„Légy az egész világ barátja!” − Eddie Jaku A világ legboldogabb embere című könyvét ajánljuk

Szerző: | 2021. 04. 29. |

Kíváncsian vártam, mit tud adni Eddie Jaku A világ leboldogabb embere című könyve, amely Edith Eva Eger A döntés című regényéhez hasonlóan egy holokauszt túlélő önéletrajzi műve: fókuszban a haláltáborban történtekkel és a kihatással elkövetkezendő életükre. A két írás, szinte ugyanannak a történetnek a női és a férfi aspektusa. Az egyik egy humán beállítottságú, lélektani folyamatokat jól ismerő nő, a másik pedig egy racionális gondolkodású, mérnök szemszögéből mesél ugyanarról. Mintha  egymásra épülve egy személyes önismereti út evolúciója lenne: belülről vezetnek kifelé. Előbbinél megtanultuk, hogyan fókuszáljunk belülre, halljuk meg a saját belső hangunkat, Eddie Jaku pedig már a külvilágot hozza be – a testérzeteket, az aktív cselekvés és az emberi kapcsolatok szükségességét.

Eddie Jaku (Fotó: Libri)

Eddie büszke német fiatalemberként nem sokat foglalkozott zsidóságával addig, míg származása miatt elutasították az összes iskolából. Kénytelen lett álnéven folytatni gépészmérnöki tanulmányait távol a családjától, árvának tettetve magát. Nagyon nehéz volt az egész családnak az az öt év, amelyet távol kellett egymástól tölteniük, mindenféle kapcsolatot megszakítva. Ekkor Eddie még nem tudta, hogy ez csak a kezdete annak a hat szenvedéssel teli évnek, amit különböző táborokban töltött, a családjától örökre elszakítva. Sok mindenért üldözték: Németországban zsidó származása, Belgiumban német állampolgársága, Lengyelországban rabruhája miatt. Eddie mégsem hagyta magát a körülmények áldozatává válni.

Munka és test mint a túlélés eszközei

Szakmája sokszor húzta ki a bajból, a különböző gépeket jól ismerő mérnökként sok fajta szerkezet szereléséhez értett, ami többször megmentette az életét. Mindig kereste az alkalmat, hogy dolgozhasson, így tudott életben maradni egyik napról a másikra a haláltáborokban. Az egyik tanítása is ehhez kapcsolódik, amely túlmutat azon, hogy “amit megtanulunk, sohasem vehetik el tőlünk”.  Eddie szerint mindegy, hogy mivel foglalkozunk, mert minden egyes ember a munkájával járul hozzá a közösséghez. Átgondolhatjuk, hogyan állunk jelenlegi munkánkhoz és azt, hogy vajon a Nagy Egészhez, a világ működéséhez való hozzájárulásként tekintünk-e rá.

 A másik kulcs a túléléséhez a testhez való tiszteletteljes viszonyulása: “Egyes-egyedül így lehetett életben maradni Auschwitzban: napról-napra nagyon odafigyelve, hogy a testünk minél tovább működhessen. (…) Még mindig lenyűgöz az emberi test, és hogy mi mindenre képes… Ez a valaha készült legjobb gép. Életet hoz létre az üzemanyagból, megjavítja önmagát, képes mindenre, amire csak szükség van. (…) Auschwitzban a testem napi rendszerességgel érkezett el a tűrőképessége legvégső határához, sőt még azon is túlra. Éheztették, verték, megfagyasztották és megsebezték. De így is kitartott. Életben tartott. Most meg itt vagyok, és már száz évnél is régebben kitart a testem. Micsoda csodálatos gépezet!” Szavait olvasva elgondolkodhatunk, hogy mi, itt a békétől övezett XXI. századi Európa közepén hogyan tekintünk a testünkre? Mi az, amit egy száz éves holokauszt túlélő taníthat nekünk a saját testünkkel való bánásmódról?

Barátság nélkül elveszett emberek vagyunk

Eddie Jaku számos alkalommal csodával határos módon menekült csak meg a halál torkából. Az elképzelhető legkilátástalanabb helyzetben is bízott azonban az emberek jóságában, hitt benne, hogy “a világon minden kegyetlen emberre jut egy jólelkű is” és fontosnak tartotta, hogy mindig, minden körülmények között legyen, akihez kapcsolódhat. “A barát az a valaki, aki emlékeztet, hogy élsz. … Ha csak egyetlen jóbarátod is van, az egész világ egész más jelentést vesz fel. Egyetlen jóbarát az egész világot jelentheti.”

Egy igaz barát és sok jószándékú segítő is hozzájárult, hogy ma elmesélhesse történetét. Volt, hogy egy lövés után orvosi segítséget kapott egy másik fogolytól, máskor élelmet egy gyártó gépben elrejtve és egy reményteli pillanatban úgy tűnt meg is tud szökni Auschwitzból, méghozzá náci segítséggel. Eddie azonban maga is segített másokon, ahol tudott. “Mert látod az étel nem elég. Az erkölcsi érzékre nincs gyógyszer. Ha azt elveszíti az ember, akkor vége”.

Történetével ma is segít. Így mutatja meg számunkra ez a százéves túlélő az együttműködés jelentőségét, az egymáshoz való odafordulás szükségességét és azt, hogy a szeretetteli emberi kapcsolatok talán egy falat kenyérnél is fontosabbak lehetnek. Talán ez a legfontosabb tanítása.

A remény nem kerül semmibe

Miután a tábor embertelenségét túlélte, még a halálmenet kilátástalanságával is meg kellett küzdenie. Leleményessége segítette, hogy végül betegen és legyengülve, de megmeneküljön. Egy hosszabb orvosi kezelés után visszatért Belgiumba, ahonnan elindult élete legkegyetlenebb kalandjára. “Hiszek abban, hogy ha az ember bizakodó, ha még tud kapaszkodni a reményben, a teste csodákra képes. Akkor eljön a holnap. Aki halott, az halott, de ahol élet van, ott remény is van. És miért ne bíznánk a reményben? Nem kerül semmibe.”

Brüsszelben aztán megismerkedett leendő feleségével, de még a szerelem boldogsága is kevés volt ahhoz, hogy gyógyítani tudja a lelki sebeket. A gyógyírt végül első, majd második fia születése hozta el számára mert azóta újra családban élhet, ami számára a legnagyobb kincs: “A boldogság nem az égből hullik alá, hanem a mi kezünkben van. A boldogság a bensőnkből jön, és azokból, akiket szeretünk.”

A világ legnagyobb gazdagsága

Eddie és családja kivándorolt Ausztráliába, ahol ma is él és igyekszik a történetét minél több emberrel megosztani, hogy mindannyian tanuljunk belőle. Leginkább azokat az értékeket szeretné átadni, amik igazán fontosak és amik számára akkor a túlélést jelentették. A jelenlegi vírushelyzet olyan, mintha a mi korunk világháborúja lenne. Olvashatjuk úgy is a világ legboldogabb emberének történetét, hogy megfigyeljük mit tudunk jelen életünkre alkalmazni belőle, ami segítségünkre lehet.

A testünkhöz való viszonyunk, az emberi kapcsolataink, másokhoz való szeretetteli odafordulás, az, hogy munkálkodjunk a világért mind olyan téma, ami napjainkban fókuszba került és érdemes elgondolkodnunk rajta.

Eddie az első szótól úgy mesél, mintha egy baráti beszélgetés keretében tenné. A könyv végére világossá válik, hogy mindenkit, akit sikerül megszólítania a történetével, a barátjának tekint, mert így áll össze a világ számára kerek egésszé: az egyes emberek közötti kapcsolódásokon keresztül. Hiszen a nagy egység végül is a részek egésze, amihez mindenki a saját életével járul hozzá. Ezért fontos, hogy hogyan élünk és hogyan szeretünk − másokat és saját magunkat.

“A jóindulat a világ legnagyobb gazdagsága. Apró kedves cselekedeteink tovább tartanak, mint az egész élet. Az, hogy a kedvesség, a nagylelkűség, az embertársainkban vetett bizalom fontosabb a pénznél – az első és legnagyobb lecke, amit apám tanított nekem. … Kérlek, ne felejts el boldognak lenni, nap mint nap; és másokat is boldoggá tenni. Légy az egész világ barátja!”

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Gaál Szilvia
Anya és irodalomterapeuta. Az olvasás számára szakma és hobbi egyben, ami feltölt és tanít. Elkötelezetten támogatja a nőket az anyává válás lelki folyamatában. Szereti a tudását átadni, megfigyelni és mélyeket lélegezni a természetben.

Pin It on Pinterest

Share This