Kozma-Vízkeleti Dániel: „A csend egy tiszta lap, amit az aktuális lelkiállapotunkkal töltünk meg”

Szerző: | 2019. 02. 22. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

„Ha társak között vagyunk, sokszor tartunk a csendtől, igyekszünk mihamarabb megtörni; és ez különösen igaz, ha a kapcsolatainkról van szó” – mondta Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus 2019-es Pszinapszis Ízelítő előadásában, utalva ezzel a csend életünkben betöltött, gyakran elfeledett szerepére. Az előadásban ezúttal annak járhattunk utána a szakértő segítségével, mikor érdemes és szükséges csendben lenni a kapcsolatainkban, és mikor nem szabad.

„A csend, legalábbis lélektani értelemben, egy tiszta lap, amit mi töltünk meg, az aktuális lelkiállapotunknak megfelelően – félelmeinkből, vagy éppen elégedettségünkből fakadóan mi adunk neki jelentést” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. Vajon mi állhat annak a hátterében, hogy ez a bizonyos tiszta lap mégis oly sokunk számára az első pillanattól szorongással telik meg? Miért kezdett el kikopni az életünkből a csend?

Egy igazi modern ritkaság: a csend

„Manapság egy olyan életmódot választottunk magunknak, amelyben kerüljük a csendet. Már korán reggel valaminek a hangjára ébredünk, amit aztán nyolcszor szundi módba nyomunk; aztán bekapcsoljuk a rádiót, a tévét, a gépet, jönnek az üzenetek. Folyamatosan külső zajok között vagyunk, és száműzzük az életünkből a csendes pillanatokat” –  hívja fel a figyelmet a szakértő, majd hozzáteszi:

„Holott egymással találkozni, olyan igazán nagyon együtt lenni, és csak egymásra figyelni talán csakis csendben lehetne.”

Ez a csendes egymásra figyelés azonban nem mindig könnyű: különösen az induló kapcsolatok esetében előfordulhat, hogy attól tartanak a pár tagjai, hogy a társalgás megakadása az unalom előjele lehet. Kozma-Vízkeleti Dániel szerint azonban ennek éppen az ellenkezője igaz: „A csend képes közel hozni: a nyugalomnak, annak, hogy csak úgy vagyunk, hihetetlen varázsa lehet. Ha ki tudunk lépni a tennivalók sűrűjéből, nem rágódni a múlton, csak átadni magunkat az együttlét nyugalmának, megengedni magunknak, hogy csendben legyünk, olyan dolgokat vehetünk észre a kapcsolatban, a társunkon, amelyeket addig nem volt módunk.”

Énidő a közös mellett

A párkapcsolat során a csendet nem csupán együtt fontos megtapasztalni, de külön-külön is. Egy kapcsolatban ugyanis az énidő, azaz azok a pillanatok, amikor kizárólag magunkra figyelhetünk, legalább olyan lényeges szerepet játszik, mint a közösen eltöltött percek.

„A csendes énidő során átgondolhatjuk a számunkra fontos kérdéseket, momentumokat a másikkal kapcsolatban. Például azt, miért hat ránk olyan erővel egy adott mozzanat a kapcsolatunkból, miközben ezer másik apróság egyáltalán nem. Ennek a felismerése a csendben, az énidőben fogalmazódhat meg, amikor igazán magunkra tudunk figyelni”

– vallja a szakértő, aki szerint minden párkapcsolatnak fontos tényezője, hogy a felek mennyire engedik meg önmaguknak és a másiknak, hogy időről időre megtapasztalja a csendes egyedüllétet.

Csendháború

Egy kapcsolaton belül azonban nem csak pozitív előjelű lehet a csend. „Egy közösségben, egy párkapcsolatban nem nagyon lehet nem kommunikálni – minden, amit teszünk, amit mondunk, vagy éppen nem mondunk, üzenetet közvetít a másiknak” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. „A csenddel, ha előfordul, legalább annyit üzenünk magunkról a többieknek, mintha szavakkal beszélnénk.”

És hogy mi lehet az, amit a ki nem mondott szavakkal üzen nekünk a társunk? „A csend esetenként egy kiáltással is felérhet: amikor azért némulunk el, mert úgy érezzük, nem érdemes többé szólni, úgyis hiábavaló” – magyarázza a szakértő.

„Az a tapasztalatom, hogy amíg egy párkapcsolatban jelen vannak indulatok, vannak viták, még nagyon sokat lehet javítani rajta, hiszen megvan a felekben a szándék, hogy kifejezzék magukat, hogy megpróbáljanak megértetni valamit a másikkal. Ám amikor elnémulnak – akkor kezdődik igazán a probléma. A csend olykor hangosabban közvetíti ezt, mint a szavak.”

Kozma-Vízkeleti Dániel szerint ezért különösen fontos, hogy egy kapcsolatban megdolgozzunk azért, hogy soha ne álljon közénk ez a reménytelenség érzéséből fakadó csend: hogy éreztessük a másikkal, mindig érdemes beszélnie hozzánk, ha gondjai vannak – és hogy semmiképp ne várjunk arra, hogy a másik magától jöjjön rá, miért, miről is hallgatunk.

Csendjátszma

„A csend egy másik arca az egyik leggyakoribb párkapcsolati játszma: a klasszikus, ‘ha szeretsz, kitalálod, mit akarok’ játék” – mondja a szakértő. „Igazi csapdahelyzet ez, hiszen a másik egészen biztosan nem gondolatolvasó, így ha kudarcot vall (márpedig fog), csak egyvalamire következtethetünk: nem találta ki a gondolataimat, tehát nem szeret. Ez pedig sehová nem vezet.”

Ebbe a kapcsolati játszmába nagyon könnyű belelépni, hiszen mi lehetne romantikusabb annál, mint hogy szavak nélkül értjük egymást, és kitaláljuk a másik minden gondolatát?…  Ám mielőtt belefognánk, érdemes emlékeztetnünk magunkat, hogy lehet, hogy kimondani, mire van szükségünk, nem annyira filmbe vagy szerelmes regénybe illő, de még mindig a legjobb módja annak, hogy a párunkhoz eljusson az üzenet.

Különösen, ha valami olyasmit próbálunk közölni vagy kérni, ami számunkra igazán fontos, hiszen ha lemondunk a lehetőségről, hogy megfogalmazzuk az igényeinket, közvetve mi is hozzájárulunk, hogy soha ne kapjuk meg, amit szeretnénk.

„Ennek a játszmának sokszor van egy árnyaltabb formája is” – figyelmeztet Kozma-Vízkeleti Dániel. „Az, amikor nem mondjuk ki ugyan, mit szeretnénk, de célozgatunk… Azt mondjuk: nézd, milyen jó neki, ő kapott virágot! De vajon mekkora az esélye, hogy a másik ennyiből rájön, hogy virágot szeretnénk kapni? Nagyon kicsi. Érdemes lehet még akár nagyon konkrétnak is lenni: egy általánosabb ‘figyelj rám jobban’ felszólítás helyett kimondhatjuk kereken, hogy ez a bizonyos figyelem három szál frézia, vagy éppen egy koncertjegy.”

A titkok csendje

Egy családon, kapcsolaton belül a csend a reménytelenségen és a játszmákon túl olykor sokkal súlyosabb dolgokat is rejthet: titkokat. „Mindenkinek vannak titkai, minden családban, minden párkapcsolatban. Fontos, hogy ehhez mindenkinek joga is van, ám a titkok, ha úgy igazán felhalmozódnak, falként épülnek közénk” – vallja a szakértő.

„Sokszor találkozom olyan esettel, hogy egy család generációkon át hordoz egy titkot, amiről már csak akkor szabad beszélni, amikor senki nem él azok közül a családtagok közül, akiknek szerepe volt az eltitkolt eseményekben. A transzgenerációs szemléletnek köszönhetően pedig ma már tudjuk, milyen hatással lehetnek ránk ezek a titkok, amelyek mégis fel-felbukkannak majd az évek során, ráutaló történetekkel, gesztusokkal.”

A titkok csendje, legalábbis ideális esetben, akkor törik meg, amikor az illető szabadon dönt úgy, fellebbenti a saját titkáról a fátylat – ez azonban manapság nagyon ritka. Ehelyett leginkább azzal a forgatókönyvvel találkozunk, hogy már csak akkor ismerjük fel a család történetét évtizedek óta végigkísérő mintázatot, amikor a dédunokák értesülnek egy elsuttogott vallomás formájában a nagypapa hűtlenségéről, vagy éppen egy családtag öngyilkosságáról. A család viszonylatában a titok ilyenkor hasonlóan működhet, mint amikor a testünk fejezi ki helyettünk, amiről nem beszél(het)ünk: megjelenik egy „tünet”, sok kis apró jelzés formájában, amire sokáig keresgélhetjük a magyarázatot, mire megtaláljuk, mi a mögötte álló valódi ok. A csendnek ez az arca tehát, ahogy Kozma-Vízkeleti Dániel fogalmazott, nem a barátunk.

Csend-idő

Meddig „tűrjük” hát a csendet, amely a nyugalmon, a közös és az együtt töltött időn kívül játszmákat és titkokat rejthet?

„A kultúránkban manapság van egy olyan üzenet, hogy minden azonnal kell. Lemondtunk a várakozás, a késleltetés jelenségéről; ami egykor lélektani érték volt, az ma már inkább a ‘lúzerség’ jele – mert hát mégis, mire várunk? Ha most jut eszembe, most mondom, most oldjuk meg. Pedig adott esetben a csend által lehetővé tett feldolgozás, átgondolás lehet az, ami igazán építi a kapcsolatot” – mondja a szakértő.

Egy párkapcsolaton belül a csend tehát jelentheti egyszerűen azt, hogy időre van szükségünk ahhoz, hogy feldolgozhassuk az érzelmeinket, a bennünk zajló folyamatokat, mielőtt beavatnánk a másikat. „Persze attól, ha a párunk időt kér, hogy gondolkodhasson, könnyű pánikba esni. Hűtlenség kérdésével dolgozó pároknál látom, mennyire fontos, hogy tudjunk időt kérni a másiktól, és biztosítani őt egy érintéssel, egy tekintetváltással, vagy a kapcsolatunkban kialakult megnyugtatási eszköztár bármelyik módjával, hogy érted haragszom, nem ellened. Nagyon fontos, hogy ha időt, határokat kérünk a másiktól, ne feledkezzünk meg erről” – hangsúlyozza Kozma-Vízkeleti Dániel, majd hozzáteszi: „Nehéz lehet lecsendesíteni a saját kíváncsiságunkat, megállni, hogy ne kezdjük faggatni, mondja el azonnal, mi jár a fejében. Vajon képesek vagyunk megnyugtatni magunkat ilyenkor? Kivárni, hogy a saját tempójában mondhassa el, mi zajlik benne és nem ajtóstól rontani a házba?”

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This