Túltoljuk a boldogságot? – A hurráoptimizmus margójára

Szerző: | 2017. 01. 09. | Social&Smart | Olvasási idő: 11 perc

Boldog új évet, boldog karácsony, boldog születésnapot. Gyakran használt fordulatok, de vajon belegondolunk-e abba, amikor kimondjuk ezeket a szavakat, hogy mit értünk „boldogság” alatt? Hol van és mit jelent számunkra? Tudjuk egyáltalán merre kell elindulni, hogy megtaláljuk? És ha úgy véljük, hogy igen, akkor biztos, hogy jó helyen keresgéljük?  Az optimizmus dicsőítése, a célok üldözése, a kudarcok és a bizonytalanság elkerülése biztos, hogy jó irány? Mi van akkor, ha a boldogság üldözése közben éppen a legfontosabbról, a saját életünkről maradunk le?

Oliver Burkeman, a Túladagolt boldogság (angolul: Az ellenméreg: boldogság azoknak, akik ki nem állhatják a pozitív gondolkodást) címmel megjelent könyv szerzője szerint nagyjából ez a helyzet, és azon az állásponton van, hogy a boldogság felé egy egészen más irányból, a boldogsághoz vezető negatív úton kell közelíteni.

Nos, ez egy finoman szólva eretnek gondolat a motivációs plakátok, a siker felé utat mutató, és „az életünket megváltoztató” kézikönyvek világban – a világban, amely az amerikanizált optimizmus kultuszát harsogja az arcunkba nap mint nap, és olyan üzeneteket tűz a zászlajára, hogy „A lehetetlen nem létezik!”; Bárki bármit elérhet.” Ne foglalkozz a körülményekkel!” stb.

A könyv szerzője szerint az „optimizmus evangélistáinak” titulált motivációs trénereknek, és a pozitív gondolkodás elkötelezett híveinek állításaival csak egy gond van: az, hogy hamisak. A kőkemény valóság ugyanis az, hogy vannak dolgok, amelyekre nem lehetünk hatással. Rengeteg mindenen akkor sem fogunk tudni változtatni, ha kettészakadunk.

Első lépésként fogadjuk el a helyzetet

Oliver Burkeman szerint itt lenne az ideje, hogy ezzel a gondolattal megbarátkozzunk, mert – ragaszkodjunk bármilyen görcsösen is az optimizmusunkhoz – mindenki életében adódnak szomorú életesemények, vagy kudarcok.  Ezt eltagadni, vagy ennek az ellentétét, esetleg azt állítani, hogy bárki bármit elérhet, minimum torzítás.

Igenis vannak olyan célok, amelyeket semmi esélyünk elérni. Hiába szeretnék olimpiai bajnok kosárlabdázó, Oscar-díjas színésznő, vagy Harry herceg felesége lenni, valószínűleg egyik sem fog már összejönni…

Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség célokra, vagy arra, hogy higgyünk magunkban és az álmainkban, ahogy arra sem biztat a szerző, hogy belenyugodjunk olyan helyzetekbe, amelyeken egyébként módunkban állna változtatni (például egy bántalmazó kapcsolat).

Éppen ellenkezőleg. Oliver Burkeman – a sztoikus gondolkodók nyomán – azt tanácsolja, hogy első lépésként fogadjuk el a helyzetet, számoljunk a kudarc lehetőségével, gondoljuk végig aktívan a lehetséges kellemetlen kimeneteleket, és aztán nézzünk szembe velük. Egy helyzeten ugyanis csak akkor fogunk tudni változtatni, ha azt reálisan, nem pedig egy rózsaszín szemüveg torzító lencséjén keresztül szemléljük.

„A pozitív gondolkodással és a hasonló, boldogságkereső módszerekkel részben az a probléma, hogy mindenkinél bevethető trükkökre, tíz lépésből álló akciótervekre kívánják leegyszerűsíteni a nagy kérdéseket. A negatív út viszont nem kínál kizárólagos megoldást. Híveinek egy része a negatív érzések és gondolatok felvállalásának fontosságát hangsúlyozza.” – írja a szerző, aki arra figyelmeztet, hogy egyáltalán nem jó ötlet, ha csak pozitív elvárásaink vannak a jövővel kapcsolatban.

4790012080_390bb68925_b

Most már az is baj, ha valaki optimista?

Tehetjük fel a jogosan a kérdést a pozitív pszichológia elmúlt évtizedben megismert eredményeinek ismeretében. Természetesen azzal nincs semmi baj, ha valaki általánosságban optimistán gondolkodik egy helyzet végkimenetelével kapcsolatban. A baj inkább azzal van, hogy nem számolunk a kudarc, vagy a negatív végkimenetel lehetőségével.

A boldogságot az optimizmus felkent hirdetői úgy állítják be, mint egy pontot egy hosszú út végén, ahova egyszer csak oda lehet érni.

A baj csak az, hogy nagyon sokan soha nem érnek oda, vagy egy életen át üldözik ezt a féligazságokkal torzított jövőképet, és közben észre sem veszik, hogy túl sok minden és mindenki esik áldozatul az áhított célnak: tönkrement emberi kapcsolatok hevernek az út szélén, aminek a végén ott állnak kitikkadva, nem ritkán borzalmas egészségügyi állapotban, a letörölhetetlen, de még mindig hamis mosollyal az arcukon, hogy aztán elmondhassák: megcsináltam!

De akkor hogyan lehetünk boldogok?

Nos, a szerző szerint ez a kérdés egyszerűen rossz kérdés, mert szerinte éppen attól érezzük magunkat vacakul, mert mindenáron a boldogságra törekszünk. Vagyis éppen attól vagyunk szorongók, bizonytalanok és boldogtalanok, hogy minden erőnkkel próbáljuk kiküszöbölni a negatív érzéseket, a bizonytalanságot és a szomorúságot.

Ennek az elméletnek az alátámasztására egészen a sztoikus filozófusokig nyúl vissza a szerző, rámutatva arra, hogy a hivatkozott gondolkodók szerint „az emberhez méltó élet nyugodtan és a józan ész jegyében telik”.

„A sztoikusok számára az ideális lelkiállapot a nyugalom, nem az izgatott ujjongás, amit a pozitív gondolkodók szerint a boldogságot jelenti. A nyugalom eléréséhez pedig nem szabad fáradságot nem kímélve hajszolni az élvezeteket, hanem nyugodt közönnyel kell viszonyulnunk a körülményeinkhez”.

A sztoikusok szerint ennek egy módja van, mégpedig az, ha a negatív érzelmek és élmények felé fordulunk, és ahelyett, hogy elfojtanánk, közelebbről megvizsgáljuk azokat, egyúttal számolunk azzal a lehetőséggel, hogy a dolgok nem az elvárt módon alakulnak, vagy ne adj’ Isten balul ütnek ki.

A tartós nyugalom titka

A pozitív gondolkodással elért boldogság sokszor illékony és törékeny, ezzel szemben – állítja a szerző – a negatív vizualizáció sokkal tartósabb nyugalmat biztosít, azt a nyugalmat, amelyre éppen a szomorúság, a harag és a szorongás hiánya, a pozitív érzelmek jelenléte a jellemző. Ha nem eltartjuk magunktól ezt a lehetőséget, hanem elképzeljük a legrosszabb eshetőséget, akkor azt máris megfosztottuk szorongást keltő hatása jelentős részétől.

Keserű, de igaz: sokkal kevesebb dologra vagyunk hatással, mint azt elsőre gondoljuk, és bizony, vannak olyan célok, amelyeket kitűzünk ugyan, de nem érünk el, vagy ahogy a szerző fogalmaz „a szebb napokon könnyen elfeledkezhetünk arról, hogy milyen kevés a beleszólásunk az életbe.” Ezért is fontos, hogy rendszeresen emlékeztessük magunkat arra, hogy az életünk részét képező dolgokat bármikor elveszíthetjük.

Ha nap mint nap tudatosítjuk magunkban, hogy minden múlandó, akkor – amellett, hogy kevésbé ér minket felkészületlenül, ha valami rossz történik – jobban is tudunk örülni azoknak a dolgoknak, amelyek végső soron boldoggá tesznek minket.

Tehát ahelyett, hogy a körülményekkel foglalkozunk, jobban járunk, ha azon dolgozunk, hogyan válasszuk le magunkról ezeket a kötöttségeket. Erre kiváló eszköz a meditáció (amit mi is kipróbáltunk. A tapasztalatainkról ebben a cikkünkben bővebben is olvashatsz – a szerk).

stocksnap_8np9wxjycs

A gondtalan élet illúziója

„Az emberek azt hiszik, hogy mindig szeretniük kell, amit csinálnak, hogy az életüknek gondtalannak kell lennie” – idézi Shoma Morita nevű japán pszichológust, a Jikei Orvosi Egyetem pszichiátriai tanszékének vezetőjét, a Morita-terápia kidolgozóját a szerző. Az idézett terapeutára nagy hatással volt a buddhizmus és azt vallotta, hogy „a mentális energiák kárba vesznek a mentális erőfeszítés miatt, hogy elkerüljük a szomorúság és az unalom érzését.”

Ráadásul sokszor éppen a negatív helyzetek, szomorú események vezetnek minket örömteli dolgokhoz és a boldogsághoz. Biztos, hogy jó irány, ha egy az egyben ignoráljuk ezeket a helyzeteket? Ez esetben a boldogság felé vezető lépcsőfokként sem tudnak funkcionálni. És biztos, hogy jó irány, ha mániákusan ragaszkodunk a céljainkhoz?

Ugyancsak tabudöntögető dolog, ha manapság, amikor minden arról szól, hogy legyenek céljaink és azokat próbáljuk meg mindenáron elérni, valaki éppen ezt az elméletet támadja. Márpedig Oliver Burkeman éppen ezt teszi könyvének „Célmánia” című fejezetében.

A szerző ebben a fejezetben alapos elméleti háttérrel, releváns kutatásokkal megtámogatott indoklásain keresztül azt mutatja meg, hogy „igenis megtanulhatunk együtt élni a bizonytalansággal, kiaknázhatjuk a benne rejlő lehetőségeket, hogy aztán jobban érezzük magunkat a jelenben, és sikeresebbek lehessünk a jövőben” – ami állítása szerint akkor is elképzelhető, ha nem kergetünk megállás nélkül célokat, sőt.

Kudarckerülők

Ennek egyik előfeltétele, hogy elengedjük végre a kudarctól való folyamatos rettegést. A célok üldözése közben ugyanis hajlamosak vagyunk kizárólag a sikerre koncentrálni, ami viszont roppant félrevezető. „Túlságosan kötődünk a sikerhez és olyan rutinszerűen tagadjuk vagy kerüljük a kudarcot, hogy szinte nem is gondolunk mindazokra, akik egy bizonyos útmutatást követve nem érték el a kívánt eredményt” – mutat rá a szerző, aki hozzáteszi, hogy – bár a kudarc vállalása korántsem egyenlő a sikerrel –

a tökéletlenség elfogadása és a hibátlan megoldások keresésének elengedésével a félelmeink egy részétől is megszabadulhatunk.

Egyszerre megnyugtató és nyugtalanító olvasmány

A Túladagolt boldogság című könyv ilyen, és ehhez hasonló, szerintem nagyon fontos gondolatokkal van tele: ezek a gondolatok sokszor egyszerre nyugtalanítóak és megnyugtatóak. Nyugtalanító, mert sok olyan tényre mutat rá, amelyekkel kapcsolatban (javíthatatlan optimistaként) azért nem annyira kényelmes elfogadni, hogy van bennük igazság.

Ugyanakkor megnyugtató, mert valamiféle kiegyensúlyozott mértékletességet, egy sokkal árnyaltabb, kritikusabb és a valósághoz éppen ezért közelebb álló képet, és ezzel együtt érdemi alternatívát mutat fel a sokszor már zavaróan szirupos, hamiskásan csengő és földtől elrugaszkodott hurráoptimizmussal szemben, ahol minden a tökéletességről, a boldogságról, a célokról, a sikerről és az életről szól.

Miközben – tetszik nem tetszik – van az úgy, hogy boldogtalanok, motiválatlanok vagyunk, elbukunk, vagy kudarcot vallunk – és igen, ennek a küzdelmekkel teli útnak a végén biztos, hogy nem mi nyerünk. Viszont menet közben sokat tanulhatunk a kudarcainkból, az út közben át- és megélt nehézségek akár boldog pillanatokhoz is elvezethetnek minket. Persze ennek az egyik feltétele, hogy a kevésbé örömteli pillanatokkal és élethelyzetekkel is merjünk szembenézni, ahelyett, hogy úgy teszünk, mintha nem léteznének.

Fotó forrás: ittittitt és itt

Oliver Burkeman: Túladagolt boldogság

Kiadó: Libri Kiadó

Megjelenés: 2016. szeptember 23.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This