„De helyes vagy így kigömbölyödve is!” – A passzív-agresszív viselkedés árulkodó jelei

Szerző: | 2021. 02. 13. |

Előfordult már veled, hogy valakinek a társaságában soha nem tudtad igazán kellemesen, felszabadultan érezni magad, de nem tudtad pontosan megmondani, mi ennek az oka? Hogy időről időre elfogott valami futó szorongás, amikor megszólalt? Hogy néha zavartan tűnődtél, vajon bókolni akart-e, vagy megsérteni? A passzív-agresszív viselkedés általában ilyen élményeket hagy bennünk, amikor „fogadó félként” megtapasztaljuk – felismerni azonban nem mindig egyszerű.

passzív-agresszív

 

A nyíltan agresszív kommunikációt vagy viselkedést a legtöbbször könnyen beazonosítjuk. A sértések, lekicsinylő megjegyzések mögötti ártó szándék gyorsan nyilvánvalóvá válik, és pontosan tudjuk, mi és miért esett rosszul. A passzív-agresszív megnyilvánulásokkal viszont kicsit más a helyzet, mivel sokszor csak egy bizonytalan rossz érzést hagynak bennünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé hatnak rombolóan, mint az agresszív kommunikáció.

Passzív-agresszív: mit is jelent ez?

A passzív-agresszív viselkedés lényegében az agresszió, az ellenséges indulatok indirekt módokon történő kifejezéséről szól. Éppen ezért különösen gyakori azokban a helyzetekben, ahol a nyíltan agresszív megnyilvánulások nem elfogadhatóak, mint például a munkahelyi környezetben; de találkozhatunk vele párkapcsolati, családi szituációkban is.

A passzív-agresszív viselkedések egészen széles skálán mozoghatnak, egyvalami azonban közös bennük: az indirekt formájuk gyakran nehezen felismerhetővé teszi őket.

Sokszor időbe telik, mire tisztázzuk magunkban, miért váltott ki belőlünk rossz érzéseket egy megjegyzés, vagy éppen miért élünk át hatalmas feszültséget, amikor a másik hallgatásba burkolózik.

A felismerés azonban kulcsfontosságú, ha passzív-agresszív megnyilvánulásokat tapasztalunk valaki részéről – ez az első lépés a tisztább kommunikáció, és nem utolsósorban önmagunk megóvása felé.

Árulkodó jelek

A Psychology Today egyik szerzője, Berit Broogard egyik írásában öt olyan jellemző viselkedésmintát gyűjtött össze, amelyek arról árulkodhatnak, hogy passzív-agresszív viselkedéssel van dolgunk.

1. Büntető némaság

A passzív-agresszív viselkedésre hajlamosak egyik különösen gyakori „fegyvere”, hogy ha valami nem az elvárásaiknak megfelelően alakul, fagyos hallgatásba burkolóznak. Ennek az egyik meglehetősen explicit, és igen agresszív megnyilvánulási módja az, hogy a jelenlétünkben konokul hallgatnak, nem válaszolnak a kérdéseinkre, és általában úgy tesznek, mintha ott sem lennénk.

Léteznek azonban a büntető némaságnak olyan módjai is, amelyeket jóval nehezebb egyértelműen passzív-agresszív megnyilvánulásként azonosítani. Ilyen lehet például az, ha a haragvó fél „véletlenül”, aznap történetesen már harmadszor nem vesz észre és nem köszönt minket, amikor összefutunk a folyosón a munkahelyünkön. Esetleg

„elfelejt „válaszolni az üzeneteinkre, a telefonhívásainkra, amelyek számunkra fontos dolgokat érintenek.

Teszi mindezt úgy, hogy valójában sosem lehetünk egészen biztosak abban, hogy szándékosan vagy véletlenül történik-e, ami történik; így hosszú ideig ingadozhatunk a harag és a zavarodottság érzése között, azt latolgatva, vajon mi vagyunk-e túlzottan érzékenyek.

2. (Bóknak) álcázott sértések

„Jól látom, hogy sokat híztál, ugye? Azért így is jól nézel ki!” Ezek azok a mondatok, amiket valószínűleg nagyon kevesen vágyunk hallani. A mérgezett nyíl ráadásul teljesen váratlan helyről érkezik, hiszen tulajdonképpen dicséretként is értelmezhetnénk, amit a másik mond.

A gyakran bókba bújtatott metsző megjegyzések arra kényszerítenek, hogy megkérdőjelezzük, vajon jogos-e egyáltalán a sértettség, a düh és a szégyen érzése, ami a hasonló mondatok hallatán felmerülhet bennünk. Így pedig sokkal nehezebbé válik ezeknek az érzéseknek a kezelése is.

Ezek a sértések a leggyakrabban valamely gyenge pontunkat veszik célba, jól vagy kevésbé jól álcázott formában. Nem csak nyílt formában („Magadhoz képest egész gyorsan megoldottad!”) bukkanhatnak fel, de akár úgy is, hogy a másik rendszeresen és oda nem illően beleszövi a másokkal való beszélgetésbe a (vélt vagy valós) gyengeségeinkre történő célozgatást, ráadásul a fülünk hallatára.

3. Örökös(nek tűnő) mogorvaság

Nem könnyű hosszú időt olyasvalakinek a társaságában tölteni, aki folyamatosan rosszkedvűnek és ingerültnek tűnik, szinte sohasem mosolyog, és olyankor is látványosan unatkozik, amikor körülötte mindenki jól érzi magát.

A passzív-agresszív viselkedések egyik nehezen felismerhető formája az, amikor valaki éppen csak annyira rontja el a környezete jó hangulatát, hogy mindenki más kényelmetlenül érezze magát, miközben nem tudja pontosan megmondani az okát. Gyakran alig észrevehető, de kitartó panaszkodással, vagy éppen negatív megjegyzésekkel éri el a célját („Tökjó, hogy nektek még van kedvetek nevetgélni ebben a helyzetben!”).

4. Öncélú makacsság

Bár a makacsság kifejezetten hasznos tulajdonság is lehet, eltúlzott, öncélú formája kitűnő módszer arra, hogy passzív-agresszív módon büntessünk másokat. Ilyen helyzet például, amikor valaki a végsőkig kitartva, és alapvetően helyesen érvelve körömszakadtáig védi az igazát, ám korántsem azért, mert az fontos számára. Az egyetlen cél az, a makacskodásával felbosszantson másokat, és nehéz érzéseket ébresszen mindenkiben, aki arra vetemedett, hogy szembeszálljon vele.

5. Elvállalt, ám soha be nem fejezett feladatok

A passzív-agresszív viselkedésre hajlamos emberek a felszínen gyakran tűnnek kifejezetten nyájasnak, segítőkésznek, ha munkahelyi feladatok teljesítéséről, vagy akár otthoni, ház körüli teendők elvállalásáról van szó. Kedvesen, készségesen igent mondanak, felajánlják a segítségüket – aztán a feladat valahogy soha nem akar elkészülni, ők pedig sértetten, vagy ártatlan csodálkozással reagálnak, ha érdeklődünk, mi ennek az oka.

Ennek a mintának a felismerése azért különösen nehéz, mert nem csupán a passzív-agresszív viselkedés állhat a hátterében annak, ha előfordul. Könnyen lehet, hogy a határidők csúszásának krónikus stressz, magánéleti problémák, esetleg halogatás az oka. Ha azonban észrevesszük valakivel kapcsolatban, hogy ez a viselkedés egyre gyakoribb a részéről, és egyre kevésbé magyarázható a fentiekhez hasonló jogos indokokkal, joggal gyanakodhatunk passzív-agresszív viselkedésre.

„Te jó ég, ez pont olyan, mint…”

Ha a passzív-agresszív viselkedések listáját olvasva neked is rögtön megjelent a lelki szemeid előtt egy kollégád, ismerősöd, esetleg családtagod, biztosan felmerült benned is a kérdés: mihez kezdhetek ezzel?

A passzív-agresszív viselkedést nem csak felismerni nem könnyű, de az is nagyon nehéz érzéseket okozhat, ha észrevesszük, hogy valaki hasonló „taktikát” alkalmaz velünk szemben. Nagy lehet a kísértés, hogy mi magunk is hasonló módon támadjunk vissza, ez azonban könnyen egy, még az eredeti problémánál is rombolóbb ördögi körbe sodorhat minket. A legjobb megoldás az, ha a felismerés után nem büntetéssel, de következetesen reagálunk arra, ha észrevesszük a passzív-agresszív megnyilvánulásokat (ebben a korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk arról, pontosan mit és hogyan érdemes tenni).

A passzív-agresszív viselkedés megtapasztalása rombolóan hathat az önértékelésünkre, és ahhoz vezethet, hogy folytonosan megkérdőjelezzük a saját érzéseink jogosságát, esetleg magunkat kezdjük hibáztatni, arra gondolva, hogy mi vagyunk túlságosan gyanakvók és kritikusak. Ha azonban tényleg gyakran érezzük magunkat kellemetlenül valakinek a társaságában anélkül, hogy pontosan meg tudnánk fogalmazni, mi okozhat bennünk feszültséget, fontos, hogy ne féljünk alaposabban, tudatosan megvizsgálni, végiggondolni a másikkal folytatott interakcióinkat. Ez még azokban az esetekben is hasznunkra lehet, amikor nem a passzív-agresszív viselkedés állt a kellemetlen érzések hátterében; ha pedig igen, már tudni fogjuk, milyen helyzetben vagyunk, és hogyan léphetünk ki belőle.



LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This