Az egészséges féltékenység kis mennyiségben akár szexuális energia is lehet, nagymértékben azonban leginkább mérgezően hat a párkapcsolatra. Félelem képében jelenik meg, mikor azt gondoljuk, hogy párunk éppen most csal meg a kolléganőjével, vagy hazugságnak véljük a beharangozott esti edzést, netán a reggeli szűk nadrág, tűsarkú kombináció kelt bennünk gyanút. Ha féltékenységi jelenetek végtelen sora jellemzi a mindennapjainkat, akkor már patológiás féltékenységről beszélünk.

A féltékenység az alapérzések egyike, azonban egy határon túl már a párkapcsolati szövetséget ássa alá. Ha a párkapcsolati működés a féltékenység köré szerveződik, akkor elindul a kapcsolatban egy negatív spirál, amiben mindkét fél sérül. A kapcsolat tűztérré válik, ahol a parázs viták és veszekedések állandósulnak.

A féltékeny ember állandó félelemben él, attól tart, hogy a számára legfontosabb ember, a párja becsapja és átveri, ezáltal sérülni fog.

Ez azért baj, mert a spontán bizalom az egyik legfontosabb alapfeltétele a párkapcsolatoknak. Azonban ha ez nincs meg, akkor a „zöld szemű szörny”, kezd el irányítani úgy, hogy a féltékeny felet állandó kontrollra készteti, ami sok esetben véget nem érő nyomozásba torkollik.

A legszomorúbb, hogy a párkapcsolatban kialakuló mérgező folyamatokban sem a féltékeny ember, sem az kontrollált fél nem érzi jól magát.

Akkor mégis miért csináljuk?

Mielőtt megkeressük a választ erre a kérdésre, érdemes tisztázni a féltés, és a féltékenység közötti különbséget. Ha reggel a párunknak azt mondjuk: „Vigyázz magadra, édesem!”, akkor azt üzenjük meg neki, hogy bízunk benne, kompetensnek tartjuk és reméljük, hogy nem esik baja. Ebben az üzenetben a párunk válik fontossá.

Ezzel szemben, amikor féltékenyek vagyunk, akkor azt kérdezzük, hogy: ”Mégis mit képzelsz, hol voltál ilyen sokáig?”. Ilyenkor  a kisajátítás igénye dominál bennünk.

A féltéssel ellentétben nem a másik személye a fontos, hanem saját magunkat féltjük. Bizalmatlanok vagyunk és a sérüléstől való félelem motivál minket arra, hogy birtokoljuk és kontrolláljuk a másikat.

„Utálom, ha hülyének néznek, ezért törtem fel a Facebook fiókját!”

Amikor eljön hozzám egy kliens és elmeséli, hogy belemászott a párja FB fiókjába, netán kémprogramot telepített a telefonjára, sőt magánnyomozót is fogadott azért, hogy beigazolja a párja hűtlenségét, akkor megkérdezem tőle, mégis mennyi időre nyugtatja meg a megszerzett információ?

Bebizonyosodik, hogy csupán percekre nyugszik meg tőle, hiszen utána már ismét azon gondolkozik, hogy vajon azóta mi történt? Jött-e üzenet? Találkoztak-e? Az egész élet egy parttalan nyomozáshadjárattá változik, amiben sem a féltékeny embernek, sem a párjának nincs nyugta,  minden pillanatban ez a mardosó érzés áll a gondolkozás középpontjában. Mivel minden a megcsalás lehetőségéről szól, az élet az állandó kontroll köré szerveződik.

Béklyó ez mindkét embernek, hiszen a féltékeny, nyomozó fél élettere és gondolkozása beszűkül, a párja pedig a méltóságában sérül. Kialakul a párkapcsolatban egy játszma, aminek következménye az érzelmi távolodás. A játszmázó párok olyan falakat emelnek, amik idővel lebonthatatlanná válnak.

A féltékeny fél emberként és partnerként sem tiszteli a párját, hiszen kisajátító attitűddel él a párkapcsolatban,  birtokolja, vagy legalábbis birtokolni próbálja a másikat, ezáltal a társa tulajdonképpen egy tárggyá válik. Az állandó gyanúsítgatásokkal és számonkéréssel azt éri el, hogy a párja előbb-utóbb hazugságba keveredik, ami olaj a tűzre, így a féltékenység még jobban felesősödik.

Ha sokszor tapasztalom, hogy ok nélkül is féltékeny vagyok, akkor az egy fontos tünet. Felhívja a figyelmemet arra, hogy velem van a baj és nem a párommal.

Mi lehet az oka a féltékenységnek?

Ha egy előző párkapcsolatban elveszett a bizalom egy hazugsággal megspékelt megcsalás miatt, akkor a megélt csalódás a jelenlegi kapcsolatban is féltékenységet idézhet elő. Ha nem történt meg a bizalomvesztés feldolgozása, akkor a bizonytalanság érzése átlengi a jelenlegi kapcsolatot is.

Gyenge önbizalommal nagyon nehéz elhinni azt, hogy szerethetőek és értékesek vagyunk, így minden olyan helyzetben, amikor párunk másra figyel, mást dicsér, netán mással tölt több időt, megjelenhet a jól ismert mardosó érzés.

Amikor féltékenykedünk, azt várjuk, hogy a párunk erősítsen minket. Ez a viselkedés nagyon hasonlít a kisgyermekkori viselkedési mintázatokra, amikor a szüleinktől várunk megerősítést és dicséretet. Ha nem kapjuk meg, durcáskodunk, felnőttként pedig féltékenységi jelenetet rendezünk.

Kora gyermekkori tapasztalatok, mint a féltékenység melegágya

Kialakulhat féltékenység az eredeti családból hozott viselkedési minták alapján is. Ha egy nő például megtapasztalta gyermekként vagy kamaszként hogy az apjának állandóan szeretői voltak, látta az anyja féltékenységi rohamait, és megtanulta azt a hiedelmet is az édesanyjától, hogy: „Minden férfi egy hűtlen disznó!”, akkor a kapcsolat alappilléreként funkcionáló ősbizalom nem tud kialakulni.

Mindenre és mindenkire féltékennyé válik a saját belső bizonytalansága miatt, hiszen gyermekként megtapasztalta, hogy mit okozott egy szerető a szülei házasságában.

Ha gyermekként a szüleink birtokolnak minket – például nehezen viselik, ha önálló döntéseink vannak, vagy állandó ellenőrzés alatt tartanak, amikor elmegyünk otthonról, netán gyanakvóan kutakodnak a cuccaink között, mert nem bíznak meg bennünk – akkor a szeretet mintázata a bizalomhiányra épül. Megtanuljuk, hogy a szeretetben nem a szabadság dominál, hanem a kontroll. Így felnőttként is a szüleinkhez hasonlóan fogjuk kinyilvánítani a szeretetünket, társunknak nem adjuk az meg autonómia lehetőségét.

Ha kisgyermekként azt tapasztaljuk meg, hogy a referenciaszemélyek becsapnak, hazudnak, esetleg nem váltják be az ígéreteiket, akkor megtanuljuk, hogy még a legfontosabb érzelmi kapcsolatainkban sem szabad hinnünk és bíznunk.

Nem érezzük biztonságban magunkat, mert nincs meg a bizalommal teli „holding” (tartás). Ezt a tapasztalatot visszük át a párkapcsolatunkba is, ahol az alap bizalom helyett egy alap félelmet élünk át: „Mi lesz akkor, ha benne sem bízhatom?”. Ez egy alap attitűddé válik, ami bármilyen apró, számunkra nem értelmezhető jelre, ingerre aktivizálódik.

Gyermekként több olyan élethelyzetet élünk meg, amikor a féltékenység érzet intenzíven van jelen. Amikor egész kicsi korban az édesanyánk figyelmét egy másik családtag, vagy a munkája vonja el, akkor, féltékenységet élünk meg:

Hagyja a dagadt ruhát másra./ Engem vigyen föl a padlásra.” – írja József Attila.  A kisgyermeknek az édesanyja az a személy, aki a szükségletit azonnal kielégíti. Ha az anya ezt megtagadja tőle, mert éppen más dolga akad a családban, akkor egy mély, kínzó csalódottságot él meg. Gyermekként még nem értjük azt meg, hogy az anyánk nem a mi tulajdonunk. Ha gyerekként nem kaptuk meg a figyelmet, amire vágytunk, akkor jó esély van rá, hogy ez a hiányérzet, és az azt „kikövetelő” attitűd felnőttként, így a kapcsolatainkban is velünk marad.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy a féltékenység érzésével ne találkoznánk, ne lenne jelen a gyerekkorban valamilyen szinten. Az úgynevezett ödipális szakaszban, óvodás korban, amikor az ellenkező nemű szülőbe szerelmesek a gyerekek, akkor az azonos nemű szülő iránt féltékenységet éreznek. Később, a megszületett kistestvér váltja ki a mardosó féltékenység érzetét: „Vajon engem, vagy őt szeretik jobban a szüleim? Miért figyelnek a kistestvéremre többet, mint rám?” Majd kamaszkorban a barátságokban jelenik meg ez az érzés, ami talán már a leginkább hasonlít arra az intenzív érzésre, amit a párkapcsolatokban élünk meg.

Gyakori jelenség, hogy a féltékeny fél tulajdonképpen gyermeki féltékenységgel él a párkapcsolatában, ami az érzelmi fejlődés elakadására utal.

Milyen megküzdési stratégiát alkalmaznak a féltékeny emberek?

  1. Éberség: észreveszik, hogy több km van az autóban, vagy hogy a párjuk illatosan megy el otthonról.
  2. Az előnyös tulajdonságok hangsúlyozása: nőkre jellemző stratégia. Sokkal jobban hangsúlyozzák az előnyös testi adottságaikat, nőiesebben öltöznek, élénkebben sminkelnek, szexuális felhívó jegyeket alkalmaznak-
  3. Figyelmesség, nagyvonalúság: férfiakra jellemző stratégia. Amikor egy férfi féltékeny, akkor költekezőbb, gálánsabb és többet ajándékozza meg a párját. A „domináns hím” érzetét szeretné kelteni.
  4. Bűntudatkeltés: sírás, kérlelés, érzelmi zsarolás, öngyilkossági fenyegetés. A lelki fájdalom érzete arra ösztökéli a másikat, hogy visszaállítsa az egyensúlyt.
  5. Tagadás: a megcsalt fél önmaga előtt is tagadja azt, hogy megcsalás történt. Azért, mert „nem érdemes” elválnia, például anyagi okokból.
  6. Önkímélet: azok a törekvések, amik segítenek a megcsalt félnek elterelni a gondolatait.
  7. Önbizalom növelés: a megcsalt fél az előnyös tulajdonságait erősíti. Ilyenkor igyekszik úgy tenni, mintha remekül volna, jól mennének a dolgai.
  8. A partner féltékenységének felpiszkálása: a megcsalt fél mindent elkövet, hogy párjának a figyelmét magára irányítsa és elhitesse vele, hogy ő is kívánatos más számára.
  9. Bosszú, viszont hűtlenség: sok becsapott ember érzi úgy, hogy egyenlítenie kell. Ezzel a revanssal a saját értékességét bizonyítja önmagának is és a párjának is.
  10. Kitartás: Minél régebben vagyunk benne a párkapcsolatban, annál inkább érvényesül a Concorde tévhit, miszerint: „Túl sokat adtam magamból ahhoz, hogy szakítsak! remélem, visszatér hozzám!” vagy „Én már annyi áldozatot hoztam a házasságomért, hogy nem szállhatok ki belőle!”
  11. Vetélytársak rágalmazása: Fontos megküzdési stratégia, amikor a külső harmadik felet szidjuk, szapuljuk, kéjes örömet érezve. Általában azt a tulajdonságot szidják, amiről tudják, hogy fontos a partnerük számára. „A vetélytársam lekicsinylésének az a célja, hogy kiköszörülje az önbecsülésemen esett csorbát!”

Féltékenység? Kiűzlek magamból!

A fent leírtak alapján sejthető, hogy igazi megoldást jó eséllyel egy terápiás folyamat jelenthet, és nem a fent leírt megküzdési módok.

Akár egy előző kapcsolatból, akár az eredeti család viselkedésmintáiból, vagy a gyermekként megélt tapasztalatokból származik a féltékenység, megoldást csak az okok feltárása és megértése jelenthet.

Egy érett, felnőtt személyiség, aki rendelkezik önismerettel, az elhiszi önmagáról, hogy szerethető. Nem fél attól, hogy elhagyják őt, mert azt is érzi, hogy ha így alakul, akkor azzal is képes megküzdeni.

Így a párkapcsolatban az energiák nem a pótcselekvésekre, hanem a közös, kapcsolati célok megvalósítására irányulnak.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt, itt és itt

Szólj hozzá!
Bibók Bea

Bibók Bea

Pszichológus, szexuálpszichológus, párkapcsolati és szextanácsadó, szexuálterapeuta.
Szereti az életet, szenvedéllyel és odaadással éli, személyisége a kihívásokban, az aktivitásban, a folyamatos tanulásban és a kreativitásban tud kibontakozni. Három felnőtt lány édesanyja, akik folyamatos fejlődésre inspirálják őt.
Párkapcsolati problémákban - többek között párkapcsolati szexuális élet elakadása esetén -
valamint egyéni szexuális funkciózavarok, egyéni önismereti és életvezetési problémák esetén
nyújt pszichológiai segítséget.
Bibók Bea

Pin It on Pinterest