“Rövidfilmet nézni önismereti utazás lehet” – Három magyar alkotást ajánlunk

Mindannyiunknak megvannak a kedvenc mozifilmjei, sorozatai, dokumentumfilmjei. Képesek vagyunk megdöbbenni azon, sőt, kikérni magunknak, ha valaki nem látta vagy nem kedveli a mi nagy kultikus kedvenceinket. Viszonylag ritka azonban, hogy ezek a kedvencek rövidfilmek lennének, pedig rengeteg értékes alkotás születik a műfajban – ezt az Oscar-nyertes Deák Kristóf (Mindenki) és az Oscar-shortlistre felkerült Tóth Barnabás (Susotázs) óta mi magyarok is jól tudjuk.

A Cinegoval közös filmajánlónkban ezért ezúttal magyar rövidfilmeket ajánlunk nektek, amiket mindenképpen érdemes látnotok. Mielőtt azonban rátérnék a konkrét filmekre, beszéljünk egy kicsit a műfajról, és hogy mi az, amit a rövidfilmek adhatnak nekünk.

Miért nézzünk rövidfilmeket?

A rövidfilmek körülbelül olyanok az egészestés filmekhez képest, mint a novellák a regényekhez képest. Mindegyiknek megvan a létjogosultsága, és másra is valók. Az egészestés filmekben több idő van arra, hogy egy-egy karakter jellemét kifejtsék az alkotók, hogy egy-egy történet különböző aspektusait felvázolják. Vannak azonban olyan történetek, amelyek vagy csattanóra épülnek, vagy annyira egyszerűek, hogy nincs szükség arra, hogy másfél-két órán keresztül beszéljen róluk a film. Ekkor a rövidfilmhez nyúlnak a filmesek, és létrehoznak egy időben szerényebb keretekkel dolgozó, de mondanivalóban semmivel sem kevesebb alkotást.

Én azért szeretem a rövidfilmeket, mert gondolatot ébresztenek, hangulatot adnak át és mert nagyon sokfélék. Egy jó rövidfilmben ugyanúgy azonosulunk a szereplőkkel, mint a mozifilm esetében, ugyanúgy átkerülünk egy másik tudatállapotba, amíg a filmet nézzük, és a karaktereken keresztül ugyanúgy átélhetünk olyan eseményeket, amiket a való életben nem, vagy csak ritkán.

A legtöbb rendező és filmes alkotó első filmje rövidfilm, ami csak részben gyakorlóterep számukra, hiszen ez a műfaj sok tekintetben más attitűdöt kíván meg az alkotóktól. Mindenesetre igaz az, hogy ha friss kisfilmeket nézünk, akkor akár a jövő nagy mozifilmes rendezőinek első próbálkozásait is láthatjuk.

Rövidfilmet nézni ráadásul önismereti utazás is lehet, ha hagyjuk. Ahogy egyre több filmet megnézünk, úgy rajzolódik ki előttünk, hogy milyen az ízlésünk, mit szeretünk, mi tetszik, mi kevésbé. Mely karakterekkel tudunk azonosulni, melyekkel nem? Milyen képi megjelenítés, történet fog meg minket és mi az, amit szívünk szerint inkább kikapcsolnánk? Ha nemcsak elkönyveljük azt, hogy egy-egy film tetszett vagy nem tetszett, hanem hajlandóak vagyunk a miértek után is kutatni, saját magunkat is jobban megismerhetjük.

A továbbiakban három nagyon különböző rövidfilmet ajánlunk: Vermes Dorka alkotása egy terhelt anya-lánya viszonyról szól, Szirmai Marci rövidfilmje egy humoros csattanóra épül, Glaser Kati animációja pedig egy családi legendáriumba vezet be bennünket. Mindegyik egyedien beszél valami univerzálisról.

1. Vermes Dorka: Anyák napja

Juli és Réka egy párt alkotnak, együtt élnek. Megérkezünk a nappalijukba, ahol Juli serényen takarít, pakol, az édesanyja érkezik látogatóba. Láthatóan súlya van a találkozásnak, az, hogy mi, csak később derül ki. Az anya (Für Anikó) azonban korábban érkezik, mint ahogyan arra a lányok számítottak…

Nem öncélú LMBTQ-filmet látunk, ha megnézzük az Anyák napját. A történetben gyakorlatilag benne van a mai magyar valóság, a lányok érzelmi feszültségei, az anya szeretete, és szeretetének eszköztelensége, a felnőtt gyermek és a szülő közti határtartás nehézségei. A film csúcspontján is az énhatárok védelme áll: a nemet mondás, az önvédelem, a határok rendezése. Für Anikó egyébként ezért az alakításáért elnyerte a 2018-as Friss Hús fesztivál legjobb színésznőnek járó díját.

A filmet ITT lehet megnézni a Cinego kínálatában.

2. Szirmai Marci: Szalontüdő

Erről a filmről tényleg nehéz spoiler nélül írni, hiszen egyetlen csattanóra épül az egész történet. Annyit azért elmondhatunk, hogy egy talponálló büfében játszódik, és két férfi, valamint egy tányér szalontüdő a főszereplői. A filmben egyetlen szó sem hangzik el, a két főszereplő, Anger Zsolt és Ascher Tamás végig némán játszanak.

Olyan rövidfilm ez, ami amellett, hogy jobb kedvre derít, arra is késztet, hogy önvizsgálatot tartsunk. Bármelyik karakterrel is azonosulnánk, feltehetjük magunknak a kérdést: mi vajon ezt tettünk volna a helyükben?

A film EBBEN a válogatásban tekinthető meg és a 35. percnél kezdődik.

3. Glaser Kati: Három nagymamám volt

Harmadikként egy egészen más formátumú rövid alkotást ajánlunk, ami animációs technikákkal szól a családról és a felmenőinkről. Glaser Kati saját családtörténetét, egészen pontosan három nagymamájának életútját mutatja be egy rendkívül kedves és szeretettel, élettel teli rövid animációs alkotásban. A rövidfilmnek egyedi, kifejező és abszolút többször nézős képi világa van, Jordán Adél és Ónodi Eszter narrátori hangja pedig illeszkedik ehhez a hangulathoz.

A film hatására óhatatlanul rágondolunk saját nagymamáinkra, saját családunk működésére és eseményeire. Transzgenerációs történeteink felelevenednek előttünk és tudatosul bennünk, hogy mi is saját felmenőinkből vagyunk, amihez olykor jó, olykor nehezebb kapcsolódni.

A film EBBEN a válogatásban tekinthető meg és a 42. percnél kezdődik.

Képek itt, itt és itt.