Legyen szó multinacionális nagyvállalatról, kis- és középvállalkozásról, alapítványról, állami vagy versenyszféráról, elmondható, hogy mindenkinek van vezetője. Vagy főnöke… De milyen is egy igazán jó vezető? A vezetéshez szükséges készségeket, tulajdonságokat Machiavelli már a XVI. században górcső alá vette A fejedelem című politikai tanulmányában. Ma már a menedzsment irodalom közkedvelt témája, emellett a vezetővé válás és a vezetőfejlesztés folyamata a pszichológia területét is megérintette.
A különböző tudományterületeket joggal foglalkoztatja a kérdés, milyen tulajdonságokkal, készségekkel rendelkezik egy jó vezető, hiszen személye nagyban befolyásolja a dolgozók teljesítményét, mentális jóllétét, valamint a vállalat eredményességét. Az egy évtizeden át tartó kutatások – melyek arra irányultak, hogy milyen adottságok tesznek egy vezetőt nagyszerűvé – úgy tűnik, egyértelmű következtetésre jutottak. Ronald E. Riggio, a Claremont McKenna Főiskola professzora, az élvonalbeli vezetőkkel foglalkozó kutatócsoport vezetés- és szervezetpszichológusa a Psychology Today oldalán az alábbi öt karaktert és viselkedésjellemzőt írja le, mely segít definiálni, mi is az igazán sikeres, kiváló vezetők titka, legyen szó üzletről, politikáról, vagy más területről.
-
Pozitív példakép
A kiváló vezetők olyan emberek, akiknek készségeit, jellemvonásait, elkötelezettségét szívesen csodáljuk, s ha lehetőségünk nyílna rá, egy az egyben elsajátítanánk. A legjobb vezetők például nem félnek felgyűrni az ingujjukat és beosztottjaikkal együtt, egymás mellett dolgozni.
Nagy Sándort sikeres katonai vezetőként azért szerette és tisztelte csapata, mert a hadsereg élén ő vezette a rohamot a csatába. Ez akkoriban azért számított különlegesnek, mert sok esetben az uralkodó a fegyveres erő mögött, stratégaként vett részt az ütközetben. Pozitív példaképnek lenni vezetőként azt is jelenti, hogy tettei etikai dilemmáktól mentesek, gondolkodásmódja felelősségteljes, jelleme kiegyensúlyozott és megfontolt.
-
Optimista és inspiráló
Az ideális vezető megközelítése pozitív és a „meg tudjuk csinálni” attitűddel áll a kihívások elé, így képes inspirálni és motiválni a körülette lévőket. Sokak, többek között az Egyesült Államok politikusai körében is megfigyelhető a negatív kampány, sárdobálás. Ilyen esetekben ahelyett, hogy a pozitív, biztató jövőre fókuszálnának, a vezetők a félelem taktikáját alkalmazva, ellenfelük negatív tulajdonságaira, gyengeségeire helyezik a hangsúlyt. Ez nem egy győztes helyzet, hiszen gondoljunk csak bele, ha mindkét oldal így cselekszik, akkor a szavazók úgy érzik, a „kisebbik rosszat” kell választaniuk.
-
Őszintén törődik a követőivel
A nagy vezetők képesek fejleszteni önmaguk és az őket követők vezetői képességét. Vezetői szerepkörüket megosztják, és együtt alakítják ki azokkal, akik felnéznek rájuk.
Mindez nem lehetséges akkor, ha a vezető nem hallgat a beosztottjaira, és nem fordít komoly gondot arra, hogy kollégái igényeit és a jóllétükhöz szükséges feltételeket megismerje. Az igazán jó vezetők a különálló elemeket egységesíteni, egyesíteni szeretnék, nem pedig felosztani.
-
Gondoskodik a kihívásokról és támogat
Az igazi vezetők nem dédelgetik beosztottjaikat, hanem bátorítják őket arra, hogy merjenek elmélyülni feladatokban, legyenek innovatívak, vállaljanak kockázatot és biztosítják a közösséget arról, hogy vezető és munkatárs képes együtt átlagon felüli eredmények elérésére. A kudarcokat és a hibákat képes úgy keretezni, mint pozitív tapasztalatot, mely a csapatot erősíti, s egyre jobbá teszi.
-
Alázatos
Egy jó vezető magas önbizalommal rendelkezik és képes az önmarketingre. Ám igazán nagyszerűvé akkor válik, ha birtokában van az alázatosság különféle formáinak. Ennek a tulajdonságnak a segítségével képes beismerni a hibáit, és ami még fontosabb, tanul is belőlük.
Lényeges, hogy a vezető komolyan hallgasson a dolgozóira és igényt tartson a visszajelzésekre, így az alázatosság a vezetőt a helyes úton tudja tartani.
A kiváló vezetők hidakat építenek és nem falakat. Legjobb tudásuk szerint igyekeznek helyesen cselekedni, nem bánnak durván követőikkel, nem károsítják meg őket semmilyen módon a munka során. Egyesíteni szeretnének és nem szétdarabolni. Az igazi vezetők folyamatosan tanítják csapatukat, ezáltal szervezetüket. Képesek inspirálni, így hatást gyakorolni környezetükre, mely munkavállalói elkötelezettségben, kreativitásban és magas szintű teljesítőképességben mutatkozik meg.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.