AdvertisementAdvertisement

„Exek árnyékában” – Hogyan hat az előző párkapcsolat a jelenlegire?

Szerző: | 2020. 05. 08. |

„Nem a szerelem, hanem a barátság hiánya az, ami a házasságot boldogtalanná teszi” – mondta Nietzsche. A kapcsolatok időtartamát elsősorban az egymáshoz mint emberhez való kötődés minősége szavatolja, ezért egy szakítás mögött általában kettős veszteség lapul: nem „csak” a párunkat veszítjük el, hanem az egyik legközelebbi barátunkat is. Már az elválás egyik fele is épp elég, ezért van, hogy sokan képtelenek a két veszteséget egyszerre felvállalni. Szerethetjük szívből, emberileg a másik személyét attól függetlenül, hogy társakként már nem tudunk működni. De hogyan hat ez a későbbi kapcsolatainkra? Kiteljesedhet az új párkapcsolat, ha a múlt árnyékai a jelenben is kísérnek?

Az elengedés útjai

A pszichológia szakirodalma egy, legfeljebb két évben határozza meg a gyász elhúzódásának és feldolgozásának időtartamát. Ez nincs feltétlenül kőbe vésve, van, akinek korábban sikerül; de jelzésértékű, ha sokkal tovább tart ez a folyamat. Egyvalami biztos: nem kikerülhető a múlt elgyászolása ahhoz, hogy utat tudjunk nyitni a jelennek, s egyben a jövőnek.

Amíg nem kerül helyére bennünk egy kapcsolat, annak minden tanulságával, a másik személyére és önmagunkra vonatkoztatva egyaránt, addig nem tud belépni az életünkbe egy új személy.

Sokféle módja lehet az elengedésnek, de kevés van, ami tényleg a kívánt eredményhez vezet. Főleg azért, mert gyakran magunkban sem értjük meg, hogy mi az, ami még a másikhoz köt. Bácskai Júlia pszichológus szerint egyszerre több ilyen szál is egymáshoz fűzhet: például a közös múlt (barátok, emlékek, helyek), az aggódás és a sajnálat (mi lesz vele nélkülem), a bűntudat (nem akartalak bántani, csak jött egy új szerelem) vagy akár a lappangó érzelmek (akár mindkét fél részéről). Ezek határozzák meg, hogy végül hogyan viszonyulnak a felek a szakításhoz; véglegesnek tekintik és minden kapcsolattartástól elzárkóznak, vagy pedig résnyire nyitva hagynak egy ajtót a másik számára.

A szakember a legegészségesebb módszernek a laza zsinór technikáját tekinti, amikor a felek tudomásul veszik, hogy a kötelék elszakadt, továbblépnek, de néha beszélgetnek, érdeklődnek egymás felől. Akár barátság is kialakulhat belőle, persze az intim kapcsolódás lehetőségének teljes kizárásával. Ez a módszer főleg azoknál hasznos, akiknek közös gyereke és/vagy vállalkozása van, így muszáj kontaktban maradniuk.

Ennél lényegesen negatívabb kicsengésű a spájzolás technikája, ami bizonytalanságban és hamis reményben tart, hiszen nem köteleződik el egyértelműen a továbblépés mellett. Rendszeresen keresi a másikat, ha szívességre van szüksége, azonban ezután visszatér az új partneréhez, akiben viszont féltékenységet kelt ez a helyzet. A zárt ajtó technikája drasztikus megoldást nyújt; teljes mértékben kirekeszti a másik felet.

De ahogy a pszichológusnő mondja, „minél szenvedélyesebb a lakatszerelés technikája, annál hiteltelenebb!”

Ha tehát eleven haragot érzünk a másik iránt, az arra utal, hogy érzelmileg még nem közömbös, kötődünk hozzá. Papíron vége van ugyan a kapcsolatnak, de még mindig felkavar

Van olyan, hogy nem marad meg barátként a régi szerelmünk, talán soha nem is alakult ki a személyiségeink között ilyen kötődés, de az emlékezés ilyenkor is megengedhető. Ebben az esetben úgy használjuk a gondolatainkat, mint egy reluxát, amivel elszigeteljük a múlt emlékeitől a jelent. Ha úgy érezzük, résnyire megnyithatjuk ezekkel a régi szép idők képeit, a tanulságok leszűrésének erejéig, a hibák megértése idejére. Nem sírjuk vissza, ami elmúlt, hanem megértjük és elfogadjuk, arra használva, hogy jobbá tegyük általa a jövőt.

Teljesen kiradírozni nem lehet a másik felet – hiszen hatással volt ránk, életünk egy szakaszában nagyon fontos volt és kísért bennünket, mellette tanultunk magunkról és többek lettünk általa. De meg lehet húzni egy határt, ameddig beengedjük őt a jelenünkbe.

Tudatosságot serkentő válaszaink

A boldogsághoz vezető egyik legfontosabb lépcső a tudatosság erősítése. Első körben hasznos lehet átgondolni az előző bekezdésekben felsorolt elválási módokat, hogy vajon a mi életünkre melyik lehet igaz?  Mi hogyan viszonyultunk korábban, amikor véget ért számunkra egy párkapcsolat? Mivel magyaráztuk? Mennyire kezdték ki a történtek az önmagunkban való bizalmunkat? Tudjuk-e utólag objektíven látni egymás szempontjait? Vagy nagy általánosságok magyarázata mögé bújunk? El tudtuk-e engedni a másikat és a beteljesületlen reményeinket? Tudtuk-e valaha különválasztani saját vágyainkat a másikétól, és képesek vagyunk erre most, egy új kapcsolatban?

E kérdések megválaszolása nagyon fontos lépcső ahhoz, hogy be tudjuk engedni a bizalmat a következő kapcsolatunkba.

A feleletek által erősödik a tudatosságunk, önismeretünk, és közelebb kerülünk az elvárásainkhoz, hogy mit keresünk és mit szeretnénk megélni a jövőbeli párunk mellett.

Sérüléseink visszatérő keresztje

Sajnos az érzelmeknek nincs egyszerű képletekkel leírható matekja, hiszen mindenki más előzményeket, sérüléseket hoz otthonról, ami meghatározza kötődései minőségét is.

A felnőttkori kötődés mintái 70-80%-ban felelnek meg a gyermekkorinak; a párkapcsolatokban aktiválódó stressz pedig beindítja ezeket.

Egy bimbózó párkapcsolat elején ilyen stresszfaktor lehet annak felismerése, hogy a kedvesünk továbbra is barátkozik korábbi párjával. Ha ez a kapcsolat letisztázott és meghatározott keretek szerint működik, de ennek ellenére sem csitul a féltékenységünk, akkor érdemes megvizsgálni saját kötődésünk történetét.

Azt, hogy ki hogyan viseli, amikor az egykori “mi”-ből két külön emberré változunk vissza, kötődésünk típusa is befolyásolja. Mary D. Salter Ainsworth fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológus ma már világhírűvé vált idegenhelyzet kísérlete alapján különböző típusokat határozott meg.

A biztonságosan kötődő ember már gyerekként is nyitott, érzékeny mások szükségleteire, empatikus, és képes kifejezni szükségleteit intim kapcsolataiban. A szorongó-aggodalmaskodó típus gyakran kérdőjelezi meg saját értékességét partnerként, és hajlamos önmagát hibáztatni, ha úgy érzi, nem kapja meg a megfelelő törődést társától. Függő, alárendelődő alkat, aki másokat többre értékel önmagánál. Az elutasító-elkerülő típus bizalmatlan, versengő, dominanciára törekvő, érzelmi helyzetben lezár. Tagadja másoktól való függését, a visszautasításra pedig a másik kizárásával reagál. A bizalmatlan-elkerülő típus egyszerre vágyik az érzelmi közelségre és fél is tőle. Hajlamos tagadni és elnyomni érzéseit.

Vajon a volt kapcsolat árnyéka bennünk milyen félelmet idéz elő? Például miért asszociálok arra, hogy majd én sem leszek elég a páromnak?

Egy versengő típusú, bizonytalanul kötődő ember számára az, hogy a párja az exével baráti kapcsolatot ápol, egy vert helyzettel lehet egyenlő: „Mégsem vagyok elég, ha szüksége van az előző partnerére”; vagy „Lecserélhető vagyok egy másik emberre”.

Önmagunk megértése mint kulcs

Tapolyai Emőke pszichológus szerint ahogy minden űrnek, úgy a lelkünk vágyainak is vonzereje van. Ha ezt nem kezeljük tudatosan, akkor meglehet, hogy tévesen elégítjük ki a bennünk lévő vágyakat, ezzel becsapva magunkat, s fokozva saját megoldatlan hiányérzetünket.

Nem a párjainkat kellene hasonlítgatnunk, hanem a hozzánk való viszonyulásukat, a kettőnk közötti dinamikát és azokat az érzelmeket, amiket bennünk megmozgatnak. Amíg másokkal vagyunk elfoglalva, addig elveszünk a részletekben, és kihagyjuk magunkat az elemzésből!

Ha a magunk félelmeivel, kétségeivel, fájdalmaival, hibáival nem merünk szembenézni, akkor az ezek miatt érzett szorongásunk és szégyenérzetünk gátol, hogy utat teremtsünk a feldolgozásnak és egy jobb jövőnek. Amit magunknak bevallunk, azt már tudatosan tudjuk kezelni. A gyógyulás egyik szakasza az, hogy szembenézünk azzal, hogy a korábbi – nem csak párkapcsolat idején, hanem a gyermekkorban átélt – sebeink miatt milyen alapvágyaink sérültek. Ilyenkor fény derülhet olyan hamis alapmeggyőződésekre, amik téves irányba vihetik kapcsolatainkat.

Tehát ne csak a másik fél és az ő egykori expartnere szempontjából pörgessük végig a gondolatmenetet, hanem tartsunk önvizsgálatot is! Ez megóvhat a későbbi csalódásoktól, és segíthet abban, hogy bízni tudjunk választásunkban.

Forrás:

Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor: Ex-Exek. Miért vannak itt, ha már nincsenek? Saxum Könyvkiadó, 2010.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Barkász Heléna
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta jelölt, család- és párterapeuta jelölt. Munkája során igyekszik kerek egészként értelmezni kliensei múltját-jelenét, ösztönözni őket jövőképük formálására, s erre alapozva kéri őket minél személyesebb célok megfogalmazására. Szakmai hitvallása az, hogy a saját személyiséghez igazított motivációk a legtöbb reménnyel kecsegtető iránytűk a változás felé. Ezek megfogalmazására és az emellett való kitartásra ösztönzi a hozzá fordulókat.

Pin It on Pinterest

Share This