Azt hiszem, kevés ember van, aki ne álmodozott volna arról legalább gyerekkorában, hogy milyen lenne, ha lenne egy ikertestvére (mármint azok közül persze, akiknek nincsen). Valaki, aki minden pillanatban mellettünk van, és akivel minden más kapcsolatunkhoz viszonyítva kilenc hónap “előnyünk” van a közös létezésben; valaki, aki minden gondolatunkat érti, hiszen pontosan olyan, mint mi – hát nem erre vágyunk mindannyian?

Az ikrek között fennálló különleges kötelék nem véletlenül volt tárgya számos mítosznak, hiedelemnek és tudományos érdeklődésnek az elmúlt évezredek során. Egyértelműen kisebbségben vannak azok a kutatók, akik úgy vélik, az ikrek viszonyát elegendő “sima” testvérkapcsolatként kezelni – a többség tisztában van azzal, milyen fontos sajátosságai lehetnek ennek a nem mindennapi kapocsnak, és mennyire meghatározó az nem csak az ikrek életére nézve, de a hozzátartozóikére is.

Misztikus kötelék

Ez a kapocs sok száz éve számos elmélet és kutatás tárgyát képezi, és nem csupán az egy családban felnevelt egy- vagy kétpetéjű ikrek esetében. A születésükkor elválasztott egypetéjű ikrek vizsgálata azt a reményt csillantotta fel a kutatók előtt, hogy végre eldőlhet minden idők egyik legnagyobb tudományos dilemmája: az öröklés-e az, ami a fejlődésünket meghatározza, vagy épp ellenkezőleg, a környezeti hatások. Bár erre a kérdésre egyértelmű választ még az ilyen körülmények között felnőtt ikerpárok által sem nyerhetünk, az ő eseteiket mindenképpen nagy érdeklődés övezi.

Külön nevelkedett egypetéjű ikreket találni szinte lehetetlen – talán ennek is köszönhető, hogy olyan nagy nyilvánosságot kap, ha mégis előkerül egy. Az egyik legismertebb ilyen eset a Jim ikrek története, akik az első olyan ismert ikerpár voltak, akiket a születésükkör elválasztottak egymástól, majd később újra egyesítettek.

A külső hasonlóságokon túl a két férfit számos meglepő “egyformaság” jellemezte: mindketten kétszer nősültek, és első feleségük neve Linda, a másodiké Betty volt. Mindkettőjük fiát ugyanúgy hívták (bár eltérő írásmóddal, James Allan és James Alan), és mindkét testvérnek volt gyerekkorában egy Toy nevű kutyája. Mindketten rágták a körmüket, és szerelmes üzeneteket hagytak a feleségeiknek szerte a lakásban.

Ezek a hasonló jegyek a külső szemlélőkben azt erősíthetik meg, hogy az ikerpárokat, bármilyen körülmények között nevelkedjenek is, valóban misztikus kötelék fűzi össze, és akkor is kapcsolat van közöttük, ha egymás létezéséről sem tudnak. Ez azonban nincs mindig így.

A Yufe ikrek

Az egymástól elválasztva nevelkedő ikrek történetei között is kiemelkedően izgalmasnak számít Jack Yufe és Oskar Stöhr élete. Az ikrek Trinidad és Tobagóban születtek, 1933-ban, ám nem sokkal a világrajöttük után német édesanyjuk és zsidó származású apjuk útjai elváltak.

Oskar a náci Németországban nevelkedett, szigorú katolikus családban, és – a legtöbb német fiatalhoz hasonlóan – a Hitlerjugend tagjaként. Eközben testvére, Jack előbb egy izraeli kibucban vállalt munkát, majd az izraeli haditengerészetben szolgált.

A két fivér huszonévesen találkozott először, és annak ellenére, hogy mindketten bajuszt viseltek, hasonló ingeket, egyforma szemüveget viseltek, és számos közös tulajdonságot is felfedeztek magukban, nem kerültek közel egymáshoz: más nyelvet beszéltek, más volt a vallásuk, és idegenként tekintettek egymásra. A viszonyuk csak húsz évvel később lett szorosabb, amikor családjuk tanácsára jelentkeztek az egyik legnagyobb, 1900 testvérpárt követő Minnesota-vizsgálat ikrei közé. Az ő példájuk is mutatja, hogy bár az ikrek nem csupán külső jegyekben hasonlíthatnak, de temperamentumban, a személyiségükben is “egymásra üthetnek”, a kapcsolat mégis akkor lesz igazán erős, ha a testvérek együtt nevelkednek – ám olykor ez sem garancia.

Togo és Benin ikrei

“Az ikrek képesek a legközelebb jutni az örök lelki társ ideáljához” – írja Alessandra Piontelli Ikrek a világban című könyvében. A pszichiáter-neurológus szerző fenti gondolatával arra a kérdésre igyekezett választ találni, miért övezi különleges figyelem az ikreket szerte a világon. Piontelli a könyvében részletesen is bemutatja ennek a különleges figyelemnek egy igen érdekes formáját: Togo és Benin ünnepelt ikreit.

A két országban a vudu ikeristenségek, Mawu és Lissa földi megtestesítőiként tisztelik az ikreket, akik családtagjaikkal együtt különleges bánásmódban részesülnek egész életük során. Haláluk után az ikrek szentté válnak; az ikerpár egyik tagjának halála esetén a másiknak egész hátralévő életében magával kell hordoznia testvére képmását, és úgy bánnia vele, mintha élő személy volna: etetnie, mosdatnia kell, és beszélni hozzá. Ha nem így tesz, a halott iker a hiedelem szerint iriggyé és bosszúállóvá válhat, és haragját az életben maradt testvéren töltheti ki.

Bár Togo és Benin ikrei a többi afrikai gyermekhez képest számos előnyt élvezhetnek, szebb ruhában járhatnak és minőségi ételeket kaphatnak, a környezetükben élők sok térségben távolságtartóan viselkednek velük amiatt a meggyőződés miatt, hogy a felbosszantásuk szerencsétlenséget, büntetést vonhat maga után.

Sokan közülük ezért elszigetelten, magányosan élnek már kisgyermek korukban – egyetlen társként az ikertestvérükkel összezárva. Mivel azonban a társas kapcsolataik életük kezdetétől fogva szegényesek, még velük is nehezükre esik valódi kötődést kialakítaniuk, így a többségük érzelmi ürességben, magába zárkózva él.

“De édesek! Örültök nekik, ugye?”

Az Afrikában nevelkedő ikerpárok, és a Piontelli által “a mi ikreinknek” nevezett (azaz az Európában, Amerikában született) gyerekek nevelkedése között első látásra nehéz bármiféle hasonlóságot felfedezni.

A pszichiáter azonban mégis felhívja a figyelmet egy olyan fontos közös vonásra, amely ritkán kap olyan kitüntetett figyelmet, mint az ikerpárok maguk: a szülők nehézségei.

A világ bármely pontján élnek is, valószínűleg minden szülő egyetért abban: gyermeket nevelni nagyon nehéz. És ez kétszeresen, sőt, olykor háromszorosan is igaz, ha egy újdonsült szülőpárnak két, három, vagy akár több újszülött gondozását kell megoldania.

Piontelli adatai szerint nem véletlen, hogy ikrek születése után a párok 35%-a súlyos házassági problémákról, az édesanyák pedig 80%-os életminőség-romlásról számolnak be (szemben az egy gyermek születése utáni általános 20%-kal). A szerző szerint azon túl, hogy közeli-távoli ismerősként és családtagként is minden adandó alkalommal megcsodáljuk a kisebb-nagyobb ikerpárokat, és lelkesen érdeklődünk az őket összefűző különleges kapcsolat felől, nem ártana arra is figyelnünk, hogyan tudnánk segíteni a kimerült szülőknek, akiknek a dolga a közhiedelemmel szemben nem lesz “egyszerűbb, ahogy nőnek a gyerekek”.

Ikerjegyek

Az ikerpároknak nem csupán a külsejében, de a fejlődésében is felfedezhetünk hasonlóságokat. Ilyen például a megkésett (az átlaghoz képest hat hónapnyi) nyelvelsajátítás. A kutatók sokáig úgy vélték, ennek az ikrek egymás között beszélt “titkos nyelve” áll a hátterében. A titkos nyelv azonban ritkábban fordul elő, mint ahogy korábban feltételezték: általában az ikerpárok kevesebb mint felénél figyelhető meg. Az ikrek közötti kommunikáció azonban más egyedi jegyei is vannak.

Előfordul például, hogy az egymással és másokkal való kapcsolatteremtésből kitűnik az ikrek egy másik kapcsolati jellegzetessége: hogy az ikerpár egyik tagja dominánsabb a másiknál, és – legalábbis látszólag – övé a vezető szerep a viszonyukban.

A kutatások szerint azonban ilyenkor valójában mindig komplementer szerepekről van: meglehet, hogy az egyik iker erősebbnek tűnik a kifelé történő kommunikációban, ám eközben a másik, kevésbé dominánsnak tűnő fél a kettőjük közötti kapcsolat gondozásában jeleskedik.

Ez a különleges egyensúly egyre központibb szerepet tölt be az ikrek életében a növekedésük során. Az identitásuk fejlődésével ugyanis sok ikerpár egyre nehezebben éli meg, ha a környezetük továbbra is egy egész két feleként tekint rájuk – bár külsőre akár a egészen egyformának tűnhetnek, idővel az érdeklődésük, és az egymáshoz való viszonyuk is változhat. Az “örök lelki társ” kapcsolat tehát megmarad, de szinte biztosan átalakul – és ez így is van jól.

Hogyan lesz a MIből ÉN és TE?

Ikreket nevelni, ikerpárnak lenni csodálatos dolog, ám nem mindig könnyű sem a szülők, sem a testvérek számára. Szülőként nem csak azokkal a kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyeket a gyerekek hasonlóságai jelentenek, hanem azokkal is, amelyeket a különbözőségük; elvégre, bármennyire egyformának tűnik is egy ikerpár, mégiscsak két külön személyről, két különböző identitásról van szó.

Ennek a külön identitásnak a megtalálása az ikerlét egyik legfontosabb feladata. Ahogy L. Stipkovits Erika fogalmaz Ölelni és ölre menni, testvérkapcsolatokról szóló könyvében: “A lelki egészség feltételét végül az jelenti, ha az ikrek egy-egy érzelmi biztonságot adó kapcsolatban értékesnek élik meg önmagukat, és a MI-ből határozottan ÉN és TE lesz”.

Nehéz lenne eldönteni, pontosan milyen határai vannak az ikrek különleges kapcsolatának, és a köztük fennálló hasonlóságoknak. A legtöbb kutatás nem szolgál egyértelmű eredményekkel ebben a témában, akár egy családban nevelkedő, akár születésükkör elválasztott, akár más kultúrákban felnövő ikrekről van szó. Abban azonban mindegyik egyetért, hogy az ikrek (és a családtagjaik is) akkor élhetnek igazán boldog életet, ha a köztük lévő kötelék megtapasztalásával együtt önmagukat is a maguk teljességében élhetik meg, nem csak ikerként, hanem egyénként is.

Felhasznált irodalom:

Alessandra Piontelli: Ikrek a világban. Oriold és Társai Kiadó, 2019.

L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni – Testvérekről, nem csak szülőknek. HVG Könyvek, 2016.

Atkinson, R. C. – Hilgard, E.: Pszichológia. Osiris, 2005.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest