A show megy tovább, de már nem mindegy, hogyan – A The Morning Show című sorozatot ajánljuk

A sorozatok virágkorát éljük, de szerencsére azoknak is kedveznek már a készítők, akik nem akarnak huzamosabb ideig és többszáz részen át függeni egy-egy történettől: inkább csak valami intenzívebb, részletesebben kidolgozott, több árnyalatot mutató filmélményre vágynak. A manapság népszerű minisorozatok éppen ezt teszik lehetővé. A The Morning Show pedig egy igazán jól sikerült példány közülük, igazi kihívás spoiler nélkül mesélni róla. Aki azonban a hosszú vesztegzár alatt még nem kezdett bele a szériába, annak mondok négy jól kifejtett okot, miért érdemes mégis megtennie.

Fotó: zaol.hu Reese Witherspoon és Jennifer Aniston a The Morning Show című sorozatban

1. Mert egy sokat meg/ki/félre/átbeszélt témáról mesél másként

Egészen érdekes élmény, ahogy az elmúlt években bizonyos témák az egész világot mozgatják meg egyszerre. Számomra sokszor hátborzongató a tény (jó értelemben), hogy ugyanazon gondolkodunk, ugyanarra törekszünk, ugyanazon akarunk változtatni szerte a Föld bolygón.

Emlékszem, mennyire furcsa érzés volt a koronavírus miatt megélt karantén alatt, amikor tízéves énem idoljai, a Backstreet Boys-tagok énekeltek a saját otthonuk falai közül, és valahogy teljesen mindegy volt, hogy ők a hatalmas villáikban futkosnak a gyerekeik és kutyáik után, én meg egy magyar vidéki város csendes utcájában. A hasonló közös tapasztalások egyik legnagyobb hatású törekvése az egész világon végig söprő #metoo mozgalom, amely kapcsán főleg a legegyértelműbb, legsokkolóbb, legmegrázóbb történetekkel találkoztunk a sajtóban.

A The Morning Show éppen azzal mutat sokat, hogy nem lerágott csontokat kezd tovább csócsálni, hanem egy olyan sztorit tár a néző elé, ami eléggé árnyalt ahhoz, hogy gyötrődjünk közben.

Most akkor bűnös, vagy nem a látszólag tipikus szituáció tipikus főszereplője, az Amerika-szerte kedvelt tévés műsorvezető? Hogyan történhet meg, hogy egy egész stáb „nem veszi észre”, mi zajlik körülötte, vagyis benne? Hol kezdődik a zaklatás és mitől működhet „erőszakként” az, amibe látszólag mindkét fél beleegyezik? Kemény kérdések, amelyek folyamatosan arra késztetik az embert, hogy a kínos részletek kapcsán magába nézzen: észrevettem volna, tettem volna ellene, felemeltem volna a szavam? A válasz pedig, ha rendesen belebámulunk a tükörbe: nem mindig tölt el büszkeséggel.

2. Mert életszagúvá teszi a párbeszéd és dramaturgia

Az utóbbi időben különösen sok történelmi vagy épp más, mitikus világokban játszódó sorozat vált kedvenccé. Ezek mindig aktuális témákat feszegetnek, nem kérdés a létjogosultságuk, de emellett különösen üdítő egy a mában, konkrétan rólunk és nekünk szóló sorozatot végignézni. Mindig úgy képzeltem, hogy bár ez tűnik a legegyszerűbb műfajnak, mégis a legnehezebb dolga itt lehet az íróknak: hogy friss, tényleg életszerű dialógokat halljon a néző, aki egyszerre várja el a megírt minőséget, de a saját világában megélt hétköznapi természetességet is.

A The Morning Show-ban nemcsak feszültségkeltőek és pörgősek a párbeszédek, de valósághűek is. Megfelelő szavakat kap a düh, a félelem, a csalódás, a humor és a kétségek. A dialógusok még akkor is kényelmesek, ha a szereplőknek nem azok: mintha köztük járhatnánk mi is.

És miközben végigkísérjük a  darabjaira hulló pályafutás, több omladozó egó, számos boruló barátság, megfeneklett párkapcsolat, újradefiniált viszony és megtalált cél viszontagságait, remek ritmusban kapjuk az újabb és újabb információkat. Emberekről, tettekről, momentumokról, döntésekről.

A végén pedig akad csattanó és persze katarzisélmény, amely igazán teljessé tehet egy befejezést. A sztori így is kerek, de azért nagyon várjuk a beígért második évadot.

3. Mert öröm ennyi jó színészt látni egy helyen és egy időben

A The Morning Show-t sokan emlegetik Jennifer Aniston nagy visszatéréseként, sőt akár annál is többnek, a színésznő Rachel-skatulyából való határozott kilépésének tartják a szerepet. Elfogult vagyok, Jóbarátok-rajongóként mindig is jó színésznőnek tartottam és emberként is szimpatizálok vele (értsd: az én szívem is dobogott ám rendesen, amikor Brad és Jen összefutottak az idei SAG Awards-on), de lehet valami abban, amit a filmhez értők mondanak. Új szín és hatásos játék jellemzi és ezzel Alex karaktere el is viszi a nézői figyelem, kíváncsiság nagy részét, pedig nem egyedüli főszereplő a történetben.

Persze Steve Carell zsenialitása sem elhanyagolható: egyrészt meglepő Don Juan-szerepben látni és maga a tény is, mennyire jól áll ez neki. Másrészt olyan finoman adagolja az információkat a karakterről, ahogyan a már említett dramaturgia.

Lépésről-lépésre bomlik ki előttünk a férfi, aki lehetne jó is, rossz is. A végső kép pedig árnyalt, miközben nagyon hiteles.

Reese Witherspoon szintúgy jól hozza a 40-es kicsit későn érő újságírót, akit valóban az igazságérzete vitt a pályára. Az ő jellemével kapcsolatban talán több izgalmat rejteget a következő évad, és vele együtt bízunk benne, hogy hírigazgató Cory figurája is élesebb képpel rajzolódik ki, mert Billy Crudup zsigeri játéka mindenképp megérdemli, hogy nagy teret kapjon a továbbiakban.

Az összes szereplő, a legkisebb mellékszálon megjelenő kétmásodperces arcok is vérprofin, hitelesen hozzák a saját pillanataikat. És ha már soroltam neveket, nem hagyhatom ki Mark Duplass-t, aki szintén úgy árnyalja a képet, hogy Chip személye még az utolsó pillanatban is tartogat meglepetést.

4. Mert a show-nak mennie kell tovább − de nem mindegy hogyan

Ha van valami összefoglalható tanulsága az elmúlt évek világszinten megélt problémáinak és közös megoldáskeresésének, akkor számomra a fenti mondat az. A sorozat pedig szintén erről beszél.

Hogy eljött az idő, a tér, a hely, a női emancipáció azon szintje, a férfi együttérzésnek az a foka, az ember megértése mögötti mérhetetlen tudás olyan nagy mértéke, amikor már nem opció legyinteni bizonyos működésekre. Már nem igaz a régi mondás: the show must go on. Megjött az a nemzedék, amelyik hajlandó leállítani a gombot, kimerevíteni a képet, és ha kell, visszatekerni azt. Nem azért, mert bátrabb, mint az előzőek. Csupán azért, mert nagyobb hangot kaphat, mint elődei bármikor.

Szóval, ahogy a The Morning Show is üzeni: bízzunk benne, hogy megtanuljuk jól használni ezt a világméretű mikrofont, miközben nem felejtjük el, felelősségünk van abban, mit és mikor beszélünk. Remény, kiút, új törekvések – ezt az irányt mutatja a széria, miközben felhívja rá a figyelmet, hogy a történtek feldolgozása nélkül nincs határozott kanyar.

A döntés, hogy felvállaljuk azt, amit gondolunk és tudunk, viszont a miénk. És nem szabad elhinnünk: attól, hogy valamit mások kibírtak, túléltek, megszoktak, mert nem tehettek ellene, nekünk és az utánunk következőknek ugyanúgy végig kell csinálni. Létezik más alternatíva. Szóval mehet tovább a show! Csak nem mindegy hogyan…