Te hogyan látod életed történetét?- A „storytelling” varázslatos útja

Szerző: | 2019. 10. 03. |

Érezted már magad olyan mélyponton, ahonnan nem is látszódott, vagy nagyon kilátástalannak tűnt a kifelé vezető út? Pont egy ilyen időszakomban – sorsszerűnek tűnő módon egy külföldi utazásom során – ismerkedtem meg „A hős útja” modellel, mely fontos felismeréseket és válaszokat adott számomra akkori égető kérdéseimre, illetve segített abban, hogy rálátást nyerjek, éppen hol is tartok az életemben. A „storytelling” műfaján keresztül értettem meg, a történetmesélés hogyan kapcsolódhat az én személyes történetemhez – és a mi személyes történetünkhöz.

“Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.”

– írja Joseph Campbell Az ezerarcú hős című könyvében. Campbell egy 20. században élt író és vallástörténész, aki a hős mítoszát feltételezi: vizsgálódásai nyomán arra jött rá, hogy létezik egy olyan ún. monomítosz, amely egy egyetemes mintázattal rendelkezik, és közös nevezője, úgymond esszenciája lehet az összes kultúrában fellelhető hősi meséknek.

A hős útja kreatív művészek egész generációira volt nagy hatással –pl. George Lucas-t is Campbell modellje inspirálta a Csillagok háborúja trilógia megalkotásakor. A modern kultúra a hős útja által értette meg a történetmesélésben rejlő valódi erőt, mely éppúgy vonatkozik mítoszokra, kitalált történetekre, filmekre, népmesékre, de a saját „sztorinkra”, azaz életeseményeink fonalára is. A hős transzformációja hasonló fázisokon keresztül történik akkor, ha a történet személyes, és a hősök mi magunk vagyunk, valamint akkor is, ha egy film- vagy mesebeli karakterrel állunk szemben. Idézd fel kedvenc (gyerekkori) mesédet, és pörgesd át magadban a történetet – mi mindenen ment keresztül a hős, míg elnyerte méltó jutalmát!

Saját élettörténetünk hősei mi magunk vagyunk

A hős útjának megismerése révén értettem meg, hogy önmagunk hősként való aposztrofálása nem valami önbuzdító formula, hanem szükségszerű mozzanat.

A hős útja rávilágít a kollektív emberi tapasztalatra: nem a siker-kudarc dimenziójának mentén történik az életünk, hanem egy tanulási kört követünk, ahol hősökként mindannyian tartunk éppen valahol.

Ezen a körön járunk akkor, ha az unalmassá vált komfortzónánkban, vagy egy döntési helyzetben toporgunk, valamint ha egy megszokottan rossz élethelyzetből nem merünk kilépni a bizonytalanba. Ám ugyanezen a körön haladunk akkor is, ha épp az ellenkezője történik velünk: amikor lépünk, harcolunk, cselekszünk, elbizonytalanodunk, elbukunk, felállunk, majd pedig majdnem belehalunk,amikor is a „legsötétebb szobába” bemerészkedve megszerezzük az „elixírt” (a tudást, a tapasztalatot, az erőt, a bátorságot)  az újjászületéshez.

Forrás: Rank- Raglan-Dundes- Segal: In Quest of the Hero

 

Az út állomásai néha látványosabbak, néha csendesebbek, megint máskor drámaiak és fájdalmasak, bizonyos pillanatokban pedig dicsőségesek és örömteliek. Amiben azonban közösek, hogy ugyanannak az útnak a részei, és az egyik állapot feltételezi a másik létét.

Érdemes ezeken a pozíciókon elgondolkozni: hol tartok éppen a „körön”?  Először is arra érdemes őszintén válaszolni magunknak, hogy  hogyan érzem éppen magam úgy általában az életemben?

Mi történik éppen most: kalandra szólít valaki, vagy valami? Ha igen, hogy reagálok a hívásra? Ki az, aki bátorít, és ki az, akinek üzenete szorongást kelt bennem? Netán már elindultam, és éppen vándorutam első nagy küszöbén állok? Kikkel találom szemben magam ezen a küszöbön? Kik lehetnek a segítőim?

Éreztem-e esetleg valamilyen megmagyarázhatatlan, természetfeletti sugallatot vagy segítséget, ami segített az elindulásban? Miután elindultam, mi volt az a nagy küszöb, melyen át kellett lépnem, és ami előtt tán sokáig ácsorogva dilemmáztam?

A kihívásoktól a Mélységig

Ha elég bátor voltam a küszöb átlépéséhez, rendszerint belépek a kihívások, kísértések, próbák szakaszába,ami egy fárasztó, erőt próbáló időszak, számos belső és/vagy külső ellenféllel. Ilyenkor szinte bizonyos, hogy kikörvonalazódik egy Mester vagy Segítő alakja, akit vagy én kerestem önmagam számára, vagy az élet rendelte mellénk. Idézzük fel, ki lehetett a legutóbbi Segítőnk! Aki az úton jár, poros, izzadt és fáradt lesz, de a sok menetelésben állóképességünk is javulhat. Erre nagy szükségünk van az előttünk álló, igazi nagy erőpróbához, ami a valódi mélység lehet számunkra – ez helyezkedik el képletesen a kör alján.

Ezen a ponton szemlélődve feltehetem magamnak a következő kérdéseket: milyen a kapcsolatom a Mélységgel, avagy „a Barlanggal”, amely a legmélyebb küzdelmek, legsötétebb érzelmi és élethelyzeti állapotok szimbóluma? Mikor éreztem magam utoljára nagyon mélyen? Mi történt velem olyankor? Magamtól léptem be, vagy valaki, valami betaszított? Hogyan tudtam onnan kijönni, mi volt az, ami csak rajtam múlt? Mi volt az az elixír, amit ott találtam? Milyen transzformáción mentem keresztül a pokoljárás ajándékaként?

Az is lehet, hogy éppen a Barlangban vagyok – ha igen, akkor mi a legnehezebb most nekem? Min kell keresztülmennem, mivel kell szembenéznem még ahhoz, hogy eljussak az „élet vizéhez”?

Átalakulni és megbékélni

Ahogy haladunk fel a köríven, az ábrán is láthatjuk, hogy a mélység megjárása után jön az átalakulás, azaz az új erők személyiségbe való integrálása, majd a megbékélés/megpihenés időszaka, mely után rövid időre visszatérünk nyugvópontunkra. Persze csak addig, amíg meg nem halljuk az újabb kalandra hívó hangokat – hogy aztán, idővel, újból elindulhassunk.

A fenti kérdések megválaszolása látszólag egyszerű, de senki se lepődjön meg azon, ha nem sorjáznak a spontán válaszok. Nagyon mély felismerésekre lelhetünk, ha valóban őszintén válaszolni szeretnénk rájuk, melyre hosszabb elmélkedés adhat lehetőséget.

A történet átírja önmagát

A bevezetőben említett külföldi utazásomkor, véletlenül – amennyiben léteznek olyanok – egy olyan tréningprogramba csöppentem, ahol egy héten keresztül vezetett, festői körülmények között gondolkodhattam az életeseményeim egymásutániságán, és melynek hatására önmagam felé érzett haragomon, csalódottságomon és fájdalmamon túl megláthattam a Hősnőt, aki én vagyok, és aki éppen a barlangból tántorgott kifelé. Erőt adó volt ráismerni a Segítőimre, akik legtöbbször anélkül voltak azok, hogy ők maguk erről tudtak volna. Hosszan sorolhatnám még a felismeréseket a fenti kérdésekhez kapcsolódóan – összességében azonban elmondhatom, hogy

felszabadító és büszkeséggel tölthet el az a paradigmaváltás, melynek nyomán a „kínlódásaikat” és „szerencsétlenkedéseinket” immár sárkányokkal vívott ádáz harcnak láthatjuk, a bukásainkat pedig próbatételnek.

Megnyugtató abban a bizonyosságban lenni, hogy igenis vannak Segítőink és Mestereink, akik mellettünk állnak a nehéz időkben. Megértettem, hogy amit korábban „nem tanultam a hibámból”-jellegű oktalanságnak címkéztem, az a Hősnő számára kétszeri „barlangtúra” volt, és a látszólag hasonló események nyomán más és más elixírek kerültek birtokomba. Néha magunk választjuk a kirándulást, néha pedig az élet rendezi…

Bízz a folyamatban!

Mindannyian tehát akaratlanul a hős útját járjuk – vezérfonálként pedig – történeteken, filmeken keresztül is – ezerféleképpen szeretjük újra hallani a „nagy mesét”, amelyen keresztül újra és újra átélhetjük a hős kalandját, amint útra kel, küzd, meghal, feltámad és visszatér közénk, elhozva az élet vizét.

Megosztanám veletek azt a kulcsmondatot, mely végigkísérte azt a három évvel ezelőtti hetet, amíg intenzíven saját történetem nyomában jártam: „Trust in the process!”, azaz „Bízz a folyamatban!”.Többször is hallhattuk ezt akkori Mestereinktől, akik akkor ezzel arra buzdítottak, hogy még ha látszólag fura programok zajlanak is a hét során, ne ellenállásra fecséreljük az energiánkat, hanem higgyünk benne, hogy van egy koncepció, ami értelmet ad mindennek – adjuk bele magunkat, és a végén majd megértjük, mi miért történt. Eleinte nehéz volt „csak úgy” bízni, de aztán csökkent az ellenállásom, és a végén tényleg aha-élménnyel tértem haza, ahová magammal hoztam ezt a kulcsmondatot is, amit ez úton átadhatok: bízzatok a folyamatban, az Életben, akkor is, ha éppen még nem látjuk, mi is sül ki belőle.

Forrás: Joseph Campbell: Az ezerarcú hős



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Bakó Eszter
Bakó Eszter, pszichológus, a lelki egészség megőrzésének lelkes aktivistája, a JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány munkatársa. Hisz az életminőségünkért való személyes felelősségvállalás és a jó időben meghozott bátor döntések sorsfordító lehetőségében. E célért, a vízben rendre újjászületik, az erdőkből erőt merít, a hegyekből pedig bátorságot.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This