„Az a baj, hogy nem ismersz, és az a baj, hogy ítélkezel”− Édesanyák az elvárások szorításában

Szerző: | 2020. 09. 15. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 7 perc

Amikor anyává váltam, úgy éreztem magam, mint aki “gyüttmentként” akar bekerülni egy település nagyon zárt közösségének életébe, ahol íratlan farkastörvények uralkodnak, amelyekről (úgy látszott) csak nekem nincs tudomásom. Nagyon megdöbbentett, hogy milyen mértékű ítélkezéssel viseltetnek az anyukák egymás iránt. Mintha folyamatos lenne a hibakereső üzemmód, még az alapvetően segítségnyújtásra alapult közösségi médiacsoportokban is. Egy, a Facebook-on egy időben népszerű bejegyzésben, amiben a Belga zenekar Azabaj című számának anyukás átiratát adta közre az alkotó, tökéletesen megfogta a jelenség lényegét:

“Babakocsiban tolod? Az a baj.

Ha folyton hordozod az a baj.

Ringatod az alváshoz az a baj.

Visszamentél dolgozni, az a baj.

Ha otthon maradsz 3 évet az a baj.

Az a baj, hogy nem ismersz,

És az a baj, hogy ítélkezel.”

 

Fotó: itt.

Az édesanyává válás életünk egyik legelbizonytalanítóbb időszaka. Egyrészt, mert teljesen új “gyermeknevelési trendek”, alapelvek vannak kialakulóban, vagy már jelen a köztudatban, mint egy generációval ezelőtt. Ez többek között köszönhető a gyermekgyógyászat és a pszichológia, viselkedéstudományok folyamatos fejlődésének.

Többet tudunk a gyerekek (lelki) működéséről. Emiatt nincs olyan példa előttünk, amit egy az egyben követni tudnánk, hanem magunk tapossuk az utat. A rengeteg információ valódi bizonytalanságot okozhat, hiszen számos módszer, tanács, irányzat között nehezen találjuk a saját belső hangunkat, ami a gyermekünk és saját számunkra mutatja a legmegfelelőbb irányt.

Ez a nagyfokú bizonytalanság önmagunkban valójában az, ami az ítélkező magatartás egyik forrása, hiszen amíg azon van a fókuszom, hogy a másik mit nem csinál jól, addig megveregethetem a saját vállam, hogy “én ebben jó vagyok”, illetve addig sem kell arra figyelnem, amit a saját hiányosságomnak érzek. Ebben az esetben mások tükrében hitelesítjük saját döntéseinket. A Holli a hős című mesekönyvben található Nagy Mumus Kódex nagyon jól bemutatja a fenti jelenséget, bár a csúfolódásra kihegyezve: a bizonytalanságainkat és félelmeinket palástoljuk valójában akkor, amikor valakit gúnyolunk

Távolodó generációk

Nem könnyű a XXI. század anyáinak, mert talán soha ennyi elvárás nem nehezedett rájuk, miközben a társadalomban nagymértékű elszigetelődés, elmagányosodás zajlik. A gyerek az anyához tartozik elsősorban, főleg az első években a tudomány és a társadalom jelenlegi megítélése szerint. Persze az ősközösségekben is a férfiak mentek el vadászni, de addig a nők, anyák, nagyanyák, nagynénik, unokatestvérek együtt őrizték a tüzet, tették a dolgukat, miközben a gyerekek körülöttük szaladgáltak. Mindig akadt, aki a fél szemét rajtuk tartotta. A gyerek mindenkinek a felelőssége volt.

A generációk távolodása éppen a másik fontos ok, ami miatt nincs példa előttünk: már nem nagycsaládokban élünk, nem látjuk a közvetlen környezetünkben, hogyan is zajlik a családi élet a gyakorlatban: milyen amikor a kétszemélyes rendszerből hármas lesz. Hiszen a család bővülése, főleg az első gyermek esetében egy normatív krízishelyzet.

Abban az értelemben, hogy bár “normális”, az élet része a gyermekszületés, mégis teljesen más helyzetekkel találkozunk, mint egész addigi életünkben. Ezekre a helyzetekre nagyrészt nincs kész megoldási stratégiánk. Bár a gyerekekre ma is úgy tekintünk, mint a következő generáció, akik az egész közösség szempontjából fontos, hogy milyen felnőttek válnak, ma ennek a folyamatnak szinte a teljes felelőssége az anyákra hárul.

Ítélkezésből támogatás

Sok helyről hallom, hogy az anyukák nem mennek “anyakörbe”, klubba, vagy akár csak játszótérre sem, mert nem kíváncsiak más anyukák kommentjeire. Pedig mivel már a fent említett okokból más a társadalmunk, nincs automatikusan és közvetlenül körülöttünk egy (jó esetben) támogató közösség: ezért fontos, hogy megteremtsük a magunk számára azt. Ha találunk egy közeget, ahol a sajátunkhoz hasonló élethelyzetek látunk, hasonló problémák fellépését tapasztaljuk, egy igazi egymást segítő, empatikus közösséget alkothatunk.

Anyukás önismereti csoportokban szokott témaként felmerülni, hogy hogyan tudom jól kezelni, ha úgy érzem hatással volt rám egy (bántó) megjegyzés. Ennek a másik oldala, amikor mi magunk “beszélünk ki” másokat. Hogyan lehet ezt ítélkezésmentesen megtenni? Fontos, hogy figyeljünk a fókuszunkra.

Soha nem az számít igazán, hogy az illető mit mondott, mit tett, vélhetően mit gondolt közben, hiszen erről nem lehetnek információink. Arról viszont szükséges beszélnünk, hogy amit mondott az ránk milyen hatással volt, milyen érzéseket keltett és vajon mi lehet ezeknek az érzéseknek az oka. Így lehet a kibeszélés, ítélkezés mentén fejlődni, tanulni. A fókusz legyen a saját érzéseken!

Ez akkor is működik, amikor asszertíven szeretnénk valakinek visszajelzést adni, egy ítélkező megjegyzés kapcsán.

Az önismeret az elfogadás legfőbb kulcsa

Egymás elfogadásának és a közösségteremtő, együttműködő viselkedésnek nagyon fontos pontja az önismeret: saját magunk elfogadása, valamint ezen keresztül az önszeretet állapotának elérése. Hiszen, ha magunkat szeretjük, már nem kell arra fókuszálnunk többet, hogy a saját bizonytalanságunk, vélt hiányosságaink, ingadozó önelfogadásunk réseit betömjük. Ebben az esetben már hidegen hagy a külvilágból jövő vélemény, ítélet, mert önmagunkat teljes egésznek érezzük. Így lesz energiánk másokra is figyelni, hozzájuk kapcsolódva egymást támogatni.

„Az ember önmagát szerethetőnek és kívánatosnak éli át, minden gyengeségével és sebezhetőségével együtt, és ennek eredményeképpen teljesen önzetlen tud lenni. Az önmagát szerető ember számára az én már nem jelent problémát, és így képes félelem nélkül, teljesen jelen lenni a másik számára”- olvasható Dave Mearns & Brian Thorne: A személyközpontú pszichoterápia és tanácsadás a gyakorlatban című kötetében (Budapest, 2011, Oriold és Társai, 51. o.)

Ha ez gyakran nehézséget okoz, és sokszor érezzük úgy, hogy bizonyos helyzetekben nehéz ítélkezés-mentesen jelen lenni, érdemes elindulni az önismeret útján, akár szakember segítségével is.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Gaál Szilvia
Anya és irodalomterapeuta. Az olvasás számára szakma és hobbi egyben, ami feltölt és tanít. Elkötelezetten támogatja a nőket az anyává válás lelki folyamatában. Szereti a tudását átadni, megfigyelni és mélyeket lélegezni a természetben.

Pin It on Pinterest

Share This