Ha elköteleződünk, azaz hosszú távon tervezünk a párunkkal, akkor ez azt jelenti, hogy kompromisszumok és áldozatok árán is működtetni akarjuk a párkapcsolatunkat, és nem hátrálunk meg az első nehézség esetén. Ez egy olyan szándéknyilatkozat, amelyben a személyes szükségleteinket átmenetileg háttérbe helyezzük, hiszen ilyenkor a MI fontosabbá válik az ÉN-nél.

Amikor a pálmafás tengerparton, koktélt szürcsölgetve egy függőágyban heverve együtt gyönyörködünk a tenger kékjében, akkor úgy érezzük, mindörökké a párunkkal szeretnénk élni. Azonban ha a szürke hétköznapok terhelése, netán egy párkapcsolati krízis fájdalmassá teszi a kapcsolatot, akkor a szakítás is megfordulhat a fejünkben.

Ha a párkapcsolatban megvan a kellő elköteleződés, akkor egy ilyen helyzetben nem egy új kapcsolatban kezdünk el gondolkodni, hanem a mostani megjavításába fektetjük az energiánkat. Ez azonban nem mindig történik így, és nem mindenkinek egyszerű. De mielőtt belemennénk az okok fejtegetésébe, kezdjük az elején!

Elköteleződés versus instant kapcsolatok

Nagymamáink korában az elköteleződés a házasságkötéssel pecsételődött meg. Azt jelentette, hogy bármi is történjék, a házastársak kitartanak egymás mellett. Akkoriban ez volt a társadalmilag elfogadott viselkedésforma, és ez az oka annak is, hogy az idős párok között gyakran találkozhatunk olyanokkal, akik éppen az aranylakodalmukat ünneplik.

Az egész életen át tartó kapcsolatok ötven évvel ezelőtt nem arról szóltak, hogy még a rózsaszín köd időszakában a papa meg a mama szerelmesen felültek a szivárvány tetejére, és azóta is onnan lógatják tétlenül a lábukat. Ezekben a hosszú kapcsolatokban sokkal jobban dominál egy erős elköteleződés, ami azt szolgálja, hogy ki tudjanak tartani egymás mellett jóban-rosszban.

Ezzel szemben a mai korra már kevésbé jellemző az „inkább megjavítjuk, mint lecseréljük” típusú gondolkodás. Hiszen minden azt hirdeti, hogy a vágyak azonnal kielégíthetőek.

„Carpe diem”, élj a mának!

Szexpartner-keresők, pornófilmek, a Tinder, mind-mind arról szól, hogy a szex, és ezzel együtt az önértékelés és önbizalom növelése instant módon, komolyabb energiabefektetés nélkül valósítható meg. És kicsit talán érthető is, hogy ilyen sokan elcsábulnak – elvégre ki ne szeretné érezni, hogy egy jó nő, vagy alfahím megveszik érte?

Ugyanakkor az azonnali reakció a cseten, a lájkok tömkelegének monitorozása, az állandó online kapcsolattartás rengeteg energiát és időt vesz el, ami viszont meghiúsítja azt, hogy ezt az időmennyiséget önreflexióra, a magunkról való tudás és az önismeret megszerzésére fordítsuk. Ha nincs önismeret, akkor viszont bizonytalanná válik az ember.

A bizonytalan ember számára pedig az elköteleződés félelmetes felelősségvállalássá válik, hiszen hosszú távra kellene egy komoly döntést meghoznia.

Céltalanul sodródsz, vagy egy közös cél irányába evezel?

Az elköteleződés viszont egy felelősségteljes, komoly, tudatos döntés, ami a jelenre és a jövőre vonatkozik. A kapcsolatában elkötelezett fél kézben tartja és irányítja az életét. Van egy evezőlapátja, amivel tudatosan terelgeti azt a csónakot, amiben ketten, egy irányba eveznek. Ez segít abban, hogy lássuk az irányt, legyenek közös céljaink, és hogy hűségesek maradjunk. Ha az elköteleződés megvan, ennek ellenére mégis történik egy botlás, akkor általában a pár mindkét tagja rendbe akarja hozni a kapcsolatot, ezért motiváltan érkeznek a párterápiára.

Ezzel szemben a sodródás nem jár felelősségvállalással. Ülsz a csónakban, a sebes ár visz valamerre. Nem tudhatod, hogy sziklafalnak vet, vagy egy zúgón fogsz a csónakoddal lebucskázni. Igaz, evezni sem kell, a sodródásba nem kell energiát fektetned. Ha szerencséd van, akkor nem történik baj, de benne van annak a lehetősége is, hogy rosszul jársz.

Egy biztos: a sodródásnak nem lesz hosszú távon eredménye, mert nem tart egy cél felé. Kényelmes, de nem épül belőle vár. Ez a párkapcsolatokkal is így van.

Mi lehet az elköteleződés hiányának hátterében?

A csecsemőkori kötődés stílusa nagy valószínűség szerint előrejelzi a felnőttkori párkapcsolatokra jellemző kötődést. Ez azt jelenti, hogy amit megtanultunk pici gyermekkorban az anyánkkal való kapcsolatban, nagy valószínűséggel azt fogjuk működtetni felnőttkorban is.

A csecsemőkorban megélt kötődés alapélménye 0-2 éves korig alakul ki. A baba első kapcsolati élményét, az intimitást a gondozóval (anyával) éli meg. Ha az anya a csecsemő igényei szerint reagál, tehát felveszi, ha sír, megeteti, ha éhes, relevánsan reagál a gyermek jelzéseire, akkor a gyermek biztonságosnak éli meg az intimitást és kialakul benne az ősbizalom. Ha azonban az anya hektikusan, ambivalensen reagál a gyermek jelzéseire, akkor szorongó-ambivalens kötődés alakul ki.

Az elköteleződés hiánya egy másik bizonytalan kötődési stílussal, az elkerülő kötődéssel hozható összefüggésbe. Az elkerülő kötődő gyermek alapélménye az, hogy a szülők nem elégítik ki sem a testi, sem a lelki szükségletét.

A rideg, elutasító szülői viselkedés miatt azt tanulják meg a babák, hogy hiába jeleznek, hiába sírnak, nem történik semmi. Ha éhesek, szomjasak, akkor sem kapják meg, amire szükségük van. Az anyák azt éreztetik a gyermekükkel, hogy teher számukra, nem ölelik őket, nincs testi kontaktus, nem mutatnak felé érdeklődést és érzelmeket. A gyermek megtanulja, hogy nem érdemes az érzelmeket megmutatnia, nem érdemes sírni, mert úgysem történik semmi. Azt éli meg, hogy nem szerethető, nem értékes.

Van olyan szülőtípus, aki kielégíti ugyan a gyermeke fizikai szükségleteit, de ezzel együtt keményen büntet is, ha a kicsi nem teljesíti a merev szülői elvárásokat. Ilyenkor a kisgyermek azt tanulja meg, hogy a gondoskodás együtt jár a verbális, érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazással, tehát a szeretet mellé fájdalom társul. Így kialakul az intimitástól való félelem. Azonban ha felnőttként az intimitás megélése problémát jelent számára, akkor nem tud azokban a kapcsolatokban elköteleződni, ahol az intimitás is megjelenik.

Felnőttként nem mernek párkapcsolatot létesíteni, mert nem tudják elhinni, hogy létezik olyan ember, aki értékeli, elismeri és szereti őket. Az elkerülő kötődésű emberek túlságosan féltik az autonómiájukat, hiszen félelmetesek számukra a függő helyzetek. Távolságtartóak, az érzelmeiket nem tudják kimutatni. Az elkerülő kötődésű emberek kapcsolati elégedettsége a legalacsonyabb, hiszen az elköteleződés és intimitás hiánya jellemzi működésüket.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy – a megélt gyermekkori tapasztalatok ellenére –az ambivalensen kötődő emberek ne vágynának komoly, tartós párkapcsolatra. Abban, hogy az elköteleződés ne legyen ilyen nehéz számukra egy terápiás folyamat is sokat segíthet.

Ha a személyiségünk nem elég kiforrott, akkor nem tudunk elkötelezettek lenni

Elkötelezettnek nem csak a párkapcsolatban kell lennünk. Például ha komolyan szakítani akarunk, akkor ki kell tartanunk a döntésünk mellett akkor is, ha az fáj, ha kínokkal és megpróbáltatással jár. Elkötelezettséget igényel a céljaink elérése is, hiszen nem tántorodhatunk el akkor sem, ha az áhított célért komoly áldozatokat kell hoznunk.

Az elköteleződés segít nekünk abban, hogy egy egységes személyiséggé váljunk. Aki képes akarni, kiállni magáért, az egy betegségben, kudarcban, sikertelenségben is tudja mihez tartania magát.

Az elköteleződés képességéhez önazonosságra van szükség, ami azt jelenti, hogy nem a külső kontroll irányít bennünket, hanem a belső igényszintünk és elvárásrendszerünk. Nem a külvilágnak szeretnénk megfelelni, hanem a belső meggyőződésünknek és értékrendszerünknek. Ettől válunk egységgé, ami a nehéz időben is biztosítja a megfelelő irányt. Biztos cölöpként funkcionál az ember életében, amihez tudjuk magunkat tartani.

Ezek a markáns pontok jellemzően kamaszkorban alakulnak ki. Ma azonban sokszor a körülmények, vagy olykor a szülői nevelési stílus nem kedvez annak, hogy a fiatalok időben, egy természetes folyamat során legyenek képesek megtanulni az elköteleződést és a felelősségvállalást.

Például ha a szülők sokáig benntartják a gyermekeiket a családban, kiszolgálják őket, akkor az évek ugyan telnek, de a család mégsem engedi érzelmileg felnőni a gyereket, mert akkor a szülők elvesztenék az életük célját. Inkább benntartják a már felnőtt korú, ám érzelmileg éretlen gyermeküket, akik a mamahotelben ragadt Pán Péterekké válnak. Sokszor még negyvenévesen is kamaszként élnek, elköteleződés hiányában célok nélkül.

Amikor túl erős az elköteleződés: „ A tökéletes családban nincs válás!”

Vannak olyan párkapcsolatok, amikben az intimitás, szenvedély és elköteleződés három pilléréből csak az elköteleződés van meg. Ebben az esetben kiüresedett kapcsolatról beszélünk, amikor leginkább a különválás jelentené a két ember fejlődését. Ezek a kapcsolatok általában hiedelmeken alapuló, merev gondolkodásnak köszönhetően maradnak meg. Emellett a magánytól való félelem dolgozhat a háttérben, ami könnyen kapcsolatfüggőséghez vezethet. Az érintettek úgy érzik, hogy bármennyire is rossz az a kapcsolat, még mindig jobb ebben élni, mint egyedül.

Amikor két hosszú ideje boldogtalan ember él együtt, akik nem beszélgetnek, semmiért sem tudnak lelkesedni, unják egymást és a kapcsolatukat, mégis együtt maradnak.

Vannak olyan esetek, amikor a párok hosszú éveket élnek le egymással szex nélkül. Elfogadhatatlannak tartják a válást, de a külső szexuális kapcsolatot is. Szenvednek, mégis benne maradnak a szexuálisan kiüresedett kapcsolatban. Ilyenkor sokszor az eredeti családban megtanult hiedelem áll a háttérben, ami azt fogalmazza meg, hogy bűn változtatni. „A tökéletes családban nincs válás!” Ebben az esetben a két ember szétválása mindkettejüknek személyiségfejlődéssel járhatna, ám ők mégsem választják ezt az utat.

Akkor sem egyszerű a helyzet, ha minden jól működik…

„Imádom Laurát, tizenhét éve élünk együtt, jó vele a szex is, mégis belecsúsztam egy szeretői kapcsolatba. Magam sem értem, miért tettem!” – oly sokszor hangzik el ez a mondat a terápiás üléseken. Egy szerető felbukkanása az elkötelezett kapcsolatokban sokszor a párkapcsolat próbatétele.

Mivel minden azt hirdeti, hogy a szexuális változatosságot csakis újabb és újabb partnerekkel élhetjük meg, ezért egyre nehezebbé válik a szexuális elköteleződés. Ám nem lehetetlen!

Ha globálisabban gondolkozunk az elköteleződés fogalmáról, akkor megközelíthetjük úgy is, hogy ez hosszú távú, komoly tőkebefektetés. Azokban a kapcsolatokban, ahol a megelőző években az kitartás révén komoly érzelmi tartalékok halmozódtak fel, ott egy esetleges botlás után is megteremthető a biztonság és az egyensúly.

Ehhez viszont fontos tisztában lennünk azzal, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban is megélhető a szexuális változatosság, feltéve, hogy mindkét fél nyitott a fejlődésre. Ez egy életen át tartó társasjáték, amiben komoly érzelmi tartalékok is vannak. Feltehetjük a kérdést önmagunknak, és elköteleződhetünk a döntésünk mellett. Szeretnénk egy életen át játszani a párunkkal, vagy inkább virágról virágra szeretnénk szállni?

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel  ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt, itt és itt

Szólj hozzá!
Bibók Bea

Bibók Bea

Pszichológus, szexuálpszichológus, párkapcsolati és szextanácsadó, szexuálterapeuta.
Szereti az életet, szenvedéllyel és odaadással éli, személyisége a kihívásokban, az aktivitásban, a folyamatos tanulásban és a kreativitásban tud kibontakozni. Három felnőtt lány édesanyja, akik folyamatos fejlődésre inspirálják őt.
Párkapcsolati problémákban - többek között párkapcsolati szexuális élet elakadása esetén -
valamint egyéni szexuális funkciózavarok, egyéni önismereti és életvezetési problémák esetén
nyújt pszichológiai segítséget.
Bibók Bea

Pin It on Pinterest