Egy hét okostelefon nélkül – mit adott nekem ez a #SAJÁTÉLMÉNY

Az egész úgy kezdődött, hogy egy végzetes szombaton egy kedves barátom először járt nálam, és meglátta a polcon heverő Nokia 3410-esemet, életem első mobiltelefonját. Eleinte röhögött, hogy ez meg mi, és mit keres itt. Aztán elétártam, hogy eltökélt szándékom szerezni hozzá egy töltőt – elveszett – és kevesebb kütyüt használni. Erre felcsillant a szeme, hogy dejó, csináljak egy okostelefon-detoxot és írjak az élményről, szívesen olvasná! Így született ez a cikk.

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy néha azon kapom magam, hogy az okostelefonom gyakorlatilag rabolja az időmet és a figyelmemet. Görgetem a közösségi média felületeket cél nélkül, rácsekkolok az e-mailekre akkor is, amikor erre egyáltalán nem lenne szükség, vagy ‘csak megnézem, hogy írt-e valaki’ egy családi ebéd kellős közepén. Zavart ez a működésem, és a szándék, hogy megvonom magamtól az okostelefont, megvolt már korábban is, de kellett valaki más lelkesedése, hogy tényleg belefogjak.

Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy egy hétig teljesen okostelefon nélkül fogok létezni. Mivel töltőt a régi telefonhoz nem volt időm vadászni, maradtak a következő szabályok:

1. Internetet lehet használni, de csak itthon és laptopon (a munkám 90%-ához kell az internet, például ehhez a cikkhez is).
2. Telefon lehet nálam baj esetére.
3. Az okostelefonnak csak a ‘buta’ funkcióit használhatom, mégpedig:
   • telefon,
   • sms,
   • óra,
   • ébresztőóra.

Elöljáróban annyit mondanék, hogy rengeteget tanultam ez alatt a hét alatt, és sok mindenben formálta az élmény a gondolkodásomat és a létállapotaimat. A tapasztalataimat 7 nap, 7 élmény formájában osztom most meg veletek!

Hétfő: Feladjam? – Nem igaz, hogy rögtön elrontják!

Hétfő délelőtt egy háromórás online tréninget tartottam. A tréning kellős közepén hívott a főbérlőm, hogy a házban cserélik a villanyórát, szóval egy kis ideig nem lesz áram. Áram = wifi = internet = tudok dolgozni. Dühös lettem, mert nem volt más választásom, mint hogy gyorsan az okostelefonomhoz nyúlok, a 4G-t megosztom a gépemre és úgy folytatom a tréninget, ahol 20 ember várt rám.

A harag – ahogy azt a mindfulness tréningen is megtanultam – akkor jelentkezik bennünk, amikor bizonyos helyzetek nem úgy alakulnak, ahogyan vártuk. Bennem is élt az idealisztikus elképzelés, hogy semmi nem zavarhatja meg az okostelefon-mentes hetemet és a cikk elkészülését, erre tessék, az első nap első néhány órájában a 4G-re szorulok.

Aztán rájöttem, hogy emiatt nem dobhatom ki a kukába az egész hetet! Lehet, hogy csalás volt – hiszen, ha betartom a saját szabályaimat, akkor nem megyek vissza a tréningre addig, amíg nincs újra wifi. De ott, abban a pillanatban azt a döntést hoztam meg, hogy inkább ezt a szabályt rúgom fel, minthogy magukra hagyjam a résztvevőket.

Később megbeszéltem magammal, hogy elvenni magamtól azokat az élményeket, amiket a hét további része tartogatna, nagy hülyeség lenne. Szóval lejjebb adtam a maximalizmusomból és a szabálykövetési kényszeremből. Elég fontos élményeket kaptam jutalmul!

Kedd: Pihenés – Tudok aludni!

Rettentő rosszul aludtam az elmúlt hetekben, maximum 5 órákat sikerült egyben. Nehezen tudtam elaludni, amikor mégis sikerült, zaklatott álmaim voltak, és rendszerint két órával korábban ébredtem, mint kellett volna.

Mondanom sem kell, hogy lefekvés előtt mindig ránéztem még az okostelefonomra, válaszoltam a csetüzenetekre és végiggörgettem a Facebookot meg az Instát. Úgy látszik, hogy ennek a szokásomnak a megszűnése már két nap alatt békésebb pihenést hozott nekem.

Azt vettem észre ugyanis, hogy egy könyv társaságában sokkal könnyebben elálmosodom, és hajnalban sem ébredek fel indokolatlanul. Ezt a változást annak tudom be, hogy a figyelmem az elalvás előtt már nem kint volt a nagyvilágban vagy azokon a dolgokon, amik aktuálisan zaklatottá tesznek, hanem bent a hálószobámban: magamon vagy a könyvem történetén.

Érdekes látni, hogy egy ilyen kis változtatás milyen nagy hatással volt az alvásom minőségére még akkor is, ha az engem aktuálisan nyugtalanító dolgok nem változtak meg érdemben. Az alvás javulása egyébként egész idő alatt fennmaradt.

Szerda: Közlekedés – Ez a város nagyon szép!

Szerdán többfelé is mennem kellett Budapesten belül, olyan helyre is, ahol korábban nem jártam. Egyrészt elképesztő, hogy mennyivel hatékonyabbá tette az otthoni munkavégzésemet, hogy tudtam, hogy az úton már nem lesz internetem! Másrészt nagyon retro élmény volt megnézni előre a térképen az útvonalakat, amin haladni fogok a városban, majd megpróbálni reprodukálni a valóságban online térkép nélkül.

Retro volt ugyan, de értékes flow-élményekkel ajándékozott meg! Nem a telefonomba görnyedve utaztam ugyanis, hanem tényleg a buszon, a villamoson, a trolin.

Tényleg a villamost vártam, és nem a pöttyöt, ami a BKK-futárban mozog. Azokat az embereket láttam, akik velem együtt voltak a 4-es 6-os megállójában és nem azokat az ismerőseimet, akik éppen Insta-sztorit osztottak meg. És rájöttem arra is, hogy milyen szépek az épületek homlokzatai a városban, ahol élek.

Nem akarok persze álszent sem lenni, félreértés ne essék, nagy tisztelője vagyok az online térképeknek, remekül megkönnyítik az ember életét! De mióta visszaszoktam az okostelefonra, már tényleg csak addig tartom a kezemben, amíg kiderül, merre kell mennem. Utána megajándékozom magam a közvetlen környezetemben lévő emberekkel és üzletekkel, épületekkel.

Csütörtök: Jelenlét – A kutyám is és én is boldogabbak vagyunk

Töredelmesen bevallom, hogy a kutyasétáltatások olykor munkával, üzenetváltásokkal, telefonálással telnek, mert állítólag nincs időm máskor. Na hát most kiderült, hogy van időm máskor, ha nem lehet séta közben!

Bobek, a kutyám pedig remek tükör volt arra, hogy milyen is az, amikor tényleg jelen vagyok vele, és érzi a valódi kapcsolatot kettőnk között: szófogadóbb, motiváltabb, felszabadultabb kutya képét mutatta. Ez rám is nagy hatással volt, hiszen egy boldogabb kutya nagyobb boldogságot ad vissza is.

Péntek: Megengedés – Nem azonnal reagálni stabilitást ad

Amitől ebben a kihívásban a legjobban féltem, az az volt, hogy elveszítem az azonnali üzenetváltás lehetőségét azokkal, akik közel állnak hozzám. Ez így is történt, de meglepő módon semmilyen negatív hatással nem volt rám. Nyoma sem volt annak, amitől rettegtem: hogy majd elvonási tüneteim lesznek, hogy lépten-nyomon a telefonomhoz fogok nyúlni, hogy szenvedés lesz nem írni valakinek abban a pillanatban, amikor eszembe jut.

Azt kell mondanom, hogy nemhogy elvonási tüneteim nem voltak, de még valamiféle megnyugvást és stabilitást is nyertem ezzel a helyzettel. Ugyanis nem kellett azonnal válaszolni, nem kellett azonnal írni, nem kellett azonnal reagálni másokra. Akkor kellett, amikor tudtam és akartam.

Ez azt is jelentette számomra, hogy megtalálhatom a saját ritmusomat. Hogy nem dől össze a világ, ha hagyok időt két üzenet között. Hogy néha még jót is tesz nem látni az üzeneteket, és nem érezni a nyomást a válaszra – hiszen látta, hogy láttam.

Szóval megengedőbb lettem magammal, és stabilabb másokkal, hiszen, amikor válaszoltam nekik, akkor már tényleg csak rájuk figyeltem. Plusz bónusz: az emberek képesek telefonon is felhívni, ha nincs más lehetőségük, és az sokkal gyorsabb és hatékonyabb!

Szombat: Figyelem és önbecsülés – Fontos vagyok!

Az okostelefon nélkül eltöltött napok arra vezettek rá, hogy hogyan tudom megtalálni a saját csendemet, és hogyan tudok ebben a csendben tényleg saját magamra figyelni. Arra, hogy abban a pillanatban, amiben vagyok, mi az, ami engem valóban érdekel. Mi az, amit valóban tenni tudok vagy szeretnék?

Azzal, hogy nem volt nálam folyamatosan egy eszköz, ami hozzáköt másokhoz, közelebb kerültem magamhoz – hiszen nem volt jelen más.

Teljesen biztos, hogy az egy hét okostelefon-mentesség segített nekem abban is, hogy szombaton egy nagyon nehéz érzelmi helyzetben fel tudtam deríteni és kommunikálni is tudtam az igényeimet. Erre is jó az, hogy nem folyamatosan mások, vagy egy készülék ritmusához alkalmazkodva próbáljuk teljesíteni a mindennapjainkat.

Vasárnap: Összegzés – Ha nincs app, nem is kell app!

Egyáltalán nem szeretnék demagóg módon az okostelefonok vagy az applikációk ellen beszélni, rengeteg remek alkalmazás van, ami időt és energiát spórol nekünk. De azt sem szeretném titkolni, hogy rajongója lettem a saját okostelefon-mentes hetemnek. A tapasztalatom ugyanis az, hogy nagyon is lehet nélküle élni, és összességében minőségi javulást okozhat az életünkben, ha megpróbáljuk racionalizálni az okostelefon-használatot.

Rendszeresen használtam például egy gondolatrendező, meditációs applikációt, amiről kiderült, hogy ha nincs okostelefonom, akkor nincs is szükségem arra a nyugtatásra, amit ez az app jelent. Érdemes ennek fényében elgondolkodni azon, hogy mik a valós igényeink, és mik azok, amiket az eszközeink generálnak körülöttünk. (Ehhez a gondolathoz egyébként nagyon ajánlom a The Social Dilemma című Netflix-dokumentumfilmet.)

Jó szívvel ajánlok egy egyhetes okostelefon-megvonást mindenkinek, aki vágyat érez rá! Ez ugyanis engem nemcsak megnyugtatott és elcsendesített, hanem még fontos tükröt is tartott elém.