Kozma-Vízkeleti Dániel: “A csend egy tiszta lap, amit az aktuális lelkiállapotunkkal töltünk meg”

Szerző: | 2019. 02. 22. |

“Ha társak között vagyunk, sokszor tartunk a csendtől, igyekszünk mihamarabb megtörni; és ez különösen igaz, ha a kapcsolatainkról van szó” – mondta Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus februári Pszinapszis Ízelítő előadásában, utalva ezzel a csend életünkben betöltött, gyakran elfeledett szerepére. Az előadásban ezúttal annak járhattunk utána a szakértő segítségével, mikor érdemes és szükséges csendben lenni a kapcsolatainkban, és mikor nem szabad.

“A csend, legalábbis lélektani értelemben, egy tiszta lap, amit mi töltünk meg, az aktuális lelkiállapotunknak megfelelően – félelmeinkből, vagy éppen elégedettségünkből fakadóan mi adunk neki jelentést” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. Vajon mi állhat annak a hátterében, hogy ez a bizonyos tiszta lap mégis oly sokunk számára az első pillanattól szorongással telik meg? Miért kezdett el kikopni az életünkből a csend?

Egy igazi modern ritkaság: a csend

“Manapság egy olyan életmódot választottunk magunknak, amelyben kerüljük a csendet. Már korán reggel valaminek a hangjára ébredünk, amit aztán nyolcszor szundi módba nyomunk; aztán bekapcsoljuk a rádiót, a tévét, a gépet, jönnek az üzenetek. Folyamatosan külső zajok között vagyunk, és száműzzük az életünkből a csendes pillanatokat” –  hívja fel a figyelmet a szakértő, majd hozzáteszi:

“Holott egymással találkozni, olyan igazán nagyon együtt lenni, és csak egymásra figyelni talán csakis csendben lehetne.”

Ez a csendes egymásra figyelés azonban nem mindig könnyű: különösen az induló kapcsolatok esetében előfordulhat, hogy attól tartanak a pár tagjai, hogy a társalgás megakadása az unalom előjele lehet. Kozma-Vízkeleti Dániel szerint azonban ennek éppen az ellenkezője igaz: “A csend képes közel hozni: a nyugalomnak, annak, hogy csak úgy vagyunk, hihetetlen varázsa lehet. Ha ki tudunk lépni a tennivalók sűrűjéből, nem rágódni a múlton, csak átadni magunkat az együttlét nyugalmának, megengedni magunknak, hogy csendben legyünk, olyan dolgokat vehetünk észre a kapcsolatban, a társunkon, amelyeket addig nem volt módunk.”

Énidő a közös mellett

A párkapcsolat során a csendet nem csupán együtt fontos megtapasztalni, de külön-külön is. Egy kapcsolatban ugyanis az énidő, azaz azok a pillanatok, amikor kizárólag magunkra figyelhetünk, legalább olyan lényeges szerepet játszik, mint a közösen eltöltött percek.

“A csendes énidő során átgondolhatjuk a számunkra fontos kérdéseket, momentumokat a másikkal kapcsolatban. Például azt, miért hat ránk olyan erővel egy adott mozzanat a kapcsolatunkból, miközben ezer másik apróság egyáltalán nem. Ennek a felismerése a csendben, az énidőben fogalmazódhat meg, amikor igazán magunkra tudunk figyelni”

– vallja a szakértő, aki szerint minden párkapcsolatnak fontos tényezője, hogy a felek mennyire engedik meg önmaguknak és a másiknak, hogy időről időre megtapasztalja a csendes egyedüllétet.

Csendháború

Egy kapcsolaton belül azonban nem csak pozitív előjelű lehet a csend. “Egy közösségben, egy párkapcsolatban nem nagyon lehet nem kommunikálni – minden, amit teszünk, amit mondunk, vagy éppen nem mondunk, üzenetet közvetít a másiknak” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. “A csenddel, ha előfordul, legalább annyit üzenünk magunkról a többieknek, mintha szavakkal beszélnénk.”

És hogy mi lehet az, amit a ki nem mondott szavakkal üzen nekünk a társunk? “A csend esetenként egy kiáltással is felérhet: amikor azért némulunk el, mert úgy érezzük, nem érdemes többé szólni, úgyis hiábavaló” – magyarázza a szakértő.

“Az a tapasztalatom, hogy amíg egy párkapcsolatban jelen vannak indulatok, vannak viták, még nagyon sokat lehet javítani rajta, hiszen megvan a felekben a szándék, hogy kifejezzék magukat, hogy megpróbáljanak megértetni valamit a másikkal. Ám amikor elnémulnak – akkor kezdődik igazán a probléma. A csend olykor hangosabban közvetíti ezt, mint a szavak.”

Kozma-Vízkeleti Dániel szerint ezért különösen fontos, hogy egy kapcsolatban megdolgozzunk azért, hogy soha ne álljon közénk ez a reménytelenség érzéséből fakadó csend: hogy éreztessük a másikkal, mindig érdemes beszélnie hozzánk, ha gondjai vannak – és hogy semmiképp ne várjunk arra, hogy a másik magától jöjjön rá, miért, miről is hallgatunk.

Csendjátszma

“A csend egy másik arca az egyik leggyakoribb párkapcsolati játszma: a klasszikus, ‘ha szeretsz, kitalálod, mit akarok’ játék” – mondja a szakértő. “Igazi csapdahelyzet ez, hiszen a másik egészen biztosan nem gondolatolvasó, így ha kudarcot vall (márpedig fog), csak egyvalamire következtethetünk: nem találta ki a gondolataimat, tehát nem szeret. Ez pedig sehová nem vezet.”

Ebbe a kapcsolati játszmába nagyon könnyű belelépni, hiszen mi lehetne romantikusabb annál, mint hogy szavak nélkül értjük egymást, és kitaláljuk a másik minden gondolatát?…  Ám mielőtt belefognánk, érdemes emlékeztetnünk magunkat, hogy lehet, hogy kimondani, mire van szükségünk, nem annyira filmbe vagy szerelmes regénybe illő, de még mindig a legjobb módja annak, hogy a párunkhoz eljusson az üzenet.

Különösen, ha valami olyasmit próbálunk közölni vagy kérni, ami számunkra igazán fontos, hiszen ha lemondunk a lehetőségről, hogy megfogalmazzuk az igényeinket, közvetve mi is hozzájárulunk, hogy soha ne kapjuk meg, amit szeretnénk.

“Ennek a játszmának sokszor van egy árnyaltabb formája is” – figyelmeztet Kozma-Vízkeleti Dániel. “Az, amikor nem mondjuk ki ugyan, mit szeretnénk, de célozgatunk… Azt mondjuk: nézd, milyen jó neki, ő kapott virágot! De vajon mekkora az esélye, hogy a másik ennyiből rájön, hogy virágot szeretnénk kapni? Nagyon kicsi. Érdemes lehet még akár nagyon konkrétnak is lenni: egy általánosabb ‘figyelj rám jobban’ felszólítás helyett kimondhatjuk kereken, hogy ez a bizonyos figyelem három szál frézia, vagy éppen egy koncertjegy.”

A titkok csendje

Egy családon, kapcsolaton belül a csend a reménytelenségen és a játszmákon túl olykor sokkal súlyosabb dolgokat is rejthet: titkokat. “Mindenkinek vannak titkai, minden családban, minden párkapcsolatban. Fontos, hogy ehhez mindenkinek joga is van, ám a titkok, ha úgy igazán felhalmozódnak, falként épülnek közénk” – vallja a szakértő.

“Sokszor találkozom olyan esettel, hogy egy család generációkon át hordoz egy titkot, amiről már csak akkor szabad beszélni, amikor senki nem él azok közül a családtagok közül, akiknek szerepe volt az eltitkolt eseményekben. A transzgenerációs szemléletnek köszönhetően pedig ma már tudjuk, milyen hatással lehetnek ránk ezek a titkok, amelyek mégis fel-felbukkannak majd az évek során, ráutaló történetekkel, gesztusokkal.”

A titkok csendje, legalábbis ideális esetben, akkor törik meg, amikor az illető szabadon dönt úgy, fellebbenti a saját titkáról a fátylat – ez azonban manapság nagyon ritka. Ehelyett leginkább azzal a forgatókönyvvel találkozunk, hogy már csak akkor ismerjük fel a család történetét évtizedek óta végigkísérő mintázatot, amikor a dédunokák értesülnek egy elsuttogott vallomás formájában a nagypapa hűtlenségéről, vagy éppen egy családtag öngyilkosságáról. A család viszonylatában a titok ilyenkor hasonlóan működhet, mint amikor a testünk fejezi ki helyettünk, amiről nem beszél(het)ünk: megjelenik egy “tünet”, sok kis apró jelzés formájában, amire sokáig keresgélhetjük a magyarázatot, mire megtaláljuk, mi a mögötte álló valódi ok. A csendnek ez az arca tehát, ahogy Kozma-Vízkeleti Dániel fogalmazott, nem a barátunk.

Csend-idő

Meddig “tűrjük” hát a csendet, amely a nyugalmon, a közös és az együtt töltött időn kívül játszmákat és titkokat rejthet?

“A kultúránkban manapság van egy olyan üzenet, hogy minden azonnal kell. Lemondtunk a várakozás, a késleltetés jelenségéről; ami egykor lélektani érték volt, az ma már inkább a ‘lúzerség’ jele – mert hát mégis, mire várunk? Ha most jut eszembe, most mondom, most oldjuk meg. Pedig adott esetben a csend által lehetővé tett feldolgozás, átgondolás lehet az, ami igazán építi a kapcsolatot” – mondja a szakértő.

Egy párkapcsolaton belül a csend tehát jelentheti egyszerűen azt, hogy időre van szükségünk ahhoz, hogy feldolgozhassuk az érzelmeinket, a bennünk zajló folyamatokat, mielőtt beavatnánk a másikat. “Persze attól, ha a párunk időt kér, hogy gondolkodhasson, könnyű pánikba esni. Hűtlenség kérdésével dolgozó pároknál látom, mennyire fontos, hogy tudjunk időt kérni a másiktól, és biztosítani őt egy érintéssel, egy tekintetváltással, vagy a kapcsolatunkban kialakult megnyugtatási eszköztár bármelyik módjával, hogy érted haragszom, nem ellened. Nagyon fontos, hogy ha időt, határokat kérünk a másiktól, ne feledkezzünk meg erről” – hangsúlyozza Kozma-Vízkeleti Dániel, majd hozzáteszi: “Nehéz lehet lecsendesíteni a saját kíváncsiságunkat, megállni, hogy ne kezdjük faggatni, mondja el azonnal, mi jár a fejében. Vajon képesek vagyunk megnyugtatni magunkat ilyenkor? Kivárni, hogy a saját tempójában mondhassa el, mi zajlik benne és nem ajtóstól rontani a házba?”




Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This