„A dadogás valójában érzelmi probléma” – Interjú Dr. Lajos Péterrel a dadogás világnapja alkalmából

Szerző: | 2021. 10. 22. |

A népesség körülbelül másfél százalékát érinti a dadogás, ami beszédfolytonossági zavarnak számít. A dadogó ember számára nem csupán a beszéd jelent nehézséget, hanem sokszor a teljes kommunikáció korlátozottá válik, a dadogástól való félelem, és az ebből fakadó feszültség miatt. Így nem pusztán beszédtechnikai problémaként érdemes látnunk, hiszen egy sokkal összetettebb jelenségről van szó. A kialakulás okairól, a kezelési lehetőségekről, és a dadogáshoz kapcsolódó érzelmi háttérről is beszélgettünk Dr. Lajos Péter logopédussal, pszichoterapeutával, klinikai szakpszichológussal, a Dadogásról mindenkinek című könyv szerzőjével.

Dr. Lajos Péter logopédus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Egészen pontosan mit nevezünk dadogásnak?

A dadogás a beszéd összerendezettségének zavara, ami a beszéd folyamatának megszakításához vezet. Hivatalosan a beszédfolyamatosság zavarának nevezzük. Három jellemző megjelenési formája van: az ismétlés, az elnyújtás és az elakadás. A dadogó ember beszéde szinte görcsösen szaggatottá válik. A beszédfolyamat szempontjából ennek két típusa van. Az egyik, amikor a beszéd elején jelentkezik a görcs, ez okozza az elakadást, illetve a másik típusnál, a beszéd közben, görcsösen ismétlődnek hangok, szótagok vagy akár szavak. Az előbbi típust tónusos, az utóbbit klónusos dadogásnak nevezzük.

A tünetek mögött valójában egy komplex zavar áll, hiszen az egész kommunikációt érintő nehézségről van szó, ami nagyon sokszor kommunikációs gátoltsághoz is vezethet.

Például egy másik beszédhiba, az artikulációs zavar – hétköznapi nevén pöszeség – ritkán okoz ilyen szempontból problémát, hiszen attól, hogy valaki hibásan ejt bizonyos beszédhangokat, még ki tudja fejezni magát, és képes arra, hogy megfelelően kommunikáljon. A dadogást kommunikációs zavarnak is nevezik, mert a dadogással küzdő személy a kommunikációban is hátrányt szenved – rendszerint tartózkodik a beszédtől, így a kommunikációtól is. Szaknyelven ezt logofóbiának nevezzük, ami tulajdonképpen a beszédtől való félelmet jelenti. Ilyen esetben a dadogó ember nem csak a beszédet, hanem a beszédhelyzeteket is kerüli, tehát minden olyan szituációt, amikor neki beszélnie kell.

A dadogás már a beszédfejlődés időszakában szokott jelentkezni az érintetteknél?

Általában gyerekkorban kezdődik, a gyerekkori beszédhibák között jelenik meg. Dominánsan két és fél – négy és fél éves kor között tapasztalható először. Előfordul, hogy hét-nyolc éves kor körül spontán elmúlik, a tünetek maguktól rendeződnek, de vannak, akiknél felnőtt korban is megmarad.

Az, hogy mi áll ezek hátterében, még nem teljesen tisztázott, tehát nem lehet egyértelmű okot feltárni, ami a spontán gyógyuláshoz vezet. Azonban azt látjuk, hogy ha valamilyen pozitív változás történik a dadogásban érintett gyermeknél a háttérben – például nyugalmasabbá válik az élete, elfogadóbbak lesznek a körülötte élő személyek -, akkor ez jelentősen hozzájárulhat a dadogás rendeződéséhez.

Ezek szerint mondhatjuk azt, hogy a felnőttkori dadogók nagyobb része már gyerekkorában is érintett volt valamilyen mértékben?

Igen, az a tapasztalat, hogy tulajdonképpen egy gyermekkorban kialakuló zavarról van szó. Ezzel együtt találkoztam már olyan pácienssel, aki serdülő korában kezdett dadogni, náluk jellemzően valamilyen pszichés megterhelés, trauma áll a háttérben. Felnőtteknél is elképzelhető hasonló, de az ő esetükben rendszerint a visszakövetésnél találunk valamilyen korábbi, erre utaló nyomot.

Említette a pszichés megterhelést, a traumát, ami előidézheti, hogy újra megjelenjen a dadogás. Ez azt jelenti, hogy akár hullámokban is jelentkezhetnek a tünetek?

Valóban, jellemző, hogy hullámszerűen jelenik meg a dadogás, és nem állandó az sem, hogy milyen mértékben jelentkezik. Egy gyereknél előidézheti az is, ha valamilyen változás következik be a hétköznapi életvitelében, például iskolaváltás, vagy ha óvodából iskolába kerül. Később is, akár a középiskola elvégzése után a felsőoktatásba lépés is jelenthet olyan megterhelést, ami előidézi a dadogás megjelenését, vagy jelenlévő dadogás esetén súlyosbítja annak tüneteit.

Ezek szerint érdemes érzelmi téren keresgélni, ha a kialakulását kutatjuk.

A dadogás tulajdonképpen egy beszédfeszültség, az érintett szorongó állapotban van. A szaknyelvben két feszültségtípust is megkülönböztetünk: az egyik a primér, vagyis elsődleges, amikor eleve van az emberben egy belső feszültség, szorongás, és ez az, ami előidézi magát a dadogást. Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy egy stresszel teli helyzetben, vagy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor szinte elakad a szavunk – a dadogókban megjelenő érzés is ehhez hasonlít.

A szekunder, vagyis a másodlagos feszültség pedig az, amikor valaki tudja, hogy van ilyen problémája, és attól tart, hogy ez meg is fog jelenni, amint megérzi a belső szorongást. Párhuzamként a pánikbetegség jut eszembe, az ebben érintettek is – akárcsak a dadogással élők – ismerik a saját betegségüket, és ott dolgozik bennük a félelem, amikor olyan helyzetbe kerülnek, amelyik korábban idézett már elő pánik-, azaz szorongásos rohamot. A dadogással küzdő embereknél is előfordul ez a fajta másodlagos feszültség, ami kiválthatja aztán a dadogás megjelenését. A terápiás folyamatban is fontos azt feltárni, hogy mi lehet az, ami a tünetek kiváltását egy-egy helyzetben elősegítette.

Valamilyen hajlam is közrejátszhat a dadogás kialakulásában?

A kutatások szerint valamilyen alkati tényező kell, hogy legyen a háttérben, ami hajlamossá tesz valakit erre a problémára. Ezt támasztja alá az is, hogy sokszor öröklődik a dadogás a családban, elsősorban apai ágon.

Egyes elméletek szerint hormonális okokra is vissza lehet vezetni a dadogást. Ezen elmélet képviselői abból indulnak ki, hogy a tesztoszteron nemi hormon szintje magasabb férfiakban. A tesztoszteron pedig csökkenti a bal agyfélteke működését, ahol a beszédközpont helyezkedik el.

Ezek szerint döntően a fiúkat érintő problémáról van szó?

Így van, a lányoknál nagyon ritka ez a fajta beszédhiba, inkább a fiúkat érinti. Vannak kutatási eredmények arra vonatkozóan is, hogy enyhe agysérült gyerekeknél is viszonylag gyakori a dadogás előfordulása. Míg az átlag populációban körülbelül másfél százalék az előfordulási arány, agysérült gyerekek esetében ez akár húsz százalék is lehet.

Típusát tekintve leírható érzelmi problémaként a dadogás?

Az, hogy egyértelműen organikus vagy pszichés eredetű-e, a szakmán belül is vita forrása. Nem minden szakember gondolkodik erről egyformán.

Én inkább érzelmi jellegű nehézségnek látom, amely összefüggésben áll azzal a feszültséggel, vagy akár szorongással, ami beszéd előtt és közben megjelenik.

Milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre? Komplex terápiára van szükség, vagy döntően logopédiai segítséget igényel?

A betegségek besorolási rendszerében a dadogás érzelmi zavarként szerepel, tehát nem a nyelvi és beszédzavarok közé került. Emellett érdemes hangsúlyozni, hogy az esetek nagyobb hányadában a logopédiai kezelés elegendő szokott lenni rendeződéshez, legfeljebb – ideális esetben – kiegészítheti a pszichés megsegítés. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nem szükséges verébre ágyúval lőni.  Felnőttként a dadogó emberek ritkán nyitottak a pszichoterápia felé  – mivel nagyobb részük eleve gátoltsággal küzd a beszéd szaggatottsága miatt is, így rendszerint nehezebben vonhatók be. Emellett a súlyos beszédhibások többnyire introvertáltak, nehezebben is nyílnak meg, hiszen ahogy korábban is utaltam rá, számukra a beszéd önmagában is sokszor komoly feszültséggel jár.

Ön elsősorban felnőttekkel dolgozik?

Jelenleg felnőttekkel foglalkozom, logopédusként és pszichológusként is, közvetlen tapasztalatom a velük való együttműködésben van.

Úgy látom, hogy a logopédia a felnőttkori dadogóknak is nagyon sokat tud segíteni, úgyhogy aki érintett, annak mindenképp azt javaslom, hogy ne szégyelljen segítséget kérni, hiszen nagyon is érdemes.

Mindenképpen hasznos, ha segítséget kapnak, hogy a saját dadogásukat el tudják fogadni. És persze az elfogadó környezet is komoly támogatást nyújthat, hogy le tudják küzdeni a beszédfélelmet, gyakrabban merjenek megszólalni, egyáltalán bátorságot kapjanak – ezek is fontos szerepet játszanak a rendeződésben.

Magyarországon mennyire jellemző, hogy kombinált terápiát alkalmaznak?

Létezik nálunk is ilyen, Vékássy László nevéhez fűződik, ebben a rendszerben nemcsak logopédia és pszichoterápia szerepel, hanem szakorvosi ellátással is kiegészül, így ha szükséges, gyógyszeres kezelés is alkalmazható.

A gyerekek mennyiben igényelnek más típusú terápiát? Gondolom, hogy technikai szempontból nincs nagy különbség.

Náluk inkább az úgynevezett „non direktív” módszereket szokták alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a terápia nem csak közvetlenül a beszédre fókuszál, így a logopédiai foglalkozás többnyire játékos feladatokból áll. Emellett sokszor bevonják a szülőket is, sőt, számukra külön csoportos terápiát is ajánlanak a szakemberek, hogy ők is kapjanak támogatást. Sokszor ugyanis a szülők is elkezdenek szorongani attól, hogy a gyermekük dadog, viszont ha abban kapnak segítséget, hogy ez csökkenjen, az a gyermekre is jó hatással lesz.

Hogy látja, az érintettek mennyire mernek segítséget kérni? Talán abban is lehet felelősségünk, hogy ha beszélünk a problémáról, akkor többen eljuthatnak a terápiás lehetőségekhez.

Tapasztalatom szerint a többség akar és tesz is lépéseket a gyógyulás érdekében – de valóban jó, ha több szó esik erről a zavarról, mert így a közvélemény is mélyebb ismeretekhez juthat. A király beszéde című film megjelenése például sokkal jobban ráirányította a figyelmet a dadogás okozta nehézségekre, ami a megértéshez mindenképpen hozzájárult. Kevés szakember van, aki kimondottan a dadogásra fókuszál, hiszen a logopédia más területein jellemzően több érintettel kell dolgozni, ebből a szempontból is hasznos lehet, ha kicsit több információ van erről a zavarról a közbeszédben.

Szakdolgozati és doktori témavezetőként több dadogással foglalkozó kutatásban is részt vett. Milyen eredményeket hoztak ezek a kutatások?

Mind az ELTE PPK doktori iskolájában, mind a Károli Gáspár Református Egyetemen dolgozom, mint szakdolgozati témavezető. Volt olyan kutatás, amelyik a kötődés és a dadogás összefüggését tárta fel. A vizsgálat eredményeként azt láttuk, hogy jellemzően olyanoknál jelenik meg ez a probléma, akik kötődési zavarral küzdenek. Eszerint valamilyen kielégítetlen koragyerekkori érzelmi igény nagyon gyakran ott van a dadogással érintett emberek életében, amit megfelelő pszichológiai eszközökkel lehet kezelni. A hatékony terápiához persze több együttható kell, felkészült szakember, szükséges a szülő nyitottsága is, ugyanakkor nagyfokú türelmet igényel, hiszen nem biztos, hogy azonnal javulás indul a tüneteknél is, amint a pszichés gyógyulás létrejön. Ezzel együtt azt gondolom, mindenképpen érdemes ezt a tényezőt is számításba venni, amikor a dadogásról gondolkodunk.

Amennyiben szeretnél segítséget kérni a dadogás leküzdésében, a Démoszthenész Egyesülethez fordulhatsz!

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This