel lesz jobb, nehogy valakinek terhére legyek. Ha ezek szerint haladok, sokkal lassabb, de jó eredményeket érek el (…) Sokkal több  energiámba kerülnek ezek az események, mint azoknak, akik nem agyalnak, rugalmasak és bátrak. Ugranak és úsznak, valahol majdcsak partot érnek, majdcsak lesz egy jótét lélek, aki mentőövet dob (…) Nekem az segít, ha fenéken billentenek és pofára ejtenek. Akkor úgy sincs más választásom, mint tenni a dolgomat és haladni, nincs idő pontos, bonyolult tervezgetésre. Igaz, ezek rendszerint a körülmények, vagy mások által kiprovokált helyzetek, és nem mindig a szándékom szerintiek. A legtöbb változás ilyen módon történt. Most, hogy ezeket a sorokat átolvastam  megfogalmazódott bennem, hogy ezzel a taktikával csak azt érem el, hogy átengedem  az irányítást.”

Nem szimpi a változás? Jelöld ismerősnek!

Nagyon sokat segíthet a rugalmasság kialakításában az, ha a változásnak más ismertetőjegyeit is szem előtt tartjuk. Katalin írásában három ilyen fontos megállapítás is szerepelt:

1. „Minél idősebb vagyok, annál nehezebben váltok.” – Való igaz, az ember természetéből fakadóan nehezebben mozdul el a komfortzónájából az életkor előrehaladtával.

2. „Sok esetben frissítőleg hat  a negatív változás is…”
   

   – Végérvényes veszteségeink zöme rendkívüli fájdalmakkal jár, mégis, rendelkezik értékes tulajdonsággal is: helyet szabadít fel bennünk. A számunkra az adott helyzetben szükséges, valóban megélt és önként beteljesített gyászfolyamat után ez a felszabadult hely akár bölcsője lehet a lelkünkben valami újnak (aminek természetesen nem dolga pótolni az elveszített régit!)

3. „Az is felmerült bennem, hogy ezt is tanultuk, tanuljuk. Olyan közegben, ahol az az elvárás: ne izegj, ne mozogj, ne zavarj, kövesd a szokásokat, nem is lehet ezeket a módszereket elsajátítani” – Katalinnak ezen észrevétele létfontosságú, ugyanis arról szól, hogy a változás „menedzsmentjének” bizony van mestersége, és nagyon sok múlik azokon is, akiktől ezt a tudományt eltanuljuk.

Abban, hogy hogyan birkózunk meg a minket érő változásokkal, elhisszük-e, hogy vannak dolgok, amiken mi is alakíthatunk, és hogy tényleg merünk-e változtatni, óriási szerepe van a családunkban és a szociális környezetünkben látott mintáknak is.

És ha már tanulás: nagy segítséget jelenthetnek a változásban mások gondolatai, tapasztalatai és tanácsai is – akár nyomtatott formában. Gábor például egy könyvet ajánlott a figyelmünkbe a témával kapcsolatban: „Épp Watzlawick Változás c. könyvét olvasom. Szerintem az egyik legjobb. Ajánlom mindenkinek, nem csak pszichológiát, de itt-ott filozófiai kérdéseket is érint.”

„A változás adta erőnlétben tudatosabbá válunk”

Gyöngyvér levele csodaszép és komplett összefoglalását adta annak, hogy minden változás lehetőség a növekedésre. Így ír erről:

„Érdemes elgondolkodni: hogyan tudunk megújulni, és új megoldásokkal, új ötletekkel gazdagítani napjainkat? Kedvenc hasonlatommal élek: a kihívásokkal teli hegyi sport, a vadvízi evezés, a hullámokon való szörfözésre kimozdít a hétköznapjainkból. Síkvízi folyón történő túra helyett vadvízi folyón evezni, tétovázás nélkül komoly kihívás. Hegyek, sziklák, gyors hegyi patakok, vízesések, és a kemény sodrás közt kell helyt állnunk. Az evezősök csatáznak a vízzel a váratlan akadályok között, hasonlóan hozzánk, akik „ugrásra kész állapotban vagyunk” a gyors változásoknak és a kiszámíthatatlan akadályoknak köszönhetően. A váltások, a változások miatt kellemetlen állapotot élhetünk meg: de, csak addig, míg rugalmasan kezeljük az új és változó helyzetet, megtaláljuk az új megoldást, az új viszonyulásokat, a megváltozott feltételeket (…).

Támogat a változásban az, hogy személyiségfejlődésemre tudom használni a változások adta pozitív hatásokat, eredményeket! Nem érzek késztetést arra, hogy visszameneküljek a megszokott világomba. Bízom annyira magamban, hogy ha kilépek a „kiszámítható, ismert életmód” keretei közül, képes vagyok értékelni a változásokat. Hosszú távon, tudom, hogy megváltozik a környezetemhez, az emberekhez való viszonyom, és alakul, fejlődik az értékrendem.

A változás adta erőnlétben tudatosabbá válunk. Segíti a változás megélését, hogy észrevesszük környezetünk „apró kincseit”, észleljük, hogy a változások fejlődést rejtenek, és haladást, mozgást, lendületet jelentenek számunkra. Lehet, hogy aktívabbá és célirányossá válunk, tervezünk, észrevesszük a nyitott kapukat, az örömszerzés, a közösségi élet lehetőségeit.

A változás és változtatás megélésére az is motivál minket, hogy lelki-mentális erőt meríthetünk. Észleljük erőforrásainkat, megismerjük képességeink határait, önismeretre teszünk szert és közelebb kerülünk másokhoz! Megbirkózási készségünk erősödik. Befogadjuk a kreatív, az innovatív tudást, az újdonságok érlelődnek bennünk. Megnő az önbizalmunk! Készen állunk az új kihívásokra! Olyan belső tartalékokat hozunk felszínre, amiről eddig csak sejtettük, hogy léteznek számunkra. Amint kiléptünk a komfortzónánkból, a megküzdő erőink sokasága feléled!”

Ha szívesen közreműködnél közös cikkünkben, iratkozz fel hírlevelünkre, ahol minden hónapban – legfrissebb cikkeinkkel együtt – az adott hónap kérdését is elküldjük.