Porpáczi Júlia: „A legkedvesebb a szívemnek, amikor az önismeret útján segíthetek másokat”

Szerző: | 2020. 10. 19. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 10 perc

Nem meglepő, ha valaki, akinek a személyisége részét képezik azok a kérdések, amelyeket a munkája során feltesz, hivatásra talál a szakmájában. Porpáczi Júlia éppen ilyen: a pszichológusi pályán belül pedig igazán kedves számára, ha az önismeretben adhat támogatást másoknak. Julcsi, aki maga is végigjárta ezt a nehézségekkel és nagy felismerésekkel kikövezett utat, igazi lelkesedéssel tud mesélni arról, hogyan építhető be a tudatosság a mindennapi életbe. Miközben azért arra is fény derül, hogyan kapcsolódott össze az írással, melyek a legkedvesebb cikkek számára és miképpen tölti fel az akksit, amely sok-sok ember számára adhat energiát.

Porpáczi Júlia

Porpáczi Júlia. Fotó: Molnár Adél

Pszichológusként dolgozol és mindig nagy szeretettel beszélsz a munkádról. Aki nem ismer, az is hamar megérezheti, igazi hivatást találtál. Annyi minden terelhet egy embert erre a pályára: a segítségnyújtás, az emberismeret, a tudomány… Téged melyik vonzott?

Nem először idézem fel, mikor indulhatott el bennem ez a fajta érdeklődés, hiszen a szakmánk fontos részét képezi, hogy megvizsgáljuk, mi vitt a pályára. Emlékeim szerint mióta az eszemet tudom, nagy szerepet játszottak az életemben, a gondolkodásomban a miértek. Nemcsak másokat figyelve, de magamat vizsgálva is. Miért úgy viselkedem bizonyos szituációkban, ahogy? Miért azt mondom, amit aztán kiejtek végül a számon? Mik a motivációim bizonyos helyzetekben?

Persze akkoriban, gyermekkoromban, ezt nem így fogalmaztam meg, de gyakran töprengtem hasonló kérdéseken. Valahogy a személyes fejlődésem mindig központi eleme volt a létezésemnek. Talán így tudnám összefoglalni, miért kanyarodott az utam végül a pszichológia felé.

Azért mégis került bele egy kisebb kacskaringó: először a kommunikáció szakot választottad a középiskola után.

Alapvetően érdekel az ember, és ennek a fajta érdeklődésnek több iránya lehet. Az írás, a szervezés, a PR-vonal engem mind izgatott. Dolgoztam ezen a területen több évet a BA-diploma megszerzése után és nagyon szerettem. Nem volt tehát vargabetű a kommunikáció szak, mert mai napig hasznát veszem annak a fajta szakmai tudásnak.

De aztán közben a magánéletemben elkezdtem egy komoly önismereti munkát két szakember segítségével, akiket igazán nagyra becsülök. Végig is jártam a maga összes nehézségével, minden katarzisával együtt, ami egy ilyen folyamathoz hozzátartozik.

Egyéni és csoportos módszerekkel is dolgoztam. Mindeközben kirajzolódott benne, hogy a mesterszak helyett a Szegedi Tudományegyetemen elkezdtem a pszichológia képzést. Talán ebből adódik: az önismeret azóta is az egyik legfontosabb téma számomra a szakmámon belül. A legkedvesebb a szívemnek, amikor ezen a területen segíthetek másoknak.

A jelenlegi munkád kapcsolódik valamilyen formában hozzá?

Igen, szerencsére nagymértékben összefügg vele, hiszen egy munkaerőpiaci projekt keretében dolgozom, ahol szakmát, célt segítek találni munkanélküli embereknek. Ezek a fajta célok pedig nagyon erősen kötődnek a személyes ambíciókhoz: a vágyott munkát meghatározza a jelenlegi élethelyzet, a család, a jövőről való elképzelések. Amellett, hogy konkrét dolgokban is együttműködünk − például írunk együtt önéletrajzot, motivációs levelet −, magát az álláskeresés hátterét is igyekszünk kibontani. Főként oldani az esetleges szorongásokat.

Rengetegen érkeznek frusztrálva, mert sok kudarc vagy elutasítás éri őket, esetleg visszajelzést sem kapnak, holott olyan anyagokat nyújtanak be, amelynek a megírásába sok energiát fektettek.  Akad, aki szülés után vagy beteg családtagot ápolva térne vissza a munka világába, és újra kell definiálnia önmagát.

Ez utóbbi egyébként, ha kevésbé is hangsúlyos egyeseknél, de mindenképpen közös pont minden álláskeresőben: és itt jön képbe valójában az önismeret.

Tudom, hogy nagyon sok embernek segítettél már ezen a téren. Akad olyan is, aki nemcsak egyszerűen munkát, hanem hivatást talált végül?

Akikkel találkozom, sokfélék: többszínűek társadalmi helyzetet, célokat, családi hátteret, anyagi szempontokat tekintve. Közös bennük, hogy a fő kérdés az, ők maguk hol foglalnak helyet abban a megváltozott élethelyzetben, amely a munkakeresésre ösztönzi őket.

Igen, akad, aki hivatást talál: például lehetősége nyílik tanulni és a közös munkánk eredménye, hogy ráébred, milyen iskolát, milyen szakot keressen. Akinél a szükség az elsődleges szempont, ott is igyekszünk olyan irányt venni, amely nem szakad el a realitástól, de valódi segítséget jelent az álláskeresőnek.

Munkahelyet találni igenis az élet egy kardinális kérdése, amely akár igazán sorfordító esemény lehet.

Ezért dolgozunk azon, hogy a hozzám fordulók végül pozitív folyamatként könyveljék el a közös utat, amely során önmagukat is megtalálják.

Öröm hallgatni, milyen elhivatottsággal mesélsz és mennyire elköteleződsz a klienseid mellett. Közben azért felmerül bennem: valóban életeket formálhat át egy jól megtalált munkahely, de éppen ezért igazán nagy a felelősség a munkáddal kapcsolatban. Hogyan éled meg ezt: teher vagy természetes velejárója? Meg lehet szokni?

Érdekes kérdés; érzem a munkám felelősségét, és úgy gondolom, hogy fontos is tisztában lenni ezzel a felelősséggel, de mára ez már jóval természetesebbnek hat. Nem csak azért, mert tapasztaltabb vagyok, hanem mert megtaláltam a közegem. A szakembernek és a kliensnek is megvan a maga felelőssége a folyamatban.

A hozzám fordulók saját döntésükből akarnak változtatni az életükön, és ebben lehetek partner. A felelősség itt több szinten van jelen: az enyém többek között azt, hogy nem veszem ki azt a kezéből, a döntések az övéi, sőt inkább a kontrollt, a magabiztosságot szeretném mellé odaadni.

Összetett a feladat: például a munka és magánélet arányairól, egyensúlyáról is sokat beszélgetünk.

Na, hát arról, hogy ezen miképpen kell dolgozni, bizonyára sok a tapasztalatod. Aki még pszichológusi munka mellett cikkeket is ír, annak biztos receptje lehet az idővel való libikókázásra. A Pszichoforyou egyébként hogyan jött az életedbe? Egy idő után hiányozni kezdett magadnak a kommunikáció szakos éned?

Nem, még egy kommunikációs ügynökségnél dolgoztam, de már pszichológia szakra jártam, amikor Eszterrel (Szabó Eszter Judit, alapító-főszerkesztőnk – a szerk.), akivel nemcsak munka, de egyetemi társak is voltunk, elkezdtünk gondolkodni valami saját szellemi terméken. A Pszichoforyou ötlete gyorsan, ihletetten született meg, neki is kezdtünk a megvalósításnak.

Végül én idővel szerzőként maradtam, mert más útra vitt az élet. De nagyon büszke vagyok Esztire, hogy végigvitte, amit elképzelt! Ahogy egyébként Katára is, aki abszolút tettestárs tudott/tud lenni a szükséges dolgokban. Örülök, hogy lépésről lépésre beleálltak mindebbe, ami a Pszichoforyou épülésével jár.

Ha visszalépünk az önismerethez, ahonnan indultunk az elején, mennyire ismered az eddigi Pszichoforyou-életműved? Melyek a legkedvesebb cikkeid?

A szívemhez legközelebb az önszeretetről szóló cikkem áll, ami egyébként szintén erősen önismereti téma. Talán nem véletlen, hogy nemcsak számomra volt különleges megírni, a visszajelzések alapján sokan szerették. Szívesen emlékszem még vissza a legelső cikkemre, amely egyben életem első interjúját is jelentette. Ráadásul érzékeny témában is beszélgettem Kincses Györgyi szexuálpszichológussal, aki egy kiváló szakember.

De fontos írás számomra a szelektív mutizmusról szóló cikkem, amelyet többek között az akkori óvodapszichológusi munkatapasztalatom is táplált. Ezzel kapcsolatban még érintett szülőtől is érkezett visszajelzés: mennyire sokat jelentett neki, hogy az olvasottak alapján nincs egyedül a problémájával. Azért bármennyire motivált is az ember, a hasonló momentumok még nagyobb lendületet adnak a folytatáshoz.

Tapasztalom, hogy az olvasói visszajelzés aranyat ér. Na, de csak töltőre kell tenni néha azt a lelket és szellemet, amelyik ennyit segít másokon. Neked mi az igazi kikapcsolódás?

Mostanában a természet. Pár éve elkezdtem túrázni: kimegyek az erdőbe, a dombokra, hegyekre. Nem kell feltétlenül messzire indulni, elég csak ide a főváros mellé, a Pilisbe, de szívesen megyek távolabb is, kisebb-nagyobb utakra. Gyerekkoromban fontos volt ez a fajta töltődés, most visszatalálok hozzá. Látod, ezt teszi az egyre mélyülő önismeret…

Születésnapi interjúsorozatunk célja, hogy megmutassuk, kik azok az EMBEREK, akiken keresztül átszűrődik az a sok-sok tartalom, ami a Pszichoforyou cikkeiben eljut hozzátok. Ha rendszeresen olvastok minket, akkor bizonyára észrevettétek, hogy csak nagyon kivételes alkalmakkor kukkantunk ki a cikkek mögül: hisszük, hogy a tartalom, amit közvetítünk, fontosabb, mint annak a személye, aki írja, és akkor igazán értékes, ha nem rólunk, hanem az olvasóról szól.
Ugyanakkor szeretnénk, ha látnátok, hogy milyen elkötelezett, csupaszív emberek alkotják ezt a csapatot, hogy ez a szerkesztőség nem csak újságírók és pszichológusok „gyülekezete”, hanem az oldal alkotóinak, szerzőinek szívéből és lelkéből áll össze. Szeretnénk, hogy ha már ezen a számunkra olyan fontos születésnapon személyesen nem találkozhatunk, ezeken a sorokon keresztül egy kicsit mégis veletek legyünk. Ahogy szoktuk: szívvel-lélekkel.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This