Válás után újra együtt?! – Sonkoly Zsuzsa pár- és családterapeutával beszélgettünk

Szerző: | 2023. 03. 13. | Én&Te | Olvasási idő: 12 perc

Válás után újrakezdeni egy kapcsolatot komoly bátorságot igényel. Egyszer már nem sikerült, zátonyra futottunk. Mégis úgy érezzük, nem akarunk egymás nélkül élni, tévedtünk, szeretnénk most másképp, jobban csinálni. De vajon mi segíthet, hogy ezúttal ne valljunk kudarcot? Sonkoly Zsuzsa pár- és családterapeutával, a PszichoCo társalapítójával beszélgettünk.

válás_újrakezdés

Van arra recept, hogy miként érdemes újrakezdeni válás után egy kapcsolatot?

Tapasztalatom szerint, ha a pár úgy kezdi újra a közös életet, hogy nem kérnek segítséget egy szakembertől, akkor nagyon könnyen vissza tud térni a kapcsolat ugyanabba a mederbe, ami a váláshoz vezetett. Meg fognak jelenni ugyanazok a konfliktusok, félreértések, megbántódások. Persze ez nem törvényszerűen jelenti azt, hogy nem tudnak ezúttal együtt maradni, de a régi problémák ugyanúgy meg fognak jelenni, és nagyon könnyen kiéghet a kapcsolat.

Akkor ez oda is vezethet, hogy bár együtt maradnak, mégis ki fog üresedni a kapcsolat?

Az anyagiak vagy a gyerekek miatt lehet, hogy meg tudják hozni azt a döntést, hogy ezúttal nem válnak el, pláne, ha az volt a tapasztalat, hogy külön sem volt jobb. Ez azonban ritkán vezet megelégedett társkapcsolathoz, jellemzően inkább csak egymás mellett élés lesz belőle.

Rendszerint az újrakezdéskor nagy reményekkel vágnak bele a párok az új közös életbe, csak a hétköznapok során visszacsúsznak ugyanazokba a helyzetekbe, mint korábban, mert nem tanultak meg egy másfajta eszköztárat alkalmazni, ami segíthetne másképp megoldani a nehézségeket.

Vagyis nem működik az, ha új lapot nyitunk, és egyszerűen nem akarunk foglalkozni a korábbi sérelmekkel?

Sajnos nem, bár valóban kézenfekvő megoldásnak tűnhet. A szívünkben ugyanis ugyanúgy tovább hordozzuk a sérelmeinket, és ha nem tanuljuk meg, hogy azokkal is kezdenünk kell valamit ahhoz, hogy elrendeződjenek bennünk a korábbi sebeink, akkor nem tudunk tiszta lapot nyitni.

Tulajdonképpen mit tehetünk ezekkel a sebekkel?

Fontos, hogy lássuk, mi hol hibáztunk – akár tudtunkon kívül -, vagyis nekünk mi a felelősségünk abban, hogy a kapcsolat tönkrement. Ha mindkét fél képes felelősséget vállalni a hibáiért, kimondani, ha valamivel megbántotta a másikat, akkor már sokkal stabilabb alapokkal lehet elkezdeni ismét építkezni. Sokszor nem is derül ki a szakításig, hogy mi az, ami annyira bántó volt, vagy rosszul esett, csak akkor derül fény ezekre a mély sebekre, amikor már teljesen leépült a kapcsolat. Éppen ezért fontos, hogy az újrakezdéskor ki tudjuk mondani, mi fájt, mi volt nehéz, a másik pedig elismerje a mi fájó érzéseinket.

Mi az a dinamika, ami jellemzően megjelenik, amikor két ember újra akarja kezdeni azt a kapcsolatot, ami egyszer már működésképtelennek bizonyult?

Bizonyára sokan ismerik azt a közmondást, ami arról szól, hogy akkor látjuk meg igazán valaminek az értékét, amikor elveszítjük. Ez gyakori tapasztalat. Amikor ugyanis együtt élnek a pár tagjai, akkor gyakran már minden apróság hatalmas problémának tűnik: miért oda tetted a poharad, miért nem vitted ki a szennyest, miért nem köszöntöttél fel nőnapon… Számos ehhez hasonló panaszt szoktak a hozzám érkezők is megfogalmazni. Vagyis már csak a negatívumokat érzékeljük ilyenkor a kapcsolatunkban. Ami viszont jó, azt egyszerűen nem is vesszük észre. Egyébként ez jellemző sajnos szinte minden kapcsolati formában, akár szülő-gyerek viszonyban, baráti vagy munkahelyi környezetben is. Teljesen figyelmen kívül tudunk hagyni egy sor olyan dolgot, ami valójában nagyon is értékes és szerethető egy helyzetben vagy emberi kapcsolatban, de olyan nézőpontot veszünk fel, amelyben a negatívumok lényegesen nagyobb hangsúlyt kapnak.

Sonkoly Zsuzsa, pár- és családterapeuta

Párterápián is gyakran tapasztalom, hogy ha egy problémát sikerül megoldani, például a férj nem jön már olyan későn haza, akkor a társa nem azt veszi észre, hogy milyen jó, hogy ebben javult a helyzet, hanem elkezd panaszkodni más dolgok miatt: akár azért, hogy nem beszélget vele eleget, vagy a gyerekekkel keveset játszik. Holott már történt valamilyen előrelépés, de ezt alig érzékeli az illető. Sajnos társadalmi szinten is nehezen fókuszálunk a pozitívumokra. A párkapcsolatok terén pedig egyenesen olyan, mintha vezetnénk egy hiány-listát, hogy mit nem tesz meg a másik. És hiába oldjuk meg az első kettőt, rendszerint még mindig marad tíz.

Ezek szerint érdemes elsajátítani egy másfajta nézőpontot, amelyben arra tudunk fókuszálni, ami jó?

Igen, ez nagyon sokat segíthet. Gyakran tapasztalatom is, hogy a párok a terápiás folyamatban a kezdeti lendület után egyszer csak megtorpannak, és elérkezik egy holtpont. Ilyenkor rendszerint újra elkezdik sorolni a hiányokat: még mindig nem beszélgetünk, még mindig nem dicsér, még mindig nem fejezi ki az érzéseit, még mindig nem tudunk elég közös időt együtt tölteni.

Jellemzően nem veszik észre, hogy valójában már nagyon sokat léptek előre a kezdeti állapothoz képest, csak türelmetlenek, és gyorsan akarnak egy tökéletes kapcsolatot.

Pedig a párterápia inkább kitartást igényel, és azt, hogy felismerjük: jó dolog párkapcsolatban élni, élményt ad a közös intimitás, és érték lehet az, hogy meg tudjuk osztani egymással az életünket. De ezek a megközelítési módok sokszor a listánk utolsó helyére kerülnek, mert a számunkra zavaró dolgokat tesszük előre. Amikor viszont nincs már ott mellettünk a másik, akkor bár a kellemetlen tulajdonságaitól megszabadultunk, de a korábban a legalsó szintre került pozitívumok sem lesznek ott.

És elkezd hiányozni az, amit addig észre sem vettünk.

Sőt, ilyenkor ezek a dolgok mégis a lista élére kerülnek, és rájövünk, milyen sok jó dolog is volt a kapcsolatban, amik ráadásul sokkal lényegesebbek annál, mint hogy hova szokta tenni a másik a poharat.

A terápiás folyamat hogyan tud segíteni, hogy ezeket a pozitívumokat észrevegyük?

Azt szoktam javasolni, hogy mindketten készítsenek egy párkapcsolati idővonalat. Végig lehet vezetni, hogy melyek voltak a nehéz időszakok, milyen hiányok jelentek meg, ugyanakkor a jó időszakokat is érdemes megjelölni, amikor nagyon szerettek együtt lenni, és sok értékes élmény fűzte őket egymáshoz. Persze az élet többi eseményét is jó, ha látjuk ezen az idővonalon, nemcsak a párunkhoz való kapcsolódásunkat, hanem a közben megélt jelentős fordulatokat is.

Volt például egy apuka, aki egyedül járt hozzám, számára hatalmas felismerés volt, amit ezen az idővonalon vett észre: amióta ismerte a feleségét, számos jó dolog történt vele, a gyerekek születése mellett más területeken is kedvező irányt vett az élete. Pedig amikor megkeresett, fájó hiányokról számolt be, és nagyon magányosnak érezte magát a házasságában. Bizonytalan volt abban, jó-e, ha benne marad ebben a kapcsolatban. Aztán ahogy elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy a néhány hiány mellett sok pozitív dolog is van a házasságában, amit a feleségével közösen élnek meg, csak ezeket egyszerűen nem vette észre. Idővel ráébredt arra, hogy ha szakítana, és egyedül lenne, akkor ezeket is elveszítené.

Vagyis rosszul mérjük fel, hogy mi az, ami valóban számít?

A prioritások azok, amelyeket gyakran rosszul mérünk fel. Nem mindegy, milyen súlyossági szintet tulajdonítunk egy problémának.

Talán nem ritka, hogy valójában csak azért akarja valaki újrakezdeni a korábbi kapcsolatát, mert egyszerűen nem akar egyedül lenni.

Amikor olyan párok érkeznek hozzám, akik ebben a helyzetben vannak, azt látom, hogy sokszor ők maguk sem biztosak abban, miért akarják újrakezdeni: a társuk személye hiányzik, vagy nehéz párkapcsolat nélkül élniük.

Ennek eldöntésében segíthet, ha közösen végigtekintünk azon, a társunk mely tulajdonságait szeretjük, és melyek azok, amelyek miatt nehezebben kapcsolódunk hozzá. Az sem mindegy, hogy ami zavar a másikban, az egy új dolog, vagy régebben is megvolt, csak idővel felerősödött. Gyakran azok a hétköznapi dolgok, amelyek idegesítenek a társunkban, valójában az érzelmi eltávolodás miatt kezdenek el annyira irritálóak lenni. Ugyanis ha az érzelmi közelség megvan, akkor általában könnyen elfogadjuk a társunk rossz szokásait is.

Hogyan tudjuk megőrizni az érzelmi közelséget második nekifutásra, ha egyszer már elveszítettük?

Gyakran kommunikációs nehézségek miatt alakul ki olyan negatív spirál, ami aztán megállíthatatlanná válik.

Ha nem ismerjük fel időben, hogy milyen hiányunk van, és azt nem kommunikáljuk megfelelően a másik felé, akkor elkezdünk egyre feszültebbé válni, végül pedig az állandó feszültségtől dühösek leszünk. Ez a folyamatosan magunkban hordozott düh nagyon gyakran vezet érzelmi távolsághoz, hiszen csak a hiány nő bennem, és nem születik megoldás.

Ezért is érdemes időben jelezni, ha valami bánt minket, vagy másképp szeretnénk. Ha például több segítségre lenne szükségünk nőként az otthoni teendőkben, akkor nem az a megoldás, hogy magunkban morgunk, hogy „ezt sem csinálta meg a férjünk, meg azt sem, lám-lám, nem számítunk neki, nem is törődik a családjával, ennyire sem képes értünk”. Ez ugyanis csak ahhoz vezet, hogy bepörgetjük magunkat, és egyre elégedetlenebbek és dühösebbek leszünk.

Ehelyett érdemes új eszköztárat megtanulni és alkalmazni, emellett megfelelően jelezni, hogy mi az, amiben segítségre lenne szükségünk. Egyébként általánosságban is jellemző, hogy bizonyos területen a korábbi megoldásainkat érdemes újragondolni, ha kiderült, hogy rombolta a kapcsolatot, ahogyan a nehézséginket kezeltük. A szakember ebben rendszerint szokott tudni segíteni, magunktól ritkábban látunk rá a saját működési módjainkra.

Mi segíthet még eldönteni, hogy valóban a másik ember hiányzik-e?

Az nagyon árulkodó jel lehet, ha valójában az hiányzik, akivé én magam váltam a másik mellett. Egy pár ugyanis nemcsak logisztikai dolgokban működik együtt, az is fontos, ahogy reagálnak egymásra. Engem is formál az, ahogy a másik felém fordul, visszajelez, vagy csak az a mód, ahogy figyel rám. Valamilyenné válunk egymás hatására. Nélküle másképp fogom megmutatni magam, sőt, lehet, hogy másnak is élem meg önmagam. Ezen a területen is megjelenhet ugyanaz, amit a hiányok kapcsán említettem.

Előfordulhat, hogy úgy érezzük, csak a negatív oldalunk erősödik, holott lehet, hogy közben éppen a társunk segít abban, hogy ki tudjunk teljesedni, vagy meg tudjunk erősödni valamiben. Általa talán elsajátíthattunk olyan pozitív tulajdonságokat, amelyekkel nélküle valószínűleg nem rendelkeznénk. Tehát megnézhetjük, hogy melyek azok az önmagam által is szeretett tulajdonságaim, amelyekben a társam is megerősít, vagyis segít, hogy saját magam minél jobb verziója lehessek. Ha ebben támogatást kaphatunk a párunktól, az nagyon jó irány lehet. Érdemes ezen a területen is önvizsgálatot tartani, ha az újrakezdést fontolgatjuk, mert érdekes felismeréseink lehetnek.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This