„Minden nap csinálj valami félelmeteset, valami fantasztikusat és valami biztonságosat!” – egy szorongó kisfiú üzenete saját magának

„Valószínű, hogy az iskolai versengés fokozódása, az egyre több otthoni stressz, a szülők túlterheltsége és általában az élet felgyorsulása is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több a szorongó gyerek.” – állítja dr. Lawrence J. Cohen világhírű gyermekpszichológus és játékterapeuta, akinek Legyőzzük a félelmet című könyve magyarul is megjelent.

„Több manapság a szorongó gyerek mint régen? Igen! Van egy kisfiú, aki tejesen szétesik, ha az apukája a megbeszélttől tíz perccel később érkezik érte az iskolába, egy kislány nagyon nehezen viseli, ha valami a legkisebb mértékben is eltér attól, amire ő számított. Több kisgyermek is van az osztályomban, aki rendszeresen rágcsálja a ruhaujját, a körmét, és van, aki kitépi a füzetből az egész lapot, ha csak egy kis folt is keletkezik a papíron.

Egy diákom, aki nehezen barátkozik, sírva fakadt, amikor valaki megdicsérte az új tolltartóját. Egyre többször tapasztalom, hogy a szülők írják meg a tanuló helyett a leckét, vagy ők találják ki, hogy másnap milyen ürüggyel álljon elő a gyermek, amiért nincs kész a házija. Volt olyan anyuka, aki azt kérte tőlem, hogy ne javítsam piros tollal a kislánya felmérőjét, mert attól a gyermeke szorong” – meséli egy napközis tanító, aki kollégáitól is azt hallja, sokkal több a feszült, ideges kisgyermek mostanában, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor a pedagógusi pályájukat kezdték.

Mi, szülők, pedig gyakran tehetetlennek érezzük magunkat a gyerekünk félelmével, szorongásával szemben. Főleg, ha az számunkra érthetetlennek, indokolatlannak tűnik, vagy a csemeténk megnyugtatására tett kísérletek mind kudarcot vallanak. Frusztrálódunk, aggódunk a gyerek miatt, és legfőképpen: segíteni szeretnénk neki.

A jó hír az, hogy erre képesek is vagyunk, csak esetleg más módon, mint gondoltuk – legalábbis erre biztatja a szülőket dr. Cohen. A neves amerikai szakember azért ragadott újra tollat, hogy a Legyőzzük a félelmet! című új könyvében olyan kreatív, játékos feladatokat kínáljon a felnőtteknek, amelyekkel segíthetik gyereküket a szorongásuk és félelmeik leküzdésében.

Erre jó példa lehet az a feladat, amely során dr. Cohen azt kéri a hozzá érkező szorongásaikkal küszködő gyerekektől, hogy bátran folytassanak párbeszédet a félelmeikkel, vagy akár saját magukkal: fogalmazzanak meg olyan üzeneteket, amelyek segíthetnek a bajban. A címben olvasható emlékeztetőt egy hasonló nehézségekkel küszködő kisfiú fogalmazta meg és ragasztotta az ágya fölé, hogy aztán minden este ezzel a gondolattal feküdjön le aludni.

Miért szorongó? Nem csak a genetika a felelős?

Az, hogy egy gyermek szorongóbb-e a kortársainál, nagyban függ a temperamentumától, vagyis attól a veleszületett beállítódástól, amellyel a világhoz viszonyul (például introvertált, érzékeny, magányos lelkületű). Ez az, amin nem tudunk, de nem is kell változtatnunk! – hangsúlyozza a szakember, aki több évtizedes terápiás munkája során azt is tapasztalta, hogy

az öröklődésnek is fontos szerepe van a szorongó alkat kialakulásában. Sokszor generációkra visszavezethető a szorongás valamilyen fajtája.

A pszichológus szerint a személyiség alapvonásain és a genetikán túl a fogyasztói társadalom, és annak üzenetei is felelőssé tehetők a szorongás erősödéséért. Szerinte a reklámok célja az, hogy új aggodalmakat tápláljanak a fejünkbe, hogy megvegyük a kínált terméket, ami majd megvéd minket az adott veszélytől. A modern társadalom azt is elvárja tőlünk, hogy menők és lazák legyünk, ez a képtelen elvárás viszont szembemegy az érzelmek kifejezésének egészséges módjával.

A felsoroltak mellett dr. Cohen úgy látja, hogy a gyermekkori szorongás okozói olykor – akaratlanul is – maguk a szülők.

„A szorongó gyerekek gyakran túlféltő, feszült és ideges, elhanyagoló, rosszabb esetben traumatikus légkörben nőnek fel. Ezek a gyerekek a szüleiktől tanulják meg, hogy állandóan készenlétben legyenek, hogy a riasztórendszerük mindenre reagáljon, hogy a legtöbb helyzetben – sokszor tévesen – veszélyt lássanak, és ne adják ki könnyen a ‘riadó lefújva’ jelzést.”

Dr. Cohen beismeri, hogy ő maga is túlféltő szülő volt eleinte, de amikor a lánya hároméves lehetett, elkezdett tudatosan dolgozni azon, hogy ez ne így legyen. Vigyázz! Mondom, hogy vigyázz! Óvatosan! Jaj, csak le ne ess! – tőle is csak úgy záporoztak az aggódó szavak lánya, Emma felé.

„Végül rájöttem, hogy egy törött kar gyorsabban gyógyul mint az, ha a gyerek nem bízik magában és állandóan fél.

Magam is visszahúzódó és bizonytalan kisfiú voltam, és nagy sokára sikerült kigyógyulnom ebből. Ezért elhatároztam, hogy bátorítani fogom Emmát arra, hogy bízzon a képességeiben ahelyett, hogy folyton óvatosságra inteném. Ugyanis a túlféltés fokozza a gyermekek általános szorongását anélkül, hogy konkrét segítséget kínálna nekik bármilyen helyzetben.”

Töltsd tele a csészéjét szeretettel!

„Kuporodj le a padlóra, azaz lépj be a gyermek világába!” – biztat minden felnőttet dr. Cohen, aki a kamaszoknál nem feltétlenül szó szerint a padlóra kuporodást érti. Hanem azt, hogy huppanjunk le a tinédzserünk mellé a kanapéra, ahol a kedvenc műsorát vagy filmjét nézi, amit mi utálunk (ő viszont szereti, és ezen a ponton tudunk kapcsolódni vele), vagy maradjunk fent vele késő estig, hiszen éjfélkor nagyobb valószínűséggel nyílik meg előttünk, mint este hétkor a vacsoránál.

„Képzeljük el, hogy minden gyermek lelkében van egy üres csésze, amelyet meg kell töltenünk szeretettel, ragaszkodással, biztonságérzettel és figyelemmel. Amikor a csésze tele van, általában a gyermekek kiegyensúlyozottak, együttműködők és kreatívak. Amikor üres, nagyobb eséllyel lesznek együttműködésre képtelenek, rosszkedvűek, gyakrabban csinálnak olyasmit, ami miatt bajba kerülnek.

Szülőként az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy mindig újratöltsük a csészét úgy, hogy odafigyelünk a csemeténkre, kielégítjük az igényeit, választási lehetőségeket biztosítunk neki, meghallgatjuk és bátorítjuk őt.”

A leggyakoribb félelmek

Dr. Cohen a rendelőjében megfordult sok-sok gyerekkel végzett terápiás munkája és annak tapasztalatai nyomán összegyűjtötte a gyermekkori szorongás leggyakoribb fajtáit. A hozzá forduló szülők nagy része szeparációs (kötődési) szorongás, az ágy alatt megbújó szörnyek miatt keresik fel a szakembert, vagy azért, mert gyermekük nem képes kifejezni az érzelmeit, nem tudja elmondani a gondolatait. Sokan vannak olyanok is, akik az élet veszélyeitől és traumáitól, vagy a haláltól, a szexualitástól való szorongás kezelésében kérnek segítséget a neves pszichológustól.

Ám a legtöbben, főleg kisiskolás diákok szülei, gyermekük társas szorongása, rugalmatlansága, maximalizmusa, vagy a mindenkinek való megfelelni akarása miatt fordulnak dr. Cohenhez.

A világhírű gyermekpszichológust az motiválta könyve megírásában, hogy a fenti szorongások és félelmek kezeléséhez nyújtson játékos kezelési technikákat. Ötletei azoknál a gyerekeknél is alkalmazhatók, akik csak időnként szoktak aggódni, és azoknál is, akik krónikusan félnek vagy súlyosan szoronganak. Dr. Cohen főként a 2 és 12 év közötti gyermekek szüleit célozza meg a játékaival, de technikái szinte kortalanok, vagyis kamaszoknál is alkalmazhatók, sőt, a szorongásból gyógyulni vágyó felnőttek részére is hasznosak.

Ha érdekel a könyv, itt tudod megrendelni.

Fotó: itt és itt