Amit ma megtehetsz, halaszd néha holnapra! – avagy a halogatás után itt az előgetés!

Szerző: | 2020. 11. 09. |

Egész magabiztosan kijelenthető, hogy a halogatás témáját boncoló könyvek és cikkek jelentős többsége arra a kérdésre keresi a választ, miként állhatunk át feladataink magunk előtt tologatásából szuper-hatékony üzemmódba. Na, ez nem az az írás – bár, ha ennek reményében kattintottál ide, ajánljuk alig néhány hete a témában publikált cikkünket és az ezzel foglalkozó podcastunkat is. Mi most inkább azt próbáljuk felderíteni, hogy mi történik, ha „túltoljuk”, az anti-halogatást: avagy, ha minden szembejövő feladatot most azonnal akarunk megoldani. Akkor is, ha előre tudjuk, hogy ezzel ártunk magunknak, és hosszabb-rövidebb távon hatékonyságunknak is.

Nem szeretem a porszívó hangját. Tényleg. Egy fokkal jobban tűröm, mint a macska (engem még nem kellett leszedni a hűtő tetejéről a művelet után), de ha a frigóra nem is, a falra azért – képletesen – fel tudok mászni tőle. A gépem persze pont ahhoz hasonló hangfrekvencián süvölt miközben a ma esedékes elemzés fut a háttérben, ami nem igazán segít most, hogy ezeket a sorokat pötyögöm. Persze, elindíthattam volna az elemzést kora reggel, hogy ez a hangorkánnal kísért csoda addig fusson, amíg az egyéb apró-cseprő, gépet nem igénylő feladataimon ügyködök. Így mikor a gép elé ülök, hajkitépést serkentő háttérzaj nélkül írhattam volna.

Ehelyett, a logikus lépéssel szemben előbb elintéztem egy sor mini-feladatot, csak hogy látványos legyen a napi teendőim listájának csökkenése: így most az ihlettel intenzíven interferáló sivítás közepette próbálom meghallani a saját gondolataimat. De miért is van az, hogy néha inkább szeretnénk a lehető legrövidebb időn belül túlesni minél több feladaton, akkor is, ha tudjuk, hogy ezzel a jövőben extra kellemetlenséget, esetleg plusz munkát okozunk saját magunknak? Azaz, miért visszük néha túlzásba az anti-halogatást – avagy, ahogy manapság nevezik, az előgetést?

Csöbörből vödörbe?

Lehet, hogy Te azok közé tartozol, akik az utolsó pillanatban végzik el a munkát, de valószínűleg akkor is ismersz valakit, aki azonnal válaszol minden mailre, vagy talán emlékszel valakire az egyetemről, aki hetekkel a leadási előtt kész volt a beadandókkal. Szuperhősök – gondolhatnánk, miközben mi örülünk, ha a határidők hullámai fölött tudjuk tartani a fejünket.

De tényleg mindig előnyös rögtön megírni azt a mailt? Biztos, hogy nem kéne néha kicsit jobban átgondolni azt a beadandót? Elismerem, elsőre egyértelműen nemmel feleltem volna, de kicsit beleásva magam a témába, be kell látnom, hogy túl korán tettem le a voksomat.  A döntés halogatása még e cikk írása közben is segített a kérdéskör pontosabb megismerésében, és a jobb választásban.

Az első, a témában publikált kutatás 2014-ben jelent meg és David A. Rosenbaum, a Pennsylvania State University professzorának nevéhez fűződik, aki biomechanikai kutatásai közben mintegy „véletlenül” világított rá a „gyorsan essünk túl rajta” módszer irracionalitására – melyet az angolszász szakirodalom pre-crastinationnek keresztelt a halogatás angol megfelelője, a procrastinate után.

Kísérletében a résztvevők választhattak, hogy két vödör közül a hozzájuk közelebb elhelyezkedőt viszik el az utca végéig, vagy a tőlük távolabb, de az utca végéhez közelebb esőt. A kutatók arra számítottak, hogy a többség az utóbbi opciót választja majd – elvégre akkor rövidebb ideig kell cipelniük a terhet –, azonban épp ezzel ellentétes eredmények születtek. Ráadásul kiegészítő kísérletekkel arra is sikerült rámutatni, hogy mindezt nem a jobbkéz preferencia, figyelmi faktorok, vagy épp a vödör súlya határozta meg. Ami még érdekesebb, hogy mikor a döntésükről utólag megkérdezték az alanyokat, a válaszok alapján ők csak szerették volna a lehető leggyorsabban befejezni a feladatot.  Ez megint csak ellentmondásos, hiszen pont ugyanannyi (ha nem kevesebb) idő lett volna a célhoz közelebbi vödröt felkapni.

Amikor a tett tehermentesít

Ennél is elegánsabb volt egy későbbi kísérletük, melyet a Washington State University professzora, Lisa Fournier vezetett, és amelyben a résztvevőket arra kérték: oda-vissza tegyék meg a távot, úgy, hogy a végén hozzák vissza a vödröket. A logika azt diktálná, hogy mindenki elmegy a távolabbi vödörig, felkapja, és visszafelé veszi fel a második vödröt, amivel energiát spórol. A racionalitással szemben ugyanakkor a résztvevők többsége előbb felkapta a közelebbi vödröt, elcipelte a távolabbihoz, így visszafelé végig dupla súlyt hordozott (a kísérletet ebben a videóban remekül szemléltetik).

A szakértők ezt azzal magyaráztak, hogy ez a viselkedés segít csökkenteni a kognitív terhelést – eggyel kevesebb dolgot kell észben tartani, ha egyszer már felkaptad a vödröt. Ez kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor a boltba belépve a bejárathoz legközelebbi polcról lekapod a karton tejet, csak, hogy azt se kelljen megjegyezni, majd végighurcolod az üzleten, hogy a kijárat felé ismét elmenj a tejes polc előtt, ahonnan akár kifelé menet is felkaphattad volna a nem kis súlyt jelentő dobozokat. Prof. Fournier ezt későbbi tesztekkel is alátámasztotta, ahol a résztvevőknek a fenti feladat közben számsorokat kellett megjegyezniük, fokozva az alanyok kognitív terhelését. Az eredmény? Közel 90% az irracionális megoldást választotta, és a közelebbi vödröt kapta fel először – amivel növelte a cipelendő súlyt, de valóban csökkentette a mentális terheket.

Őseinken innen, kognitív terheken túl…

Ugyanakkor nem a kognitív terhelés az egyetlen érv, ami magyarázatot adhat a jelenségre:

  • Őskori agy vs. 21. század: Pont ilyen jól illeszkedik a képbe őseink körülményeihez szokott agyunk. Az akkori viszonyok között logikus volt a gyors, apró sikerekre utazni, elvégre, ki tudja: meddig lesz elérhető az adott erőforrás? Lehet, hogy ha most nem kapod le a fáról azt a gyümölcsöt, később már nem lesz ott… Talán ez a mechanizmus vesz rá arra, hogy rögtön felkapd a tejet, noha valahol tudod: a karton tej kifelé is ott lesz (legalábbis ha nem 2020-ban, a pánikvásárlás évében olvasod ezt a cikket). Talán emiatt döntesz úgy, hogy félbeszakítod a feladatot, amin addig ügyködtél, akkor is, ha kizökkent: mert tudod, ha most nem írod meg azt a mailt a (szerinted) szuper ötlettel a főszerkesztőnek, 15 perc múlva kimegy a fejedből, vagy valaki más lecsap rá. Noha lehet: a téma rajtad kívül senkit nem érdekel.
  • Időmenedzsment vs. Energiamenedzsment: Ahogy arra Nick Wignall klinikai pszichológus is kitér a témában jegyzett cikkében, sokunk ahhoz van szok(tat)va, hogy a hatékonyság kulcsa az időnk megfelelő beosztása. Ha tényleg szorít az idő − például csak egy órád van befejezni a vizsgát−, nem rossz stratégia a könnyű, gyors pontokat érő kérdésekkel kezdeni. Ha viszont kilépsz a való életbe, sokszor szembesülsz azzal: az idő mellett az energia is belép a képletbe, mint tényező. Sokan például jóval hatékonyabban dolgoznak a reggeli órákban – mikor még a kávé/tea és az alvás szerencsés duója hajt előre és az iroda is csendes −, mint délután, a kajakóma hatása alatt. Ebben az esetben jobban tennénk, ha reggel nekimennénk a nap nehezebb, időigényesebb feladatának, és a kevésbé hatékony óráinkra tolnánk az e-maileket és egyéb, gyors és kevesebb koncentrációt igénylő teendőket.
  • Lelkiismeretesség vs. Átgondoltság: Noha a lelkiismeretesség többnyire jó párost alkot a hatékonysággal, előfordul, hogy a túlbuzgó szorgalom bizony visszaüt. Ha arra fókuszálsz, hogy mindennel időben, az elvártnál gyorsabban végezz, és bizonyítsd megbízhatóságodat, néha csak kosként a falnak futva kezded el irtani a teendőket, anélkül, hogy átgondolnád, mi lenne a leghatékonyabb sorrend.
  • Gyors dopamin-löket vs. Késleltetett jutalom: Azt már a híres pillecukorkísérlet óta tudjuk, hogy hosszútávon kifizetődő, ha kivárjuk a nagyobb jutalmat a könnyű, gyors opció helyett, azonban, ahogy a pillecukor esetében, úgy agyunk teendőink rangsorolásakor is ellenünk játszik. Agyunk jutalom-központjának keresztelt területe, a Nucleus Accumbens erősebb aktiváció-szintet mutat, ha a rendelkezésre álló idő alatt könnyebb feladatokat húzol ki a teendő listádról, mintha a „nagy halra” mész. Ugyanakkor, ha mindig felkapod a gyorsan kifizetődő feladatokkal teli vödröt, csak feleslegesen cipeled őket, hosszú távon már nem marad szabad kezed – energiád/időd – a valóban fontos „vödörnek”.
  • Értelem vs. Érzelem: Mi sem bizonyítja jobban, hogy a halogatás és a magyarul „előgetés” névre keresztelt pre-crastination kéz-a-kézben járnak, minthogy a halogatást magyarázó érzelemmenedzsment-probléma tökéletesen ráhúzható az előgetésre is. Ahogy azt nemrégiben mi is megírtuk, a halogatás sokszor csak a negatív érzelmektől való menekülés, legyen szó szégyenről, unalomról, vagy szorongásról. Amikor gyorsan próbálunk túlesni a dolgokon, sokszor egy ehhez hasonló jelenség áll a háttérben. Például én ma ahelyett, hogy elindítottam volna a fent említett elemzést kora reggel, inkább elintéztem néhány telefonhívást, és megcsináltam pár adminisztratív feladatot, mivel ez az a két tevékenység, amelyek a leginkább stresszelnek, és amelyektől a leginkább szabadulnék. De tényleg, ha valaki meg akar ijeszteni Halloweenkor, csak öltözzön formanyomtatványnak! Utólag visszanézve persze az akkor rám törő negatív érzések helyett, már inkább ettől a fejfájdító háttérzajtól szabadulnék.

Séta a halogatás és az előgetés határmezsgyéjén

Az előgetés maga nem könnyíti meg a halogatás elleni mindennapos küzdelmünket. Ugyanakkor a két jelenség léte, és életünkben való jelenlétének felismerése lehetőséget biztosít arra, hogy megtaláljuk a hatékonysághoz szükséges egyensúlyt. Ennek egyik módja, ha a nagyobb feladatokat kisebb részfeladatokként vezeted fel a teendőid közé. Így a részfeladatok kipipálása meghozza a várt dopaminlöketet és mosolyt, miközben a nagyobb feladatból is sikerült lefaragnod.

A fent már idézett Nick Wignall szerint hatékony lehet, ha egy ideig csak jegyzeteket vezetsz előgetési (és ha már itt tartunk, halogatási) szokásaidról. Milyen feladatoknál fordul elő leginkább, hogy előgetsz/halogatsz? Mindig a munkádhoz kötődik? Esetleg egy specifikus személyhez tartozó feladatoknál jellemző? Ha tudatosítod magadban, mikor vagy hajlamos elodázni, vagy épp túl gyorsan (és így esetleg kevésbé precízen) megoldani egy feladatot, fel tudsz rá készülni lelkiekben, és könnyebben meg tudod előzni.

Manapság, amikor a mutatókat üldözzük és az elvégzett feladatok mennyiségével definiáljuk hatékonyságunkat, fontos lenne belátnunk, hogy nem minden a gyorsaság, a minőségi munkához sokszor több idő kell. (Különben is, hányszor fordult elő, hogy megbántad, hogy gondolkodás nélkül, rögtön válaszoltál egy emailre?) Ahogy azt Dr. Rosenbaum, az előgetés jelenségének leírója is javasolja, a társadalmunknak egyet kéne értenie abban, hogy rendben van, ha néha megállunk és gyönyörködni az élet apró örömeiben, ha átgondolunk dolgokat, jelen vagyunk a pillanatban, és néha csak lassítunk egy kicsit. Ki tudja, lehet, hogy lassan járva tényleg tovább érünk a munkánkban is, – vagy inkább főként a munkánkban.

Via: HR Power; BBC; Nick Wignall; Scientific American; New York Times



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This