Amikor a sehová sem tartozás érzése fájdalmas függésbe vezet – Az Égig nyújtózik, földig hajol című könyvet ajánljuk

Szerző: | 2022. 06. 17. |

A művészetterápiai írásnak indult szöveget, amely aztán – örüljünk neki ‒ könyvvé lett, a magyar Unortodoxként is emlegetik. Nem meglepő, hiszen Tasi Zsuzsánna kötete ugyanúgy a vallási fanatizmus okozta függőségi helyzeteket, a hatalommal és emberi naivitással való visszaélést, valamint a tévutakkal való szembenézést rajzolja elénk saját tapasztalataiból kiindulva, akárcsak Deborah Feldman világhírű regénye. A magyar valóságban játszódó – igaz! ‒ történet, amely valahol mégis egy párhuzamos világban esik meg legtöbbünk világához képest, pedig nem hagyja békében, hátradőlve szemlélni a tőlünk távolinak tűnő másik univerzumot. Még akkor sem, ha a legképtelenebb helyzetekben is sugározza az életörömöt és a humort. Inkább teret ad a küzdelemnek a saját érzéseinkkel: a dühvel, tanácstalansággal, meg nem értéssel. Anélkül, hogy bármi fölött is ítélkezne.

Az Égig nyújtózik, földig hajol mint cím zseniálisan összefogott esszenciája ennek a memoárregénynek, hiszen a főhős valódi útját festi egy végletekig összesűrített képbe. Valaki, aki a saját (legyen az megélt vagy transzgenerációs) démonjai, kétségei, kérdései, traumái elől kezdetben felfelé fohászkodva kér segítséget, de a válaszokat majd csak a földig hajolva találja meg. Talán minden emberi sors hasonló képet mutat, a regényben mesélő Júlia esetében azonban még inkább utolérhető ez a dinamika. Ő a krisnás közösségben és hitben keres menedéket 24 évesen, azok elől a dolgok elől futva, amelyeket valójában addigra még meg sem fogalmazott magának.

A Libri Kiadó Saját szoba sorozatának harmadik kötete (az első kettőről itt és itt olvashatod írásunkat) nemcsak azért illik bele a sorba, mert egy személyes női perspektívából elbeszélt történetet mutat be (ahogy azt a kiadó megfogalmazta ezekkel a könyvekkel kapcsolatban). Hanem azért is, mert egy olyan helyzetet ismerünk meg benne, amelyet hallva, látva, olvasva hajlamosak vagyunk ítélkezni. Ahogy egy bántalmazó kapcsolat (Mély levegő), vagy egy balesetben elvesztett gyermek (Amikor feltámad a szél) esetében, itt is könnyen előkerülhetnek a kívülálló fejében a „Miért ment oda?”, „Miért nem ment el onnan előbb?”, “Miért nem vette észre, csinálta máshogy, gondolta át jobban…?” kérdések, némi tehetetlen dühvel, fejcsóválással, fintorgással kísérve.

Miközben nyilván mindannyiunk életében akadnak olyan problémák, jelenségek, döntések, amelyeket utólag látunk át igazán. Olyanok, amelyekkel kapcsolatban muszáj előrébb lépni az önismeret lépcsőin, esetleg beleásni a családi múltba, hogy igazán megértsük őket. Még ha kevésbé szélsőséges módon is forrják ki magukat a sorsunkban, mint az említett könyvek szerzőinek.

A kötetek tehát valahol az érzékenyítés eszközei is, amelyek a közbeszédben gyakran megkérdőjelezett lépésekkel kapcsolatban adnak magyarázatot, megértést, lehetőséget az empátiára. Na meg az elhalkulásra, hogy hőbörgés helyett inkább mélyen magunkba tekintsünk.

Mindig az igazság nyomában

A könyv nyitó- és zárómotívumaként egy gyermekkori történet ad keretet a vallomásszerű regénynek. Ez a Júlia óvodáskorából felidézett, igazságtalan és fájó élmény pedig rávilágít arra, mennyi tanulságot, vélt igazságot, félrecsúszott mintát hordozunk magunkban megoldási stratégiaként egy-egy meghatározó, mély nyomot hagyó esemény kapcsán, amelyek kicsiként a valóság egyetlen lehetséges lenyomatát jelentik. A szerző éles emlékezete szinte kínkeserves perceket okoz, amikor az olvasó szembesül vele, milyen gyorsan és rosszul tud megítélni és ítélkezni a bölcs, „jószándékú” felnőtt, miközben észrevétlenül hibás iránytűt ad útravalóul az életre.

A kötet nem lineárisan halad, ugrál az időben és szépen lassan bontakozik ki a főhős képe, az őt alakító körülmények, emberek és események. Kezdetben kissé frusztráló is olvasóként a kevés ismeret, amit Júlia motivációjáról megkapunk. Miért vonzza a krisnások világa, miért akar odatartozni, mit kap meg közöttük, amit az eddigi életében nem? Olvasóként nagy erőkkel keresem a választ, és bár később halványan kirajzolódik az okok és okozatok összessége, talán ez az, amiben élesebb kontúrt is elbírt volna a regény. Sejtéseim vannak, kialakult képem nincs arról, mi sodorta bele a házas, gyermekes fiatal nőt végül a közegbe, amelyről mesél.

Ahogy fentebb már felmerült, nagy hangsúlyt kapnak magyarázatként a transzgenerációs traumák, főként női ágról, anyai és nagymamai vonatkozásban.

Valóban mélyre menő érzékenységgel láttatják, milyen kimondatlan meghatározó momentumok mozognak ott mindvégig rejtve, a hátunk mögé dugva egy családban, amelyek közben valahol mégiscsak irányítják a gondolatainkat, a döntéseinket.

A nyitó történetben megjelenő óvodás gyermek naivitása, jóhiszeműsége, tisztasága pedig sokszor visszaköszön az útkereső főhős lelkében. A fiatal nő éppen olyan védtelenül próbál kiigazodni azoknak a felnőtteknek a világában, akik a néhai óvónénihez hasonló elveket veszik alapul az életben. Persze nem lenne leírható az út, ha nem kanyarodna mégis valamerre. Az emlékfoszlányokból, benyomásokból, naplószerű bejegyzésekből kiderül, Júlia megannyi megpróbáltatás után szépen lassan erőt gyűjt és megtanul kiállni magáért.

Tasi Zsuzsánna művészetterapeuta-coach memoárregénye

Jelenetek az anyaságról

A kötet legérzékenyebb és legnehezebb témája talán maga az anyaság, és annak különböző momentumai, minden feltétlen szeretetével, áldozatával, felelősségével több szereplő nézőpontjából is. A főhős saját anyaságának kétségeibe is betekintést enged, amikor elmeséi a fiai elé sodort kihívásokat, amelyek egy részét meghatározzák az ő saját döntései. Hogyan alakul a krisnás lét tükrében az ő sorsuk, mi lehetne másképp, mi nem lehetne soha?

Bár Júlia őszintén szembenéz magával, az általa vélt esetleges hibákkal, másként meghozott döntésekkel, a regényből az is egyértelműen felsejlik: alapvetően a személyiségünk is meghatározza, miképpen viseljük a sorsunkat, milyen nehézségek közepén találjuk magunkat.

Két fia közül az érzékenyebb, megfeleléssel küzdő, kiskorától szófogadó természetű gyermeke sokkal több terhet kénytelen cipelni a krisnasággal kapcsolatban is, mint egész más személyiségű öccse, aki alapvetően gyorsabban túllendül a megpróbáltatásokon. A főhős pedig bár legtöbbünkhöz képest teljesen ismeretlen élethelyzetet él meg, ugyanazt próbálja csinálni közben, mint minden anya: a lehető legjobbat kitalálni, tenni, adni, amit épp abban a pillanatban tud.

A másik érdekes, ha nem a legérdekesebb szál a regényben Júlia édesanyajának anyasága, azaz az ő anya-lánya kapcsolatuk, amely egyszerre szeretetteljes és ellenállással teli. Rengeteg adalékot nyújt az ő dinamikájuk megértéséhez, hogy a főhős édesanyjának gyerekkorát a saját elmeséléseiből, benyomásaiból ismerhetjük meg. Hogy ő mit keres a krisna közösségben (hiszen ő csatlakozik először), talán még könnyebb, egyértelműbb látni, innentől fogva pedig már egyenesebb út vezet Júlia motivációinak megértéséhez is.

Igazán elgondolkodtató kettőség jellemzi az ő viszonyukat. Miközben az anyára mindig lehet számítani és mindig segít, a megfelelésnek egy olyan erős mintáját mutatja és adja tovább (nyilván ennek is megvan az oka), amit nagyon nehéz levetkőzni. Emellett igazi fűszere a szövegnek, hogy ebben az ambivalens kapcsolatban mutatkoznak meg leginkább a humor és az irónia eszközei.

Úton

Amiről nagyon keveset tudunk meg, az Júlia férfiakkal való kapcsolata. Első férje pár sejtés erejéig tűnik fel, második férje állandó szereplő, biztos pontnak vélhető szövetséges, azt azonban az olvasó benyomásaira bízzák, hogy mi motiválja ezt a házasságot. Érzelmi egymásra találás vagy két számkivetett szövetsége, amely békében és nyugalomban kitart? Talán mindegy is, fontosabb a tény, hogy végre van kivel összekapaszkodni.

A végén pedig keret a keretben Rózsika néni története, akivel az óvodás emlék után nyit a szerző, majd annak előtte zár is. Róla legyen elég annyi, hogy a vele kapcsolatos emlékek még konkrétabban megmutatják: semmi sem biztosan az, aminek látszik, és mindenre létezik legalább még egyféle nézőpont.

A könyv ennek jegyében egyébként végig kerüli az ítélkezést. Miközben őszintén ír arról, hogy ő adott időben, adott helyen mit tapasztalt, nem általánosít sohasem és a krisnás közösségek felett sem ítélkezik. Inkább arra próbál rávilágítani, hogy ha a lélek hiányokkal küzd az életben, sokkal nehezebb jó felé tartani az iránytűt, és visszatalálni a józanságba. De ha valaki tiszta, jószándékú és nyitott, akkor mégis sikerülhet, bármilyen nagy megpróbáltatásokat is kell megélnie közben.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This