Annyi mindent hallunk gyerekkorunkban a szüleinktől, tanárainktól, ami szinte beleég a tudatunkba, és felnőttként is pontosan emlékszünk rá. „Evés után várj legalább egy órát, mielőtt visszamész a vízbe a strandon.” „Lassan edd a fagyit, akkor nem fájdul meg a torkod!” „Hagyd abba a nyafogást, egy ilyen nagy fiúnak már nem szabad sírni!” Legbelül talán tudjuk, hogy ezek a mondatok valójában csekély igazságtartalommal bírnak.
A fagyinak mindegy, milyen tempóban kanalazzuk, legfeljebb elolvad, és ritkán szólnak a hírek arról, milyen sanyarú sors várt valakire, aki két lángos után negyven perccel fejest ugrott a medencébe. De mi a helyzet a „nagyfiúkra” vonatkozó tiltással? Mi történik, ha egy férfi sír?
„Mielőtt megtanulnánk beszélni, sírunk – így élünk túl”
Ezzel a mondattal indul az ausztrál Man Up (azaz „Légy férfi!”) kampány egyik videója, amely néhány hónap alatt bejárta az internetet. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos lenne a férfiak számára, hogy negatív érzelmeiket, szomorúságukat is ki tudják fejezni.
A Man Up arra bátorít, hogy férfiként is merj sírni, és segítséget kérni, ha nehéz helyzetben vagy.
A mozgalom azért jött létre, mert egy új kutatási eredmény szerint a 15 és 44 év közötti ausztrál férfiak körében jelenleg az öngyilkosság a vezető halálok. A Man Up vezetői szeretnék tudatosítani mindenkiben, mennyire sokat tehetünk a megelőzés, és a téves hiedelmek (egy igazi férfi nem sír, ugye…) felszámolásának érdekében.
Lenne okunk a sírásra…
A statisztikák sajnos azt mutatják, hogy a férfiak Magyarországon is nehéz helyzetben vannak. A WHO felmérése szerint Európán belül nálunk csaknem a legmagasabb az öngyilkosságok száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján három és félszer annyi férfi követ el öngyilkosságot, mint nő, és kiemelten veszélyeztetett a 45-55 év közötti korosztály.
Az öngyilkosság hátterében gyakran áll kezeletlen depresszió, vagy más mentális probléma. A megelőzés szempontjából kulcsfontosságú lenne, hogy a hasonló betegségekkel küzdők minél hamarabb szakemberhez kerülhessenek, és megfelelő segítségnyújtásban részesüljenek.
Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy merjenek segítséget kérni…
Úgy sírsz, mint egy kislány!
Ahogy a videó első mondata is utal rá, a sírás életünk kezdetén az egyik alapvető, szinte egyetlen kommunikációs eszközünk. Újszülöttként sírunk, ha magányosak vagyunk, ha félünk, ha fáj valamink; a szüleink pedig érintéssel, megnyugtató szavakkal igyekeznek felszárítani a könnyeket.
Életünknek ebben a korai szakaszában senkinek sem jut eszébe, hogy tiltással vagy büntetéssel reagáljon a sírásra. Később azonban változik a helyzet, különösen a kisfiúk esetében.
Ha egy kislány sírva fakad, a környezete általában nem ütközik meg ezen, hiszen a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásoknak megfelelően cselekszik. A női nemi szerep hagyományos része, hogy már kislányként is érzékenyek, gyengédek és gondoskodóak legyünk.
A kisfiúknak viszont közel sincs ennyire egyszerű dolguk: ők nagyon hamar megkaphatják az „ilyen nagy fiú már nem bőg, mint egy kisbabá”-hoz hasonló mondatokat, amelyek arra ösztönzik őket, hogy fojtsák magukba az érzéseiket, és ne adják jelét a fájdalomnak.
Arcokra forrt maszk
A kisfiúk végül felnőnek, és életük során gyakran sokkal nagyobb problémákkal néznek szembe, mint a korai évek lehorzsolt térdei és elveszített játékai. Az egykori tiltás azonban végigkíséri őket ezeken a helyzeteken is, miközben újra és újra megerősítést nyer.
Ha nőként sírunk, bánatunkban vagy haragunkban, valószínűleg kevés negatív visszajelzést kapunk a környezetünktől. Különösen rossz esetben talán ránk sütik, hogy „hisztisek” vagyunk. Egy férfi könnyei azonban ennél jóval többet vonnak maguk után: „igazi férfi” mivoltának, identitásának megkérdőjelezését a környezete részéről. Pedig talán ideje ráébrednünk, hogy a férfiak érzelemvilága jóval gazdagabb néhány, az esküvőn vagy a szülőszoba előtt elmorzsolt könnycseppnél.
Az elmúlt évtizedekben a női nemi szerep nagy változáson ment keresztül. A nőknek többé nem „hallgass” a neve sem a munka, sem a magánélet frontján; nyitva áll az út a tanulás és az érvényesülés szinte minden területén. Bár még mindig van miért küzdeni, talán elmondhatjuk, hogy a feminista mozgalmak számos esetben elérték a céljukat.
Ám míg a nők szabadabban megélhetik lényük „férfiasabb” oldalát is, hol maradnak a férfiak „nőiesebb” vonásai?
Ne fojtsd vissza – életet menthet!
A Man Up kezdeményezés egyik videójában egy férfi arról beszél, hogyan vesztette el egy barátját öngyilkosság következtében. Elmeséli, hogy hosszú évekbe telt, mire a barátja családjával szót ejtettek arról, mi okozta a halálát, hiszen az öngyilkosság témája tabu – csakúgy, mint a férfiak számára az érzelmek kifejezése. A kampány arra bátorítja a férfiakat, hogy ne féljenek kimutatni az érzéseiket, akár könnyekkel is, ha szükségét érzik.
A sírás ösztönös, fontos szerepe van a feszültség levezetésében és az érzelmek kommunikációjában. Mégis mindössze néhány évünk van arra, hogy szabadon, társadalmi korlátok és tiltások nélkül sírhassunk, amikor kedvünk tartja.
Különösen igaz ez a férfiak esetében: a hagyományos nemi szerepnek megfelelően a kisgyermekkorból kilépve egy „igazi” férfi ritkán mutathatja ki az érzelmeit – az olyan gyengeségnek tűnő dolgok, mint a sírás vagy a panaszkodás, inkább a nők sajátjai.
Ki is az Igazi Férfi?
Azt, hogy ez a beidegződés mennyire káros, világosan mutatják a fenti, öngyilkossággal kapcsolatos statisztikai adatok. A férfiakat egész életük során arra bátorítják, hogy fojtsák magukba az érzelmeiket, „férfias” módon küzdjenek meg a problémáikkal. Ám ha nem mutathatunk érzelmeket, hogyan kérhetnénk segítséget, ha baj van?
A Man Up kampány egyik célkitűzése, hogy (amint arra a nevük is utal) újraértelmezze azokat az üzeneteket, amelyek hagyományosan a férfiakra irányulnak. A „Légy férfi!” esetükben nem azt jelenti, hogy „Szenvedj és tűrj némán, hiszen ezt teszi egy igazi férfi!”, hanem hogy férfinak lenni egyenértékű azzal, hogy van bátorságunk megszólalni, segítséget kérni, és beszélni másoknak az érzéseinkről. Ehhez pedig sokszor valóban „férfibbnak” kell lenni, mint azt ahogy az eddigi „macsó” ideálkép megkívánta.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM