Emlékeztek még a Gazdálkodj okosan! nevű társasjátékra? Gyerekkoromban egyetlen háztartásból sem hiányozhatott az emblematikus piros felirattal ellátott kék kartondoboz, ami csupa izgalmas kelléket rejtett: szerencsekártyákat, család- és életbiztosítást, és persze a bútorokat, amik közül mindenki a pingpongasztalra csapott le először, mert olcsó volt, és szép nagy teret töltött ki. A játék roppant egyszerű volt: haladj előre, gyűjtögess, bútorozd be a kartonpapírból kivágott lakást; magyarán: élj és vásárolj okosan. Aztán felnőttünk, és meg kellett tapasztalnunk: a valóságban ez közel sem ilyen egyszerű.

Mert bár a játékban (a régi szép idők…) huszonötezer forintért vehettünk egy komplett szobabelsőt, felnőttként bizony komoly idő- és energiabefektetést igényel, hogy a szükséges bútorokat egyesével, és jóval drágábban válogassuk össze. Ott van például egy csinos, virágos huzattal bevont olvasófotel – vajon ő lesz az igazi? Elég kényelmes? Illik majd a stílusunkhoz akkor is, ha lecseréljük a függönyt? És ha a szőnyeget is? És vajon olcsóbb, ha nem virágos, hanem csíkos huzattal vesszük meg? Lehet, hogy máshol kedvezőbb áron juthatnánk hozzá? Rengeteg döntés ez, amit mind-mind meg kell hoznunk; és ez még csak egy fotel…

Csak nyomd a gombot, üsd a kódot

Ennek a rengeteg döntésnek a végiggondolását nehezíti körülöttünk minden, amikor vásárolni indulunk, legyen szó akár egy fotelről, akár egy üveg üdítőről. Ide tartozik a környezet is, amibe ilyenkor belépünk: az útvesztőszerűen megtervezett üzletek és bevásárlóközpontok (hiszen minél tovább bolyongunk bennük, annál nagyobb az esélye, hogy veszünk is valamit), az állandóan szóló zene (minél kellemesebb a ritmus, annál tovább maradunk, dúdolgatunk vásárlás közben…), és persze az állandó, elmaradhatatlan AKCIÓ!!! feliratok az üzletekben, a termékeken, amik arra ösztönöznek minket, csapjunk le gyorsan a kiválasztott cikkre, hiszen holnap már nem biztos, hogy megtaláljuk, vagy hogy ilyen jó áron juthatunk hozzá.

Ezek a körülmények mind-mind megnehezítik, hogy átgondolt, tudatos döntést hozzunk arról, mire költjük a pénzünket. Persze, mondhatnánk, hogy ha tisztában vagyunk ezekkel a trükkökkel, még a Black Friday akciók tömkelege sem foghat ki rajtunk, hiszen puszta matematika az egész: ennyit szeretnék költeni, ennyit spórolok, összeadás, kivonás… Ám az igazság az, hogy a dolog ennél sokkal bonyolultabb.

A gondolkodásunk megváltozik, amikor pénzről van szó, a pénz ugyanis nem pusztán számokat jelent: értéket képvisel, amelyet más értékekre cserélhetünk. De gyorsan: mondjuk csak meg a telefonunkban lévő kamera pénzben kifejezett értékét! Nem tudjuk, ugye?

Vagy ha tudjuk is, és történetesen a fejünkben van, hogy ennek a kamerának az alkotóelemei, gyártása, szállítása, beépítése mennyibe kerül, még mindig el kell döntenünk, mennyit ér nekünk. Sőt, mennyit ér nekünk a telefonunk “csomagjában” megvásárolt összes többi dologgal, a memóriával, a kijelzővel stb. együtt. Nem egyszerű feladat, ugye?

Ezért költesz mindig többet, mint szeretnél

Dan Ariely, a viselkedési közgazdaságtan és a pszichológia professzora és szerzőtársa, Jeff Kreisler A (túl)költekezés pszichológiája című könyvükben rengeteg, a fentihez hasonló, a pénzről való gondolkodásunkat jellemző sajátosságra hívja fel a figyelmünket. A szakértők szerint ezek a sajátosságok nem olyan tények, amelyekről elég egyszer tudomást szereznünk, és máris fel vagyunk vértezve a pénzügyi ballépések ellen; épp ellenkezőleg, dacára minden tudásuknak, még ők maguk is áldozatul esnek annak, milyen rossz matematikussá válik is az ember, ha nem számokban, hanem pénzben kell gondolkodnia. Annak, hogy nem tudunk okosan vásárolni, nem csak az az oka, hogy “lebutítják” a döntéseinket a fogyasztói társadalom különböző trükkjei, hanem a pénzhez fűződő sajátos viszonyunk és mintáink is.

Lássuk, mi áll annak a hátterében, hogy mindig többet költünk, mint szeretnénk!

1. Nem vesszük figyelembe az alternatív költségeket.

Ez röviden annyit tesz: azt a pénzt, amit most elköltünk, soha többé, semmi másra nem tudjuk már elkölteni. Azért különösen fontos kérdés ez, mert bár – ahogy a szerzők is hangsúlyozzák – pénzen szinte bármit megvehetünk, ez nem jelenti azt, hogy mindent megtehetünk vele. Döntéseket kell hoznunk, és tudatában lennünk annak, hogy azt a pénzt, amit egyszer elköltünk valamire, már semmi másra nem tudjuk többé felhasználni.

Ez azonban, amilyen egyszerűen hangzik, legalább annyira nehéz. Ariely egyik saját kutatását hozza fel példaként: megkérdezte egy Toyota márkakereskedés vásárlóit, miről kell lemondaniuk azért, hogy most autót vásárolhassanak. Senki nem tudott válaszolni, ezért a kutató pontosította a kérdést arra, milyen más termékről vagy szolgáltatásról mondanak le az autóvásárlással. Ekkor a legtöbben azt felelték, nem tudnak más típusú gépkocsit megvenni, ha a Toyota mellett döntenek. Nagyon kevés embernek jutott eszébe az, hogy az autóvásárlás által elesik egy jövő évi olaszországi nyaralástól, vagy jó néhány elegáns éttermi vacsorától. A pénzt rengeteg más értékre elcserélhetjük – túl sok alternatívát kellene végiggondolnunk, ennek következtében pedig túlegyszerűsítünk, és a gondolatainkat semmi más nem tölti ki, mint az, amit éppen megvenni készülünk, és amivel egyúttal el is veszítjük ezeket az alternatívákat.

2. Fogalmunk sincs arról, mennyi a dolgok valódi értéke.

Elgondolkodtál már valaha azon, mennyit fizetnél egy üveg kóláért, ha nem lenne rajta az ára? Hát egy Netflix előfizetésért? Kiadnál többmillió forintot egy híres festő egyik festményéért? És vajon mi kerül néhány, keretbe feszített vásznon tett ecsetvonáson ennyi pénzbe?

Az igazság az, hogy nem tudjuk.

Egy dolog értéke tulajdonképpen azt jelenti, mennyi pénzt vagyunk hajlandóak kifizetni érte. Ariely és Kreisler szerint azonban egy termék értékét elsősorban az alternatív költségek alapján kellene meghatároznunk: az alapján, hogy mi az, amit feláldozunk azért, hogy a miénk lehessen, mi az, amiről lemondunk érte.

Mivel azonban (ahogy fentebb megállapítottuk) ez túlságosan nehéz, vásárláskor más módokon igyekszünk meghatározni, mennyit ér nekünk az adott dolog.

3. “De hát akciós!”

Az egyik ilyen, a dolgok valódi értéke szempontjából becsapós dolog az, amikor a termék árát valami máshoz viszonyítjuk. Például ahhoz, hogy mennyibe került volna, ha nem lenne éppen akciós…

Vegyünk például egy négyezer forintos gyapjúpulóvert! Illetve ne vegyünk; de hát ki tudná megállni, amikor az árak ismeretében tudjuk, hogy ez az összeg fantasztikusan alacsony egy valódi gyapjú ruhadarabért. Sőt: a címkére pillantva azt is látjuk, hogy nem kevesebb, mint tízezer forintról van leárazva.

Ha valaki nem süvítene még kilőtt puskagolyóként a kassza felé a zsákmánnyal: ilyenkor esünk a viszonylagosság csapdájába. A kezünkben szorongatott (naná, majd még valaki lenyúlná!) pulcsi árát ugyanis nem más pulóverekéhez, illetve az eredeti összegéhez kellene viszonyítanunk, hanem pontosan a nullához: ennyit költenénk akkor, ha nem vennénk meg.

Az így megspórolt négyezer forintot pedig költhetnénk bármi másra (alternatív költségek, ugye). “Ezzel az erővel mindenki üljön a pénzén, és soha ne vegyünk semmit?” – kérdezhetnénk, még mindig a finom gyapjúanyagba kapaszkodva. De nem erről van szó, csupán arról, hogy az akciós címkék láttán néha túl gyorsan kiugrik a zsebünkből az a bizonyos összeg: az, amit már semmi másra nem tudunk elkölteni.

4. Mentálisan könyvelünk – és becsapjuk magunkat.

A mentális könyvelés az a folyamat, amely során fejben különböző csoportokra osztjuk be az elkölthető összegeket: ennyit költhetünk ételre, nyaralásra, ruhavásárlásra és így tovább. Ez önmagában hasznos dolog is lenne, ám nagyon könnyen belecsúszunk abba, hogy rugalmasan kezeljük ezeket az összegeket (egy drágább éttermi vacsora például, ha az “étel” számlánkon fogyatkozik a pénz, könnyen átkerülhet a “szórakozás” kategóriába).

Nem is beszélve arról, hogy ha valamelyik képzeletbeli számlánkon marad pénz, azt hajlamosabbak vagyunk elkölteni, mint megtartani, hiszen már úgyis “rászántuk” azt az összeget fejben az adott célra. Ugyanígy, a mentális könyvelés áll a háttérben olyankor is, amikor például a nyaralás vagy a karácsonyi bevásárlás alkalmával olyasmit is megveszünk, amire a hétköznapokban sosem adnánk ki pénzt, de legalábbis nem annyit, amennyit ezekben a különleges esetekben.

5. Fizetni fáj – és mi minden erővel igyekszünk fájdalomcsillapítani.

Régóta tudjuk, hogy a “mennyibe fáj?” kérdés, amikor valaminek az árát tudakoljuk, jóval több humoros fordulatnál: a pénzünkről való lemondás tényleg hasonló folyamatokat indít el az agyunkban, mint amikor fizikai fájdalmat érzünk. Nem csoda, hogy mindent megteszünk azért, hogy ezt a kellemetlen érzést elkerüljük: a kaszinókban készpénz helyett zsetonokat használunk, a mindennapokban pedig a jó öreg bankkártyát, ami hatásosabban csillapítja a pénzköltés fájdalmát, mint egy adag ibuprofén.

A fájdalomcsökkentésre azonban más módjaink is vannak: ilyen például a fizetés és a fogyasztás közötti időtartam növelése. Jó példa erre, amikor a ködös-havas, szürke téli hónapokban jó előre lefoglaljuk a nyári nyaralást: mire odaérünk, már csak az “all inclusive” csomagunk örömteli élményei várnak ránk, és rég megfeledkezünk arról, pontosan “mennyibe fájt” a napi ötszöri étkezés és a két hajókirándulás.

Senki ne vegyen semmit?

Bár Ariely és Kreisler még jó néhány szemléletes példával bizonyítja a könyvükben, mennyire nehéz jó döntéseket hozni, ha képbe kerül a pénz, már a fenti szempontok is elgondolkodtathatnak: mi ebből a tanulság? Ne vegyünk semmit, hiszen úgysem vásárolunk okosan? Érezzük rosszul magunkat, amikor végre akciósan csaphatunk le egy csizmára, amit hetekkel azelőtt kinéztünk?

A válasz: nem, és nem. A cél nem egyéb, mint felhívni a figyelmünket arra, hogy milyen könnyű túlköltekezni akkor, ha egy erre tervezett világban élünk, és milyen gyorsan adhatunk ki sok pénzt olyan dolgokra, amelyekre nem biztos, hogy szükségünk van – bizony, akkor is, ha szilárd meggyőződésünk, hogy “minket aztán nem vernek át”. A pénzügyeinkben pedig különösen fontos lenne a tudatosság, hiszen lehet, hogy az összeg, amit elköltöttünk, és amiből így már egész biztosan nem vehetünk semmi mást, a következő hónapokban még nem fog hiányozni – de vajon elmondhatjuk ezt majd évekkel, évtizedekkel később is? Akkor, ha neadjisten valami baj történik, és egy baleset, betegség miatt csökken a bevételünk? A megtakarításaink, a vész esetére félretett pénz, a nyugdíjas korunkra való előtakarékosság mind-mind olyasmi, ami az alternatív költségek között szerepel, ám szinte soha nincs a fejünkben, amikor kifizetjük azt a bizonyos csizmát. Pedig ha valaminek, akkor ezeknek a tételeknek igazán megéri egy mentális, vagy még inkább egy valós számlát is nyitni.

Dan Ariely és Jeff Kreisler A (túl)költekezés pszichológiája című könyvét itt találod.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest