Vitatkozz okosan! – A párkapcsolati konfliktus akár hasznos is lehet

Szerző: | 2016. 06. 16. | Én&Te | Olvasási idő: 6 perc

Egy párkapcsolatban bizony előfordulnak viták, amik időnként heves érzelmeket válthatnak ki egyik vagy másik, esetleg mindkét félből. Ilyenkor a partnerrel való konfliktus elbizonytalaníthatja a pár tagjait, és nehéznek érezhetik a sérelmeik, nehézségeik nyílt kifejezését, vagy azt, hogy kiálljanak a saját véleményük mellett. Ehelyett inkább nem beszélnek róla, úgy tesznek, mintha mindig egyetértenének, elkerülik a nézeteltérést generáló témát – és így tovább. Ez azonban nem túl jó stratégia, mert az ilyen viselkedés a kapcsolatnak sem tesz jót.

Egy jó kapcsolat fenntartásához, ugyanis idő, energia és kitartás kell. A mindennapokban elénk gördülő akadályok legyőzhetők, sőt ahogy ebből a bejegyzéséből is kiderül, a konfliktusok nyomán a párok közti megértés és maga a kapcsolat is erősödhet. De hogyan lehet egy ilyen érzelmileg felfokozott állapotban higgadtan és jól kezelni a konfliktushelyzeteket?

Légy produktív!

A párkapcsolatokban mindig vannak bizonyos kérdések (például féltékenységből, vagy időhiányból fakadó problémák), amelyek megragadnak minket. Ezek gyakran egy számunkra fontos személlyel kapcsolatos, fájdalmas gyermekkori élményhez kötődnek.

Amikor ez a fájdalmas érzés aktiválódik a párkapcsolatban, tudattalanul úgy alakíthatjuk az aktuális kapcsolatot, hogy a múltbeli fájdalmas tapasztalathoz hasonló helyzet álljon elő jelenlegi életünkben is.

Ha valaki felismeri a legmélyebb félelmeinket és számunkra megnyugtatóan – a korábbi, gyermekkori mintától eltérően – reagál rá, az rendkívül előremutató lehet számunkra és a kapcsolatra is pozitív hatást gyakorolhat. Azzal, hogy a másik fél szavaival visszatükrözi tényleges érzéseinket, enyhítheti az elutasítástól, egyedülléttől, vagy attól való félelmünket, hogy minket nem lehet komolyan venni. A lényeg: a produktív vita képessége a pár tagjait gyakran közelebb hozza egymáshoz és erősíti a kapcsolatot.

Tegyél fel tisztázó kérdéseket!

Ismételd meg a partnerednek, hogy te mit gondolsz, pontosan mit is mondott ő, és tegyél fel tisztázó kérdéseket. Ez még akkor is fontos, hogy ha úgy gondolod, hogy a partnered az adott szituációban nem gondolkodik ésszerűen.

Nem kell egyetértened párod szempontjaival ahhoz, hogy komolyan vedd az érzéseit. Az emberek gyakran azt gondolják, hogy pontosan tudják, mit mondott a másik fél, eközben valójában teljesen félreértik őt. Mindez ahhoz vezethet, hogy a vita a következő héten is megismétlődik. Tisztázzátok a dolgokat! Még akkor is, ha feleslegesnek tűnik!

Légy hiteles!

Ha nem érted, hogy mit mond a párod, ne tettesd azt, hogy megértetted őt. Kérj további magyarázatot. És ha nem tudsz őszintén bocsánatot kérni, akkor ne kérj bocsánatot. Próbáld elengedni, hogy neked kell a jó fejnek lenni a kapcsolatban, ugyanakkor próbálj meg a közelségre és a megértésre fókuszálni. De ha mérges vagy, az is rendben van, akkor mutasd ki azt.

Az egy mítosz, hogy az egészséges viták mindig nyugodtak és visszafogottak; egy bensőséges kapcsolatban ez nem reális elvárás.

Szabj ésszerű határokat!

Amikor úgy érzitek, a dolgok kicsúsznak a kezetekből, akkor is fontos, hogy mindketten tisztában legyetek azzal, hogy korlátokat szabhattok, melyeket kölcsönösen tiszteletben kell tartanotok. A tisztelet és biztonság az egészséges vita alapja. Fontos, hogy a párok megtanulják felismerni azt, amikor a dolgok túlfűtöttek és nehezebb kontroll alatt tartani az eseményeket.

Ismerd fel, ha mindig ugyanoda juttok

A legtöbb pár visszatérően ismétli ugyanannak a vitának a különböző változatait. Semmi baj! Ez mindannyiunkkal megtörténik. Azonban ha felismered, hogy olyan úton indultok el, ami nem vezetett sehová a korábbi alkalommal sem – Már megint itt tartunk… – akkor lehet, hogy képesek lesztek egy előremutató párbeszédre és elindulhattok a hatékony kommunikáció útján. Vagy lehet, hogy képesek lesztek elkerülni a buktatókat. Ha mindkét fél érdeklődik az iránt, hogy mi folyik köztük – azaz ki mivel és hogyan járult hozzá a kialakult helyzethez – elkezdhetik együtt kibogozni ezeket a párkapcsolati gubancokat.

Ha nehéz kimondani, akkor mutasd ki!

Még ha a dolgokat nem is lehet azonnal megoldani, fontos, hogy a párunk tudja, törődünk vele, akkor is, amikor inkább fájdalmat és dühöt érzünk. Ilyenkor nagyon nehéz kimondani, hogy „szeretlek” – azonban egy ilyen helyzetben a fizikai gesztusok megnyugtatók lehetnek, főleg ha a párodat szorongónak és távolságtartóbbnak érzed. Bár fontos tiszteletben tartani a másik jelzéseit és nem erőltetni a fizikai közelséget, melyre lehet, hogy akkor éppen nem annyira fogékony.

Mindent összevetve, állj nyitottan a kapcsolatotokhoz, még a bizonytalan időszakokban is. Ezek során ugyanis mindketten felismerhetitek, hogy a konfliktusok nem feltétlenül jelentik a kapcsolat végét.

Légy türelmes!

A kapcsolatban az alapvető konfliktusok átdolgozása időt vesz igénybe. Mindannyian hordozunk magunkkal egy csomagot. Az ésszerű cél az, hogy az idő előrehaladtával a konfliktusok intenzitása csökkenjen, és ez a csomag egyre kisebb és kisebb legyen. Ez a folyamat erősítheti a kölcsönös megértést és ezzel együtt magát a kapcsolatot is. Fontos tudatosítani, hogy – dolgozzunk bármilyen keményen is ezen – ez egy folyamat, nem pedig egy olyan dolog, ami egyik pillanatról a másikra történik.

Via: Psychology Today

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Porpáczi Júlia
Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest

Share This