Elfogadni magam és szembenézni a mulandósággal – Mit tanított nekem egy mentett kutya? #SAJÁTÉLMÉNY

Szerző: | 2021. 03. 11. |

A pár hete örökbefogadott 25 kilós kutya morgott, vicsorgott rám, és majdnem megharapta a kezemet, amikor az autó ajtajához vezettem. A szívem dobogott, a gondolataim cikáztak, ijesztő volt a kutya agressziója, még akkor is, ha nyilvánvalóan félelemből adódott. Nem ez az “idilli” kép volt a fejemben, amikor elhoztuk Bobeket a menhelyről.

Ági és Bobek

Mielőtt folytatnám ezt a történetet és mindenkit végérvényesen elrettentenék, hadd erősítsem meg: kutyát örökbe fogadni csodálatos dolog. Rengeteg információ érhető el arról, milyen jótékony hatásai vannak a kutyatartásnak mentálisan és fizikailag egyaránt. Mi is írtunk ezek közül néhányról itt, itt és itt.  

Arról azonban általában kevesebb szó esik, hogy milyen önismereti hozadékai lehetnek annak, ha befogadunk az életünkbe egy állatot, aki aztán gyakorlatilag a családtagunkká válik. Ez a folyamat mindenki számára éppen olyan egyedi, mint mondjuk egy terápia, vagy maga az élet. Akad, akinek egy kutya azt tanítja meg, hogyan húzza meg a határokat, van, akit felelősségvállalásra ösztökél, és van olyan is, akinek rávilágít a saját kötődési mintáira.

Egy biztos: egy kutya örökbefogadása, ha hagyod, elvezet mélyebb önmagadhoz.

Ez sokszor csodálatos élmény, de mint minden önismereti folyamatban, itt sem mindig kellemes az elénk táruló látvány.

Elfogadni magamban amit nem szeretek – és azt is, amit igen

Bobeket, a már idősödő, majdnem 9 éves border colliet a Border Collie Fajtamentő Egyesület hirdetésében pillantottam meg és rögtön beleszerettem. Mindig is szerettem volna egy border gazdája lenni. Megfogott az intellektuális képességük, az érzékenységük, a tanulni vágyásuk, az energiaszintjük. Amikor elmentünk Bobekért, még nem sejtettem, hogy nem ezek, hanem a nehéz tulajdonságai lesznek azok, amikkel először azonosulni tudok majd.

Mert Bobek ugyan tökéletesen hozza a fajtaspecifikumokat: rendkívül gyorsan tanul, okos, érzékeny és élvezi, ha megdolgozhat a jutalomfalatért, de egy idő után megmutatta egy másik oldalát is. Rendkívül barátságos, de nehezen enged igazán közel magához, a testének bizonyos területeire kifejezetten érzékeny, és ha átlépjük a határait, akkor agresszív. Emiatt fésülni is tortúra és az állatorvos sem sétagalopp.

Azt hiszem, a kutyás önismereti utamnak az egyik legfontosabb eleme volt, hogy rájöttem, hogy ezekben a nehéz tulajdonságokban nagyon is azonosulni tudok vele. Ez lehetőséget adott arra, hogy kívülről lássam magamat Bobeken keresztül. Ahogyan nála egyértelmű, hogy azért viselkedik így, mert korábban bántották, úgy nálam is lehet ebben igazság.

És ha őt ezekkel a tulajdonságokkal együtt is nagyon szeretem és a legjobbat szeretném neki, akkor talán magamnak is megadhatnám ezt az elfogadó figyelmet. Azon azért még dolgozom, hogy a jó tulajdonságaival is bátran azonosuljak, pedig kétségkívül ott is akadnak közös pontok kettőnk között.

A változás lehetséges – hinni önmagamnak

Bobek

Bármennyire is kilátástalannak tűnt a helyzet, és gondoltuk, hogy a kutyát soha nem tudjuk majd beszállítani az autóba, mondanom sem kell, nem maradt mindig így. Bár a jutalomfalattal való próbálkozással kudarcot vallottunk, azért volt még egy lehetőség. Bármennyire is ódzkodom az erőszaktól, egy agresszív állattal szemben meg kellett mutatnom a saját erőmet, szóval azt a döntést hoztam, hogy Bobeket a pórázánál fogva erővel behúzom a kocsi hátsó ülésére magam mellé. Amint behúztam az autóba, abbahagyta a támadást, megnyugodott. Még párszor meg kellett ezt harcolnunk: ha elindultunk valahova, odavezettem az autóhoz, ő vicsorgott, morgott, ugatott, támadott, én behúztam őt az autóba magam mellé, ott megnyugodott. Egy idő után rájött, ha autóba ültetjük, akkor kirándulni megyünk vagy valahova a természetbe, amit imád. Úgyhogy egy szép napon már nem kellett behúzni, beszállt magától. 

Ma ott tartunk, hogy ha az utcán meglát egy nyitott ajtajú autót, be akar szállni akkor is, ha az nem a miénk. Én pedig rájöttem, hogy változni nehéz, és gyakran fájdalmas. Nem esett jól a fizikai fölényemet kihasználni Bobekkel szemben, de meg kellett tennem annak érdekében, hogy ne hagyjam beleragadni az ellenállásba. Sokáig tartott elhinnem, hogy attól még, hogy berángattam az autóba, nem bántottam őt. De az eredmény, hogy néhány ilyen helyzet után már magától és boldogan szállt be az autóba – sőt, szíve szerint már minden autóba beszállna -, megerősített abban, hogy hinnem kell az ösztöneimnek, és ne féljek a saját erőmtől.

Túl fogom élni Bobeket – ha minden jól megy

Bobek az örökbefogadáskor majdnem 9 éves volt. És bár teljesen egészséges, azért most, 10 évesen már láthatóak rajta az öregedés jelei. Hamar szembe kellett tehát néznem azzal, hogy nem lesz mindig itt, túl fogom őt élni. 

Ekkor én olvastam már Irvin D. Yalom könyveit, aki az egzisztencialista pszichológia képviselője (mi is írtunk róla például itt). Ő többek között azt mondja, hogy akkor tudunk igazán szabaddá válni az életben, ha elfogadjuk a halál tényét. A sajátunkét és a szeretteinkét is. De ezeket a gondolatokat igazán megérteni csak Bobeken keresztül tudtam.

Bobek annak biztos tudatában érkezett az életembe, hogy távozni is fog belőle. 

Ha minden jól megy. Ez volt az a félmondat, ami átfordított mindent a tudatomban: ha minden jól megy. Mert bizony az a legjobb forgatókönyv, ha ő is megéli azt a kort, amit tud és én is, vagyis én jóval tovább élek majd, mint ő. Ezzel a gondolattal sikerült elfogadnom az ő halálának elkerülhetetlenségét, és rájöttem arra is, hogy minden egyes pillanat ajándék, amit itt tölt velem.

Amíg azon szorongsz, hogy elveszíted-e azt, akit vagy amit szeretsz, addig a veszteség miatti aggodalom irányít majd. Ha TUDOD, hogy el fogod veszíteni, akkor különleges ajándéknak látod azt, hogy most az életedben van, és minden pillanatban örülni tudsz neki.

Jelen lenni, megélni a pillanatot, hálát érezni

Bobek a legjobb mindfulness tréner, akivel valaha találkoztam, ugyanis ő tényleg mindig tudatosan jelen van, és ezzel engem is folyton erre késztet. A jutalomfalat kibontása ugyanúgy maximális figyelmet kap tőle, mint egy lakásba betévedt légy vagy a macska a szomszédban. Éppen ezért nagyon jó indikátora ő az én mentális állapotomnak: akkor érzem nehéznek vagy problémásnak a nevelését, akkor csinál “rosszaságot”, amikor én magam nem vagyok a pillanatban vele együtt. Rájöttem, hogy ő az ösztöneit követi, és én vagyok az, aki ha figyel a jelekre, irányítani tudja őt. 

Mostanra nem azt jelentik nekem a vele kapcsolatos bosszúságok, hogy a kutyám rossz vagy neveletlen, hanem azt, hogy én most épp nem vagyok jelen. Persze azért most is ki tudok jönni a sodromból, ha például macskakakit eszik az utcán, de leginkább megpróbálok megnyugodni és a figyelmemet irányítani, hogy ne ismétlődjön meg. Ez mindig kifizetődőbb, Bobek pedig egy tündér, azt is elfogadja, ha ez épp megy nekem, és azt is, ha nem.

És ott van a feltétel nélküli szeretet, amit megéltem mellette. Néha csak ülök, nézem, és mosolygok, hogy hogyan teremthetett az élet egy ilyen viccesen csodálatos lényt, aki szőrös, ugat, odabújik, ha sírok, és jutalomfalatért a csillagokat is lehozza az égről. Óriási hála van bennem, amikor erre gondolok. A hála gyakorlása pedig nemcsak a stresszt csökkenti, hanem bizonyítottan boldogabbá is teszi az embert.

Szóval, köszönöm, Bobek! Hálás vagyok, hogy létezel!

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Bokor Ági
Szövegíró, improvizációs tréner, imprószínész és drámapedagógus. Szerinte a komolyan vett játék tulajdonképpen maga az élet. Szövegíróként és improvizációs tréneri munkája során is azt szeretné elérni, hogy minél többekhez és minél egyszerűbben jusson el az a tudás, amitől egyszerűen kicsit jobb az élet. Szeret bringázni, szereti a nyarat, és a kutyáját, Bobeket.

Pin It on Pinterest

Share This