A Gilmore lányok sikerének titka

Szerző: | 2017. 02. 15. |

Ahogy sokan mások, 10-15 évvel ezelőtt én is nagy rajongója voltam ennek a sorozatnak, amelyet, egy szerintem meglehetősen szerencsétlen fordítást követően, Szívek szállodája címmel tűztek műsorra Magyarországon – még azokban az időkben, amikor nem létezett Netflix, Facebook és okostelefon sem. Szóval éppen elég régen ahhoz, hogy legyen racionálisan is vállalható és (leginkább önmagamat) megnyugtató magyarázatom arra, hogy miért is kell újranéznem mind a hét évadot. Az apropót a 10 év szünet elkészült új részek adták, no meg a kérdés, ami ennek kapcsán elkezdett foglalkoztatni: mi lehet a Gilmore-lányok sikerének titka?

Bár a magyar címből azt feltételeznénk, hogy egy nagyértékű ingatlanban játszódó brazil szappanopera közhelyes jeleneteire számíthatunk, szerencsére nem ez a helyzet. A Gilmore lányok (akkor is így hívom!) szerintem egy kedves, szórakoztató dialógusokat, eredeti poénokat, bájos karaktereket felvonultató, szerethető sorozat, ami – jó, aláírom, ebből a szempontból van valami a magyar címválasztásban – valahogy rabul ejti az ember szívét.

Magával ragadó történet

Engem legalábbis, ahogy annak idején, most is beszippantott Lorelai Gilmore, és lánya, Rory Gilmore története. A történet, amely a legelső részben ott indul, hogy Lorelai 32, Rory pedig 16 éves, azaz egy 16 évesen anyává lett nő ül szemben a 16 éves lányával. (A sorozatot pedig annak indulásakor, azaz 2000-ben egy 16 éves lány nézte, aki ezeket a sorokat éppen 32 évesen írta…)

És ugye, nem akármilyen lányok ezek: okosak, szépek, megdöbbentően fiatalok, miközben rengeteget esznek, persze anélkül, hogy ez meglátszana rajtuk – és ha ez még mind nem lenne elég, jófejek, viccesek és műveltek is egyszerre.

Elképesztő sebességgel pörgő dialógusok, szellemes zenei, közéleti és filmtörténeti utalások, no meg persze humor, ami mellett fontos társadalmi kérdések és témák is felvillannak (generációs különbségek, társadalmi osztályok közötti differenciák, karrier vs. család, ambíciók stb.).

Persze nem azt állítom, hogy ez egy végtelenül mély és tartalmas alkotás, de a maga műfajában szerintem a maximumot hozza: szórakoztató, kedves, karakán, olyan, mint a legjobb barátnőnk, akivel szeretünk csak úgy, órákig beszélgetni, akivel repül az idő.

Ahol mindenki ismer mindenkit

És akkor még nem esett szó a történet helyszínéről, az ékszerdobozhoz hasonlító Stars Hollow-ról, ahol mindenki ismer mindenkit.

A vonatkozó Wikipédia bejegyzés szerint a sorozat készítője, Amy Sherman-Palladino az inspirációt a connecticuti kisváros díszletéhez egy – a valóságban tett – connecticuti látogatása során merítette, amikor a Mayflower Fogadóban szállt meg. Gyönyörűnek találta és lenyűgözte, hogy az emberek milyen jól ismerik egymást. A következő reggel pedig már meg is írta a pilot szövegét. Így magyarázta:

„Ha el tudom érni, hogy az emberek is érezzék azt, amit én éreztem, ahogy ebben a tündéri városban sétáltam, úgy gondoltam, az csodálatos lenne. (…) Abban az időszakban, amikor ott voltam, szép volt a város, varázslatos, melegség töltött el és a kisvárosi barátságosság. (…) Erre az érzésre vágytam a saját életemben is és azt gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, amit másokkal is meg kell osztanom.”

Ami azt illeti, sok szempontból célt ért Amy Sherman-Palladino vállalkozása, ami az idilli kisvárosi hangulatot tökéletesen visszaadó díszlet mellett a szerethető karaktereknek is köszönhető. A szereplők között a múltba révedő, „nyugdíjas” dívától, a mufurc, ám jószívű étteremtulajdonoson át a bolond álmodozóig sok mindenki megtalálható. És igen, természetesen vannak szívügyek is…

Tulajdonképpen mi kell még a boldogsághoz?

Tettem fel magamban a kérdést most, amikor elkezdtem újranézni a részeket. Míg 10-15 évvel ezelőtt „csak” magával ragadott ez a bájos történet, addig most elkezdett foglalkoztatni, hogy mégis mi az oka annak, hogy ez a sorozat olyan sok embert szegezett a képernyő elé, nők és lányok milliói számára szolgált követendő, és talán egy picit irigylésre méltó mintaként. Mert amikor néztem ezt a sorozatot (akkor is, és most is) kár lenne tagadni, éreztem egy leheletnyi frusztrációt is…

Nem is feltétlenül közben, hanem akkor, amikor vége lett – amikor a Stars hollow-i idillből visszapottyantam a saját valóságomba.

Ahol nem volt/nincs sehol egy morcos, ám sármos kávézótulajdonos, aki megszereli a csöpögő csapot, nem volt/nincs minden héten egy cuki fesztivál, szorult anyagi helyzetben rendelkezésre álló, vagyonos nagymama és nagypapa, menő egyetem, szerelem, vagy legalább annak hiánya miatt büntetlenül elfogyasztható áfonyás pite és fagyi.

Persze az, hogy ezek a kérdések felmerültek bennem, természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennék továbbra is rajongója a sorozatnak, talán inkább arról van szó, hogy szeretném még jobban megérteni és megismerni a rajongásom tárgyát.

És így jön a képbe a pszichológia

Amikor elkezdtem a pszichológia fénytörésében nézni a sorozatot, és szerettem volna választ kapni arra a kérdésre, hogy mégis miért csüngött ezen a szérián több millió ember, akkor elsőként az alábbiak jutottak eszembe.

1. Álomanya

Van tehát egy okos és szép anyuka, az okos és szép lányával, akik viccesek/szerelmesek/esznek – de legtöbbször ezt mind egyszerre teszik, bármiről bármennyit tudnak beszélgetni, legjobb barátnők, mindig és mindenben számíthatnak egymásra. Lorelai egy igazi Jó fej szülő, aki, ha úgy hozza az élet, becsempészi a buliba a lányát, simogatja a fejét, amikor szerelmi bánattól (és tekintélyes mennyiségű puncstól) kiütve zokog a fürdőszoba padlóján, vagy ha kell, ott alszik és bulit szervez a kollégiumban, mert a lánya nem szeretne első este egyedül lenni az egyetemen. És mindezt úgy csinálja, hogy ez egyáltalán nem ciki, sőt.

Szerintem mindenki ilyen anyáról álmodozik, legalábbis, amikor 16 éves. És valószínűleg mindenki ennyire szuper anya szeretne lenni, amikor…mindegy is hány éves. Az, hogy ez a valósággal mennyire összeegyeztethető – nos, az már egy fogósabb kérdés.

Mert azért a valóságban egy anya feladata elsősorban nem az, hogy jó fej legyen, hanem az, hogy biztonságos kereteket adjon a gyerekének ahhoz, hogy felnőjön. És ehhez bizony határokra van szükség. Ezek a határok – a szülő és a gyermek szerepekkel együtt – sokszor elmosódnak ebben a sorozatban, ami összhatását tekintve szívet melengető illúziót kelt a nézőben. De azért mégiscsak illúzió.

2. Édes biztonság

Sok filmre és sorozatra igaz, hogy a végén minden jóra fordul. Nos, ez a Gilmore lányok esetében különösen így van. Bár sok drámai és nehéz pillanaton kell keresztülmennie a lányoknak, azért a végén valahogy mindig érkezik egy megmentő, akinek a biztonságot jelentő ölelésére, a bankszámlára utalt, tekintélyes mennyiségű apanázsára, vagy éppen a termeszrágta ház felújításánál nyújtott segítségére lehet számítani. Bizsergető érzés belegondolni, hogy ezek a jótét lelkek a valóság minden nehéz pillanatában megadják nekünk ezt a vágyott biztonságot, (vagy „pszichológusosan” mondva, mindig ott van nekünk egy megtartó emberi kapcsolat, amire számíthatunk a bajban).

Ezzel szemben sajnos előfordul, hogy bizonyos helyzetekben magunkra maradunk egy problémával, és nem pottyan oda elénk a nagymama, hogy kifizesse a gyerek tandíját, de az is ritka, hogy a ház alatti étterem tulajdonosa felajánlja, hogy segít felújítani a házat, vagy ad nekünk kölcsön, hogy megvalósítsuk az álmunkat.

3. „All you need is love”

Hát kérem, ebből, mármint szerelemből ebben a sorozatban nincs hiány, mindig képben van egy szívtipró. Most picit jobban figyeltem ezt a szálat is, és a 7 évad alatt nem nagyon volt olyan szakasz, amikor vagy az egyik, vagy a másik lány ne lett volna szerelmes. Kapcsolatok jönnek-mennek, de a szerelem az örök – legalábbis a Gilmore lányok életében. És hát ki ne vágyna arra, hogy ez így legyen? A valóságban viszont… nos, ott azért viszonylag ritka, hogy valaki nonstop szerelmes legyen.

Ha viszont éppen nem az, akkor miért is ne nézhetne meg pár Gilmore lányok részt? Mert azért mégiscsak egy sorozatról beszélünk, aminek valamilyen szinten „dolga” is, hogy a fentiekhez hasonló illúziókba ringassa a nézőt. Talán nem is olyan nagy baj, ha ezt ínségesebb időkben megengedjük magunknak. Arról nem is beszélve, hogy ha van egy kis nyitottság bennünk, észrevehetjük azokat a dolgokat is, amelyeket érdemes eltanulni a Gilmore lányoktól.

Fotó: itt, itt és itt




Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This