Az afantázia nyomában – avagy képzeld el, hogy nem tudod elképzelni!

A kis herceg után szabadon kezdjünk egy egyszerű feladattal: légy szíves, képzelj el egy bárányt! Szinte azonnal megelevenedik előtted egy idilli, dombokkal körülzárt mezőn a bolyhos, piszkosfehér bundájú, ragyogó zöld füvet ropogtató juh? Esetleg csak némi erőfeszítés árán és kevésbé élethűen sikerül kicsikarnod magadból a képet? Vagy talán nem is sikerül? Akárhogy is, aggodalomra semmi ok! A képesség, hogy belső szemünkkel lássunk (avagy képzeljünk), korántsem egy szabvány készség, és annak teljes hiányától (afantázia) a túlzottan élénk képzelőerőig (hiperfantázia) terjedő skálán mozog. S hogy az ezek mögötti mozgatórugókat miért csak most kezdjük el feltárni? Nos, mert sokáig el sem tudtuk képzelni, hogy nem mind (ugyanúgy) tudunk képzelni.

Nem tudod, hogy milyen fontos, míg el nem veszíted…

Noha a fenti mondattal többnyire az egészséggel vagy épp a párkapcsolatokkal foglalkozó fórumokon találkozunk, az orvosi szakirodalomban csak M.X.-ként emlegetett páciens egy rutinbeavatkozás után a képzelőereje kapcsán kellett, hogy levonja ugyanezt a következtetést. Ahogy azt a témában azóta úttörő kutatóként számon tartott Adam Zeman neurológusnak panaszolta, egy kisebb értágító beavatkozás után – amely során valószínűleg egy enyhe agyvérzésen eshetett át – elveszítette a belső szemét, ahogy az angol irodalom a mentális képek megidézésének képességét emlegeti.

Noha M.X. korábban szerette képzeletét regények világában füröszteni, vagy épp házakat, szeretteit, esetleg eseményeket vizualizálva aludt el, a műtét után képtelen volt bármit is maga elé képzelni – annak ellenére, hogy látása egy cseppet sem romlott.

A férfi esete felkeltette Dr. Zeman érdeklődését – mondhatnánk, hogy beindította a képzeletét –, és kollégáival elkezdte mélyebben tanulmányozni a később afantáziának keresztelt jelenséget. M.X.-et egy sor tesztnek és vizsgálatnak vetették alá, hogy megértsék, mi áll a furcsa tünet hátterében. A páciens a vizualizációs készségeket mérő kérdőíveken – a vártnak megfelelően – igencsak gyenge teljesítményt nyújtott. Azonban meglepő módon képes volt olyan feladatokat is megoldani, amelyeket általában ugyanezen készséghez kötünk. Például amikor megkérdezték, a fűzöld vagy a fenyőzöld világosabb, helyesen válaszolt. Hangsúlyozta azonban, hogy nem látja maga előtt a színeket, egyszerűen csak tudja.

Képek helyett tények

Az említett eset óta már ismerjük a tényt, hogy az afantáziával élők egész más stratégiát alkalmaznak, ha hasonló feladatokkal szembesülnek. Valószínűleg a tényszerű tudásukra alapozva képesek megválaszolni azokat. Az átlagostól eltérő stratégiák alkalmazását támasztották alá M.X. mentális forgatást mérő teszteken elért eredményei. Amikor két képet mutattak neki 3D-s formákról, és megkérdezték, hogy a kettő különböző forma-e, vagy ugyanaz, csak elforgatva, a páciens sikeresen megoldotta a feladatokat. Tegyük hozzá, M.X. hosszabb ideig ült a feladat felett, mint a kontrollcsoport tagjai, és utóbbiakkal ellentétben, az ő válaszadási sebessége nem függött a forgatás szögének nagyságától.

A tesztekkel koherens eredményt mutatott a funkcionális MRI vizsgálat is, amely során követni tudták, mely agyterületek aktiválódnak, mikor M.X. próbálja lángra lobbantani képzelőereje szikráit.

Korábbi kutatásokból már tudjuk, hogy ha személyeket, helyeket vagy tárgyakat képzelünk magunk elé, főleg az emlékezettel, a döntéshozással és a vizuális információk feldolgozásával összefüggésbe hozott területek aktiválódnak.

M.X. esetében utóbbi csak minimális szinten aktiválódott, míg a döntéshozásban szerepet játszó területek a vártnál nagyobb aktivitást mutattak.

A hópehely, amely lavinát indított

Mindez lehetett volna egy izgalmas, de nem világot rengető esettanulmány egy orvosi szaklapban… Csakhogy egy újságíró felfigyelt rá, és mint érdekes esetet, feldolgozta a Discover magazin hasábjain. A reakció pedig döbbenetes volt. Egyre többen és többen jelentkeztek a szerzőnél azzal, hogy a cikkben leírtak rájuk is igazak. Sőt, az ő belső szemük nem egy műtét szövődményeképp csukódott le, hanem soha nem nyílt ki.

Ez azonnal arra sarkallta Dr. Zemant és munkatársait, hogy tovább kutassanak a témában. Az első, 2015-ben megjelent publikációban még csak 21 résztvevőt vizsgáltak.

Érdekes módon a legtöbben csak kamaszkorukban, vagy fiatal felnőttként fedezték fel, hogy mások képesek „csak úgy” maguk elé képzelni bármit is, legyen szó egy tárgyról, vagy épp olyan meghatározó emlékekről, mint a saját esküvőjük.

Sőt, rengetegen csak a publikációt övező médiafelhajtás során döbbentek rá, hogy az „elhalványuló emlékek” vagy a „képzeld el, mi történt velem” nem csupán puszta nyelvi fordulatok.

Egyik végletből a másikba

Érdekes módon azonban nem csupán olyan emberek keresték fel Dr. Zemant, akik M.X. cipőjében jártak, hanem olyanok is, akik épp ennek ellenkezőjét tapasztalták. Túlságosan élethű képzelőerővel bírtak, amelyet ma már hiperfantáziaként definiál a tudományos közösség. A jelenlegi becslések szerint a teljes népesség mintegy 0,7 százaléka él afantáziával, míg a hiperfantázia egy ennél nagyobb réteget, a populáció 2,6%-át érinti.

Joel Pearson, aki kognitív idegtudománnyal foglalkozik a University of New South Wales­-en, 2005 óta foglalkozik a képzelőerő vizsgálatával. Eredményei alapján

a hiperfantázia nem csupán egy túlzottan erős képzelőerőt takar, amely lehetővé teszi, hogy fejben tökéletesen azonosan lepörgessünk magunk előtt egy filmet, amelyet a minap megnéztünk. Sokkal inkább esetenként olyan élethű képzelt helyzetekhez vezet, amelyekről később már nem is olyan könnyű eldönteni, hogy valóban csak a fejükben játszódott-e le.

Sokan közülük könnyedén belefeledkeznek az álmodozásba és merülnek el múltbeli eseményekben, vagy jövőbeli helyzetek elképzelésében.

Az eltűnt képzelet nyomában

Dr. Zeman és Dr. Pearson azóta is igyekeznek minél jobban megérteni mind az afantáziát, mind a hiperfantáziát. Ebben nagy segítségükre van az egyik első alanyuk, a kanadai Thomas Ebeyer által létrehozott Aphantasia Network, amely az afantáziával élőket köti össze, tájékoztató portálként működik és az online kérdőívek révén megannyi adatot szolgáltat a további kutatásokhoz.

A kérdőívek és az online fórum világított rá például arra is, hogy az afantázia esetenként nem csupán a látást érinti, hanem más érzékszervekre is kiterjedhet.

Az emberek többsége például, ha megkérik őket, hogy képzeljék el a kedvenc zeneszámukat, gyakorlatilag fejben képesek végighallgatni azt (ennek egy rendkívül irritáló formája, amikor egy szám szinte beleragad a fejünkbe, és egész nap nem tudjuk kiverni onnan a bolondos dallamot). Azonban, ahogy Mr. Ebeyer is megjegyzi, ő képtelen működésre bírni belső zenelejátszóját. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kérdőívek csupán becsléseket tudnak nyújtani, hiszen szubjektív értékelésekről van szó. Egy adott skálán az én hármasom és a Te négyesed lehet ugyanaz – emlékeztet Dr. Pearson.

Épp ezért objektívebb kísérletekben is próbálkoztak mérni az afantázia/hiperfantázia mértékét, például kiaknázva azt a reflexet, hogy pupillánk összeszűkül, ha fényes, világos tárgyakat vizslatunk, – vagy akár csak képzelünk magunk elé. Dr. Pearson kutatásai például rávilágítottak, hogy az afantáziások esetében – szemben a kontrollcsoporttal – egy fehér háromszög elképzelése nem indítja be ezt a reflexet.

Ugyanígy praktikus jelenség az afantázia fennállásának megállapításában, hogy bőrünk vezetőképessége megváltozik, ha ijesztő dolgot látunk. Sőt, akkor is, ha csak olvassuk és ezáltal elképzeljük azokat! Ugyanakkor az afantáziás személyek esetében, akik képtelenek maguk elé képzelni az olvasott szöveg történéséit, ez a reakció szintén elmarad.

Ezek a tanulmányok azt sugallják, hogy belső szemünk egyfajta érzelmi erősítőként működik – legyen szó pozitív vagy negatív érzelmekről. Az afantáziások persze átélik ugyanazon érzelmeket, de nem erősítik fel őket utólag azok vizualizálása révén.

Szerelmi bánat és pályaválasztás afantáziával

Utóbbi esetenként akár előnyös is lehet, például a traumatikus élmények feldolgozásában. Míg legtöbbeket akár egész életük során kísérnek a fel-felvillanó emlékképek, az afantáziások lelkét nem terhelik a megrázó képek, amelyek újra és újra feltépik, felerősítik a negatív érzelmeket. Ugyanígy, anekdotikusan, az afantáziások könnyeben lépnek túl a szerelmi bánaton is – talán, mert ez esetben az elvesztett szerelem gyötrő nosztalgikus kepeitől kíméli őket az állapotuk.

Láthatjuk, az afantázia nem egy betegség, épp csak belső világunk másfajta berendezése, egy adott skála másik pontja, amely épp úgy normális, mint ahogy nem feltétlen ugyanúgy tekintünk egyes helyzetekre vagy élünk meg érzelmileg egyes szituációkat. Ugyanakkor az afantázia igenis befolyással lehet életünk megannyi aspektusára, például a pályaválasztására.

Dr. Zeman kérdőívei alapján úgy fest, az ezzel élők az átlagosnál nagyobb eséllyel választanak tudománnyal, matematikával kapcsolatos karriert. Ahogy azt például a genom szekvenálás úttörője, Craig Venter nyilatkozta, az afantáziának hála megszabadult egy rakat zavaró tényezőtől, amely elvonta volna a figyelmét munka közben (tegye fel a kezét, aki még sosem tartott legalább fél órás álmodozás-sessiont az asztalánál!). Ugyanakkor ne gondoljuk, hogy csak afantáziások futhatnak be tudományos karriert, vagy hogy ez az állapot ellehetetlenítené a kreatív munkakör betöltését: Charles Darwin egyes fennmaradt szövegei például hiperfantáziáról árulkodnak, míg Edwin Catmull, a Pixar egyik alapítója és a Walt Disney Studios korábbi elnöke, aki nagyban hozzájárult a számítógépes 3D grafika fejlődéséhez, afantáziás.

Az afantáziás Neo esete a kék és a piros pirulával

Dr. Zeman kutatásai révén ma már egészen jól értjük, hol tér el a huzalozás az afantáziások és a hiperfantáziások esetében: míg M.X. esetében azt láttuk, hogy a vizuális kéreg kevésbé kommunikál a döntéshozásért felelős régiókkal, a hiperfantáziások agya álmodozás közben sokkal erősebb funkcionális kapcsolatot mutat e két terület között. Ráadásul Dr. Pearson kutatásai alapján úgy fest, a megfelelő régiókat célzó transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) és a kognitív tréning kombinációja révén akár ki is nyithatjuk az afantáziások belső szemét. Ugyanakkor Dr. Pearson szerint ez nem feltétlen jó ötlet: ugyanis valaki, aki egész életében belső képek nélkül élt, talán nem tudná feldolgozni a megannyi, esetenként negatív, traumákhoz köthető képet.

Mr. Ebeyer, az Aphantasia Network alapítója például úgy nyilatkozott, csak akkor vállalná a kezelést, ha csupán néhány napig tartana a hatása. Ugyanakkor, ha a Mátrixhoz hasonlóan arról lenne szó, hogy beveszi az egyik tablettát, és utána nincs visszaút, inkább nem kockáztatná.

Forrás: Scientific American, The New York Times