Sok esetben tapasztaltam, hogy ha felmerül az a kérdés egy beszélgetés során, hogy „milyen is vagy te?”, beszélgetőpartnerem elkezdi sorolni vélt, vagy valós hiányosságait, illetve feltételes módban listázza azt, hogy elképzelése szerint milyennek is kellene lennie: okosabbnak, gyorsabbnak, csinosabbnak, sportosabbnak, vékonyabbnak, lazábbnak és nyitottabbnak, jobb anyának, apának stb. Előfordul, hogy a felsorolást egy-két hanyagul odavetett önkritikus megjegyzés zárja. Vajon tényleg ezeknek a feltételes módban felsorolt dolgoknak a megléte tenné teljesebbé az életünket? Elégedettebbek lennénk magunkkal, jobban szeretnénk magunkat, ha ezek teljesülnének?  Vagy valami másról van szó?

Önszeretet vs. önelítélés

A meghatározások szerint a szeretet egyrészt egy érzelmi állapot, másrészt viszonyulás emberekhez, élőlényekhez, dolgokhoz, sőt önmagunkhoz is. Ez a viszonyulás a másik, vagy önmagunk örömének, jóllétének kialakítását, támogatását célozza meg, kedves, együttérző magatartást tanúsít, és a kellemetlen, negatív hatásokat igyekszik elhárítani a szeretett féltől.

A szeretet tehát együttérez, elfogad, ösztönöz és motivál, segíti azt, hogy önmagunkat vállalni tudjuk úgy, ahogy adott pillanatban éppen vagyunk, hiszen mindenkinek lehetnek jobb és rosszabb periódusai.

Aki ilyen viszonyulást mutat irányunkban, azzal jó együtt lenni. Aki viszont kritizál, csak elvárásokat támaszt felénk, mindenféle motiváció és elismerés nélkül, sőt, időnként durva dolgokat vág a fejünkhöz, azzal az emberrel – a legtöbb esetben – nem szívesen vagyunk együtt. Miért viselkedünk önmagunkkal mégis a második opció szerint? Miért bántjuk magunkat? 

Belsővé tett elvárások

A fejünkben élő kritikus gyakran egyáltalán nem tudatos, beépült mintáink szószólója, közvetítője. Szenvedünk ugyan attól, hogy soha véget nem érő elvárásainknak próbálunk megfelelni, de ritkán jut eszünkbe, hogy emögött régen rögzült és aktuálisan is épülő mintázatok húzódhatnak meg. Ilyenek például:

  • Családi mintáink

Már gyermekként megtanultuk a családban, óvodában, iskolában, hogy az adott közegben mi az elvárt, elfogadott viselkedési mód – tehát megtanultuk, hogyan is kellene jó gyereknek lennünk. Vagy éppen “csakazértis” lázadtunk a felállított, esetenként szűk, vagy éppen tág keretek ellen. Előfordulhat, hogy gyakran hallhattuk a még ma is visszhangzó kijelentéseket: „Felesleges próbálkoznod, úgysem tudod megcsinálni.”, “Te ahhoz hülye vagy!”,”Jaj, nézni is rossz, ahogy csinálod, inkább megcsinálom helyetted, mert így sohasem végzünk.” És bár lehet, hogy az adott keretek már rég széthullottak, mi mégis a régi, már nem létező forgatókönyv szerint viszonyulunk önmagunkhoz.

  • Társadalmilag elvárt minták

Hasonlóan erős mintákat közvetít felénk a társadalom, a média, a közeg, amelyben élünk. Ezek határozzák meg, hogy mi az, ami társadalmilag elfogadott, sőt követendő példa, milyen ruhát, telefont, autót, TV-t érdemes venni, hová érdemes utazni, milyen filmet kell nézni, hogyan kell jól gyereket nevelni, hogyan lehetek jó nő vagy férfi… Ezek a külső üzenetek,akarva-akaratlanul irányítják igényeinket, önmagunkkal való viszonyunkat, míg szépen lassan belsővé tesszük a külső elvárásokat.

A belső kritikus

Kialakul egy képünk (az úgynevezett “elvárt én”), feltételezésünk arról, milyennek is kell lennünk ahhoz, hogy mások megbecsülését, elismerését kivívjuk; mikor lesznek rám büszkék a szüleim, milyennek kell(ene) lennem, hogy a párom, a munkatársaim felnézzenek rám. Gyakran ezek a külső elvárások köszönnek vissza a korábban említett kérdésre – „milyen vagy te?” – adott feleletekben. És záporoznak a válaszok, amiből gyakran csupán az derül ki, hogy „az az ember vagyok, aki nem elégedett önmagával…” „Nem vagyok olyan, amilyennek lennem kellene…”

A fent felsorolt, meghatározó, és sok esetben rögzült minták mellett nagyon nehéz megtalálni saját hangunkat, és igényeinket.

Gyakran előfordulhat, hogy amikor büntetjük, kritizáljuk, vagy éppen szidjuk magunkat, akkor ezek a külső minták, külső elvárások köszönnek vissza, mivel nem felelünk meg annak a képnek, amit a külső üzenetek nyomán önmagunkról elvárt énképként kialakítottunk.

Sok esetben a keretek, külső elvárások és körülmények, melyek nyomán belső elvárásaink kialakultak, már érvényüket veszítették, azonban az ezek nyomán létrejött belső kritikus a mai napig aktív. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezen a helyzeten ne tudnánk változtatni, még akkor is, ha időnként ez komoly munkát jelent.

Hogyan szeressem jól magam?

Életünk folyamán a legtöbb időt – ha szeretnénk, ha nem – önmagunkkal töltjük el. És tényleg nagy igazság: senki sem szeret olyan ember társaságában lenni, aki állandóan kritizálja és megkérdőjelezi minden lépésünk helyességét. Sokkal szívesebben töltjük az időnket olyan emberekkel, akik odafigyelnek ránk, empatikusak, megértőek és támogatóak. Amikor mi magunk lépünk elő önmagunk kritikusává, nehéz helyzetbe hozzuk saját magunkat, hiszen önmagunkat nem tudjuk elkerülni. Az élet sokkal kellemesebb, hogy ha jóban vagyunk önmagunkkal, ha jó szövetségesei vagyunk önmagunknak. De hogyan valósíthatjuk meg ezt?

  • Önismeret

Érdemes megkérdőjelezni az évek, évtizedek óta önmagunkban visszhangzó kritikák létjogosultságát. Nyilván vannak olyan belső hangok is, melyek belső iránytűként működnek, és egy egészséges határ betartására figyelmeztetnek, védenek, motiválnak, támogatnak minket céljaink elérésében. De vizsgáljuk meg a különbséget a belső kritikus és a belső támogató között. Figyeljük meg, hogy tulajdonképpen mi is zajlik bennünk, amikor újra és újra bántjuk magunkat; hogy ezt milyen helyzetekben tesszük, és milyen – nagy valószínűséggel újra és újra visszatérő – fordulatokat használunk, amikor önmagunkat szidjuk.

  • Önelfogadás

Elengedhetetlen lépés továbbá kendőzetlenül szembenézni önmagunkkal: minősítés nélkül tudatosítani, hogy ez vagyok én itt és most, a hibáimmal, gyengeségeimmel, erősségeimmel, jó tulajdonságaimmal együtt. Mi az, amivel a legnehezebb szembesülni, ami nehéz érzéseket vált ki?

Valóban gyenge, gyarló részünk elutasítása, kritizálása az, ami segít minket, vagy inkább ennek megértése, elfogadása és a fejlődésének támogatása ad hozzá az életünkhöz?

A gyengeségeink mellett pedig vannak erősségeink is… bizony, mindenkinek. Ezeket fontos tudatosítani és értékelni a fejlődés irányába tett erőfeszítéseinket.

  • Másokkal való kapcsolódásaink mintája

A szeretteinkkel, barátainkkal való kapcsolat mintául szolgálhat abban, hogyan is tudunk nagyobb odafigyeléssel, empátiával fordulni önmagunkhoz. Az a viszonyulás, mellyel elfogadjuk mások elesettségét, „hibáját” megtaníthat arra, hogyan fordulhatunk önmagunk felé együttérzéssel, empátiával és hogyan támogathatjuk, segíthetjük magunkat a számunkra nehezebb helyzetekben.

Ehhez a belső úthoz, önmagunk jobb megismeréséhez segítséget kérhetünk egy külső, objektív kalauztól, szakembertől, akinek kíséretében elindulhatunk az önismeret, önelfogadás útján.

Az egészséges önszeretet nem egyenlő az önzéssel

Felmerülhet a gondolat, hogy önzőség önmagunkkal foglalkozni. De valóban így van ez? Hiszen ha mi nem fektetünk energiát saját testünk, lelkünk és mentális egészségünk karban tartásába, akkor ki fog!? Amikor nem figyelünk oda a környezetünkre, nem gondozzuk, tartjuk tisztán, napokon belül káosz lesz úrrá a körülöttünk. Mentális, testi és lelki egészségünkkel ugyanez a helyzet.

Időt kell hagyni arra, hogy önmagunkkal lehessünk, feldolgozzuk fájdalmainkat, nehézségeinket, örömeinket, a velünk történteket, odafigyeljünk önmagunkra és saját igényeinkre. Ez nem önzés és nárcizmus, hanem a harmonikus, kiegyensúlyozott élet alapeleme. Sőt, az önmagunkkal való jó kapcsolat nem egyirányú: ha harmóniában vagyunk önmagunkkal, annak az lesz az eredménye, hogy környezetünkkel is elfogadóbbak, megértőbbek leszünk. Az önelfogadás, az egészséges önszeretet tehát kapcsolatai életünk minőségét is emeli.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Porpáczi Júlia

Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest