Egy plédbe burkolózva filmet nézni. Kézen fogva andalogni a szépen kivilágított sétányon. Együtt vacsorázni, ölelkezni, a hideg buszmegállóban a másikhoz bújni… Ezek azok a dolgok, amelyekre az évnek ebben a szakaszában sok mindenki (nem állítom, hogy mindenki, de megkockáztatom, hogy azért a többség igen) az átlagosnál jobban vágyik.

Sokan vannak azonban, akiknek ezek a dolgok – ilyen vagy olyan okból kifolyólag – nem adatnak meg. Közéjük tartoznak azok az egyedülálló férfiak és nők, akik az évnek ebben a időszakában azon igyekeznek, hogy a „párkapcsolati státuszukon” mielőbb változtassanak.

Nem véletlen, hogy ilyenkor feltűnően sok „csak barátból” lesz egyik pillanatról a másikra egy pár – és hogy nagyobb eséllyel lépünk bele egy olyan kapcsolatba, amit nem feltétlenül a szerelem, a feltétel nélküli és kölcsönös vonzalom vezérel…

Akkor mégis mi?

A magyarázat néhány hete egy, a Psychology Today hasábjain megjelent cikkben került elém, amelyben a szerző a „cuffing season” (amit talán úgy lehet a legtalálóbban lefordítani, hogy „bújós szezon”) jelenségét járta körül.

Szóval ez a „bújós-szezon” októberben, az első karácsonyi dallamok felcsendülésével, a giccses boldog családi pillanatokat felvillantó reklámok megjelenésével, és a karácsonyi fények felkapcsolásával indul, és egészen márciusig tart.

Ez az a csillámporral meghintett időszak, amikor nekünk tulajdonképpen már csak annyi dolgunk van, hogy besétáljunk a szépen megvilágított díszletek közé, ahol ott vár minket életünk szerelme és aztán boldogan élünk, amíg…

…a valóságban nem mindig alakul olyan szépen és egyértelműen, mint ahogy az az emberek közérzetét romboló meghatározó romantikus filmek forgatókönyvében írva vagyon, vagy ahogy a fent említett körülmények sugalmazzák.

Ezek a filmek, és ebben az időszakban úgy általában minden és mindenki (beleértve a szórakoztatóipart, a közösségi médiát, a hirdetési piacot, és rosszabb esetben a családalapítás, az esküvő és/vagy az utódnemzés várható időpontját firtató barátokat, rokonokat) azt üzeni: karácsonykor kötelező szerelmesnek lenni.

A hidegről nem is beszélve…

A másik magyarázat, ami miatt az emberek sóvárognak egy kapcsolat, vagy „legalább” az iránt, hogy ideig-óráig egy másik ember karjaiban legyenek, meglehetősen prózai: hideg van. Ha van mellettünk valaki, aki átölel, az a biztonság, kényelem érzése mellett meleget is ad.

„Olyan jó lenne valakihez kicsit odabújni!” – gondolják magukban, vagy mondogatják az érintettek, akik engedve ennek a soktényezős nyomásnak, konkrét lépéseket is tesznek annak érdekében, hogy ne maradjanak egyedül.

Ez az egyébként teljesen érthető vágy és igény egyedülálló emberek tömegét tereli a társkereső oldalakra, vagy éppen egymás karjaiba, hogy aztán szépen „rákapcsolják a bilincsünket” (vélhetően innen a kifejezés) valakire, aki mellett könnyebben elviselhető ez az időszak.

A „cuffing season” tudománya

Bár a „cuffing season” fogalma nem tartozik a pszichológia tudományának vizsgálódási területei közé (legalábbis e szerint a cikk szerint nincs olyan tanulmány, amely egyáltalán említené a kifejezést), bizonyos kutatások alátámasztják a jelenség létezését.

Ez a 2013-as tanulmány például ötéves periódusban vizsgálta, hogyan változnak a keresési trendek a szexualitás és a kapcsolatok témájában a Google-ön, és bizony kimutatható volt némi „szezonális ingadozás”: januárban érezhetően megnőtt az érdeklődés a felhasználók körében az online társkereső felületek iránt. De beszédesek a vonatkozó Facebook-statisztikák is: a téli időszakban nagyobb valószínűséggel váltanak a „kapcsolatban” státuszra a felhasználók, mint egyébként.

Ráadásul a felhasználási szokásainkkal a hormonszintünk is változik: egyes tanulmányok szerint ebben az időszakban tetőzik a férfiak tesztoszteron-szintje, miközben a boldogsághormonként is emlegetett szerotonin-szintünk (nemtől függetlenül) csökken.

A biológiai tényezők mellett ilyenkor a már említett társas hatások is arra ösztönözhetnek minket, hogy „kapcsolat-kereső üzemmódba” kapcsoljunk.

Valaki helyett akárki

Ez eddig rendben is van, viszont a baj az, hogy – legalábbis én ezt tapasztalom – a társ megtalálásának irányába tett lépések sokszor elkeseredettek, azokat nem egy belső vágy, hanem sokkal inkább a fenti tényezőkből összeálló megfelelési kényszer és a magánytól való félelem irányítja – nem feltétlenül a jó felé.

Nem vitatom, hogy valóban csábító gondolat ilyenkor odabújni valakihez; teljesen természetes, ha vágyunk egy párkapcsolatra. Ha csodavárás helyett hajlandóak vagyunk konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy változtassunk egy számunkra kényelmetlen helyzeten, az mindenképpen dicséretes dolog.

Az viszont már nem annyira szerencsés helyzet, ha az ismerkedés során végső elkeseredettségünkben nem valakit keresünk, hanem egy bizonyos ponton túl akárki megfelel.

Lehet, hogy a hőérzetünk valamicskét javul, és nem érezzük olyan nyomasztónak a hideg téli estéket, ha, engedve a belső vagy külső nyomásnak, belemegyünk egy kényszeredett, őszintétlen kapcsolatba, de ebben az esetben számolnunk kell azzal is, hogy ez által az életünk jottányit sem fog előre haladni. A rövidtávon kényelmes félmegoldásnak, és a hamis illúziónak ugyanis az időnkkel fizetjük meg az árát.

Mert, bár kapcsolatban lenni jó dolog, de azzal – függetlenül attól, hogy kisebb-nagyobb kompromisszumok árán, vagy tiszta és őszinte érzésekkel mentünk bele – foglalkozni kell. Ha az időnket egy nyilvánvalóan meddő kapcsolatra, tulajdonképpen a magunk, vagy egymás megnyugtatására szánjuk, akkor más, fontos dolgokra nem marad belőle, így azok könnyen háttérbe szorulhatnak.

Kirakat-kapcsolat helyett…

Ennek az időszaknak az egyik legutálatosabb és egyben legálságosabb üzenete (szerintem) az, hogy a boldogság és a szerelem érzése közé egyenlőségjelet tesz, miközben ez a reláció távolról sem helytálló; hiszen ezer meg egy dolog van, ami egy párkapcsolaton kívül boldoggá tehet. Szemben a kényszer-szülte párkapcsolattal, ami biztosan nem tesz boldoggá, és előre sem visz, maximum, ideig-óráig átmelegít.

Ahelyett, hogy egymás „bioradiátoraivá” válunk, a magánéletünk, a testi-lelki egészségünk és a karrierünk szempontjából is célravezetőbb, ha azokra a dolgokra fókuszálunk és szánunk energiát, amelyeket szeretünk csinálni, amelyek boldoggá tesznek, és a személyes fejlődésünket, (urambocsá) a szakmai előmenetelünket szolgálják.

Beiratkozhatunk a régóta tervezett tánc-, nyelv-, vagy főzőtanfolyamra, elmehetünk egy film-, vagy olvasóklubba, találkozhatunk a rég nem látott barátainkkal, sportolhatunk, kirándulhatunk, képezhetjük magunkat…

Tudatosan belemenni a kapcsolatba

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy ebben az időszakban egyedülállóként rossz ötlet lépéseket tenni egy párkapcsolat irányába. De ha ezt megtesszük, akkor miért ne hangolhatnánk össze ezeket a lépéseket a személyes fejlődésünkkel is: remek alkalom ez arra, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat, dolgozzunk magunkon és azon, hogy a következő kapcsolatunkba tudatosabban, az előző tanulságaival felvértezve menjünk bele.

Önismereti munkával (például egy pszichodráma csoportban), de néhány önsegítő könyv vagy cikk elolvasásával is sokat tehetünk annak érdekében, hogy legközelebb ne ismételjük ugyanazokat az önsorsrontó mintáinkat.

Ezek a módszerek, és az, ha időt szánunk a tanulságok átgondolására, a fontosabb kérdések megválaszolására (Kit keresek? Milyen kapcsolatra vágyom? Melyek a számomra fontos értékek? Milyen félelmeim vannak? Miben vagyok bizonytalan?) az önbecsülésünk fejlesztésében is segíthetnek, egyúttal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a következő kapcsolatunk kiegyensúlyozottabb és teljesebb legyen.

Van élet a párkapcsolaton túl!

Fontos lenne, hogy ebben az időszakban – bármennyire is torznak tűnik a kép a média, a hirdetőpiac és a szórakoztatóipar szűrőjén át nézve – tudatosítsuk: igenis van élet a párkapcsolaton túl! Rengeteg örömteli pillanatot lehet találni azokban a tevékenységekben, amelyekkel szívesen töltjük az időnket, és ezek éppúgy (vagy talán még inkább) át tudják melegíteni a szívünket és a lelkünket, mint egy „szerelmi szükségmegoldás” vagy egy könnyelmű légyott.

Ha van bátorságunk elindulni ezek felé az új, vagy régen vágyott dolgok felé, akkor ott már igazából bármi megtörténhet… Elvégre ezeken a helyeken nemcsak örömteli pillanatokat, hanem jó eséllyel olyan embereket is találunk, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, és adott esetben sokkal jobban hasonlítanak hozzánk, mint az, akivel ezen a karácsonyi fényekkel dekorált kényszerpályán összekapcsolódtunk.

Szabadon a bilincs-szezonban is

Semmiképpen nem szeretném, ha ez a cikk valamiféle „szingli-kiáltványnak” tűnne… Ugyanakkor úgy gondolom, érdemes magunkban tudatosítani, hogy – hacsak nem szeretnénk, akkor – az időjárás változásával nem vagyunk kötelesek mi is változni, és hagyni, hogy bizonyos körülmények eltereljék a figyelmünket a számunkra fontos célokról.

Ez a fontos cél összefügghet a személyes fejlődésünkkel, a karrierünkkel, de természetesen cél lehet egy működő, szeretetteli és kölcsönös tiszteleten alapuló párkapcsolat kialakítása is. De ehhez az kell, hogy az egymás irányába tett lépéseket a külső nyomás és az elvárások helyett a belső vágy, a saját igényeink, értékeink és szükségleteink mentén meghatározott értékek vezéreljék.

Ha ezekkel tisztában vagyunk, és ezekhez tartjuk magunkat, akkor a lépéseink jó eséllyel a helyes irányba, például annak az embernek a karjaiba vezetnek minket, aki mellett a „bújós szezonban” is szabadnak és teljesnek érezhetjük magunkat.

Forrás: itt itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Szabó Eszter Judit

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
Szabó Eszter Judit

Pin It on Pinterest