Ezért fáj a magány

Szerző: | 2016. 03. 03. |

Egy korábbi cikkünkben már olvashattatok arról, hogy milyen elképesztően erős fizikai tüneteket okoz egy szeretett személy elvesztése, vagy, ha elhagynak minket: bizony, ha szakítanak velünk, akkor, az szó szerint fáj. Egy friss kutatás eredményei alapján – amely úgy tűnik azt is kiderítette, agyunk mely része felelős a magányt okozó rossz érzéseknek – arra lehet következtetni, hogy a magánnyal is valami hasonló a helyzet. Fáj. De miért?

Evolúciós szempontból vizsgálva hamar rádöbbenünk, hogy őseink számára a túlélésben a társak szerepe felbecsülhetetlen értékű volt. Társas lények vagyunk, így vészeltük át a viszontagságokat – és korunk társadalmában sincs ez másképp, még ha úgy is tűnik, a technológia fejlődésével a személyes kapcsolatok kevésbé hangsúlyosak. Korábban kapcsolataink révén lehetett sikeres a vadászat, a fenevadakkal szembeni küzdelem, az utódok felnevelése – egyszóval, a túlélés. Manapság a társas kapcsolatok talán a leginkább érzékelt előnye az érzelmi támogatás – amelyet, ha elveszítünk, és magányosnak érezzük magunkat – igyekszünk visszaszerezni, megpróbálva újjá szőni szétzilált szociális hálónkat.

magány

Interakcióra ösztönöz

Ahogy azt a Cell szaklapban közölt friss, 2015 végén megjelent kutatás is hangsúlyozza, a magány –  mint averzív állapot, amely a mentális és fizikai állapotot is negatívan befolyásolja –  arra ösztönzi az embereket, hogy minél több interakcióban vegyenek részt, és „visszacsatlakozzanak” a társadalomba. Azonban sokáig vitatott volt, hogy milyen mechanizmus váltja ki a magány érzését, kapcsolatteremtésre ösztönözve minket. Nos, talán, egy lépéssel közelebb kerültünk a kérdés megválaszolásához, a fent említett kutatás úgy tűnik, megtalálta a magány érzéséért felelős agyterületet: az agytörzsben található dorzális raphe magot.

Magányos egerek

A kutatás során a kísérleteket egereken végezték, akiket 24 órára elkülönítettek társaiktól, majd megvizsgálták, milyen hatással volt ez a rövidtávú izoláció az agyukra. Az eredmények azt mutatták, hogy a dorzáls raphe magban (a továbbiakban DRM) az idegsejtek közti kapcsolatok jóval erősebbek voltak a magányra ítélt, mint a többi egérrel összezárt egyedek esetében.

Hogy mélyebben megértsék, hogy függ össze a jelenség a magány érzésével, megismételték a kísérletet, ám ezúttal az izolációs fázis után a rágcsálót visszaengedték a társai közé, miközben egy implantátum segítségével nyomon tudták követni a DRM aktivitását.

A kutatók ebben az esetben azt figyelték meg, hogy a korábban egyedül lévő állatok sokkal inkább keresték a többi egérrel való interakció lehetőségét, mint azok, akik nem voltak elkülönítve. Ez a „társaságkereső viselkedés” az MRM aktivitásának növekedésével is együtt járt.

Társaságkereső üzemmódba kapcsolva

Érdekes továbbá, hogy az egerek közt minél inkább domináns egyedeket különítettek el, annál erőteljesebben kereste az állat a kapcsolatokat, mikor ismét láthatta társait. Ez arra enged következtetni, hogy a társas inger megvonására adott reakció az egyébként szociábilisabb egyedeknél szubjektíven magasabb fokú magány-érzet miatt lesz erőteljesebb.

Hogy ezt a hipotézist teszteljék, még egy kísérletet folytattak, ahol genetikai beavatkozások révén a kutatók aktiválhatták, vagy épp blokkolhatták a DRM aktivitását. Utóbbi esetben, tehát amikor a DRM aktivitását tompították, a korábban elkülönített egerek hirtelen kevésbé keresték a társakkal való interakció lehetőségét, mint az első kísérlet során. Amikor aktiválták ezt a területet, akkor még azok az állatok is „társaságkereső üzemmódra” váltottak, akiket korábban nem is izoláltak.

interakcio

Szociális szempontból adaptív viselkedés      

Ráadásul, mikor az egereknek lehetőségük volt megközelíteni a készüléket, ami aktiválta a DRM-et, az állatok rendre elkerülték azt, ami arra utal, hogy a DRM aktivitását fizikai szinten az állat fájdalomként éli meg, így tehát valóban elképzelhető, hogy ez a terület játssza a kulcsszerepet a magány szubjektív élményének átélésében.

Az egyik szerző, Kay Tye szerint a DRM-ben található neuronok aktivitása egy evolúciós szempontból adaptív viselkedést vált ki, aminek hatását a sokáig izolált emberek esetében is megfigyelhetjük, hiszen arra motiválja az egyént, hogy szocializálódjon, kapcsolatba lépjen másokkal.

Az azonban egyelőre nem egyértelmű, hogy a DRM-ben található neuronok az izoláció érzékelésben játszanak szerepet, vagy pedig a viselkedésre hatnak aktivitásukkal, de ennek megválaszolásán jelenleg is dolgoznak.

Via: IFL SCIENCE

Fotó forrás: unsplash 




Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This