„A szerelem olykor bizonytalanságot és félelmet vált ki belőlünk” – A mindfulness ebben is segíthet!

Emlékszel még arra a bizonyos tárgyra kisgyerek korodból? Arra, amit mindenhová magaddal vittél, ami bármikor meg tudott nyugtatni, amit mindig a közeledben akartál tudni. És aminek a pillanatnyi hiánya is képes volt a legmélyebb kétségbeesésbe kergetni. Mindenki őriz az emlékeiben egy ilyen tárgyat – lehetett egy baba, egy kis kendő vagy takaró, vagy akár egy plüssmaci is.

Vigasztaló plüssök

A fejlődéslélektan szakirodalma átmeneti tárgynak, vagy vigasztárgynak nevezi ezeket a kisgyermekek szívéhez oly közel álló holmikat. Donald Winnicott, a neves gyermekpszichológus szerint az átmeneti tárgynak fontos szerepe van: velünk lehet olyankor is, amikor az édesanyánk, gondviselőnk éppen nincs jelen. Az anyától való, bármilyen rövid ideig tartó elszakadás minden kisgyermek számára gyötrelmes lehet, ám időről időre elkerülhetetlen. Ilyenkor lép be a képbe az átmeneti tárgyunk, ami fölött korlátlan uralmunk van, és bármikor, bármeddig élvezhetjük biztonságot nyújtó közelségét.

Felnőttként már kevesen vonszoljuk magunkkal mindenhová a kedvenc kistakarónkat, egyvalami azonban nem változik: a szeretet és a biztonság iránti igényünk. Ezt pedig a leghatékonyabban egy párkapcsolat elégítheti ki. Egyszerűen hangzik – kivéve, hogy

a szerelem olykor bizonytalanságot és félelmet vált ki belőlünk, éppen azt a két dolgot, amit a lelkünk mélyén leginkább el szeretnénk kerülni. Ennek a bizonytalanságnak a gyökere sokszor egészen a gyerekkorunkig nyúlik vissza, életünk legelső biztonságot nyújtó „tárgyaiig”: a szüleinkig.

A szakértők szerint ugyanis a korai kötődési minták óriási befolyást gyakorolnak a felnőttként kialakított párkapcsolatokra.

Biztonságos kötődés

A kutatási eredmények szerint az első két évben bennünket gondozó felnőttől kapott figyelem minősége dönti el, mennyire leszünk később rendben az érzelmi közelséggel, vagy más szóval: mennyire leszünk „biztonságosan kötődők”.

A biztonságos kötődési mintázat – amely körülbelül az emberek felére jellemző – a záloga annak, hogy a későbbiekben ne féljünk sebezhetőnek mutatkozni mások előtt, és olyankor is tudjuk kezelni az érzelmeinket, ha valami probléma adódik a kapcsolatunkban.

A sikeres felnőtt párkapcsolat ugyanis magában foglalja a stresszkezelés képességét, a tudatos érzelemfeldolgozást, és a mély elköteleződést – ez pedig sokkal többet kíván tőlünk, mint hogy addig ölelgessük azt a bizonyos biztonságot nyújtó plüssmacit, amíg ki nem kopik a szőre.

Bizonytalan kötődés

Azonban még a legjobb szülőkkel is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a hiányuk hirtelen félelmetes és kiszámíthatatlan hellyé változtatja a világot a gyermek szemében. Ez pedig bizonytalan kötődési stílust alakíthat ki. Az emberek azon 45%-a, aki bizonytalanul kötődő, felnőve hajlamosabb arra, hogy diszfunkcionális mintákat kövessen a párkapcsolatában.

Talán te magad is ismersz olyat, aki rendszeresen féltékenységi jeleneteket rendez, vagy éppen folyamatos megerősítést vár a kapcsolatában. Ilyenkor ahelyett, hogy valaki szeretetet és biztonságérzetet tapasztalhatna meg a párkapcsolatában, gyomorszorító félelmet él át, valahányszor a partnere megemlíti, milyen kedves és csinos az új munkatársa, akivel ma együtt ebédelt.

Segít a mindfulness

Hogyan élhetik meg mégis teljes szívvel, félelem nélkül a szerelmet a bizonytalanul kötődők, akik közé az emberek csaknem fele tartozik?

Úgy tűnik, a korai kötődési folyamat során szerzett sérüléseinkre remek gyógyír lehet a mindfulness.

Marsha Lucas neuropszichológus szerint ugyanis a mindfulness módszereit alkalmazva gyakorlatilag „áthuzalozhatjuk” az agyunkat, és megtörhetjük a mélyen gyökerező diszfunkcionális kötődési mintázatokat.

Hogyan vehetjük fel a küzdelmet ezzel a félelemmel? A mechanizmus hasonló, mint az átmeneti tárgy esetében: öncsillapítással, azaz saját magunk megnyugtatásával. A cél lényegében az, hogy felépítsük a saját, belső plüssmacinkat, amely biztonságot nyújt, amikor a negatív érzelmek és a szeretetlenségtől való félelem átvennék az irányítást.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Vegyünk egy példát: a partnerünk nem válaszol a hívásainkra. Érezzük, hogy egyre inkább eluralkodik rajtunk a szorongás, elkezd ébredezni bennünk a zöldszemű szörny, a gyomrunkban megjelenik az ismerős, szorító érzés.

1. Első lépésként tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez a szorongás régi emlékeken alapszik, és a jelenlegi helyzet valójában nem ad okot félelemre.
2. Ezután következhet az önegyüttérzés, melynek gyakorlása azt jelenti, hogy megértően viszonyulunk önmagunkhoz, és elfogadóan kezeljük a korábbi sérülésekből adódó reakcióinkat.
3. Fontos, hogy a fizikai „tüneteinkre” is figyelmet fordítsunk, hiszen a félelem nagy mennyiségű adrenalint szabadíthat fel a testünkben. Állkapcsunk, nyelvünk ellazításával „üzenhetünk” a paraszimpatikus idegrendszerünknek, hogy minden rendben, nincs szükség sem harcra, sem menekülésre.
4. Előhívhatunk olyan emlékeket, amelyek segítenek, hogy újra biztonságban érezzük magunkat. Felidézhetjük például partnerünk közelségét, ölelését, kedvességét, a pillanatokat, amikor legalább olyan jó volt hozzábújni, mint régen ahhoz a bizonyos plüssmacihoz.

Mindezzel elejét vehetjük annak a dühös, magyarázatot követelő reakciónak, amely tulajdonképpen pontosan olyan, mintha azt kiabálnánk a másiknak: „hol van a macim, a macimat akarom, azonnal!!!”

Légy te is „mindful”!

Mi, emberek, sebezhetőek vagyunk. Amikor feltárjuk valaki előtt a szívünket, a reményeink mellett a félelmeinket és a törékenységünket is megmutatjuk. De van mód arra, hogy ne legyünk múltbeli rossz emlékeknek, vagy külső szeretettárgyaknak alárendelve. Ha rendszeresen gyakoroljuk a mindfulness módszereit, elménk egy pozitív, biztonságot nyújtó hellyé válhat számunkra. Nem kell mást tennünk, mint a múlt emlékei és a jövő kételyei helyett a jelen pillanatra fókuszálni.