„Mindig adni: szót, simogatást, ételt…” – Adjuk meg magunknak is a törődést anyák napján!

A járvány az anyák napját sem kerülte ki, ahogy oly sok mindenre mondtuk eddig is: ez most más lesz, mint a többi. Még ha csak a távolból, telefonon vagy a képernyőn keresztül küldhetjük és/vagy fogadhatjuk a köszöntéseket, az öleléseket és a virágcsokrokat, a távolság miatt mégsem szükséges, hogy az anyák napja elveszítse lényegét és üzenetét. Gaál Szilvia, irodalomterapeuta szerzőnk az egyik csoportos élménye alapján írta le gondolatait arról, hogyan is szólhatna az anyák napja valóban az édesanyákról.

Több anyukával is dolgozom együtt csoportos önismereti beszélgetések keretében, az egyik alkalommal az anyák napja került szóba: arról beszéltünk, hogyan zajlik náluk az ünneplés. Az egyik csoporttag elmondta, hogy a gyerekek és a férje ébresztik virágcsokorral, ágyba hozzák a reggelit és a kávét, aztán valamilyen közös programot terveznek. A felkelés, a gyerekek elkészítése, a táskák összepakolása már ugyanabban a szereposztásban zajlik, mint bármelyik másik napon: nagyrészt az anyuka koordinál, pólót húz, cipőt köt, szendvicset csomagol.

Hozzátette, hogy ő egyébként nagyon szereti és örül annak, ha együtt a család, de ha a legbelsőbb vágyát kimondhatná, aminek igazán örülne ajándék gyanánt, az a lehetőség lenne, a feltöltődés lehetősége. Egy olyan tevékenységé, amit rendszeresen csinálhat, hogy feltölthesse az energiaraktárait, és újra legyen miből adnia.

Miért lehetőséget kérne, és nem időt? – kérdeztük tőle. A válasza az volt, hogy a lehetőség tágabb, mint az idő. A lehetőségben ugyanis benne rejlik egyfajta aktív támogatás: több türelem, őszinte egymásra figyelés és szeretetteli kapcsolódás jöhet létre családi szinten is. Ennek során értheti és tapasztalhatja meg a család, hogy ha az anya töltődik, akkor az egész család is töltődik. Ez persze nem egyszeri alkalmat, hanem rendszeres “elfoglaltságot” jelent – ha nem is naponta, vagy minden héten, de legalább akkor, amikor a szükségét érezzük.

A belső mag felfedezése

Az anyai lét alapvetése az, hogy adunk. Adni viszont akkor tudunk, ha van miből – ezért meg kell tanulnunk magunknak is adni. Szabó T. Anna A fényes mag című verse kapcsán sokat beszélgettünk arról is, hogy ki milyen módszerrel tudja újratölteni a saját „belső magját”:

“Mindig adni: szót, simogatást, ételt,

a másaidat nézni, magadat

fegyelmezni, a család melegét

őrizni, mindig menni, tenni, várni,

s közben magadba nézni — lehet-e?”

Volt, aki a csendet említette, az elcsendesedést, a tényleges zajokon kívül a folyamatos online jelenlétből való lekapcsolódást is. A csendben könnyebb befelé hallgatózni, a belső hangunkra figyelni, meghallani a valós igényeinket, az éppen aktuális kérdésekre választ találni.

A belső csendet valakinél az segíti elő, ha leköti a testét, ezen keresztül fókuszt ad az elméjének, ami így nem tud össze-vissza csapongani. Ezért a sport is nagyon fontos tényezőként került elő, illetve ezzel összekapcsolódva a természetben töltött idő. Ilyenkor is azonban az elme lecsendesedése volt a járulékos haszon a testmozgáson kívül.

Vigyázz, robbanásveszély!

Anyaként különösen nehéz feladat megtalálni annak a módját, hogy mindenki igényei teljesüljenek. Előfordulhat, hogy lelkiismeretfurdalást érzünk attól, ha a saját igényeinket a gyerekek elé helyezzük, különösen akkor, ha az a minta él bennünk, hogy egy jó anya minden gondolata a gyerekek körül forog, és számára mindig a gyermekei az elsők.

Klasszikus példaként jöhet ide az, amikor rosszul érezzük magunkat attól, hogy a gyerek egyedül játszik vagy mesét néz “csak” azért, hogy anya öt percig magára tudjon figyelni, nyugodtan megigyon egy kávét, vagy egyszerűen csak hallgassa a csendet.

Érdemes mindig felmérni, hogy mi okozza a nagyobb közös hasznot, vagy éppen mitől lesz nagyobb a kár: öt perc mese vagy egy türelmetlen, kiabálós anyuka?

Nem arról van itt szó, hogy legyen a képernyő a bébiszitter, hanem arról a helyzetről, ami most, a karantén idején különösen markánsan fennáll. Kevesebb a segítség, a gyerekek és a szülők is adott esetben otthon vannak, haladni kell a saját munkánkkal, feladatainkkal a ház körül, a gyerekeknek nagyobb az igényük a jelenlétünkre, miközben azt érezhetjük, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok. Mindenkire több feladat hárul ezekben az időkben, így különösen kényes az egyensúly megteremtése.

Érdemes megfigyelni magunkat és megtanulni, hogy mikor kezdünk elfogyni a feladatokban és lépni, azaz megadni magunknak a feltöltődést, mielőtt „robbannánk”. Ha felismerjük magunkban a közeledő cunamit, vagy a “kitörni készülő sárkányt”, ahogy az egyik tag fogalmazott, és a módját is tudjuk annak, hogy hogyan töltődjünk újra, a következő lépés az, hogy kommunikáljunk ezekről. Kérjünk segítséget a párunktól, beszélgessünk vele erről! Gyakran nehéz lehet kifejezni az igényeinket, mert nem feltétlenül azt a mintát hoztuk magunkkal, hogy lehet beszélni a bennünk zajló folyamatokról, és kérhetünk segítséget is. Fontos a megoldandó feladatokon kívül az érzéseinkről is beszélgetnünk a párunkkal, megismerni az ő érzéseit is, jobban belelátnunk egymás helyzetébe.

Mi a te szupererőd?

A kommunikáció további építő hatása, ezáltal a feltöltődés egy másik módja lehet, ha egy külső szemtől kapunk pozitív visszajelzést. Inspiráló “békeidőben” is megkérdezhetjük a párunktól, hogy mit lát a mi „szupererőnknek”, vagyis mi az, ami miatt felnéz ránk, vonzódik hozzánk. A szupererős kérdést a gyermekeinknek is feltehetjük, sőt ebben a formában mi is olyan visszajelzést tudunk adni nekik, ami biztosan megmarad a fejükben. Hiszen ki ne akarna szuperhős lenni?!

Motiválhatjuk magunkat is azzal, ha összeszedjük a saját egyéni női, anyai szupererőinket. Ezt a csoporton Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin Királylány születik című műve alapján tettük meg.

Tisztaszívűség, egészség, türelem, vidámság, állhatatosság, jóság… Többek között ezek azok a tulajdonságok, amiket minden lány születésekor ajándékba kap az “égi királylányoktól”. Kicsit mások, mint a jelenleg megszokott, elfogadottnak vélt “ideális” nő jelzői…

Végiggondolhatjuk a könyv alapján, hogy számunkra mit jelentenek ezek a minőségek, hol találjuk meg magunkban őket. Hiszen “minden lány királylánynak születik”, tehát valamilyen formában bennünk is ott van az összes, de van, amelyik csak arra vár, hogy felébresszük Csipkerózsika álmából. Végülis az már a mi dolgunk, hogy mit is kezdünk az égi királylányok ajándékaival.

Ha gondoljuk, szabadon hozzátehetünk még bármit a fenti listához! Ilyen lehet az önszeretet képessége is, aminek fontos elemei az igényeink felismerése és kifejezése, határaink meghúzása, a kikapcsolódás és a töltődés lehetőségének megadása saját magunk számára.

Mi is az üzenet?

Ha a csoport fő üzenetét szeretném megfogalmazni anyák napja alkalmából, valahogy így hangzana:

Kedves Apukák! Vegyék kezükbe az irányítást anyák napja kapcsán, hiszen az irányítás az apák egyik szuperereje! Mérjék fel a nap főszereplőjének igényeit a vágyott ajándékra vonatkozóan! Támogassák abban, hogy kifejezhesse az igényeit, és teremtsék meg a lehetőségét a feltöltődésnek!

Kedves Anyukák! Ne habozzanak kifejezni igényeiket, főleg ezen a jeles napon, amikor azt ünnepeljük, hogy mennyit adnak önzetlenül a családnak! Adják meg önmaguknak is azt a törődést, amivel a családjuk felé fordulnak életük során!