Festve, nem keverve – kipróbáltuk a Paintcocktailt #SAJÁTÉLMÉNY

„Úristen! Te meg a festés?!” Így kommentálta egy, alapesetben nagyon kedves, ám engem tényleg jól ismerő barátnőm, amikor lelkesen újságoltam neki, hogy az önmagammal szemben támasztott elvárásaimat meghaladva bejelentkeztem egy Paintcocktailra. Ami azt illeti, akkor még én sem gondoltam volna, hogy a festés és én ilyen jól megleszünk egymással…

De mi is az a Paintcocktail?

A Paintcocktail koncepciójának lényege, hogy a festéshez – a belénk rögzült sztereotípiákkal ellentétben – nem kézügyességre és kreativitásra, tökéletesen megkomponált részletekre, hanem

• egy hangulatos helyszínre,
• jó társaságra,
• két ügyes instruktorra,
• és (ez opcionális) egy-két finom pohár italra van szükség.

Ilyen körülmények között „Festeni mindenki tud” – olvasható a szlogenben. Nos, ezt az állítást eleinte komoly fenntartásokkal kezeltem, de minden bátorságomat összeszedve bejelentkeztem az egyik alkalomra.

Lelkes és szorongó amatőrök

Vegyes érzésekkel ballagtam tehát az egyik szomorkás délutánon megszervezett Paintcocktail helyszínére, ami esetünkben a Szimpla Bár volt. Amikor beléptünk az ajtón, a galérián már javában zajlottak az előkészületek: egymás mellett sorakoztak az állványok (kb. 10-12 db), és az azoknak támasztott, üres vásznak. A helyiség középen Monet, Tavirózsák című festményének másolata várt arra, hogy aztán mi is lemásoljuk.

Kiválasztottuk a helyünket, majd ijedtünkben a pulthoz siettünk és rendeltünk. Az italunkat kortyolgatva vártuk, hogy elinduljon a program. Gyülekeztek sorban a résztvevők: a többségről menet közben kiderült, hogy ők sem profik, épp ellenkezőleg: ők is lelkes és/vagy szorongó amatőrök, akikben hozzám hasonlóan félelmet keltett egy ilyen üres vászon látványa, és akiket ugyanúgy halálra rémített a gondolat, hogy a vászon mellé rendezgetett ecsetekkel előbb vagy utóbb kezdeni kell majd valamit… (Arra, hogy ez végül sikerült, álljon itt bizonyítékként az alábbi fotó.)

Maradunk a „fölnőttes” dolgoknál

Elgondolkodtató, hogy vajon hol és mikor tűnik el az életünkből az önfeledt alkotás öröme, és veszi át a helyét a gondolat, hogy valamit nem vagyunk képesek elég szépen megcsinálni. Ezért bele sem vágunk, maradunk inkább a „fölnőttes” dolgoknál és azoknál a tevékenységeknél, amelyek számokban és eredményekben mérhetők.

Annyi galibához hasonlóan, valószínűleg (így visszagondolva, nálam legalábbis) ez is az iskolában kezdődött, ott már nem az alkotás öröme, és nem én voltam a mértékegység. Ez azért nagy baj, mert manapság egyre kevesebb tér és idő marad belefeledkezni egy-egy jól eső, örömteli folyamatba. Nagy kár ez, hiszen éppen az ilyen tevékenységek során lehet a legjobban töltekezni, ilyenkor tudnánk elengedni, egy kis időre kizárni a hétköznapok problémáit.

A felszabadult alkotás örömét színezés közben is át és meg lehet élni. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.

Átfestett berögződések

Na de ezt a fajta negatív berögződést, és a flowélmény hiányát hivatottak felülírni, kompenzálni, ha úgy tetszik, átfesteni a Paintcocktail alkalmak!

Az instruktorok megnyugtató szavai – meg talán a lassan fogyatkozó sör is – segítettek abban, hogy kezdéskor magabiztosan ragadjam meg az ecsetet és hozzálássak az első vonásokhoz. Ez nekem tényleg nem volt könnyű, de a kezdeti gyötrelmes pillanatokban rengeteget jelentett, hogy a két instruktor, Luca és Orsi, minden lépés előtt gondosan elmagyarázták nekünk, hogy mikor milyen színnel, mekkora ecsettel és mit kell festeni. Ha valahol elakadtunk odajöttek, segítettek, és biztattak minket. Így követhető instrukciók mentén, de mégis a saját ritmusunkban tudtunk festeni, szépen fokozatosan haladva az egyszerűtől a bonyolultabb lépésekig.

Egyre több részlet jelent meg a képen, aztán egyszercsak azon kaptam magam, hogy – én, aki 5 éves korom óta páni félelemmel gondoltam minden olyan helyzetre, ahol más emberek előtt rajzolni/festeni kell – mindenről megfeledkezve keresgélem az árnyékok helyét, odaadó gondossággal rendezgetem a virág szirmait, keverem a színeket, húzom a vonalakat.

Nem arról szól, hogy minél szebben lemásoljunk egy festményt

Ahogy a kép részletei gazdagodtak, úgy tűntek el belőlem a szorongások és a félelmek, no meg a magammal szemben támasztott irreális elvárások: egy idő után egyáltalán nem érdekelt már engem, hogy az a virág szép lesz, vagy csúnya, hogy a szín egyezik-e vagy sem – az volt csak fontos, hogy a kép „megszülessen”. Ez az alkalom ugyanis – ahogy arra menet közben rájöttem – egyáltalán nem arról szólt, hogy minél szebben lemásoljunk egy festményt.

Ez az alkalom arról szólt, hogy mindenki megfesse a saját képét, úgy, ahogy és amilyennek ő látja… Hogy létrehozzunk valamit, ami ezáltal egy picit olyan lesz, amilyenek mi vagyunk.

Hosszú órákra teljesen megfeledkeztem minden más körülményről, feloldódtam én is, mint az odakészített pohár vízben az ecsetből kioldódó festék. Amikor végeztem, elégedetten mustráltam a művet, a művemet: büszke voltam és felszabadult. Büszke voltam, mert megcsináltam valamit, amiről azt gondoltam, nem vagyok rá képes, és felszabadult, mert meghaladtam magam és az elvárásaimat.

Az elkészült kép mellett sok minden van tehát, amit egy ilyen Paintcocktail alkalomról haza lehet vinni. Mi jó szívvel ajánljuk nektek ezt a programot, menjetek, töltekezzetek, fessetek, alkossatok!

Csak egy kis bátorság kell hozzá, meg egy nagy pohár Paintcocktail – festve, nem keverve.

A Paintcocktail alkalmakról bővebb információt itt találtok.

Fotó forrás: itt, itt és itt