Rövid üzenetváltás előzi meg a találkozónkat, és bár többször írtunk már egymásnak, most találkozunk személyesen először. Ahogy leszállok a vonatról, gyorsan írok még Évának, hogy elnézést, de pár percet késni fogok. Ne viccelj, itt vagyok, ráérek, üzeni vissza. Igyekszem a kávézó felé, útközben még belelesek a jegyzeteimbe. Amikor megérkezem a kávézóba, odalépek hozzá, nyújtom a kezem, mire ő elkapja, magához húz, és barátságosan megölel. Szia Ági, mondja, és ahogy megszólal, döbbenek rá, hogy a hangját még soha nem hallottam. Olvastam az Egyasszonyt, az Apád előtt ne vetkőzzt, ismerősen csengenek a szavai, a mondatai, a történetei, de a mély, melegséget sugárzó hangja az újdonság erejével hat rám. Péterfy-Novák Évával beszélgettem.

Péterfy-Novák Éva (Fotó/Forrás: Csiszér Góti)

Észrevetted, hogy Michael Jackson Beat it című száma szól? Láttad a Neverland-et?

Nekem nem tűnt fel (nevet). Igen, láttam a filmet, és sokakkal beszélgettem róla, például az is szóba került, hogy ezentúl lehet-e úgy Michael Jacksont hallgatni, hogy ne az legyen az első, ami bevillan róla, hogy gyerekeket molesztált. Nekem egyébként ez valamiért nem jut eszembe, ha meghallom a zenéjét, és a filmmel kapcsolatban azon túl, hogy megdöbbentő, hiányolom, hogy Jackson gyerekkori szenvedéseiről megfeledkezünk. Nem mintha ez felmentené, de árnyaltabbá teszi a képet.

Az elkövető lélektanára nyilván azért lettem érzékeny, mert az elmúlt négy-öt évben, amíg az Apád előtt ne vetkőzz című könyvet írtam, rengeteg áldozattal készítettem interjút, de az elkövető lélektanát, jegyzőkönyveket böngészve magamnak kellett kitalálnom, hogy az elkövetői lét gyakran az áldozati lét következménye.

Ennek lehetséges megfejtéséről szólt az életem, habár, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, a regény nem rólam, nem a családomról szól.

Gyakran összekeverik a kettőt, a szereplők és a te személyed? Ezért írtad le az utószóban pontosan a könyv keletkezésének körülményeit?

Az utószóra leginkább azért volt szükségem, hogy le tudjam zárni magamban ezt a történetet. De kétségtelen, hogy tisztázni szerettem volna, kivédeni, hogy ne velem vagy a nagyapámmal azonosítsák a szereplőket. Nem szeretném, ha kérdőjel lenne bárkiben a regénnyel kapcsolatban. Eszembe se jutott a regény elején előszóként megosztani ezt az információt az olvasókkal. Valószínű, hogy ha ott teszem meg, bele sem kezdenek az olvasásba. Nem elrettenteni akarom az olvasót, viszont olyan témákról akarok beszélni, amiről nem szokás.

Az Egyasszony után rögtön belekezdtem ennek a regénynek a megírásába, de nagyon nehéz volt, sokáig tartott a munka, olyan is előfordult, hogy a nagypapa monológ után egy évre abbahagytam az írást, annyira megviselt, sokkal jobban, mint az unoka monológ, de az is jóval terjedelmesebb volt, csak kihúztam részeket, mert azt éreztem, hogy nem bírja el a papír. Volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy leírhatatlan.

El tudtad engedni a megjelenést követően a témát?

Az elengedés folyamatban van (nevet). A megjelenés óta minden nap kapok leveleket, nagyon sokan írnak, megosztják velem a saját történeteiket, hihetetlen dolgokat mesélnek el, a bizalmukba avatnak, ez egyrészről nagyon megtisztelő, másrészről felkavaró, segíteni pedig nem tudok, mert én nem szakember vagyok, hanem író.

Akkor ezek a szó szoros értelmében nem is olvasói levelek…

Úgy érzem, hogy kinyitottam Pandóra szelencéjét, leírtam a leírhatatlant, és nevén neveztem, a megnevezhetetlent. Olyan sorsokkal találkoztam az elmúlt években, amelyek nem csupán méltatlan élethelyzetekről tanúskodtak, hanem megerősítették abbéli hitem, hogy még mindig az egyik legerősebb tabu a szexuális zaklatás témája, főként, ha azt közvetlen hozzátartozó követi el, családon belül. Gyakori, hogy az erőszak szó az áldozatokban fel sem merül, mert például, ha hat-nyolc éves kora előtt kezdődött a molesztálás, akkor a gyerek számára ez egy természetes helyzet lesz, és később sem védekezik, nem áll ellen. A regényben egy minta szerint ismétlődő traumáról írok, ahol minden elkövető korábban áldozat volt. De ez egy regény, természetesen nem minden esetben ez a sablon, nem minden esetben így történik.

Mit válaszolsz a hozzád fordulóknak?

Nem sokat tudok írni, annyit, hogy együttérzek velük, nagyon sajnálom, és mindenképpen keressenek szakembert! Kérjenek segítséget! Még igazából terapeutát sem tudok ajánlani, mert

mindenkinek saját magának kell megtalálnia azt az embert, akit bizalmába fogad, akinek elfogadja a segítségét. Én úgy gondolom, hogy az egyedüli megoldás erre a traumára, ha az egyén önmaga felismeri a helyzetét, és egy nagyon érzékeny segítőt talál.

A szerkesztővel, Nádor Zsófiával együtt azt tervezzük, hogy ha újranyomják a könyvet, akkor az utószót kiegészítjük azzal az információval, hogy hol lehet segítséget kérni, azoknak, akiket érinthet a szexuális bántalmazás. Bízom abban, hogy a könyv nyomán a jövőben Budapesten, de akár megyeszékhelyeken is találunk terapeutákat, hiszen segítői oldalról is eltérő megközelítést, attitűdöt igényel a szexuális zaklatás témaköre. Nincs felkészülve a társadalom ezekre a történetekre, hiszen nem beszéltünk róla eleget, sem a pszichológusok, sem a környezet.

Megtörhető- egy ilyen generációs trauma?

Szerintem igen, de nagyon fájdalmas módon.

Máshogy néztél a körülötted élő férfiakra, apákra ez alatt a négy év alatt?

Inkább csak megviselt lelkileg, nagyon bekúszott az életembe ez a történet. A fiam kérdezgette többször, hogy biztos vagyok-e abban, hogy ezt meg kell írnom, mert látta rajtam, mennyire megvisel. A lányom viszont azon az állásponton volt, hogy ennek a regénynek meg kell születnie, mert szerinte ebből tanulhatunk, főleg mi, anyák. Megtanulhatunk figyelni a gyerekeinkre, hogy hol van az a pont, amikor valaki a családból, a környezetünkből úgy közeledik a gyerekünkhöz, ami bennünk vészcsengőt indít el. És én azt mondom, hogy minden esetben hinni kell a gyereknek.

A könyvben nincsen büntetőjogi eljárás egyik elkövetővel szemben sem. Szerinted megkönnyebbülés lehet az áldozatoknak, ha van törvényes végkimenetel?

Én úgy gondolom, hogy igen. A feldolgozás egy lépcsőfoka lehet, továbblépés, de nyilván ettől nem gyógyul meg az áldozat.

Szerinted meg lehet bocsátani?

Ha visszagondolok azokra az emberekre, akikről nekem a szexuális zaklatás jut eszembe –gyerekkoromban egy fiú az utcánkból, az egyik szomszéd, idősebb koromban pedig egy masszőr és egy orvos – nem érzek dühöt, de hangsúlyozom, hogy nálam nem családtagról volt szó. Azt tapasztalom, hogy mindenkinek van szexuális bántalmazással kapcsolatban egy története, ami a súlyosságát tekintve eltérő. Ahogyan a feldolgozás is. Talán ebben a könyvben benne van a velem történtek feldolgozása is. Ha pedig a regény főszereplőjére, Eszterre gondolok, akkor ő eleve megbocsátott, amikor a végén azt mondja hogy viszlát nagyapa, de őszintén nem tudok okosat mondani a megbocsátásról, ezért is hagytam nyitva a történet végét, mert mindenki képzelje el úgy, ahogy neki jó.

„A tudat, hogy Tatusnak nagy szíve van, és az egész világon engem szeret a legjobban, mindig jó érzéssel tölt el. Mert ha én ezt öröklöm, akkor nekem is nagy szívem lesz, és tudok majd szeretni, nem leszek közömbös felnőtt, mint olyan sokan. Nagyapa azt is elmagyarázta, hogy a szeretet visszajön, mert ha szeretünk, akkor minket is szeretnek. Úgyhogy szerintem butaság az, hogy a férfiak furcsák. Meg az is butaság, hogy az apák nem olyan közeli rokonok. Nagyapa nem furcsa, és szerintem közelebbi rokonom, mint anyu. Mert jobban szeret. Mindig azt mondja, hogy a legszebb mézszínű hajam nekem van (…) Ha pedig szépen be van fonva a hajam, az őt Klárára, a nevelőanyjára emlékezteti. (…) Nagyapa javasolta, hogy ne áruljuk el senkinek, hogy mennyire szeretjük egymást, mert akkor megsértődnének a többiek. Mert azt mondta, irántuk ő bizony nem érez semmit. Nem úgy, mint irántam. Pisilnem kell, nagyapa felugrik, a nyakába akasztja a szemüvegét, és kikísér a kinti vécébe. Tudom, hogy nem örül neki, ha egyedül járok ki, mert még mindig nem vagyok elég alapos. Miután szépen kitörli a puncimat, feltesz a vécédeszkára, és megkér, hogy tegyem szét a lábamat, hogy meg tudja nézni, jó munkát végzett-e.” (Részlet Péterfy-Novák Éva, Apád előtt ne vetkőzz című könyvéből.)

Amennyiben felnőttként vagy gyermekként segítségre van szükséged, vagy kérdezni szeretnél a szexuális bántalmazás témájában, hívd a Kék Vonal 116 111-es telefonszámát, ami az egész országból ingyenesen és anonim módon elérhető a segítségre szoruló gyerekek, fiatalok számára, de olyan felnőttek hívásait is fogadják, akik gyerekek érdekében telefonálnak. A NANE (Nők a Nőkért Egyesület) pedig a szexuális erőszak túlélői számára tart fent segélyvonalat: a 06-30-982-5469-es telefonszám péntekenként 10-14 óra között érhető el.   

 



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Gurubi Ágnes

Gurubi Ágnes

Szerkesztő, újságíró. Olvas, ír, szerkeszt beszél. Nő, anya, feleség, barát. Amióta elmúlt negyven, megszerette a tőmondatokat. Hisz a történetmesélés erejében, hisz az őszinte megélésben, de nem hisz a tanácsokban. Hat év rádiós múlt után kulturális újságírás és szerkesztés következett, ami mai napig központi helyet foglal el az életében, bár egy ideje más területek felé is kacsingat.
Gurubi Ágnes

Pin It on Pinterest