Másfél éve léptem először a jógaszőnyegre. Nem fogok a beavatott szerepében tetszelegni, és nem látom értelmét annak sem, hogy újra felsoroljam a jóga untig ismételt, fiziológiai és mentális pozitív hatásait. Inkább – Forrest Gump mamáját némiképp pontatlanul idézve – azt állítom, hogy a jóga olyan, mint egy doboz bonbon. Elmesélem, hogy én mit vettem belőle.

„Fejtetővel törekedjünk fölfelé”

Azon túl, hogy mozgásszervi szempontból rendkívüli tartásjavító hatása van annak, ha ezt az instrukciót betartjuk, érdemes hosszabban is elmélázni ennél a kijelentésnél. Milyen más irányba érdemes még törekednie az embernek? Vannak a gondolatnak olyan ösvényei, ahol nehéz kikerülni a közhelyek csapdáit. Mégis, számomra fontos képet tartalmazó mondat az, hogy

ha körülzártak a falak, fölfelé tekints, arra igyekezz, mert ott a kiút.

Van kapcsolat a testtartás és a lélek irányban tartása között: én például misén is ezt érzem, amikor letérdelünk. Nem tudok nem letérdelni: ha nem térdelek, az nem ugyanaz.

Fejtetővel az ég felé, a szívvel mások felé törekednék – szerintem ez pont kereszt-alakúvá tenne engem. Azt tapasztaltam, hogy ha az ember már a testét is úgy rendezi el, hogy szellemének, elméjének, akaratának és tudatának bázisát mindig magasabbra szánja – előbb-utóbb följebb is jut.

Mennyire hasonlít ez arra, amit például Bagdy Emőkétől hallottam a minap: „Aki boldog akar lenni, magasra kell annak menni.” Sőt, arra is emlékeztet, aki azt mondta: „teljes erődből és teljes elmédből” is igyekezz szeretni. Nem csak a szív és a lélek viszik el a balhét!

„Kilégzésre lépünk vagy ugrunk hátra”

Aki jógázik, az tudja, hogy az ebben a mondatban foglaltak egy kötött mozdulatsor, a napüdvözlet vagy a vinyásza részei. Hogy végképp elrettentsek mindenkit, aki nem jógázik, annak még azt is hozzáteszem, hogy a hátralépésnek végső következménye bizony az, hogy „lemegyünk kutyába”.

Jó érzés volt felfigyelni arra, hogy a jóga minden formájának teljesen természetes eleme az, hogy fújunk egyet, aztán hátralépünk, majd tulajdonképpen egy megalázó(nak hangzó) pozícióban „végezzük”. Ha megfigyeljük, a hétköznapjainkban rögtön kígyót-békát kiabálunk arra, ami nem haladás, ami nem előre van, ami nem „dinamikus, lendületes és innovatív”. Nem adunk létjogosultságot annak, ami visszafelé mutat.

Márpedig, ahogy a kilégzés, úgy a hátralépés, a lemaradás, a megállás, az elakadás, a szándékos késleltetés, a hiba és az újrakezdés is teljesen magától értetődő része az életünknek. Olyan törvényszerű ajándék, amit olykor törvényszerűen bosszantó büntetésnek érzékelünk. Pedig annyira értünk van.

„Egyenes háttal hajolunk előre”

Kétszer sírtam emiatt a mondat miatt.
Még ma sem érem el a nagylábujjamat. Előrehajlásnál mások a kézfejüket fűzik össze a talpuk mögött, és ha stikában leskelődöm, még olyan gumiembert is látok, akinek nemhogy a Nemzeti Sport, de egy selyempapír sem férne a hasfala és a combja közé. Én örülök, ha nyújtva tudom tartani a térdem, és akkor a felsőtestem még meg sem moccant.

Volt, hogy ez annyira dühített – khm, teljesítménykényszer, ehhkkm, kkhmm, khhrrr –, hogy elsírtam magam egy gyakorlás közben. Utána hónapokig nem is jógáztam. (Jól megadtam, mi?)

Másodszor pedig akkor sírtam, amikor rádöbbentem, mire tanít meg ez a gyakorlat. Mármint a gyakorlat gyakorlása.

Hajolni. Egyenes háttal.

Tehát alázatosnak lenni, szolgálni, elismerni, hogy nem én vagyok az úr (bajban is lennénk) –ugyanakkor és egyidejűleg szilárdan, becsületesen, büszkén, egyenesen (sőt, egyenesben!) tartani magam.

Ha ezt nemcsak a testemmel, de a teljes valómmal meg tudom csinálni: a legtöbb, amit az életemmel tehetek. Egyenes háttal meghajolni tudni.

„Tegyük össze a kezünket a szívünk előtt.”

Magyarul: adjunk hálát.

Az önzés valami síkos csiganyálkán közlekedik bennem, nem akad fenn az ékköveken. Nem tudom megszámolni, és nem merem bevallani, hányszor mulasztom el, hogy megköszönjem, amit megköszönhetnék.

Amikor egy másfél órás jógagyakorlás alkalmával csak három-négyszer hangzik el ez a felszólítás, jó lenne nemcsak gépiesen végrehajtanom az utasításban szereplő mozdulatsort. Jó lenne, úgy, ahogy most, azonnal emlékeznem arra, hogy ez a felszólítás mit jelent. Amikor ez sikerül, az azt jelenti, hogy a jóga segít legalább félóránként hálát adni.

„Ha elkalandozik a figyelmed, hozd vissza a légzésedre”

A jóga Kaczvinszky József A kelet világossága című könyve szerint a Lélek és a nem-Lélek megkülönböztetését jelenti. Számomra ez a kulcs.

A jóga segít megragadni, megtartani és vezetni a figyelmet, sőt, ha képesek voltunk eldönteni, mire figyeljünk, akkor segít megmaradni a döntésünk mellett.

Dönthetek úgy, hogy arra figyelek, ami szent, ami tökéletesen jó és igaz, ami örök, ami tiszta. Én magam nem vagyok ilyen, ezért a szüntelen, öncélú befelé figyelést károsnak tartom, és nem szeretem, amikor egy jógastúdió légköre egy fitneszklubéra vagy egy szépségszalonéra emlékeztet. Hiszem, hogy ha tökéletesítünk valamit, azt azért tesszük, hogy utána továbbadjuk, így tehát a megacélozott, érzékeny, fegyelmezett és szeretetvezérelt figyelem végső célja, állandó fókusza nem lehet önmagunk közepe, mert annál létezik több, jobb és fontosabb.

Az viszont szilárd meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy képesek legyünk a nálunknál többre és jobbra figyelni, ahhoz magunkra is tudni kell figyelni.

Keresztény vagyok. Szeretem a Szentírásnak azt a sorát (is), ami így szól: „A hit tehát hallásból van.” Kezdetben idegenkedtem a jógától, de az elmúlt másfél évben azt tapasztaltam, hogy a jóga segít hallani. A jóga megerősíti azokat a készségeimet, amelyeket arra használok, hogy teljes lényemmel más emberek és Isten felé forduljak.

A jóga segít hinni.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel  ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Király Eszter

Király Eszter

Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
Király Eszter

Pin It on Pinterest