A zene érzelmeket felszabadító élménye évek óta az életem része. Emlékszem, ahogy az ágyam szélén ülök kamasz lányként, és hallgatom a Roxette: Listen to Your Heart című számát, és újraélem a nyár legszebb élményeit. Olyankor megszűnt a világ körülöttem: csak én voltam és az érzéseim. A legszabadabb mégis akkor voltam, amikor a kedvenc, rongyosra hallgatott zeneszámaimra önfeledten táncoltam az üres lakásban, amikor senki nem látott. Amikor tudatosodott bennem a tánc mindent megmozgató ereje, az már jóval később, nagyjából 1 éve történt.
Csak egy hobbit kerestem, ami az enyém, ami kiszakít a hétköznapok szürkeségéből, és rohanásából. Akkor még nem sejtettem, hogy egy olyan világba csöppenek, ahol:
- legyőzhetem a félelmeimet
- szabadon szárnyalhatok önmagam felé
- megélhetem a közös táncolás örömét
- igaz barátságokra lelhetek
- újabb és újabb célokat találok magamnak
- felszabadító, az egész életemet megváltoztató élmények várnak rám.
Legyőzni a félelmeket
Megtalálni azt a helyet, ahol felnőtt fejjel kezdhetek el hipp hoppot táncolni, nem olyan nehéz, mint szembenézni saját magammal, és a félelmeimmel. Egyedül, otthon könnyű felszabadultnak lenni. De az a gondolat, hogy egy táncteremben, ami tele van tükrökkel, és sok ismeretlennel, akiknek már vannak közös táncos élményeik, megrémített. Féltem, hogy nem leszek elég jó, féltem az egyedülléttől, de leginkább a saját korlátaimtól.
Ezeknek a korlátoknak a ledöntésében nagyon sokat segített Brigi, a tánctanárunk, aki magával ragadó türelemével, és lazaságával, tűpontosan indított mozdulataival, minden szerdán megteremti nekünk azt a világot, ahol
a hétköznap sűrűjéből érkező felnőttek is letehetetlen doppingszerként „kattanhatnak rá” a hipp hopp táncra. Hétről-hétre omlanak le a korlátaim, és félelmeim, és fokozatosan érzem, ahogy átjár a tánc felszabadító ereje.
Szabadon szárnyalni önmagam felé
A minden alkalommal egyre jobban elsajátított különböző stílusú koreográfiák mellett, Brigi „könnyed” fűszerként ízesítette az alkalmainkat egy-egy improvizációval. Az a feladat azonban, hogy csukott szemmel, szabadon táncoljunk a Requiem for a Dream zenéjére ólomként nehezedett a lábaimra. Megkötött a félelem, és a megfelelés fojtogató érzése, aztán szép lassan rájöttem arra, hogy ezeknek a láncoknak a kulcsa egész idő alatt az én kezemben volt.
A tánc megtanított arra, hogy felismerjem a korlátaimat. Érzem, ahogy minden héten feloldódik egy kicsit a zenével a kalitkám, amibe bezártam magam.
Minden alkalommal könnyebben megy a felszabadult, könnyed tánc, amibe belefér az is, ha egy-egy alkalommal nem tudom minden energiámat a táncra fordítani. A hibázás lehetőségének szabadsága pedig szárnyakat adott az élet más területén végzett feladataimban is.
A közös táncolás élménye
Színpadra állni felnőtt fejjel, reflektorfényekkel, közönség előtt, talán az egyik legnagyobb kihívást jelentette számomra a tánc világában. Hétről-hétre gyakorolni, együtt lépni, mozdulni, és lélegezni is. Remegő lábakkal, bizonytalanul léptem fel a színpadra, de az egymásnak adott biztató tekintetek, és a bátorító szavak, erőt adtak.
A közösen megélt próbáknak, a sok nevetésnek és kitartó táncolásnak közösségépítő ereje van: hiába küzdünk mindannyian feladatokkal, nehézségekkel a mindennapokban, szerda esténként együtt tudunk belemerülni a tánc, testünket és lelkünket megmozgató világába, ahol a közösen elért cél eredménye életre szóló élményekkel gazdagít minket. A tánc világa, ami a legtöbbünk életében egy tátongó űrt töltött be, láthatatlan kapocsként köt össze minket. Van, akinek egy nehéz időszakában az egyetlen kapaszkodót jelentette a tánc, emellett pedig egy plusz köteléket adott a kamasz gyerekéhez. Olyan is van, aki a hipp hoppban a fejlődés lehetőségét, és a kihívást élvezi, illetve a tánc közösségi ereje vonzza.
Igaz barátságok
Számomra a tánc eleinte, csak egy óra volt, amit saját magamra fordíthatok a rohanós, feladatokkal terhelt hétköznapjaimban. Mára azonban az a hely, ahol olyan barátokat találtam, akikre bármikor számíthatok, és akik megtanítottak nyitott szívvel bátran, és lazán belemenni olyan helyzetekbe, amikbe korábban képtelen lettem volna.
Célok
Csak egy hobbit kerestem, ahol kizárhatom egy rövid időre a hétköznapok zaját. De kincseket találtam, amelyek közelebb vittek saját magamhoz.
A tánc megtanított élvezettel, kitartóan küzdeni, hibázni, legyőzni a kudarctól való félelmeimet, elengedni a merev gondolatokat, és valahogy megnyitotta a szívemet.
De talán a legfontosabb, amit a táncolás során megtanultam, hogy higgyek az álmaimban, és merjek elindulni a saját utamon, ahol időt szánok magamra, és arra, ami igazán fontos, és amit szeretek.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.