Sírunk, mert fáj. Sírunk, mert meghat. Sírunk, ha csordultig vagyunk érzelmekkel. A könnyek potyogtatása egyszerre fizikai és lelki folyamat, ugyanakkor egyénenként eltérő, hogy mennyire vagyunk hajlamosak rá: ki előbb, ki később, ki gyakrabban, ki ritkábban, de azért bizonyos időközönként mindenki eljut egy bizonyos pontra, amikor egyszerűen muszáj könnyekre fűzni az érzelmeit.

Az ok sokféle lehet: egy megható film, egy sikerélmény, amiért keményen megdolgoztunk, vagy éppen egy mély fájdalom. Mind olyan katartikus élmények, amelyek az érzelmi tapasztalatainkat csúcspontra emelik.

A katarzis pedig megtisztítja az érzelmeket, és feloldja a feszültséget a síráson keresztül.

De vajon milyen testi-lelki előnyökkel jár még, ha rendszeresen képesek vagyunk át- és megélni a sírás katartikus élményét? És mi az oka annak, ha valaki szinte soha nem „itatja az egereket”, vagy éppen ellenkezőleg: minden apróságon sírva fakad? Mielőtt rátérnénk ezekre a kérdésekre, vizsgáljuk meg kicsit közelebbről a sírás természetét.

Érzemekből könnyek

,,…Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.

Sír, mint a víz sír a fedő alatt.

Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.

Sír, mint csarnokban a futószalag.”

— öntötte szavakba saját élményét József Attila a sírásról ,,Egy kisgyerek sír’’ című versében. És valóban: a sírás annyiféle alakot ölthet, ahányféle funkciója ismert napjainkban – bár ezek közül néhány még tisztázatlan.

Egyesek már a középkorban is úgy gondolták, hogy a könny „megszabadít a melankóliát okozó testnedveinktől”. Jóval később Freud leírta, hogy a felgyülemlett érzelmek a sírás vagy a nevetés formájában is lecsapódhatnak. Bár a mirigyeink tulajdonképpen folyamatosan termelnek könnyeket, hiszen a szemünk kiszáradásának megakadályozásához erre szükség van, a könnytermelés terén meg kell különböztetnünk testi szükséglettel kapcsolatos és emocionális sírást.

Egy zimankós téli napon, az utcán sétálva könnybe lábadhat a szemünk, ám ezeknek a könnyeknek nemcsak a kiváltó oka, de az összetétele is más:

az érzelmek által átitatott könnyeinknek magasabb a hormontartalma és több fehérjét tartalmaznak, de a pontos idegrendszeri kiváltó okok még tisztázatlanok.

Bár a sírás egyik legismertebb és legalapvetőbb funkciója természetesen a korai éveinkhez köthető, a csecsemőkori, édesanyát hívógató jelzésen túl a sírás felnőttkorban betöltött szerepét sem szabad elhanyagolni, sőt. Attól ugyanis, hogy képesek vagyunk magunkat ellátni, még rengeteg olyan helyzettel találkozhatunk, amikor azt gondoljuk/érezzük ,,Bajban vagyok!’’ ,,Segítségre szorulok!’’ ,,Támogatást szeretnék!’’.

Jellemzően ugyanis akkor erednek el a könnyeink, amikor mások empátiájára, támogatására lenne igényünk. Így jelezhetjük, hogy figyelemre van szükségünk. Innen nézve a sírás egy kommunikációs eszköz, amin keresztül segítséget kérünk.

De természetesen nemcsak akkor sírunk, ha a környezetünk felé szeretnénk jelezni valamit – gyakran előfordul, hogy csendes magányunkban erednek el a könnyeink, és csak ilyenkor merjük úgy igazán szabadjára engedni az érzelmeinket.

„Olyan jót sírtam”  – megkönnyebbülünk, de miért?

Egy kiadós sírás után általában megkönnyebülünk, úgy érezzük, egyszerűen jólesik/jólesett végre sírni. A legjobb a vége, mint ahogy a vihar után elcsendesedik a táj, kitisztul az ég, és kisüt a nap. Nem történik ez itt sem másképp. Bizonyított tény, hogy a közérzet javul és megkönnyebültséget érzünk sírást követően – ezért, ha kell, „sírjunk bátran, ne tartsuk vissza a könnyeinket!” – tanácsolják sokszor bölcsen a bánatukban osztozó barátok, ismerősök.

Azonban ez nem mindig egyszerű… Nem minden esetben elfogadó a társas közegünk, ezért előfordulhat, hogy megalázónak, tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezzük, ha ilyen formában mutatjuk ki az érzelmeinket.

Ilyen esetekben rossz élményként élhetjük meg a sírást, de fontos tudatosítanunk, hogy itt nem magával a cselekedetünkkel van a probléma. Nem mindenki képes kezelni mások érzelemkifejezéseit, és ez a környezetünkben lévő emberekre is igaz lehet. Bátorságot jelent és önazonos, ha mások reakciójától függetlenül képesek vagyunk mások előtt  kifejezni az érzéseinket . Ez azért is megéri, mert sebezhetőségünk megcsillantása nagyobb őszinteséget és nagyobb intimitást eredményez másokkal és önmagunkkal szemben.

Egyedül sem megy?

De vajon mi az oka annak, ha valaki nem képes ilyen formában kimutatni az érzelmeit mások, és akár saját maga előtt sem? Ennek a problémának az egyik oka lehet, hogy a nagy rohanásban elveszítettük a kapcsolatot a valódi érzéseinkkel. Az érzelem már kevésbé fontos szempont, és eltörpül az indulat feszültsége mellett. Ez is oka annak, hogy sokan képtelenek társítani a reakcióikat az érzéseikkel.

Emellett érdemes figyelmet fordítani arra, hogy mennyire befolyásol minket a társadalom visszajelzése. Mennyire zavar minket, ha gyengének bélyegeznek? Ha ez a félelem nagyon erős, akkor érthetően nehezünkre esik megmutatni ezt az arcunkat, és nem csoda, ha később, még egyedül sem megy… Próbáljunk meg más nézőpontból rátekinteni, mint amit eddig megtanultunk a sírásról!

A szülői nevelés, mint közvetlen környezetünk is taníthat arra, amire átlagosan a társadalom: a sírás a gyengeség jele és szégyellnivaló.

Ha olyan családban nőttünk fel, ahol az érzelmekről nincs szó, sőt kimondottan tabutéma, ott az elfojtás, mint elhárító mechnizmus, könnyen belénk ivódik. A probléma persze orvosolható technikákkal és belső munkával. Ahogy eső nélkül sincs szivárvány, úgy könnyek nélkül sincs boldogság. Lássuk meg a sírás pozitív oldalát is! A stresszoldás, a ,,mérgező anyagok’’ kisírása, amelyek a könnyekben raktározódnak, és a hangulatjavítás mind előnynek számítanak. Kutassuk fel az érzelmeink elfojtásának okát! Ha már igen régóta nem sírtunk, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy miért nem tudjuk kiengedni a könnyeinket, és azzal együt bizonyos érzelmeinket. Ha úgy érezzük, kérjük nyugodtan egy pszichológus segítségét.

Adjunk magunknak engedélyt sírni!

Ha bajban vagyunk az érzelmeink kifejezéseivel, akkor képzeljük el magunkat olyan gyermekként, akinek a sírás olyan könnyedén érkezett, mint egy nyári zápor!

De elképzelhetjük azt is, hogy egy könnyező baráthoz megértően közeledünk: megöleljük, megvigasztaljuk és hagyjuk pityeregni. Amikor sírunk, engedjük meg magunknak, hogy önmagunk legyünk.

“Nem bírom visszatartani”

Az is előfordulhat, hogy – a fentiekkel ellentétbem – minden kis apróságon elpityeredünk… A túlzásba vitt érzelemkiadás okain szintén érdemes elgondolkodni.

Ha úgy érezzük, hogy sokszor sírunk jelentéktelen dolgokon huzamosabb ideig, az komoly felszín alatti problémákra utalhat, mint például a depresszió. Ilyenkor érdemes szakembert felkeresni segítségért, hogy a mélyben húzódó érzelmeket feltárjuk.

A szélsőségesen sok zokogás mögött állhat túlzott stressz, vagy akár az elhanyagoltság, magány érzése, ami tudat alatt folyamatosan arra késztet, hogy ezt jelezzük másoknak.

Van olyan hely, ahol az emberek nem sírnak?

Nincs. Olykor mindenkit elragadhat a sírás és az azt generáló érzelnek, és ez független a kultúrától. A tudomány jelen állása szerint úgy tűnik, hogy ez egy teljesen univerzális reakció, amiben felnőttkorban vannak nemi különbségek, ugyanakkor érdekes, hogy gyermekkorban ez az eltérés még nincs jelen.

Az iskoláskor elején, amikor a társadalomba való beilleszkedés javában zajlik, nincs különbség a fiúk és a lányok között a sírás gyakorisága tekintetében. A sírást vélhetően a szocializáció során kezdik a gyengeség jelenként értelmezni a fiúk és a férfiak.

Valószínűleg ezért zárják magukba könnyeiket. Egy átlagos sírási gyakorisági kérdőíves módszer szerint a felnőtt nők ötször, míg a férfiak egyszer sírnak havonta. (Lásd korábban a témában megjelent, “A fiúk nem sírnak – pedig kellene” című cikkünket – a szerk.)

A sírás olyan folyó, ami az érzelmekhez vezet

Néhány helyzetben kimondottan felszabadító lehet a sírás, de emlékezzünk, hogy ez csak egy reakció az érzelmeink kifejezésére, legyen az szorongás, bánat, gyász…A probléma gyökerére is érdemes ránézni, alámerülni. Ebben, vagyis az érzelmeinkhez való kapcsolódásban sokat segíthetnek a könnyeink  – ha nemcsak letöröljük, de tudatosan megfigyeljük azokat.

Sírjunk, mert fáj! Sírjunk, mert meghat! Sírjunk, ha az érzelmeink csordultig töltenek! A kutatásoktól eltekintve és magunkba nézve: a sírás több mint egy mosoly vagy egy legörbült száj. A sírás egy végpont és egy új kezdet. A megtisztulás kezdete.

Forrás: itt és itt

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest