Vajon milyen gondolatok jutnak eszünkbe a következő képről?

Valószínű, hogy a felhőtlen boldogság igen hamar az asszociációink sorába kerül. Sokunkban él az anyaság legelső időszakáról ez a kép, és a gátlás, hogy nem is “illik” másképp nyilatkozni erről, nehogy hálátlannak minősítsenek, vagy éppen érzékenyen érintsünk másokat… Viszont ez azt eredményezi, hogy könnyen elfojtjuk a rózsaszín képbe nem illő érzéseinket, gondolatainkat, s ezáltal szép lassan elkezdhetünk távolodni magunktól. Az elnyomott, meg nem élt, ki nem mondott feszültségek pedig egyre növekszenek bennünk, akár testi vagy egyéb pszichés tüneteket okozva. Eközben az anyaság különböző aspektusaival foglalkozó Facebook csoportok gombamód szaporodnak, a vicces (az anyaság árnyoldalait bemutató) karikatúrák kedveltsége is robbanásszerűen növekszik, mely szintén azt jelzi, hogy bizony van igény a rózsaszínen kívüli érzés-árnyalatok megélésére, megosztására is.

Mondjuk ki: nem tökéletes

Vajon a mi fejünkben mi van ezzel kapcsolatban? Ízlelgessük kicsit: hogy folytatnánk a következő mondatokat?

Akkor vagyok/lennék jó anya, ha…
Egy jó anya…
Ha rosszul / depressziósnak / lehangoltnak / üresnek érzem magam, az azt jelenti, hogy….
Ha félek /bizonytalan vagyok, …

Számtalan előfeltevés él bennünk: hogyan KELL érezni magunkat újdonsült anyaként/újdonsült házasként stb.

Aztán jön a valóság, és előfordul, hogy az nem teljesen egyezik a bennünk élő képpel, s összezavarodunk, frusztrálttá válunk, elnyomjuk a szerintünk oda nem illő érzelmeket vagy megbélyegezzük, megítéljük önmagunkat, hisz nem úgy “működünk”, mint ahogy “kéne”, ami a “normális”, ami “elvárható lenne” az adott élethelyzetben.

Pszichológusként gyakran tapasztalom munkám során, hogy a hozzám fordulóknak rendkívül felszabadító érzés, amikor ráébrednek, hogy bizonyos rendellenesnek tartott működésük igazából mennyire természetes és rendben van, elfogadható, kimondható, megélhető. Ez a cikk, mely sok-sok emberi megélésből, saját élményből és tapasztalatból született, talán szintén segíthet abban, hogy lehulljon a fátyol az anyaság, anyává válás (gyakran rózsaszín vagy fekete) mítoszáról, s a megterhelő kell-ek világából a természetes valóság felé kísérjen.

Mire gondolsz?

Vágjunk is rögtön neki, kukkantsunk bele egy anyuka hétköznapi gondolat- és érzésvilágába, mennyire gazdag, milyen sokrétű, szerteágazó, sokféle tartalom megjelenhet:

El sem hiszem, hogy ez a csoda valóság..
Ó, egy kicsit most úgy visszaküldeném oda, ahonnan jött, csak egy kis időre..
Olyan gyönyörű…
De jó is lenne egy picit, ha ő most egy darabig nem lenne…
El sem tudom képzelni nélküle az életem..
Bárcsak lenne rajta egy kikapcsoló gomb…
Nem tudok betelni a szuszogásával, csak nézem, ahogy alszik és gyönyörködöm…
Aludni akarok, hagyjatok már békén!
Hihetetlen csoda a kis lénye és ahogy napról napra fejlődik..
Csak egy kis szünetetet kérek pleaseeee…
Biztos én csinálom rosszul, az nem lehet, hogy minden anya ennyire fáradt..
Megvan életem értelme, már nem hiába éltem, hogy ő van..
Olyan üresnek érzem magam, teljesen lefáraszt az állandó 0-24es együtt-lét..
Annyira ügyes és aranyos, megtisztelő, hogy az édesanyja lehetek..
Miattam fog pszichológushoz járni 30 év múlva…
Nem bírom tovább, nem megy, több segítségre van szükségem…
Alig várom a következő babát, olyan gyönyörű ez az időszak!
Feladom, egyszerűen képtelen vagyok még egy ilyen napot végigcsinálni!
A világ egyik legszebb dolga az anyaság…

És még hosszan folytathatnánk a gondolatok sorát, melyek mellett az anyai érzés-skála is gyakran nagyon vegyes palettát vonultat fel, változó intenzitásokkal, akár egyetlen napon belül:

meghatott – meggyötört – kiteljesedett – frusztrált – gyengéd – erőtlen – energikus – kiüresedett – szeretetteli – keserű – elmélyült – szégyenkező – büszke – bizonytalan – harmonikus – magányos – optimista – kétségbeesett – hálás – összezavarodott – haragos – örömteli – levert – inspirált – mogorva – magabiztos – ijedt – lelkes – aggódó – együttérző – fásult – nyugodt – tanácstalan – higgadt – gondterhelt – bizakodó – reménytelen – felszabadult – nyűgős – ellazult stb.

Talán nincs is olyan érzelmi állapot, amit egy anya, ha igazán őszinte magával, ne élne át gyermeke (és egyben saját anyasága) születésére készülve, születésekor és első éveiben.

Sokaknak ijesztő, van, akinek pedig nevetséges ennyi, első ránézésre egymással ellentmondásos, összeférhetetlen gondolat- és érzés-töredék. Ez azonban ebben az életszakaszban teljesen természetes, hisz annyi változáson megy át az életünk: testünk, hormonrendszerünk, időbeosztásunk, alvási és étkezési szokásaink, eddig beállt ritmusunk és kapcsolataink, saját identitásunk, hogy az lenne furcsa, ha mindezt egy viszonylag egyhangú és szűk érzelmi skálán élnénk meg.

Nem csak fekete-fehér…

Másrészt alapvetően mindannyian onnan indulunk kiskorunkban, hogy hajlamosak vagyunk szélsőségesnek látni a dolgokat, s élesen szétválasztani őket. Valami vagy fekete vagy fehér, valaki vagy szeret vagy utál. Az nem lehet, hogy ugyanaz az anya, aki egyszer szeret és megetet, ha kérem, máskor néhány percig észre sem veszi, hogy szükségem lenne rá… Ez nem lehet, felfoghatatlan, sőt, félelmetes, ezért babaként szétválasztjuk a képet, “hasítunk”: elképzeljük, hogy van egy jó és egy rossz anya. Ezzel megvédjük a lelkünket, ami még nem bírná elviselni annak a frusztrációját, hogy a “rossz anya” esetleg bekebelezi a jót.

Aztán a személyiségfejlődés során egyre inkább képessé válunk az integrációra: megtapasztaljuk, hogy a “jó” és a “rossz” néha megfér egymás mellett, sőt, lehet, hogy a feketén és fehéren kívül több árnyalat is létezik. Az egészséges személyiségfejlődésünk következtében egyre inkább elhisszük, hogy másban és magunkban is egyszerre létezhetnek általunk jónak és rossznak bélyegzett tulajdonságok és ez rendben van így.

Azonban a várandósság, szülés-születés és gyermekágyi időszakban egy olyan átmeneti állapotba kerülünk, ahol gyakran fellazulnak a test- és énhatáraink, s időszakosan visszaléphetünk korábbi fejlettségi állapotainkba, érzékenyebbé válhatunk a fekete-fehér látásmódra, így nem csoda, hogy megijedünk, ha nem csak rózsaszín felhőt érzékelünk magunk körül.

Az is okozhat szorongást, ami jó

E frusztráció kezelésében segít, ha tudatosítjuk, hogy a pozitív stressz is okozhat szorongást, hisz az is változás, amihez alkalmazkodnunk szükséges. A Holmes-Rahe féle Életesemény Skála azokat az élethelyzeteket gyűjti össze, amelyek stresszfaktorok lehetnek, s ha egy szinten túl felhalmozódnak egy-egy életévünkben, és az általuk okozott nagyfokú szorongásunkat nem kezeljük, tudatosítjuk, fogadjuk el, akkor kifejezetten hajlamosít különböző megbetegedésekre.

Az anyává válás, a várandósság és a gyermek első életéve bármilyen pozitív történésekkel teli is, már önmagában magas rizikófaktorba sorolhat minket, nem beszélve a további lehetséges stresszhelyzetről, melyek nem a gyermekünk születésével kapcsolatosak, s bármelyikünkkel előfordulhatnak.

Kigyűjtöttem azokat a tételeket, melyek konkrétan erről az élethelyzetről szólnak, vagy szorosan kapcsolódhatnak hozzá: új családtag születése vagy befogadása, alvásmegvonás, alvási és/vagy étkezési szokások megváltozása, várandósság, munkabeli szokások megváltozása: munkaidő, munkabeli körülmények, munkakör megváltozása, anyagi helyzet változása, változás a szabadidős tevékenységekben. Ezen túl pedig maga az identitás-változás, az anyaszerep megélése, a saját szüleinkkel és a párunkkal való kapcsolat megváltozása is jelentős, és még ha nem is terhelt konfliktusokkal, akkor is formálódást, alkalmazkodást igényel, s így szorongató lehet. Azonban ha ezzel tisztában vagyunk, elfogadjuk, felkészülünk és nyitottá válunk a változásra, nem kényszerként fogjuk fel, akkor ezen tényezőknek könnyen elmúlik a stresszor hatása.

Egyedül

Emellett, főként, ha gyakori a bűntudatunk anyaként a megélt magány-érzetünk miatt, érdemes abba is belegondolnunk, hogy mennyit változott az elmúlt évek során a családmodell, a gyermeknevelési szokásrendszer. Politikától és a nemi szerepek érintésétől teljesen függetlenül megfigyelhetjük, hogy a természeti népeknél a gyerek a nagycsaládba, közösségbe született bele, ahol az anyán kívül több fiatal és idősebb tapasztalt nő lelkes és felelősségteljes közreműködésével telt a csecsemők és kisgyerekek egy-egy napja, így az anyukák rengeteg feladattól mentesültek, hisz sokak között oszlott meg a babáról való gondoskodás. Van olyan megfigyelés, ami szerint hasonló közegben egy féléves babát egy óra alatt átlagosan nyolcan fognak (amíg testközelben van, le sem teszik), s így egy óra alatt átlagosan 10 percen át fogja a saját anyukája. Mindeközben az anyák szinte végig társaságban vannak, ahol sok hasonló élethelyzetű társukkal oszthatják meg tapasztalataikat.

Ehhez képest ma gyakori, hogy fél vagy akár egész nap egyedül van az anya gyermekével, s még ha kap is segítséget a feladatvégzésben vagy gyermekvigyázásban, a társaság, valódi őszinte közösség és baráti kapcsolatok kialakítása és/vagy fenntartása a távolságok és a megnövekedett munkaidő miatt igen nehéz, így nem csoda, ha gyakori az elszigetelődés, a levert hangulat, s a magány megélése.

Amikor baj van

Láthatjuk, hogy a várandósság, a gyermek születése és első életéve univerzálisan mennyi különböző érzést megmozgat, s mennyi stresszlehetőséget is tartogat magában. Ezen túl azonban az első közös időszak megélését nagyon sok személyes tényező befolyásolja, így számtalan egyéni különbözőség is előfordulhat.

A rendkívül vegyes természetes megéléseknek azonban húzódik egy olyan határa, amit fontos megemlítenünk, hisz a szülés utáni depresszió, szorongás és pszichózis létező fogalmak. Ezek során olyan szélsőséges hangulati, érzelmi és gondolati világot tapasztalhatunk meg, melyek valóban túllépnek ezen élethelyzet amúgy is tágabb határain és szükséges a szakemberek (pszichológus és/vagy pszichiáter) segítségével való kezelésük. Jelzésértékű például, ha a hangulatunk szélsőségesen és tartósan lehangolt, ha akár indokolatlanul sokat és rendszeresen sírunk az első hat héten túl is, az alvásunk és evésünk a gyerek alvási szokásaitól függetlenül nagyon megváltozik (sokkal több vagy kevesebb lesz, mint eddig), illetve ha a minket jól ismerő környezetünk (többen, egymástól akár függetlenül) azt jelzik vissza, hogy zavaró, és a helyzethez nem illő a viselkedésünk, rendkívül “kifordultunk önmagunkból”. Ha rendszeresen visszatérő szorongató gondolatunk, hogy önmagunkban vagy a gyermekünkben kárt tegyünk, akkor mindenképp fontos mielőbb szakemberhez fordulnunk, aki a számunkra legmegfelelőbb kezelésben részesít.

Ez ijesztően hangzik, de nem általános, sokkal gyakoribb, hogy a természetes tünetekre hiszik azt anyukák, hogy súlyos pszichés betegségben szenvednek. Viszont mindenképp fontos tudni a létezésükről, és inkább keressünk fel egy pszichológust egy konzultáció vagy állapotfelmérés erejéig, (ami ártani biztos nem árt, maximum megnyugtat, hogy igazából jól vagyunk), minthogy hosszan bizonytalanságban maradjunk állapotunk felől.

Felhősen és boldogan

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az anyává válás, az anyaság első időszaka rendkívül intenzív változásokat generál bennünk és körülöttünk és vegyes érzelmeket mozgat meg, így természetes, ha nem csak felhőtlenül boldogságot élünk meg ebben az időszakban. Nem érdemes emiatt szégyellnünk magunkat, és elkerülni az őszinte beszélgetéseket. Végül összegeztünk néhány konkrét “receptet”, mely segít áthidalni az anyaság viharfelhős pillanatait is:

  • Ismerjük fel és engedjük el a bennünk élő kelleket, forgatókönyveket – váljunk szabaddá a saját életünket élni!
  • Próbáljunk elsajátítani egy árnyaltabb látásmódot: tudatosítsuk, hogy megférhetnek egymás mellett elsőre akár ellentmondásosnak tűnő érzelmeink és gondolataink is!
  • Vizsgáljuk meg, ha segít írjuk le, hogy számunkra mi jelenti a “jó anyaságot”: ezáltal képessé válhatunk ezt felülírni.
  • Tudatosítsuk, hogy ebben az életszakaszban természetes, hogy küzdünk nehéz érzésekkel, ezek rendben vannak, nem vagyunk velük egyedül.
  • Próbáljunk a saját megélt anyai erősségeinkre fókuszálni (mi az, amit jónak élek meg, ami működik nálunk, például szoptatás stb.)
  • Merjünk segítséget kérni! Legyen szó babysitterről, takarítónőről, ételrendelésről vagy a rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől való segítségkérésről, akár takarításban, gyerekvigyázásban, főzésben stb. Nagyon egyszerűen fogalmazva: nem ér annyit a büszkeségünk, hogy érzelmileg tönkremenjünk.
  • Próbáljunk meg beiktatni a napi és heti rendszerünkbe egy-egy rövid időt, amit saját magunkban vagy párunkkal töltünk. Ez lehet akár 15 perc is, később pedig amire lehetőségünk van babysitter terén, akár hosszabb idő is, lényeg, hogy legyen kerete az ilyenfajta töltődős időnek. Már egy kávé elfogyasztása is remek kikapcsolódás az állandó készenléti állapotból.
  • Figyeljük meg, mire van igényünk más kisgyerekes anyukákkal való közösség terén: néha rengeteget számít, ha eljutunk egy baba-mama programra vagy helyszínre, jóleshet a kimozdulás, vagy más hasonló élethelyzetben levő családok/baba-mama párok társasága. Van néhány kifejezetten baba-mama kávézó, ahol a kicsik eljátszhatnak, mi meg elkávézgathatunk, ismerkedhetünk, ha van kedvünk. Továbbá van néhány kreatív zenés vagy mozgásos foglalkozás, mely mind az anyák, mind a babák számára feltöltő lehet, s mindenki kiválaszthatja a számára szimpatikusakat.
  • Végül, de nem utolsó sorban érdemes keresnünk néhány életszerű anya-blogot, Facebook csoportot vagy Instagram-anyukát, akik számunkra hitelesen és árnyaltan mutatják be e különleges életszakasz szépségeit-kihívásait. Kevés ilyen van, hisz a social media felületeken még inkább hajlamosak vagyunk kizárólag a rózsaszín oldalunkat mutatni, de elszórtan megtalálhatóak néhányan, akik őszinték és egészséges értelemben bevállalósak, érdemes olvasgatni, akár külföldieket is, ha a nyelv nem akadály!

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Záborszky Zsófia

Záborszky Zsófia

Pszichológus, tréner, család- és párterapeuta-jelölt. Az NMHH egyik pszichológus szakértője, a holisztikus szemléletű Aurum Életműhely egyik alapító tagja, a Lélekszörf blogjának szerzője.
Záborszky Zsófia

Pin It on Pinterest