Mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amiket nem szeretne nagydobra verni. Ezeket a kisebb-nagyobb titkokat igyekszünk diszkréten kezelni, vagy azért, mert mást nem szeretnénk kellemetlen helyzetbe hozni, vagy azért mert magunkat szeretnénk megóvni, tartunk a negatív következményektől, azt feltételezzük szomorúságot, sőt szégyent éreznénk, ha egy féltve őrzött titkunk kiderülne. Azonban egyéni különbségek mutatkoznak a titok megosztásának hajlandósága tekintetében. Kutatások pedig azt bizonyítják, hogy a titkolózásnak mérhető fizikai és pszichológiai következményei vannak. Lássuk melyek ezek!

A titoktartás mérése

Miért van az, hogy egyes emberekben megbízhatunk a magánügyeinket illetően és nem kell attól tartanunk, hogy elpletykálják a rájuk bízott információkat, míg mások következetesen képtelenek tartani a szájukat?

Ez a kérdés a sokszor porul járt emberek mellett a kutatókat is foglalkoztatta, így annak érdekében, hogy megkapják a választ, létrehoztak egy diagnosztikus eszközt. Az úgynevezett Önelrejtés Pontszám azt méri, hogy mennyire tudunk titkot tartani egy 10-től 50-ig terjedő skálán, ahol a 10-es pontszám a nagyon nyitottat, az 50-es pedig a másik végletet, az igazi önelrejtőt jelenti.

Az Önelrejtés Pontszám olyan, mint az IQ, az emberek többsége a középső tartományokban helyezkedik el, a szélsőségek viszont problémát okozhatnak az adott személynek a mindennapi életében.

A titoktartás mesterei

A spektrum egyik végén a magas önlezárók helyezkednek el. A magas önlezárók hajlamosak arra, hogy gondolataikat és érzéseiket elzárják a külvilág elől, nem, vagy nagyon nehezen osztják meg azokat akár közvetlen környezetükkel is.

A fent említett eszköz segítségével végzett vizsgálatok eredményei alátámasztják Freud azon elképzeléseit, miszerint a titok veszélyeket rejthet magában.  A magas önlezárók eredményei nyomán a vizsgálatot vezetők kimutatták, hogy ez összefüggésben áll sok mentális és fizikai ártalommal.

A titkaikat nehezen megosztó személyek hajlamosak a stresszre és a depresszióra, alacsony az önbecsülésük, gyakori esetükben a fej és hátfájás. A titkolózó emberek gyakrabban betegednek meg és sérülékenyebbek. A kényszerbetegségeknek (obszesszív-kompulzív zavar) is gyakori jellemzője a magas szintű elrejtés.

A titoktartás hatásai

A témában több kutatás is született, ezek azt bizonyítják, hogy a titkolózásnak, főként az olyan titkoknak, melyek hátterében a szégyen áll, komoly hatásai lehetnek az egyén életére. Egy tanulmány szerint azon homoszexuális férfiak esetében, akik elrejtik a szexuális irányultságukat, szokatlanul magas a rák és a fertőző betegségek előfordulása. Egy másik kutatásban HIV-pozitív homoszexuális férfiakat követtek nyomon kilenc éves időintervallumban, a szakemberek arra az eredményre jutottak, hogy a betegség előrehaladása gyorsabb azok esetében, akik szexuális irányultságukat nem tudják nyíltan vállalni, azokkal ellentétben, akik nyíltak szexuális irányultságukat illetően.

A még soha ki nem mondott trauma kiírása – akár egy papírdarabra, amit aztán elégetünk – is pozitív fizikai és pszichés  hatást eredményez, azaz a  szervezetünk megkönnyebbül testi és lelki szinten is, ha leírjuk titkunkat, fájdalmunkat, akár úgy is, hogy azt senki más nem olvassa.

Mi áll a háttérben?

Az önelrejtés és a patológia közötti kapcsolat magyarázata érthetőbbé válhat, ha úgy tekintünk erre, hogy pszichés szempontból a titok olyan, mint a hazugság. Poligráffal végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy ha például egy interjú során el kell titkolnunk valamit, az ugyanazokat a fiziológiai válaszokat indítja el, mintha hazudnánk a beszélgetés során, például fokozott izzadás és gyorsult pulzusszám. Ez pedig megterheli a szervezetünket.

Gondoljunk bele, hogy innen nézve egy titok megtartása azt jelentheti, hogy egy héten akár több százszor is át kell élnünk ezt a szervezetünket megterhelő élményt azáltal, hogy a magunkra kényszerített hallgatás hosszú távon szimpatikus idegrendszeri válaszokat vált ki. Ennek az a lényege, hogy egy-egy megterhelő helyzetre felkészítse a szervezetet, többek között a szívritmus fokozódásával, a vérnyomás emelkedésével, vércukorszint emelkedésével, az éberség fokozódásával. Márpedig ez a fajta igénybevétel hosszú távon igencsak kimeríti a szervezet erőtartalékait.

Amikor kimerül az ego

A titoktartás olyan, mintha adóztatnánk magunkat. Mit is jelent ez? Egy vizsgálatban arra kérték a résztvevőket, hogy rejtsék el érzelmeiket, azaz vágjanak pókerarcot egy meghatározott ideig. Közvetlenül ezután tesztelték a szellemi kapacitásukat. Az eredmények szerint a vizsgálati személyek rosszabbul teljesítettek ezen a teszten, azokhoz a kontrollszemélyekhez képest, akik nyíltak lehettek és teret engedhettek saját megéléseiknek, érzéseiknek, vagyis nem kellett felvenniük a pókerarcot. Ezt a típusú kimerültséget a pszichológia területén ego-kimerülésnek nevezik.

Roy F. Baumeister önszabályozáshoz kapcsolódó erő-modelljében használja az ego-kimerülés fogalmát. Baumeister azt mondja, hogy amikor viselkedésünk szabályozása és tudatos cselekvések sorozata által céljaink felé haladunk, energiát használunk fel. Ez az energia azonban nem végtelen, ha túlságosan kimerítjük ezt a tartalékot, fellép az ego-kimerülés állapota. Ennek az állapotnak a jellegzetessége, hogy hátráltatja az egyén további sikeres önszabályozását, és sok más következmény mellett céljai elérését is.

Egy kapcsolódó kísérletben a kutatók arra kérték önkéntesek egy csoportját, hogy öt percig ne gondoljanak fehér medvére. Ezt követően a résztvevők fizikai állóképességét teszteltek. Azok, akik öt percet töltöttek azzal, hogy megpróbáljanak ne gondolni arra a bizonyos fehér medvére, alacsonyabb állóképességet mutattak, szemben azokkal, akik megengedték maguknak, hogy megjelenjen elméjükben a „tiltott gondolat”.

Titkaink megtartása, és az erőfeszítés, hogy ne gondoljunk rájuk a nap minden pillanatában komoly mentális igénybevételt jelent, ami már 5 perc után fizikai szinten is megjelenik.

A megkönnyebbülés útja

Ahogy a kutatási eredmények is mutatják, a szándékolt titoktartás nagyon megviseli szervezetünket, mind pszichés, mind szellemi, mind testi szinten, ami rávilágít arra, hogy a titoktartás miért szabotálja egészségünket és jóllétünket.

Olyan, mintha folyamatosan küzdenünk kellene valamivel, ami hosszú távon kimeríti tartalékainkat, ez a fajta önkontroll ugyanis ugyanazokat a fizikai és érzelmi tartalékokat emészti fel, mint a stressz – ez pedig szervezetünk túlhajszolásához vezethet.

Azok, akik egy-egy titkukat nem tudják megosztani hosszú távon testi, lelki, szellemi kimerülést élhetnek meg, ami idővel egészségügyi szinten is érezteti hatását.

A nehézségek megosztása egy bizalmassal, a gondok kiírása, kikiabálása – akár úgy is, hogy azt senki nem látja vagy hallja, sokat segíthet az egészség megőrzésében, illetve a gyógyulás egyik útja lehet.

Forrás: itt és itt:

Vargha, B. & Kiss, E. Cs. (2017). Az önszabályozás erő-modellje = The strength model of self-control. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 18(3). pp. 203-229.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Porpáczi Júlia

Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest