Minden kapcsolat alapja. Ha egyszer összetörik, soha többé nem lesz egész. Lassan, téglánként újra lehet építeni. Ha a bizalomra gondolsz, te melyik mondatot érzed igaznak? Nagyon sok szó esik róla a hétköznapi párbeszédeinkben, de általában a negatív oldalról: azt mondjuk, nem bízunk, nem tudunk újra megbízni valakiben, vagy éppen vakon megbíztunk, mégis elárultak… A bizalom fontos szerepet tölt be az életünkben, a kapcsolatainkban. De vajon egyszerű, igen-nem kérdésként kell rá tekintenünk? Mi valójában a bizalom? És ha egyszer elveszett, vajon vissza lehet hozni?
Brené Brownt annyi mindenért lehet szeretni. A stílusáért, a humoráért, az előadásaiért, amelyek rengeteget adnak az érdeklődőknek (mint például a sebezhetőséggel, vagy éppen az empátiával kapcsolatos gondolatai). Azonban ami miatt talán a legjobban szerethetjük, az az, hogy a texas-i kutatónő rendre olyan témákat vet alá komoly vizsgálatnak, amelyek mindannyiunk életének kulcsfontosságú részei, és amikről különösen jó a tudomány szemszögéből is többet hallani. A bizalomról Brené Brown „The Anatomy of Trust”, azaz „A bizalom anatómiája” címmel mesélt a híres televíziós műsorvezető, Oprah Winfrey SuperSoul Sessions nevű előadássorozatának egyik alkalmán.
A bizalmat, mint üveggolyót…
Brené Brown, ahogy minden előadásában, a bizalomról szólóban is megosztotta a közönségével, milyen személyes tapasztalat motiválta a jelenség tudományos kutatására. Az ok ezúttal az volt, hogy egyik lánya egy nap sírva ment haza az iskolából, és elmesélte neki, hogy néhány barátja továbbadott egy titkot, amit ő bizalmasan mesélt el nekik. Az ekkor harmadik osztályos Ellent ezután olyan durván kicsúfolták az osztálytársai, hogy a tanáruk büntetésből még azokból az üveggolyókból is elvett, amiket az osztály a jó viselkedésért kapott jutalomként gyűjtögetett.
„Soha többé nem bízom meg senkiben” – mondta ki akkor a kislány azt, ami sokunk számára ismerős elhatározás lehet, akik csalódtak már valakiben, akinek árulták már el a bizalmát.
Brené Brown pedig a következő kérdést tette fel magának: „Hogyan magyarázhatnám el egy kilencévesnek, mi a bizalom?” Végül ezt mondta a síró kislánynak: „A bizalom olyan, mint az az edény, amibe az üveggolyókat gyűjtitek az osztályban. A titkokat azokkal a barátokkal osztod meg, akik idővel sok-sok apró üveggolyóval töltötték fel a saját edényüket, azáltal, hogy tettek érted, melletted álltak.”
Apróságokból épül fel
Ez a hasonlat, mint később kiderült, nem csak egy kilencéves kislány számára volt teljesen érthető. Felnőttként is valahogy így gondolunk a bizalomra: sok apró gesztus, mondat, emlék idéződik fel bennünk, amikor megindokoljuk, miért bízunk meg valakiben.
„A kutatás során az emberek jellemzően ilyesmikről meséltek: megbízom a főnökömben, mert még azt is megkérdezte, jobban van-e az édesanyám a kemoterápiás kezelése után. Megbízom a szomszédomban, mert bármikor megbeszélhetem vele a gyerekeimmel kapcsolatos aggodalmaimat” – meséli Brené Brown. Ami pedig az interjúkban a leggyakrabban felmerült a bizalom indokaként: „Megbízom benne, mert nem fél segítséget kérni, ha szüksége van rá.” A kutatónő szerint a legtöbb ember sokkal jobb abban, hogy segítséget nyújtson, mint abban, hogy kérje azt – pedig ez is a bizalom egyik alapját jelentheti.
A nő kétszer-pillanat
A bizalom vizsgálata során Brené Brown John Gottman kutatási eredményeit is felhasználta. Gottman, aki a kapcsolatok működésével, és az érzelmi intelligenciával foglalkozik, „A nő kétszer-pillanatok”-nak nevezi azokat az apróságokat, amelyekből a bizalom egésze felépül. A nő kétszer egy, a 90-es években készült film, amelyben a cselekmény két szálon fut. Az egyik egy „mi lett volna, ha”-vonal, ami azt mutatja be, mi történne a főhőssel, ha egy jelentéktelennek tűnő pillanatban nem úgy alakul tovább a napja, ahogyan végül történt.
Gottman szintén egy személyes példával magyarázza ezt az érdekes elnevezést. Egyik este lefekvés előtt egy izgalmas krimit olvasott. Már csak néhány oldal volt hátra a könyvből, és szerette volna zavartalanul befejezni, hogy végre megtudja, ki volt a gyilkos. Felkelt, hogy fogat mosson, ám a fürdőszobában ott volt a felesége, akit láthatóan valami bántott. Gottman szerint ez volt az ő „A nő kétszer-pillanatuk”: az egyik része szeretett volna elsurranni a felesége mellett, tettetve, hogy mit sem vett észre a szomorúságából, és nyugodtan befejezni a félbehagyott könyvet. A másik része pedig pontosan tudta, ez egy olyan pillanat, amiből a kettejük közötti bizalom építkezhet. Ha azonban nem marad a fürdőszobában, a feleségével, és nem kérdezi meg, mi bántja, az pontosan a bizalom ellentéte: árulás.
Maradt.
„Hányan vagyunk, akik ilyenkor a másik utat választjuk?” – teszi fel a kérdést Brené Brown. „Akik elfordítjuk a tekintetünket, hogy ne kelljen megkérdeznünk a másiktól, mi a baj? Vagy akik egy bizonyos nevet meglátva a telefon kijelzőjén, szégyenkezve lenémítjuk a készüléket, elkerülve a beszélgetést, mert a hívó most úgyis olyan ‘zűrös’?”
A bizalom anatómiája
Brené Brown és John Gottman kutatásainak köszönhetően tehát tudjuk, hogy a bizalom ezekből a látszólag apróságnak tűnő dolgokból épül fel. Brené Brown azonban arra is kíváncsi volt, pontosan mik azok az alkotóelemek, amelyekből a bizalom egésze összeáll.
Mit nevezünk egyáltalán bizalomnak? A kutatónő erre a kérdésre Charles Feltman definíciójával válaszol:
„A bizalom az a döntés, hogy valamit, ami fontos számunkra, mások cselekedetei által sebezhetővé teszünk.”
És hogy hogyan születik ez a döntés, és épül fel a bizalom? Brené Brown szerint a bizalmat a következő összetevők alkotják:
– Határok: „Ez azt jelenti: bízom abban, hogy ismered a saját határaidat, és tiszteletben tartod az enyémeket is. Határok nélkül nincs bizalom” – szögezi le a kutatónő.
– Megbízhatóság: Csak akkor bízhatunk meg valakiben, ha a cselekedetei összhangban vannak a szavaival. És nem csak olykor-olykor. Ahogy Brené Brown fogalmaz: „Mint egy mérleg, amire ha százszor ráállunk, százszor ugyanazt a súlyt mutatja. Azt teszed, amit mondasz, újra és újra és újra.
A munkánk során ez azt jelenti, hogy nagyon pontosan tisztában vagyunk a saját korlátainkkal; nem esünk abba a hibába, hogy mégsem végzünk el egy feladatot, mert túlvállaltuk magunkat. És megbízhatónak lenni bizony a magánéletünkben is ugyanezt jelenti.”
– Felelősségvállalás: Kizárólag olyasvalakiben bízhatunk, aki ha hibázik, azért vállalja a felelősséget, bocsánatot kér, és megpróbálja jóvátenni – és csak olyankor várhatunk bizalmat mi magunk is, ha képesek vagyunk ezeket megtenni.
– Titoktartás: Az a tudat, hogy ha bizalmasan megosztunk valamit a másikkal, a titkunk biztonságban van nála.
„Ez azonban csak a jelenség egyik oldala. A másikat, a kutatás tanulságai alapján, nagyon kevesen értik” – mondja Brené Brown. „Az egyik olyan pillanat, amikor az emberbe vetett bizalmunk elvész, egy olyan mindennapi helyzet, amikor találkozunk valakivel, és ő azt mondja: ‘Hallottad, hogy XY-ék válnak? Nagyon ronda ügy, a férje évekig csalta egy másik nővel.’ Olyan titkot oszt meg velünk ekkor, ami nem a sajátja, és nincs joga továbbadni. És hiába a friss hír, a szaftos pletyka – a mi belé vetett bizalmunk máris romba dőlt.”
A kutatónő szerint a másokról szóló bizalmas információk továbbadására sokszor úgy tekintünk, mint a barátságok megszilárdításának eszközére.
Ő ezt úgy nevezi, „a közös ellenség szövetsége”. Az ezen alapuló kapcsolat azonban nem valódi, hiszen aligha lehet barátságnak nevezni azt, hogy ugyanazt az embert utáljuk.
– Becsületesség: Brené Brown saját definíciója szerint ez azt jelenti, hogy a kényelem helyett a bátorságot, a könnyebb, gyorsabb helyett a helyeset választjuk, és nem csupán a szavainkkal hirdetjük a számunkra fontos értékeket, hanem azok szerint is élünk. Ez a fajta, saját magunkban gyökerező becsületesség az, ami más emberek bizalmára érdemessé tesz, és lehetővé teszi, hogy mi is bízhassunk másokban.
– Ítélkezésmentesség: Amikor merhetünk egymás előtt gyengének, sebezhetőnek mutatkozni, mert tudjuk, hogy a másik nem ítél el emiatt, és számíthatunk a támogatására.
„Sokan abban a hitben élünk, hogy rengeteg olyan kapcsolatunk van, ahol a másik bízik bennünk, hiszen mindig ott vagyunk, ha szüksége van ránk”
– véli a kutatónő. „De ha mi magunk nem vagyunk képesek segítséget kérni, ez a bizalom nem az igazi.”
– Nagylelkűség: A bizalom utolsó alkotóeleme nem más, mint az, hogy nagylelkűen a legjobbat feltételezzük a másikról, és ez alapján ítéljük meg a cselekedeteit. Ha például elfelejt egy számunkra jelentős évfordulót, elhisszük, hogy nem azért tette, mert nem vagyunk fontosak a számára, és ahelyett, hogy örökre megharagudnánk rá emiatt, képesek vagyunk megbeszélni vele azt, amit bántónak éreztünk.
A bizalom élettana
Hogyan kelnek életre ezek az összetevők, ha a bizalomra gondolunk? Biztos, hogy mindenki életében akadt már olyan pillanat, amikor nehézségei voltak abban, hogy megbízzon a másikban, akár a munkában, akár a magánéletben. De hogyan tudunk beszélni erről valakivel? Hogyan kommunikálhatjuk ezt azon kívül, hogy azt mondjuk: nem bízom benned?
Brené Brown szerint azért olyan fontos, hogy tudjuk, milyen alkotóelemek építik fel a bizalmat, hogy képesek legyünk beszélni róla a másikkal. Hogy arra a kérdésre: „Hogy érted, hogy nem bízol bennem, hiszen én szeretlek?!”, azzal tudjunk felelni, ami valójában a bizalmunk útjában áll: nem bízhatok meg a szavaidban, vagy: nem vállalod a felelősséget a hibáidért.
Ahelyett, hogy a bizalom általános jelentésű, és hatalmas súlyú szavát vetnénk ilyenkor magunk közé, megnézhetjük, melyik alkotóeleme az, ami nem működik megfelelően.
Ön-bizalom
A bizalom pedig nem csak másokra vonatkozik: önmagunkban is képesnek kell lennünk megbízni. Azokat a kérdéseket, amelyek a bizalom építőköveihez tartoznak, saját magunknak is képesnek kell lennünk feltenni. Tiszteletben tartjuk-e a saját határainkat? Nagylelkűen a legjobbat feltételezzük-e saját magunkról, még akkor is, ha hibázunk?
„Nem kérheted az emberektől, hogy olyasmit adjanak neked, ami te nem adsz meg saját magadnak”- szögezi le Brené Brown. „A bizalom útján saját magunkból kiindulva kell megtennünk az első lépést. Maya Angelou olyan szépen mondta ezt egykor: ‘Nem bízom olyan emberben, aki nem szereti saját magát, de azt mondja, szeret engem.’ Ő egy afrikai mondás nyomán fogalmazta meg ezt a gondolatot, ami úgy szól: óvakodj a meztelen embertől, aki ruhát kínál neked.
Ha valaha úgy éreznénk, gondjaink vannak azzal, hogy megbízzunk másokban, érdemes először magunkban keresnünk az okot. Mert nem kérhetjük másoktól, hogy megadják nekünk azt, aminek az elfogadására nem tartjuk magunkat érdemesnek. A bizalmat pedig akkor érdemeljük ki, ha képesek vagyunk bízni saját magunkban.”
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.