„A dadogás valójában érzelmi probléma” – Interjú Dr. Lajos Péterrel a dadogás világnapja alkalmából

A népesség körülbelül másfél százalékát érinti a dadogás, ami beszédfolytonossági zavarnak számít. A dadogó ember számára nem csupán a beszéd jelent nehézséget, hanem sokszor a teljes kommunikáció korlátozottá válik, a dadogástól való félelem, és az ebből fakadó feszültség miatt. Így nem pusztán beszédtechnikai problémaként érdemes látnunk, hiszen egy sokkal összetettebb jelenségről van szó. A kialakulás okairól, a kezelési lehetőségekről, és a dadogáshoz kapcsolódó érzelmi háttérről is beszélgettünk Dr. Lajos Péter logopédussal, pszichoterapeutával, klinikai szakpszichológussal, a Dadogásról mindenkinek című könyv szerzőjével.

Dr. Lajos Péter logopédus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Egészen pontosan mit nevezünk dadogásnak?

A dadogás a beszéd összerendezettségének zavara, ami a beszéd folyamatának megszakításához vezet. Hivatalosan a beszédfolyamatosság zavarának nevezzük. Három jellemző megjelenési formája van: az ismétlés, az elnyújtás és az elakadás. A dadogó ember beszéde szinte görcsösen szaggatottá válik. A beszédfolyamat szempontjából ennek két típusa van. Az egyik, amikor a beszéd elején jelentkezik a görcs, ez okozza az elakadást, illetve a másik típusnál, a beszéd közben, görcsösen ismétlődnek hangok, szótagok vagy akár szavak. Az előbbi típust tónusos, az utóbbit klónusos dadogásnak nevezzük.

A tünetek mögött valójában egy komplex zavar áll, hiszen az egész kommunikációt érintő nehézségről van szó, ami nagyon sokszor kommunikációs gátoltsághoz is vezethet.

Például egy másik beszédhiba, az artikulációs zavar – hétköznapi nevén pöszeség – ritkán okoz ilyen szempontból problémát, hiszen attól, hogy valaki hibásan ejt bizonyos beszédhangokat, még ki tudja fejezni magát, és képes arra, hogy megfelelően kommunikáljon. A dadogást kommunikációs zavarnak is nevezik, mert a dadogással küzdő személy a kommunikációban is hátrányt szenved – rendszerint tartózkodik a beszédtől, így a kommunikációtól is. Szaknyelven ezt logofóbiának nevezzük, ami tulajdonképpen a beszédtől való félelmet jelenti. Ilyen esetben a dadogó ember nem csak a beszédet, hanem a beszédhelyzeteket is kerüli, tehát minden olyan szituációt, amikor neki beszélnie kell.

A dadogás már a beszédfejlődés időszakában szokott jelentkezni az érintetteknél?

Általában gyerekkorban kezdődik, a gyerekkori beszédhibák között jelenik meg. Dominánsan két és fél – négy és fél éves kor között tapasztalható először. Előfordul, hogy hét-nyolc éves kor körül spontán elmúlik, a tünetek maguktól rendeződnek, de vannak, akiknél felnőtt korban is megmarad.

Az, hogy mi áll ezek hátterében, még nem teljesen tisztázott, tehát nem lehet egyértelmű okot feltárni, ami a spontán gyógyuláshoz vezet. Azonban azt látjuk, hogy ha valamilyen pozitív változás történik a dadogásban érintett gyermeknél a háttérben – például nyugalmasabbá válik az élete, elfogadóbbak lesznek a körülötte élő személyek -, akkor ez jelentősen hozzájárulhat a dadogás rendeződéséhez.

Ezek szerint mondhatjuk azt, hogy a felnőttkori dadogók nagyobb része már gyerekkorában is érintett volt valamilyen mértékben?

Igen, az a tapasztalat, hogy tulajdonképpen egy gyermekkorban kialakuló zavarról van szó. Ezzel együtt találkoztam már olyan pácienssel, aki serdülő korában kezdett dadogni, náluk jellemzően valamilyen pszichés megterhelés, trauma áll a háttérben. Felnőtteknél is elképzelhető hasonló, de az ő esetükben rendszerint a visszakövetésnél találunk valamilyen korábbi, erre utaló nyomot.

Említette a pszichés megterhelést, a traumát, ami előidézheti, hogy újra megjelenjen a dadogás. Ez azt jelenti, hogy akár hullámokban is jelentkezhetnek a tünetek?

Valóban, jellemző, hogy hullámszerűen jelenik meg a dadogás, és nem állandó az sem, hogy milyen mértékben jelentkezik. Egy gyereknél előidézheti az is, ha valamilyen változás következik be a hétköznapi életvitelében, például iskolaváltás, vagy ha óvodából iskolába kerül. Később is, akár a középiskola elvégzése után a felsőoktatásba lépés is jelenthet olyan megterhelést, ami előidézi a dadogás megjelenését, vagy jelenlévő dadogás esetén súlyosbítja annak tüneteit.

Ezek szerint érdemes érzelmi téren keresgélni, ha a kialakulását kutatjuk.

A dadogás tulajdonképpen egy beszédfeszültség, az érintett szorongó állapotban van. A szaknyelvben két feszültségtípust is megkülönböztetünk: az egyik a primér, vagyis elsődleges, amikor eleve van az emberben egy belső feszültség, szorongás, és ez az, ami előidézi magát a dadogást. Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy egy stresszel teli helyzetben, vagy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor szinte elakad a szavunk – a dadogókban megjelenő érzés is ehhez hasonlít.

A szekunder, vagyis a másodlagos feszültség pedig az, amikor valaki tudja, hogy van ilyen problémája, és attól tart, hogy ez meg is fog jelenni, amint megérzi a belső szorongást. Párhuzamként a pánikbetegség jut eszembe, az ebben érintettek is – akárcsak a dadogással élők – ismerik a saját betegségüket, és ott dolgozik bennük a félelem, amikor olyan helyzetbe kerülnek, amelyik korábban idézett már elő pánik-, azaz szorongásos rohamot. A dadogással küzdő embereknél is előfordul ez a fajta másodlagos feszültség, ami kiválthatja aztán a dadogás megjelenését. A terápiás folyamatban is fontos azt feltárni, hogy mi lehet az, ami a tünetek kiváltását egy-egy helyzetben elősegítette.

Valamilyen hajlam is közrejátszhat a dadogás kialakulásában?

A kutatások szerint valamilyen alkati tényező kell, hogy legyen a háttérben, ami hajlamossá tesz valakit erre a problémára. Ezt támasztja alá az is, hogy sokszor öröklődik a dadogás a családban, elsősorban apai ágon.

Egyes elméletek szerint hormonális okokra is vissza lehet vezetni a dadogást. Ezen elmélet képviselői abból indulnak ki, hogy a tesztoszteron nemi hormon szintje magasabb férfiakban. A tesztoszteron pedig csökkenti a bal agyfélteke működését, ahol a beszédközpont helyezkedik el.

Ezek szerint döntően a fiúkat érintő problémáról van szó?

Így van, a lányoknál nagyon ritka ez a fajta beszédhiba, inkább a fiúkat érinti. Vannak kutatási eredmények arra vonatkozóan is, hogy enyhe agysérült gyerekeknél is viszonylag gyakori a dadogás előfordulása. Míg az átlag populációban körülbelül másfél százalék az előfordulási arány, agysérült gyerekek esetében ez akár húsz százalék is lehet.

Típusát tekintve leírható érzelmi problémaként a dadogás?

Az, hogy egyértelműen organikus vagy pszichés eredetű-e, a szakmán belül is vita forrása. Nem minden szakember gondolkodik erről egyformán.

Én inkább érzelmi jellegű nehézségnek látom, amely összefüggésben áll azzal a feszültséggel, vagy akár szorongással, ami beszéd előtt és közben megjelenik.

Milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre? Komplex terápiára van szükség, vagy döntően logopédiai segítséget igényel?

A betegségek besorolási rendszerében a dadogás érzelmi zavarként szerepel, tehát nem a nyelvi és beszédzavarok közé került. Emellett érdemes hangsúlyozni, hogy az esetek nagyobb hányadában a logopédiai kezelés elegendő szokott lenni rendeződéshez, legfeljebb – ideális esetben – kiegészítheti a pszichés megsegítés. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nem szükséges verébre ágyúval lőni.  Felnőttként a dadogó emberek ritkán nyitottak a pszichoterápia felé  – mivel nagyobb részük eleve gátoltsággal küzd a beszéd szaggatottsága miatt is, így rendszerint nehezebben vonhatók be. Emellett a súlyos beszédhibások többnyire introvertáltak, nehezebben is nyílnak meg, hiszen ahogy korábban is utaltam rá, számukra a beszéd önmagában is sokszor komoly feszültséggel jár.

Ön elsősorban felnőttekkel dolgozik?

Jelenleg felnőttekkel foglalkozom, logopédusként és pszichológusként is, közvetlen tapasztalatom a velük való együttműködésben van.

Úgy látom, hogy a logopédia a felnőttkori dadogóknak is nagyon sokat tud segíteni, úgyhogy aki érintett, annak mindenképp azt javaslom, hogy ne szégyelljen segítséget kérni, hiszen nagyon is érdemes.

Mindenképpen hasznos, ha segítséget kapnak, hogy a saját dadogásukat el tudják fogadni. És persze az elfogadó környezet is komoly támogatást nyújthat, hogy le tudják küzdeni a beszédfélelmet, gyakrabban merjenek megszólalni, egyáltalán bátorságot kapjanak – ezek is fontos szerepet játszanak a rendeződésben.

Magyarországon mennyire jellemző, hogy kombinált terápiát alkalmaznak?

Létezik nálunk is ilyen, Vékássy László nevéhez fűződik, ebben a rendszerben nemcsak logopédia és pszichoterápia szerepel, hanem szakorvosi ellátással is kiegészül, így ha szükséges, gyógyszeres kezelés is alkalmazható.

A gyerekek mennyiben igényelnek más típusú terápiát? Gondolom, hogy technikai szempontból nincs nagy különbség.

Náluk inkább az úgynevezett „non direktív” módszereket szokták alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a terápia nem csak közvetlenül a beszédre fókuszál, így a logopédiai foglalkozás többnyire játékos feladatokból áll. Emellett sokszor bevonják a szülőket is, sőt, számukra külön csoportos terápiát is ajánlanak a szakemberek, hogy ők is kapjanak támogatást. Sokszor ugyanis a szülők is elkezdenek szorongani attól, hogy a gyermekük dadog, viszont ha abban kapnak segítséget, hogy ez csökkenjen, az a gyermekre is jó hatással lesz.

Hogy látja, az érintettek mennyire mernek segítséget kérni? Talán abban is lehet felelősségünk, hogy ha beszélünk a problémáról, akkor többen eljuthatnak a terápiás lehetőségekhez.

Tapasztalatom szerint a többség akar és tesz is lépéseket a gyógyulás érdekében – de valóban jó, ha több szó esik erről a zavarról, mert így a közvélemény is mélyebb ismeretekhez juthat. A király beszéde című film megjelenése például sokkal jobban ráirányította a figyelmet a dadogás okozta nehézségekre, ami a megértéshez mindenképpen hozzájárult. Kevés szakember van, aki kimondottan a dadogásra fókuszál, hiszen a logopédia más területein jellemzően több érintettel kell dolgozni, ebből a szempontból is hasznos lehet, ha kicsit több információ van erről a zavarról a közbeszédben.

Szakdolgozati és doktori témavezetőként több dadogással foglalkozó kutatásban is részt vett. Milyen eredményeket hoztak ezek a kutatások?

Mind az ELTE PPK doktori iskolájában, mind a Károli Gáspár Református Egyetemen dolgozom, mint szakdolgozati témavezető. Volt olyan kutatás, amelyik a kötődés és a dadogás összefüggését tárta fel. A vizsgálat eredményeként azt láttuk, hogy jellemzően olyanoknál jelenik meg ez a probléma, akik kötődési zavarral küzdenek. Eszerint valamilyen kielégítetlen koragyerekkori érzelmi igény nagyon gyakran ott van a dadogással érintett emberek életében, amit megfelelő pszichológiai eszközökkel lehet kezelni. A hatékony terápiához persze több együttható kell, felkészült szakember, szükséges a szülő nyitottsága is, ugyanakkor nagyfokú türelmet igényel, hiszen nem biztos, hogy azonnal javulás indul a tüneteknél is, amint a pszichés gyógyulás létrejön. Ezzel együtt azt gondolom, mindenképpen érdemes ezt a tényezőt is számításba venni, amikor a dadogásról gondolkodunk.

Amennyiben szeretnél segítséget kérni a dadogás leküzdésében, a Démoszthenész Egyesülethez fordulhatsz!