Automatizmusok. Szokások, cselekvések, amiket anélkül hajtunk végre nap nap után, hogy igazán odafigyelnénk közben; automatikusan, ahogy a nevük is mutatja, miközben fejben, lélekben valahol máshol járunk. Az agyunk talán hálás is ezekért a pillanatnyi pihenőkért, hiszen egy rutinszerű fogmosás vagy hajszárítás közben más, fontosabb dolgokon tűnődhetünk, például felkészülhetünk az előttünk álló reggeli megbeszélésre, vagy próbálhatjuk felidézni a dal szövegét, ami tegnap óta nem megy ki a fejünkből. Végül is, mi ezzel a baj?

Egy vallomással kell kezdenem: imádom a rutint. Minden nap ugyanazt reggelizni, ugyanúgy inni a kávét, vagy többször elolvasni ugyanazt a könyvet, megnézni ugyanazt a filmet – sokak számára unalmasan hangzik, de nem nekem. Én ugyanis a szokások rabja vagyok – szó szerint. Olyannyira, hogy kifejezetten rosszul érzem magam, ha változtatnom kell, ha valami nem úgy történik, ahogy előre elterveztem. Márpedig ezt lehetetlen kivédeni.

A 30 napos varázslat

Az, hogy talán nekem is jót tenne egy kis változatosság, akkor fordult meg először a fejemben, amikor megnéztem Matt Cutts amerikai szoftvermérnök TED előadását. Cutts, aki korábban a Google-nek dolgozott, a néhány perces videóban arról mesél, milyen hatással voltak az életére a mostanában olyan népszerű 30 napos kihívások.

30 napos kihívásból rengeteg van az interneten; bőséges a választék, mindenki találhat kedvére valót. Választhatunk sporttal, főzéssel kapcsolatosat, csatlakozhatunk azokhoz, akik elhatározzák, hogy 30 nap alatt megírnak egy regényt, vagy megtanulnak keresztszemest hímezni.

A lényeg, hogy kipróbáljunk valami újat, egy olyan időintervallumon belül, ami elég rövid ahhoz, hogy az adott dolog ne váljon unalmassá, de elég hosszú ahhoz, hogy elkezdhessünk új, talán kedvezőbb szokásokat kialakítani a régiek helyett.

Megmenteni három életet, ez elég újdonság, nem?

Így került utamba a „Próbálj ki valami újat minden nap, 30 napon át” kihívás – nos, júniusban… A Pszichoforyou-nál ezekre az ötletekre általában sólyomként csapunk le a #SAJÁTÉLMÉNY rovatunk számára, hogy aztán humán tesztalanyként hálanaplót vezessünk, vagy éppen lemondjunk a panaszkodásról.

Teltek a hetek, és csak halogattam és halogattam, hogy belevágjak ebbe az újdonságokkal fűszerezett egy hónapba. Nekem, akinek minden napja az Idétlen időkig című film újra és újra ismétlődő egyetlen napjának monotonitásával vetekszik, egy kifejezetten „nemszeretem” feladattal kellett szembenézni: kitalálni és véghezvinni harminc olyan dolgot, ami új.

A halogatás végére egy váratlan esemény tett pontot: a Magyar Vöröskereszt és a Korzó Inspiráció véradást népszerűsítő kampánya, amelyhez a mi szerkesztőségünk is csatlakozott.
Pirulva, de be kell vallanom: még soha nem adtam vért, amit azért is szégyelltem különösen, mert nullás a vércsoportom. Mindaddig azonban szemlesütve slisszoltam el a véradáshoz kitelepített kamionok mellett, azzal nyugtatva magamat, hogy majd egyszer, ha lesz időm… Most azonban itt volt az alkalom – kipróbálni valami újat, és közben ráadásként HŐSSÉ válni.

Végre valahára

A véradás élménye, az, hogy jót tehetek, segíthetek másokon, megadta azt a kezdeti lendületet, amire szükségem volt a kihívás teljesítéséhez. A kamionból kilépve ráébredtem, hogy a megszokott dolgokhoz való görcsös ragaszkodás, bár kétségkívül kényelmes, sokszor meggátol abban, hogy végre olyasmit tegyek, ami „üzemanyagot” biztosítana a nehézségek idején. A kulcsszó pedig ez: végre.

Amikor újdonság-ötleteket vadászva sorra kérdeztem a kollégáimat, barátaimat, milyen új dolgokat választanának egy ilyen kihívás során, senki nem azt válaszolta, hogy szívesen kipróbálná a sárkányrepülőzést vagy a bungee jumpingot. Ehelyett mindenki úgy kezdte a mondatot: végre. A folytatásban pedig általában hétköznapi dolgok szerepeltek, úgy mint: végre elmennék jógázni; végre ellátogatnék abba a városba, ahová még sosem volt időm eljutni; végre elkezdenék naplót vezetni

Megannyi dolog, ami a sok, rutinszerűen végzett tevékenységünk között valahogy elvész, eltűnik – mert a szokások csak fenntartani, túlélni segítenek a mindennapokat, de megélni nem.

Túl az út felén

Az én 30 napos kihívásom még közel sem ért véget, ám a tanulság már félúton is kézzelfogható: nagyon megéri belevágni, és megtörni a rutint. Már néhány nap után észrevehetjük, hogy másképp ébredünk fel, ha tudjuk, hogy aznap biztosan vár ránk egy új kaland; ám nem csak az ébredés, az aznap megélt pillanatok is más súllyal esnek a latba, hiszen jobban jelen vagyunk a saját életünkben, ahelyett, hogy „robotpilóta” üzemmódban pörgetnénk a perceket.

Persze, nem juthat minden napra egy véradás (bár kétségkívül hatásos kezdő lökés), de nem is kell azzal frusztrálnunk magunkat, hogy a hónap minden napján valami nagy dolgot, hatalmas újdonságot kell véghezvinnünk. Van, hogy egy rohanós hétköznapba „csak” annyi fér bele, hogy kávé helyett úszással indítsuk a reggelt, vagy kipróbáljunk egy új fűszert a vacsorához – és ez rendben is van így. Egy dologban azonban mindenki egyetért, aki végigcsinálta a 30 napot: jobban érezzük a kihívás pozitív hatásait, ha olyasmit választunk újdonság gyanánt, ami által másokon segíthetünk, és mi magunk is fejlődhetünk.

Egy kis inspiráció

A 30 napos kihívás másik legjobb része, hogy szárnyakat kaphat a kreativitásunk, hiszen igencsak törnünk kell a fejünket, ha a kipróbálni vágyott új dolgokból harmincat szeretnénk összeszedni. Ezért – leginkább inspirációs céllal – most én is megosztok néhányat a saját listámról, hogy lássátok, mi vár még rám a véradáson túl:

– Kifizetni egy idegen autós parkolási bírságát.
– Beszélgetni egy véletlenszerűen kiválasztott idegennel.
– Jegyet venni a moziban egy filmre, amit a kihívás nélkül biztosan nem néznék meg.
– Kézzel, papíron megírni egy cikket.
– Levelet írni azoknak, akiknek hálás vagyok valamiért.
– Részt venni egy társastánc-órán.
– Megbocsátani valakinek egy múltbeli sérelemért.
– Találkozni valakivel, akivel eddig csak online tartottuk a kapcsolatot.
– Színházba menni – egyedül.
– Odamenni egy orvoshoz/rendőrhöz/tűzoltóhoz/tanárhoz, és elmondani, milyen nagyra értékelem, amit a munkája során tesz.

Azt hiszem, a 30 nap második fele is izgalmas lesz.

Ha van rá lehetőséget, csatlakozz te is a Magyar Vöröskereszt és a Korzó Inspiráció akciójához! Legyél te is hős, és ments meg három életet!

A helyszínekről és a részletekről bővebben itt tájékozódhatsz.

Fotó: itt és itt

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest