A programhegyek közt könnyen elvész a gyermekkor – A strukturálatlan idő fontossága a fejlődésben

Különórák, szakkörök, edzések, foglalkozások garmada népesíti be számos iskolás gyerek mindennapjait – egész pontosan a mindennapok azon részét, ami az iskolapadban eltöltött napi 5, 6, 7, akár 8 óra után még megmaradt. Kutatások szerint az 1980-as évektől az ezredfordulóra heti 8 órával nőtt az iskolában eltöltött órák száma, míg a szervezett tevékenységekkel a gyerekek idejük 11%-a helyett már 22%-át töltik. Az elfoglaltságokkal ellentétben a szabadidő csökkent, és a gyerekek idejének 40%-a helyett már csupán 25%-át teszi ki.

Egyre több a tervezett elfoglaltság, és egyre kevesebb az az idő, amikor a gyerekek elmerülhetnek a játékban, űrsiklót vezethetnek, palotát építhetnek.

Egyre kevesebb az az idő, amikor kalózok, királylányok, varázslók, szakácsok – egész egyszerűen, de nagyszerűen gyerekek – lehetnek.

Jóból is megárt a sok – az “értelmes tevékenységek” hálójában

Felmerülhet a kérdés: mi rossz van abban, ha a gyerekek “értelmesen” töltik a tanórákon túli időt? Hiszen a szakkörök és edzések által fejlődnek, felfedeznek, közösségben vannak, lekötik magukat, szórakoznak, sportolnak stb. Mindez való igaz, és fontos is, hogy kortárs közegben mozogjanak, kipróbálják magukat különböző helyzetekben és tevékenységekben, aktívak legyenek, számukra érdekes dolgokkal foglalkozzanak, és közel kerüljenek a természethez és a művészetekhez. Kulcsfontosságú azonban, hogy a gyerekeknek óriási szükségük van strukturálatlan szabadidőre, olyan időre, ami “semmittevéssel” telhet.

A strukturálatlan szabadidő lehetőséget nyújt a gyerekeknek arra, hogy önmagukat motiválják és irányítsák, míg az egymást érő szervezett elfoglaltságok gátat képeznek ennek.

A túltervezett napirend elvonja a teret a kreativitástól, a pihenéstől, a felszabadult játéktól és attól, hogy a gyerek csak úgy gyerek lehessen. A felnőtt szemmel értelmetlenül vánszorgó idő valójában az egyik legértelmesebb idő, amit a gyerekeknek adhatunk.

Amikor minden olyan uncsi – a kreativitás termőföldje

A semmittevés több-kevesebb idő elteltével, kimondva vagy kimondatlanul az unatkozáshoz is elvezet.

És ahol megjelenik az unatkozás, ott – külső megoldás hiányában – megjelenik a kreativitás is, hiszen muszáj kitalálni valamit, különben minden olyan uncsi.

Ez az a pillanat, ahol a rohanástól, tervektől, tennivalóktól eltávolodva, a csendben megszólalhat a gyerekek belső hangja. Itt bontakozhat ki a kreativitás, mely ajtót nyit az elmélyült játékra.

A kreativitás fejlődéséhez nincs szükség külön foglalkozásokra járatni a gyerekeket, hiszen ez természetes módon, egyéniségükkel együtt alakul, kinek-kinek a maga módján. Épp arra van szükség, hogy egy kicsit hadd ne kelljen csinálniuk semmit, hadd fedezzék fel ők maguk, hogy mit lehetne tenni.

Ez nem játék – a játék szerepe a fejlődésben

A strukturálatlan időben kibontakozó önfeledt játék a boldog gyermekkor szerves része, ez az a tevékenység, amiben igazán el tudnak merülni, míg a külvilág megszűnik és az idő megáll. Ha ez esetleg önmagában nem elég meggyőző:

a játék kulcstényező a gyerekek érzelmi, mentális, fizikai, szociális fejlődésében.

Csecsemőknél a játékokkal és azok környezetében végrehajtott mozgások az agy és az idegrendszer fejlődésében töltenek be fontos szerepet. Kisgyermekkorban és óvodáskorban a játék az önkifejezés eszközévé válik, emellett az önbizalom és önbecsülés megerősítésének tere is. Iskoláskorban a játék a szabályalkotás és -követés mikéntjének elsajátítását, az együttműködés, kommunikáció, problémamegoldás fejlesztését is segíti. Játék közben erősödnek a szociális képességek, készségek, a gyerekek megtanulnak figyelembe venni, tisztelni másokat. A játék jótékony hatást gyakorol a koncentrációra, így az iskolai teljesítményben is pozitív folyamatokat indíthat.

Vetésforgó – az egyensúly fontossága és megteremtése

Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvében hangsúlyozza, a tevékenységekkel zsúfolt életmód hosszú távon nem fenntartható, és káros hatással lehet arra, hogy a gyerekek természetes módon, “maguktól” fejlődjenek. Az élénk aktivitás elengedhetetlen a pihenéshez, és a képzeletnek is nagy szüksége van rá. A tevékenységek túlhalmozása azonban túlterheli a gyerekeket, és a szülők által elképzelt jótékony hatások ellenében lép fel. A szerző a gyerekek időrendjének optimalizálását a vetésforgóhoz hasonlítja:

a pihenés táplálja a kreativitást, a kreativitás a tevékenységet, a tevékenység pedig a pihenést.

Az egyensúly megteremtése tehát azt jelenti, hogy vannak szervezett tevékenységek, és ezek mellett pihenőidő és kreatív idő is rendelkezésre áll. Utóbbinak fontos jellemzője, hogy szigorú keretek közt nem létezik. Így míg a szervezett tevékenységnél és a pihenőidőnél működhet a tervezés (pl. ebéd után egy órát pihengess nyugodtan, aztán kettőtől háromig különóra), addig a kreatív időnek fontos része, hogy szabadon folyhat (pl. egészen vacsoráig már nincs semmi teendő – mindez nem vacsora előtt fél órával).

Az egyensúly fontosságának megértésében és az egyensúly kialakításában segíthetnek az alábbi gondolatok, felvetések:

1. A gyermekkor a felnőttkorhoz képest egy lelassult “másik világ”.

Ahhoz, hogy a fejlődés szépen és épen megtörténjen, nincs szükség hatékonyságnövelő, intenzív módszerekre. Sőt, a felgyorsított gyermekkor kellemetlen paradoxonként szab gátat mindannak, ami kívánatos lenne.

A “minél többet kihozni a gyermekkori évekből” hozzáállás gyakran inkább veszteségeket termel, hiszen épp a gyermekkor lényegét veszi el.

A lényeg pedig, hogy nincsen őrült hajsza, határidők, erőteljes kötelezettségek vagy teljesítménycélok, csak a jelen van, amiben folyamatosan fejlődik az én.

2. Az elmélyült játék nem irányítható és nem ösztönözhető.

Nem lehet beterelni egy idősávba, mint a matekórát és a zongoragyakorlást, nem lehet elindítani, mint a fociedzést és az énekkari próbát. A felnőttek annyit tehetnek – és fontos is, hogy ezt megtegyék -, hogy időt és teret biztosítanak, kivonulnak az irányítófülkéből, és hagyják, hogy a gyerekek kreativitása átvegye a kormányt.

3. Fontos, hogy a gyerekek kitöltsék a saját idejüket, hogy keressék a maguk útját és bejárják azt.

Erre akkor van lehetőségük, ha a felnőttek nem mondják meg nekik minden pillanatban, hogy mit és hogyan csináljanak, és nem tornyosulnak hegyekben a kreativitásnak oly kevés teret nyújtó, “túlzottan egyértelmű” játékok. Az unatkozás adomány a kreativitás számára. Ha a gyerekek unatkoznak, előbb-utóbb megszólal a kreativitásuk és elkezdenek maguktól játszani. Kivéve persze, ha kapnak a felnőttektől egy – akkor lehet, hogy jó megoldásnak tűnő – játék javaslatot, feladatot, szórakoztató tevékenységet.

4. Az adott tevékenység iránti érdeklődés elmélyüléséhez a pihenésre és egyéb tevékenységekre is szükség van.

A gyerekek jó eséllyel nem fogják jobban élvezni az adott tevékenységet, ha heti 7 különórán, szervezett keretek között végzik, és rendszeresen megmérettetik magukat benne. Fontos, hogy a gyerekek foglalkozhassanak azzal, amit szeretnek, és az sem baj, ha néha versenyezhetnek, ám a túl korai gyerekkorban és túlzott mértékben megjelenő teljesítményorientáció hatására épp a lényeg, a tevékenység élvezete veszhet el.

5. A rengeteg tevékenységgel benépesített mindennapok a külső ingerek és azonnali kielégülés kultúráját taníthatják a gyerekeknek.

Hiszen az érzelmi és egyéb belső aktivitás helyett szinte állandóan a külső ingerekre való támaszkodás áll előtérben. A tevékenységeket felváltó szünetek és pihenés híján a gyerekek nem tudnak lecsendesedni, befelé fordulni, alig van esélyük a belső aktivitásra, az élmények feldolgozására, és vágyaik, képzeletük, gondolataik előtérbe helyezésére, kibontakoztatására.

Ha a gyerekeknek nincs alkalmuk megélni a semmittevést, akkor a külső stimulációt, a tevékenységeket, a szórakozást fogják hajszolni, és ez a mintázat felnőttkorra is fennmaradhat.

A fenti gondolatok segíthetnek kialakítani egy olyan mindennapi vagy heti rutint, melyben az iskolai kötelezettségek mellett helyet kapnak a további szervezett tevékenységek (a sport, a művészetek, a kedves elfoglaltságok), de tér nyílik a pihenésre és a kreatív időtöltésre, sőt, még az unatkozásra is. Az elmélyült játék a gyermekkor fontos része, melynek kibontakozására akkor van lehetőség, ha a gyerekek napjaiban nem tornyosulnak a programok és teendők, és van lehetőségük lelassulva megélni a jelent, azt a jelent, amiben ők éppen akkor gyerekek.

Felhasznált irodalom:

1. Kinney, D. A., Dunn, J. S., & Hofferth, S. L. (2000, January). Family strategies for managing the time crunch. In Conference on Work and Family: Expanding the Horizons (pp. 3-4).
2. Kirn, W., & Cole, W. (2001). What ever happened to play?. Time, 157(17), 56-58.
3. Payne, K. J. (2013). Egyszerűbb gyermekkor. Kulcslyuk Kiadó, Budapest
4. Smith, E. R. & Mackie, D. M. (2001). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest