A becsületesség illúziója – avagy így segít minket a trükkös emlékezetünk

Mindannyian szeretnénk megőrizni a becsületesség illúzióját – a sajátunkat legalábbis mindenféleképp. Nem csak tudatosan, de tudattalanul is sokat teszünk annak érdekében, hogy fenntartsuk homlokzatunkat – legalábbis az agyunk erre törekszik…

Megeshet az is, hogy túlontúl is optimista kép él a fejünkben önmagunkról: úgy véljük, abszolút becsületesek vagyunk és szigorúan tartjuk magunkat az erkölcsi normákhoz – ezt a feltevést bizonyítja egy amerikai kutatás. Sőt, úgy hisszük, hogy másokhoz képest is sokkal erkölcsösebbek vagyunk: etikusabban viselkedünk, valamint ha vétkezünk is, bűnünk eltörpül máséhoz mérve. És mindez hogyan mutatkozik meg mindennapjainkban? Erre a kérdésre keresték a választ Maryam Kouchaki és Francesca Gino amerikai kutatók. A jelenség neve: etikátlan amnézia.

A kutatók szerint hajlamosak vagyunk sorozatosan is morális értékeink ellen vétkezni, azaz etikátlanul viselkedni, ennek ellenére ezeket a tetteket később nem tartjuk elítélendőnek. Hogy miért? A magyarázat egyszerű: amnéziásak leszünk. Vagyis az erkölcstelen cselekedeteinkről való emlékeink idővel „elhomályosulnak“, tulajdonképp elfeledjük az arra vonatkozó részleteket.

Etikátlan amnézia – ahogy a felejtés működik

Dr. Ginoék  összesen kilenc vizsgálatban bizonyították a jelenség létezését. Először is arra voltak kíváncsiak, mennyire tudunk részletekbe menően visszaemlékezni, ha egy amorális cselekedetünkről van szó. A kapott választ egy semleges, azaz morális kérdésektől mentes cselekedet leírásával is összehasonlították a kutatók. Így 400 főt kértek meg, hogy idézzenek fel egy emléket és írjanak róla minél részletesebben. Egyik csoportnak egy etikátlan, másik csoportnak egy etikus, a harmadiknak pedig a moralitáshoz nem kapcsolódó tettről kellett beszámolót írnia.

Az eredmények szerint az etikátlan cselekedetre visszaemlékezők kevesebb részletet tudtak felidézni, és homályosabb volt az emlékezetük azokhoz képest, akik saját erkölcsös vagy semleges tettüket idézték fel.

A kutatást tovább folytatták 70 fővel, immáron nyomon követéses vizsgálat keretein belül. Egy játék során a résztvevőknek lehetőségük volt csalni: dobókocka játékban hazudhattak a dobásukról. Ha ezt megtették, pénzt kaptak érte. Pár nappal a vizsgálat után megkérték őket, hogy idézzék fel a kísérlet részleteit. A csalás kifejtette hatását az emlékezetben is: azok, akik hamis eredményt adtak meg, homályosabban emlékeztek vissza és kevesebb részletet tudtak felidézni a kísérletből azon résztvevőkhöz képest, akik nem másították meg eredményeiket.

De miért olyan nagy dolog ez? Tényleg ekkora probléma lenne, hogy nem emlékszünk egyes részletekre?

Ezt egy másik kísérleti elrendezésben tesztelték: a résztvevőknek plusz pénzért lehetőségük volt csalni és félremondani a teljesítményüket. Pár nappal később ugyanezt ismét megtehették. És ekkor beindult az örgödi kör: a csalás és a homályosabb emlékezet további erkölcstelen viselkedést eredményezett a későbbi tesztfeladatban.

A kutatók szerint az etikátlan amnézia jelensége, tehát hogy pontatlanul emlékszünk a „gaztettünk“ részleteire, egyrészt a pozitív énképünk fenntartását szolgálja, ugyanakkor azt is eredményezi, hogy a jövőben nagyobb valószínűséggel fogunk ismételten etikátlanul viselkedni.

Mi áll az egész jelenség hátterében?

Kutatások bizonyították, hogy diszkomfort érzet és erőteljes distressz jelentkezhet, ha bűnösnek gondoljuk magunkat. Pontosan ez ellen dolgozik homályos emlékezetünk. Mindannyian törekszünk saját énképünk védelmére: arra, hogy úgy érezzük erkölcsösen viselkedünk, és így is tekintsünk magunkra – és ez pont elég erős motiváció, hogy megfeledkezzünk ballépéseinkről. Morális érzelem, azaz bűntudat jelenhet meg akkor, ha úgy érezzük, helytelenül viselkedtünk. Ez a negatív érzelem pedig segíthet megálljt parancsolni egy hasonló szituációban, mielőtt ismét rossz útra tévednénk. A bűntudatot általában jóvátételi szándék követi, azaz szeretnék valamivel egyensúlyba hozni a képzeletbeli morális mérlegünket. Azonban ez nem mindig történik így, mivel nem lenne gazdaságos minden helyzetben jóvátételt „fizetnünk“. Ilyenkor folyamodik az agyunk a nagy trükkhöz: jön a múlt megszépítése. Tehát kevésbé emlékszünk ilyesfajta tettünkre, és kevesebb dolgot idézünk majd fel belőle, mint más típusú cselekedeteinkkel kapcsolatban.

Arról, hogy miért lehet az agyunk az új ujjlenyomat ebben a cikkünkben olvashatsz.

Pánikra semmi ok

Nem kell kétségbe esni, nem ördögtől való dologról beszélünk: dr. Gionék szerint ez egy általános, széleskörben megfigyelhető jelenség, és ha arra gondolunk, hogy takarékos üzemmódot biztosít elménknek, hasznos is lehet. Azonban láthatjuk, hogy könnyen egyre gyakoribbá válhatnak a „mismásolós“ történetek, aminek viszont a környezetünk hosszútávon nem fog örülni. Így kiemelten fontos szerepe lehet az önreflexiónak, elkezdhetjük ezt például a mindfullnessel is. A folyamatos gyakorlás segíthet abban, hogy emlékezetünk ne halványuljon el, és ha hibáztunk is, szembenézzünk tettünkkel, tanuljunk hibáinkból. Mert így működünk mi, emberek.

Képek: itt

Via Elsevier

Felhasznált irodalom

Kouchaki, M., & Gino, F. (2016). Memories of unethical actions become obfuscated over time. Proceedings of the National Academy of Sciences, 113 (22), 6166-6171.