Hőlégballonnal és tánclépésekkel a szabadság nyomában – Igaz történetek két zárt világból

Szerző: | 2022. 01. 28. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 10 perc

Két igaz történet, két zárt világból, amelyből két különböző út vezet kifelé. Az egyiket pár hét leforgása alatt kell megtenni életveszélyben lavírozva, a másik lassabb, elköteleződést és egy egész életet kíván. A ’70-es évek végi Kelet-Berlinben és a ’80-as évek Kubájában ugyanolyan erősen lehet vágyni a szabadságot, még ha az egyikben nincs is olyan gond, hogy mi kerül az asztalra, a másikban pedig, bár szegénységben, de lehet táncolni az utcán és örülni az életnek. Egy család, aki hőlégballont épít, hogy egy éjszaka átszökjön nyugatra, a Berlini Fal túloldalára. Egy fekete fiú, aki példa nélküli tehetséggel születik, mégis kényszerből kezd táncolni, hogy aztán számos kétség és viszontagság révén ráébredjen: ha tetszik, ha nem, végső soron ez az egyetlen értelmes út az életében. A hőlégballon és az Út a királyi operába című filmeket ajánljuk, amelyek megtekinthetőek a Cinego oldalán.

hőlégballon

Fotó: port.hu

A hőlégballon – átrepülni a határainkon

A hőlégballon című 2018-as német filmet thrillerként (és történelmi drámaként) jelölik meg: bizonyára a folyamatos, felfokozott feszültség miatt, amely benne munkál. Mégis inkább egy krimihez hasonlítanám, bár gyilkost nem keresünk benne, de az izgalmak és a felépítés nagyjából hasonló.

Megdöbbentő a tény, hogy a film alapja igaz történet: a képernyőn látottak pedig igazán valóságos és hiteles képet festenek arról, miért akar egy jól szituált, szeretetben és harmóniában élő család ésszerűtlen veszélyeket vállalva menekülni az elhallgatás, a kételkedés és a bizalmatlanság hazájából.

Már az első jelenet valódi kérdés elé állítja a nézőt: vajon mennyit várhat a szabadságból egy 18 éves, felnőtt élete küszöbén álló fiú egy olyan országban, ahol az élet minden területén meghatározzák, hogy mi az az egy, amit csak és kizárólag gondolni lehet? Ahogy a ballagási beszédben elhangzik: mostantól felelősséget kell vállalni a tetteikért a végzős diákoknak. Strelzykék fia, aki szintén a széksorok között ül, azonban ezzel már rég tisztában lehet. Hiszen addigra segít apjának és barátjának felépíteni azt a bizonyos hőlégballont és tudja, napokon belül veszélyes útra indul majd, hogy valóban szabad felnőtt lehessen.

A film egyik legaprólékosabban és legszebben felépített kérdésköre, ahogy az apában és az anyában munkál a feszültség: mikor igazán jó szülők? Ha életveszélyes helyzetet teremtve elindulnak egy félig felnőtt és egy kisiskolás gyerekkel, hogy szabadabb életet tudjanak mutatni nekik, vagy ha meghúzzák magukat és tűrnek, kibírnak rendületlenül?

Peter és Doris dönt, bízik és az első sikertelen próbálkozás után tudja, visszaút most már nincs. A dolgok sűrűjébe léptek, végig kell csinálni: élet van, vagy halál. Átmenet már nem létezik.

hőlégballon 2

Fotó: kulturpart.hu

Bár az események önmagukban izgalmasak, mégsem az akció uralja a filmet. Sokkal inkább a megélt érzelmek hatalmas skálája: a kételyek, amelyeknek a terhét túl kell élni egy ekkora horderejű döntés közben. A félelmek, amelyekkel szembesülni kell, amikor az állambiztonságnál dolgozó szomszéd újra és újra arra sétál; vagy a lemondás, amellyel az első szerelmet magunk mögött kell hagyni a család szabadságának reményében.

A film attól igazán hiteles, hogy olyan hétköznapi kérdéseket is felvet. Például: mikor jön el az idő megmagyarázni egy 7-8 éves gyereknek a rendszert, amelyben él? Miért nem szabad igazat mondani, amikor hazudni sem helyes? Mit jelent az éjszakai meglepetéskirándulás a sötét erdő mélyén valójában, és miért kell a felhők fölé repülni, ahol már borzongat a hideg?

A másik erénye Michael Herbig filmjének, hogy nem csupán a család, de az őket üldöző rendszer arcát is bemutatja, és nemcsak az alaktalan, sötét és értelmetlen massza képében. A „nyomozást” vezető Seidel által emberi mivoltában is, aki pedig érdekes gondolatokat vet fel azzal kapcsolatban, átengedni vagy lelőni kellene-e inkább a határon menekülő honfitársakat. Persze, hogy valójában mit gondol, sohasem tudjuk igazán. Valahol épp olyan kiszámíthatatlan, mint a rendszer, amelynek a nevében aztán mégis kiszámíthatóan cselekszik.

A dramaturgia tökéletes, épül a dominósor, hogy aztán az utolsó pillanatban megnézhessük: tisztán és fennakadások nélkül, úgy dől-e le, ahogy azt az első perctől látni kívántuk. A végén pedig tényleg kiderül, érdemes-e akár többször is életveszélyes helyzetben a szabadságot üldözve hőlégballonra szállni.

A hőlégballon című filmet a Cinego oldalán itt tekintheted meg.

Szabadság, amely öröm és kényszer is

A Carlos Acosta balett-táncos életét bemutató film, az Út a királyi operába különlegessége nemcsak az, hogy a főszereplőt több idősíkban is láthatjuk – a visszaemlékezésekben gyerekként és fiatalként, a film jelen idejében beérett táncos-koreográfusként, és a róla készülő darabban egy táncos kollégája interpretálásában -, de az is, hogy a jelen időt maga a valódi Acosta alakítja. A mozi alapja az általa írott könyv, a nagy kérdése pedig, hogy érezhet-e az ember sajátjának egy hivatást, amelyben világraszólóan tehetséges, és amelynek segítségével ki tudott lépni egy zárt, szigorú világból, de közben mégsem maga választotta azt.

Fotó: cinego.hu

Bizony, ez a táncos mozi eltér a többitől abban, hogy nem olyan valakiről szól, aki a helyzet kilátástalansága és a tiltások ellenére mindenáron táncos akar lenni. Éppen ellenkezőleg: egy fiúról, aki istenáldotta tehetség, akit azonnal befogad az elit balettiskola akkor is, ha a legmesszibb szegénynegyedből jött, ő mégis dacosan kiáltja: nem akarom, nem akarok táncolni! És egy apáról, aki 350 év rabszolgaságát hordozza magában a családi kollektív tudat szerint, és egyetlen célja ennek véget vetni. Ezért hát erőszakkal táncolni küldi a gyereket, mert úgy véli, a kiemelkedésének az az egyetlen útja. Kettejük érdekes kapcsolata a film középpontja, miközben egyértelmű: a jelenben valóban alkotó koreográfus, maga Acosta is ennek a viszonynak a traumáit és szépségeit igyekszik feldolgozni a készülő darabja segítségével.

Az ő kreatív munkája kapcsán ismerjük meg a visszaemlékezéseiből a valódi sorsát. A kis Yuli örök magányát, amelyet a táncnak köszönhet és állandó ellentmondását az életének, hogy a sikereit is csak ezzel érheti el. Apja büszkeségét pedig szintén képtelen mással kicsiholni. Ha táncol, akkor viszont az elragadtatása és a rajongása az övé. „Mint az első fekete ember a Holdon” – mondja az öreg, amikor a fia megnyeri Svájcban a világbajnokságot. És valóban, ekkora horderejű előrelépés volt Acosta megjelenése a világ színpadain, az első afroamerikai táncosként például, aki eljátszhatta Rómeót az Angol Királyi Balettben.

A film erőssége, hogy nemcsak egy lineáris felemelkedés történetet oszt meg a nézőkkel. A jelen folyamatosan reflektál a múltra, egyes történéseket pedig a készülő koreográfia részeként, az előadás egy-egy momentumaként ismerünk meg próba közben.

Yuli történetében az otthon melegétől − később Kubától − elszakadni nem fizikailag nehéz, mint a német hőlégballon utasai számára az NDK-tól. Neki a gyerekszívvel szeretett közeget kell otthagyni, hiába lehet a jövő szabadabb, kiegyensúlyozottabb és sikeresebb számára, a magány inkább visszafele hajtja, mint előre. A mehetnékben pedig nem segít az időközben bekövetkező családi tragédia sem.

Végül a fiú számára is összeáll a kép arról, hány és hány ember hozott áldozatot, került kilátástalan helyzetbe azért, hogy ő bárhol a világon színpadra léphessen. Megtapasztalja az életet tánc nélkül is, és végsősoron több értelmet nem talál benne, mint az alkotásban.

Érdekes és szívbe markoló dilemmája a mozinak ez a kérdés: lehet-e boldog valaki a hivatásban, amely a tehetsége alapján egyértelmű elrendelés, de a rengeteg áldozat miatt, és főleg a benne örökre ott élő gyermek Yuli okán, mindig is kényszerpálya marad?

Nos, ha az igazság nem is fekete-fehér, az utolsó jelenetben azért választ kapunk erre a kérdésre. Talán Yulinak mégiscsak sikerül visszanyúlnia önmagához, bárki is indította el anno, évtizedekkel ezelőtt a szabadsága útján.

Ha kíváncsi vagy rá, az Út a királyi operába című filmet megtalálod a Cinego oldalán, itt.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This