Ahogy azt már rendszeres olvasóink megszokhatták, hónapról hónapra ajánlunk igényes és színvonalas, és aktuális művészfilmeket a Cinego-val közösen. Úgy gondoltuk, hogy a járványhelyzettel terhelt áprilisi esték hangulatához leginkább a szívet melengető és derűs alkotások, azaz a feel-good filmek passzolnak a legjobban. Legfrissebb ajánlónkban két olyan egész estés mozit hoztunk, amelyek garantáltan felvidítanak, és segítenek kiszakadni a saját, olykor szomorkásnak és egyhangúnak tetsző valóságunkból.
Zöld könyv
Régóta szemeztem már a Zöld könyv című filmmel, de sajnos/szerencsére csak most jutottam el addig, hogy megnézzem.
Sajnos, mert Peter Farrelly Oscar-díjas alkotása (ez a film 2019-ben a legjobb film, a legjobb férfi mellékszereplő és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában is elnyerte az aranyszobrot) nagyon egybevág az ízlésemmel: igaz történet alapján készült, megnevettet és elgondolkodtat, teszi ezt egy szép nyugodt ritmusban, miközben végig fent tartja a figyelmemet.
Szerencsére, mert az ilyen lélekemelő és szívet melengető filmekre most igazán nagy szükségem van – és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
De kezdjük az elején!
A 60-as években játszódó történet két főhőse, a kidobóként dolgozó Tony Lip (Viggo Mortensen) és az afroamerikai zongorista Don Shirley (Mahershala Ali). Ők ketten együtt vágnak neki az Amerika déli államaiba tartó útnak, ahol a kivételesen tehetséges Don turnézni készül.
Tony Lip sofőrként arra szerződik a zenész kiadójával, hogy épségben eljuttassa a koncerthelyszínekre Dont – és haza is hozza őt. Ez azonban nem bizonyul olyan egyszerű feladatnak egy olyan vidéken, ahol nem igazán látják szívesen azokat, akiknek más a bőrszíne. Márpedig Amerika déli államaira ez igencsak jellemző volt a 60-as években.
És ahogy fokozódik az ellenszenv és a feszültség a turnézó zenész körül, úgy mélyül el a két férfi kapcsolata. Az út, és a menet közben sorjázó események közben egyre több alkalmuk adódik arra, hogy a különbözőségeik mellett meglássák a másikban azt, ami összeköti őket.
A nyers Tony és a kifinomult modorú Don kapcsolata – és ezzel együtt az ő személyiségük is – úgy formálódik út közben, mint a smirglipapír alatt az egyenetlen fafelület: ahogy a két férfi világa újból és újból találkozik egymással, egyre simább úton haladnak az életre szóló barátság felé.
A Zöld könyv egy csodálatos – és nem mellesleg igaz – történet, ami megmutatja, hogy a világ nem fekete vagy fehér, hanem csodálatosan sokszínű, és az együtt eltöltött pillanatok akkor lehetnek teljesek és tartalmasak, ha van bennünk elég bátorság és emberség, hogy a sztereotípiák mögé nézzünk, és az előítéleteinket meghaladva meglássuk egymást.
A Zöld könyv című film előzetesét és a teljes filmet megtalálod a Cinego-n.
Palm Springs
A Palm Springs olyan film, amelyről már akkor tudtam, hogy szeretni fogom, amikor még nem is láttam. Okos, vicces, szórakoztató, magával ragadó. Csak néhány azok közül a filmről szóló kritikákban sorjázó jelzők közül, amelyekkel Max Barbakow rendezését illették – nem érdemtelenül.
Az Így jártam anyátokkal című sorozatból ismert Cristin Milioti és a jellemzően vígjátékokban jeleskedő Andy Samberg főszereplésével készült film művészi igényességgel, ugyanakkor rendkívül szórakoztató módon dolgoz fel egy „valahonnan” már ismerős sztorit.
Az alaphelyzet nagyon hasonló az ebben a műfajban/kategóriában klasszikusnak számító Idétlen időkig című film kiindulópontjához, amikor is a főhős (az Idétlen időkig cím film esetében Bill Murray) egy időhurokba kerül, vagyis újból és újból ugyanaz a nap ismétlődik az életében.
Ugyanez történik Nyles-szel, majd Sarah-val is. Csak ők nem egyedül, hanem ketten kerülnek bele ebbe az abszurd helyzetbe, hogy aztán közösen keressék a kiutat, vagy éppen a választ arra a kérdésre, hogy „ha már így alakult”, akkor mivel is üssék el az időt.
Sarah és Nyles helyzete – az abszurd és fantasy elemeket leszámítva – számunkra is ismerős lehet: ahogy ők is, mi is gyakran tesszük fel magunknak azt a kérdést mostanában, hogy mégis „Mikor lesz már ennek vége?”
Ennek a végtelenül bájos és szórakoztató filmnek a főhősei hajlamosak nekikeseredni az egyhangúságnak, amit egy idő után őrjítőnek és elviselhetetlennek éreznek. De vajon mit kezdenek ezzel a helyzettel? Miként találják meg a változatosságot a változatlanságban és az örömöt ebben a beszorított és abszurd helyzetben? Merre keresik a kiutat?
Ezt a filmet nem azért ajánlom jó szívvel, mert a történet főszereplőinek fenti kérdésekre adott válaszai fontos és hasznos tanulságokhoz vezethetnek, hanem sokkal inkább azért, mert a Palm Springs egész egyszerűen remek lehetőség arra, hogy 90 percre kiszakadjunk a saját, olykor unalmasnak és egyhangúnak tetsző valóságunkból és felviduljunk egy kicsit.
Jó szórakozást!
A Palm Springs című film előzetesét és a teljes filmet megtalálod a Cinego-n.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.